Keresés

Részletes keresés

csinovnyik Creative Commons License 2000.11.02 0 0 63
van itt valaki a topicban, aki a fejére eső féltéglától (öngyilkostól, virágcseréptől) parázik, úgyhogy a helyedben itt nem bocsátkoznék jóslatokba.
több órányi természetfilmem van cápákról. kezdetnek megteszi.
Előzmény: Törölt nick (62)
csinovnyik Creative Commons License 2000.11.02 0 0 61
ismerem az érzést, nem teljesen véletlen, hogy nem szeretek éjjel tengerben úszkálni... (akkor ez most egy fóbia? mert semmilyen természetes vízben nem szeretek éjjel úszkálni) de ha az ember már úszkált cápákkal, és látta őket közvetlen közelről (nem csak a Spielberg film jelenetei mozognak már a fejében) akkor jobban tudja szoktatni magát a gondolathoz, hogy a cápa nem az, aminek a film mutatja.
mert hát az minden fóbia ellenszere, hogy 1., megismerkedünk a fóbiával, 2., megismerkedünk a fenyegetés tárgyával és megismerjük igaz természetét.
először a gondolatát szokjuk meg, aztán a látványát, aztán, ha van neki teste, testünk közelébe engedjük. annak tapasztalása pedig, hogy ennek ellenére nem következik be az, amire számítunk félelmünk alapján, hozzájárul ahhoz, hogy ez a görcs oldódjon.
Előzmény: Törölt nick (60)
csinovnyik Creative Commons License 2000.11.02 0 0 59
hát ez a cápás fóbia éppenséggel nem is olyan rossz. mert hát elég kicsi a valószinűsége, hogy a körúton szembe jön egy cápa, vagy, hogy felkúszik a kád lefolyóján... viszont ha sokat kell tengerbe járni az embernek...

javaslom, ha olyan tengeren jársz, fizess be egy cápaetetésre. egy barátom, akit borzasztóan irígylek, egy csendes óceáni szigeten járt, ahol részt lehett venni ilyesmin. a sztori a következő: bevisznek egy csónakkal egy lagúnába 8-10 pénzes túristát (akik előre fizetnek) aztán beöntenek egy vödör vért a vízbe. egy fél perc múlva a vezető kiosztja a búvárszemüvegeket és kiadja a parancsot: ugrás! beugrabugrálnak a 2-3-4 méter mély vízbe, ahol már kezdenek gyülekezni a kis cápák. a legnagyobb sincs kétméteres. többnyire növendék szirtcápák, akik mondjuk egy- másfél méteresek és már megszokták a műsort. egyész közel köröznek és szedegetik a halakat amiket a vezetők osztogatnak nekik. felbukkan időnként egy két rája is, akik szintén nem bántanak, viszont "repülésük" nagy élmény. mivel az állatok már megszokták a műsort, a vezetők is igen bátrak. bemutatják például a cápakábítást is. (ha egy cápát a megfelelő mozdulattal a hátára fordítanak, az megmerevedik és elkábul egy rövid időre) szóval baromi érdekes az egész, elég biztonságos is (még nem volt baleset) és utána garantáltan más szemmel nézel egy cápára, ha jön...

Előzmény: Törölt nick (58)
okidli Creative Commons License 2000.11.01 0 0 57
sziasztok:)
örülök, hogy megtaláltam ezt a topikot..
én többek között a sötétben félek ..ha egyedül kell aludnom, akkor mindig lámpát kapcsolok..próbáltam már lámpa nélkül, de mindig beindul a fantáziám...:(
Mumu Creative Commons License 2000.11.01 0 0 55
Kedves testverem a gepelesben es helyesirasban,pack40 !
Ez mar hosieseg amit ide irsz es pont en is ezzen a velemenyen vagyok.Szembeszalni a felelemmel.Persze csak egy limiten belul.Akiknek sikerul azok nem fobiasok igazan csak egy stressel teli idobol valami felelem visszamaradhatot.
Mumu Creative Commons License 2000.11.01 0 0 54
Persze kedves Hackett,latod mindnyajan azt teszuk.
Mumu Creative Commons License 2000.11.01 0 0 53
Bocsass meg a notorius hibaimert ,persze hogy kedves Macisajt.Neha bedugja az ordog a farkat ide is...
Mumu Creative Commons License 2000.11.01 0 0 52
Keves macosajt,amig itt valaszolgatsz addig persze nincs semmi baj.Bar talalkozhatunk itt is egy egy virtualis capaval...
pack40 Creative Commons License 2000.11.01 0 0 51
Most eloszor olvasom ezt a topicot, egesz erdekes, ezert hozzaszolok.

Nekem csak aprobb fobiaim vannak mint "tisztasag-mania" es teriszony.
Termeszetesen a pokoktol es kigyoktol is felek egy kicsit de szerintem ez meg normalis.
Elolvastam egy konyvet is a rogeszmes kenyszerbetegsegekrol, erdekes volt, de az ott leirt esetekhez hasonlitva nekem nem tisztasagmaniam van hanem egy elhanyagolt, mosdatlan, apolatlan valaki vagyok -eleg durva eseteket irtak le: megnyugtatott: :-).
En ugy gondolom, hogy a legjobb megoldas az hogy ha szembe nezunk a problemainkal -en a teriszonnyal nezek szembe folyamatosan, a tisztsagmaniaval nem-.

ELOZMENY
Teriszonyom egy olyan 5-6 eve jott elo legeloszor. Erkelyrol lenezve, sziklakon, korlaton atnezve, sifelvonokban -annyira azert nem volt sulyos hogy abba kellett volna hagynom a sielest-. De pl. sieles kozben egy meredek parkanyrol nem szivesen nezek le (kiveve ha egy eros valamibe -pl. korlat- tudok kapaszkodni)

GYOGYMOD A TERISZONYRA 1.
Egy olyan jo eve (1999) egy szomszedom jovoltabol a Budaorsi repteren egy tandem ejtoernyos ugrasban vehettem reszt. Nagyon jo elmeny volt habar a teriszonyombol nem gyogyitott ki rajottem -lehet hogy egy 'cihologus' szet rohogi most magat mert ez neