Kedves CHARLI!
Eppen abban kernek segitseget,hogyan fogadtassam el anyaval azt, ami ellen tiltakozik? Sajna,a mamam nem lesz minta-anyos, ez mar tuti!
Koszonom a hozzaszolast,teljesen egyetertek Veled,csak meg a megvalositas fazisa elott toporgok.
Udv,
Bismillah
"Akkor mar ket csaladom lesz(ugy erzem,most is az van), akik kozott futkarozhatok,vagy belatja jo anyam,hogy van kulon eletem?"
Szerinted két családod lesz? Nekem az a véleményem, hogy egy (sajnos, ezt nem akarják megérteni), és akkor lehet zür nélkül élni, ha ez elfogadüdik (főleg a mamád által)...
Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan "veszi magának a bátorságot" valaki, hogy azt mondja: nézd, neked - nektek családterápiára lenne szükséged...
Van ilyen felkészítés vagy mi az a tipikus helyzet. Aránylag kevés családot ismerek, akik egy nehéz helyzetben felismerve a problémát és azt is hogy ők már segítség nélkül nem boldogulnak azt mondanák: ma elmegyünk egy családterapeutához.
Orlando
hát, ez nehéz kérdés. Ez a fórum pl. megtudatja sokakkal, hogy van ilyen családterápiás "műfaj", és kb. mire jó. Egyébként már MO-n is eléggé elterjedt, ha nem is közismert segítési vagy terápiás forma. A psycho-szakemberek, néha orvosok, tanárok stb. általában ismerik, és szokták is ajánlani, ha szükségét látják. - De legalább ilyen nehéz kérdés, hogy eléggé kevesen csinálják, nem könnyű megtalálni azt a helyet, családterapeutát, aki neked megfelel (különösen vidéken). Mindenesetre ahol valamilyen lelki, mentálhigiénés stb. rendelésre akadsz, ott rákérdezhetz, vsz. tudni fogják.
Rheia,
ha jól értem, lenne miről beszélned, de az nem fér, vagy nem való ide.Ez esetben az "élő" megoldást tudom csak javasolni - megkeresni egy olyan valakit, esetleg szakembert, aki tud segíteni. Ha kéred, az emailodra küldhetek ilyen címeket (itt nem, mert ez nem a reklám helye). Üdv.
Kedves Istvan!
Nagyon szepen koszonom a hozzaszolasod. Az a legszornyubb az egeszben,hogy ennyire tisztan latom, meg is tudom fogalmazni, megsem tudok valtoztatni a helyzeten.Lehet,kemenyebbnek kellene lennem? Van egy batyam,aki mar alig van otthon (nem nos),ot elfogadja ilyennek, nincs erzelmi zsarolas. (tudom,csak azt lehet zsarolni,aki hagyja magat)Miert lettem en a mindene?Tunderi a papam,igazi szeretnivalo ember,csak az a baj,megtartja a velemenyet,nem konfrontalodna,persze 30 ev utan mar elvarni sem lehet.
"de az másféle kapcsolódás lesz, mint amilyen eddig volt."
En mar most szeretnem ezt a masfajta kapcsolodast, fuggetlenul attol, hogy meg nem mentem ferjhez, de anya nem akarja elfogadni.Szerinte nem szeretem ot,ez persze nem igaz,maskepp szeretem ot,es maskepp a paromat,es itt termeszetesen nem a szeretet intenzitasara gondolok.
"Bele tudtok gondolni (a pároddal), milyen lesz ez az új forma? (Ha jól elképzelitek, talán könnyebb lesz kialakítani is)."
Igen,mar sokat beszelgettunk errol,tudom, ha anya leszek en is kerulhetek hasonlo helyzetbe,de elfogadom majd a gyerekem valasztasat es valasztottjat,hiszen azzal ot magat fogadom el,olyannak amilyen.Sot szeretni fogom mindkettojuket.Szerencsere anyosjeloltem ilyen,persze mindig elmondja a velemenyet,ha nem ugy cselekszunk,ahogy javasolta,akkor nem sertodik meg,ha meg belebukunk az altalunk hozott dontesbe,akkor meg nem bezzeg-el.
"Talán éppenséggel úgy segíthetsz mamádon, ha n e k e d sikerül leválni, mert akkor láthatja majd, hogy mégsem vesztél el teljesen számára sem ... "
Hogyan tudnek sikeresen levalni? Mit tegyek ehhez? Hogyan tegyem mindezt anelkul, hogy o ne legyen meggyozodve arrol, hogy egy eletre elvesztett?
Nem azert szeretnek ferjhezmenni,hogy anya elhiggye kulon csaladom van kialakuloban, de vegso lepeskent megtennem.Egyszeruen nem tudom, mi kellene, hogy elfogadja (es ne remenykedjen abban,hogy szakitunk).
Nem szeretnek vegkepp kiszallni a csaladi feszekbol,ram mindig,mig elek szamithatnak.Talan erzik ezt,es ezert is ez a ragaszkodas?
Istvan, gondolod,ha mondjuk vallalnam,hogy fajdalmat okozok (ha maskepp nem megy),akkor megoldodna ez a "levalas"? Vagy tovabb mergedne?
Elore is koszonom valaszod.
Udv:
Bismillah
A válaszaim sajnos késedelmesek, ez azért van leginkább, mert syokatlan keybordon írok ahol ay z helzén van a y és a y helzén ay z ... de lassan belejövök. Üdv!
Minden olyan belső vagy külső problémában, ami egy családtagot vagy az egész családot terheli, nyomasztja; amelynek a megoldásával (családon belül) már sokat és sikertelenül próbálkoztak;amely miatt már tulságosan sokat szenvedtek.
Mi minden lehet ez a probléma ? A felsorolás végtelen lehetne, csak kiragadva néhányat:
házastársi konfliktusok
házaséleti bajok (szex, elhidegülés,stb)
"háromszög"-kapcsolatok krízisei
válási helyzet
válás utáni problémák
szülő-gyerek konfliktusok
gyermeknevelési problémák
"problémás" gyerekek
lelki és néha testi bajok, betegségek
szenvedélybetegségek (alkohol, narkó, stb)
stb stb. Azért nehéz konkrétan felsorolni, mert embere és családja válogatja, hogy mit tart nehezen elviselhető problémának. Az biztos, hogy rengeteg "egyéninek" tartott bajunk és problémánk
valahogy összefügg legfontosabb kapcsolatainkkal, és megoldása sikeresebb is, ha bevonjuk őket.
Hogy mikor, a baj melyik szakaszában? Nincs előírás. Amikor már úgy érzem, hogy magamtól kifujtam a megoldásokból, és el tudom fogadni más segítségét, vagy egy "szakember" beavatását a problémámba.
Családterápiába nem "kell" járni, ez egy közös (többnyire házastársi, szülői) döntés - már ha tudnak róla, hogy egyáltalán van ilyen lehetőség.
egyáltalán nem bagatellnek az általad felvetett problémát, bár az, hogy ilyen tisztán tudsz beszélni róla, szinte már fél megoldás.
Az ember, ha felnő, párt keres, és ha talált, megházasodik, elhagyja apját és anyját ... így szól a mese, és lám már a kezdet sem ilyen egyszerű.
Nem tudom, egyetlen gyereke vagy-e szüleidnek? Mit látsz, mi lesz velük, ha már végképp kiszálltál a családi fészekből? Elsősorban mamád túlságos "ragaszkodását" panaszlod, ami már inkább bénító akadálynak tűnik, nem csak gondoskodó szeretetnek. Úgy látszik, te voltál-lettél a "mindene" ... És a papád, az talán csak megmarad neki ?
Értem a lelkiismeret-furdalásodat, hiszen úgy tűnhet, "elszálltoddal" a a taljt húzod ki a lába alól. (Nem a fizikai távolság számít, sokkal inkább az, hogy kihez tartozunk.)
Én mégis drukkolok Neked, és biztatnálak. Gondolj bele: családalapító vagy, Te és a feleséged lesztek a TI új családotok, és az olyan lesz, amilyenre ti "csináljátok". Valahogyan hozzá fogtok tartozni a szüleitekhez is (nem csak a tieidhez), de az másféle kapcsolódás lesz, mint amilyen eddig volt. Bele tudtok gondolni (a pároddal), milyen lesz ez az új forma? (Ha jól elképzelitek, talán könnyebb lesz kialakítani is).
Szóval: a megházasodás nem a hűtlenségnek vagy megcsalásnak egy speciális formája, nem egy "választási" helyzet - és, ha csak teheted, ne is engedd, hogy így sarokba szorítsanak. De ha mégis kényszerítenek, akkor bizony néha döntened kell, meghúzni a határvonalakat ...
Végül: fura, amit a "szülői leválás képtelenségről" mondasz. Én ezt eddig csak a gyermeki leválás-képtelenség fogalmában ismertem, de teljesen igazad van: ez az érem két oldala. Talán éppenséggel úgy segíthetsz mamádon, ha n e k e d sikerül leválni, mert akkor láthatja majd, hogy mégsem vesztél el teljesen számára sem ...
Ej de jó lett volna négy évvel ezelőtt egy ilyen netes tanácsadás.:((( Akkoriban anyósomnak csak egy paraszthajszál hiányzott a családom szétrombolásához.
Gondoltam, leiropm a történetet, mert vannak még vonzatai, amint lesz időm, jövök.
Bocs Endorfin, hogy "egy füst alatt" hozzád meg mindenkihez szólok, de amit felvetsz,az alkalmat ad erre.
Tehát, először is: üdv Neked meg mindenkinek. A családról, családterápiáról való felvezetés (gondolom, erre utaltál) csakugyan "magas" egy kicsit, bár én inkább szárazra sikeredettnek mondanám a művecskémet. Ami általános, az többnyire unalmas és száraz. Viszont az é n családom aktuális zűrjei, a t e kapcsolatod a feleségeddel, férjeddel, gyerekeddel, az ő gondjai a házasulandó fiával stb. - ezek nagyon is konkrét és eleven ügyek. De hát ezeket én nem tudom felvezetni, csak te vagy ti...
Két tanács: 1. minél konkrétabb, személyesebb egy ilyen beszélgetés, annál jobb és izgalmasabb. 2. Csak annyi tárulkozzék fel, amennyit aztán nem bántok meg.
milyen konfliktusokban tud segíteni a családterápia? És a konfliktus melyik szakaszában? Honnan tudja meg egy átlagos család, hogy neki családterápiába kell járnia?
Orlando
Kedves Istvan!
Eloszor is koszonet a lehetosegert!Szoval a problemam az, hogy edesanyam egyaltalan nem fogadja el paromat (meg nem vagyunk hazasok),ugy tesz,mintha nem is letezne,szoba sem kerul otthon,pedig azt hittem 3 ev eleg lesz, de az ido nem old meg semmit,sot!Nos a gondom az,hogy mivel kulfoldon vagyok tavol csaladtol, paromtol,ritkan tudok hazautazni,akkor is rovid idore,es ha a szuleimmel vagyok,akkor nem a kedvesemmel,ha meg a kedvesemmel,akkor nem a szuleimmel.Anya pedig gondoskodik rola,hogy ereztesse velem,milyen keveset tartozkodom a tarsasagukban, ami szerintem nem igy van,de nem birok egyszerre 2 helyen lenni. Termeszetesen beszelgettunk a sziturol, szepen meghallgatott,elmondta,o nem ellenzi a kapcsolatunkat (nem is tudna),de persze minden maradt a regiben. Nem tudom,parom meddig birja,eddig mindig o engedett (az igazsaghoz ez is hozzatartozik),azt sem tudom miert sikerul anyanak meg mindig lelkiismeretfurdalast ebreszteni bennem. Mi lesz ha osszehazasodunk? Akkor mar ket csaladom lesz(ugy erzem,most is az van), akik kozott futkarozhatok,vagy belatja jo anyam,hogy van kulon eletem? Lehet, bagatellnek tunik az egesz,de nem kivanom senkinek, hogy atelje! Ugy erzem, mintha nalunk nem tortent volna meg a szuloi levalas,lehet az en probalkozasaim gyengek,de tudom,fajdalmat okoznek Neki, azt meg nem akarok.Barmit teszek ugysem jo.
Bocsi a hosszusagert.
Udv:Bismillah
Mi az, hogy CSALÁD? Ha saját magunkra gondolunk, rá tudunk mutatni, el tudjuk sorolni, kiket tartunk odatartozónak. Viszont ha megkérnénk valakit, hogy mondja el általában (mondjuk egy marslakónak), mit is értünk mi, emberek családon, és "mire jó" ez a valami, nem lenne könnyű dolga.
Mondana konkrét személyeket, férfiakat-nőket, gyerekeket, felnőtteket, már megholtakat és még meg sem születetteket, aztán mondhatna viszonyokat ezek között az emberek között. De a lényegről talán egy szót sem ejtene, és azon venné észre magát, hogy már teljesen másról beszél, de ez mind szükséges ahhoz, hogy megértesse: mit is értünk mi emberek a "családunkon". Ha úgy nézzük: szinte mindent, amik voltunk, vagyunk, és amik lenni szeretnénk.
Ahhoz képest, hogy nem volt még ember, aki meg tudott volna felelni a fenti kérdésre, igazán nagyképű és szerencsétlen kifejezés a CSALÁDTERÁPIA. Nem csupán azért, mert azt sejteti, hogy ennek a családnak nevezett valaminek van "normális", "egészséges" és ettől eltérő "beteg" formációja, hanem mert ráadásul azt is sejteti, hogy lenne egy személy, a CSALÁDTERAPEUTA, aki meg tudná mondani, mi a jó, mi a rossz, és hogy egy családban mikor mit-hogyan kell csinálni.
Ehhez képest ami egy "családterápián" történik, az voltaképpen egy közös családi beszélgetés-sorozat. (Sokan szívesebben is nevezik "családi konzultációnak"). Igaz ugyan, hogy ez másfajta beszélgetés, mint amilyenhez "naponta" hozzászoktunk - és nem csak azért, mert a megszokott családtagokon kívül részt vesz rajta egy külső személy is, a terapeuta, hanem mert ennek a beszélgetésnek célirányos feladata van.
Egy családtagot vagy az egész családot nyomasztó probléma a "fő" téma, amely problémának (legyen az betegség, nevelési kérdés, házastársi viszály, válás vagy akármi) valamilyen formában mindenki részese, kialakulásáról mindenki tud valami fontosat, és megoldásához a maga módján mindenki hozzá tud járulni. Mert ez a lényege a családterápiának: együtt változtatni valamit, hogy mindenkinek (egy kicsit) jobb legyen.
És hogy mi minden lehet egy ilyen beszélgetésen a "téma" - nos, ezt most Ti fogjátok megmondani, ha felkapaszkodtok erra a közös karácsony-előtti beszélgetésre. Nem lesz ugyan családi beszélgetés, csak családról szóló beszélgetés, de az itt szerzett tapasztalatokat talán haza is lehet vinni.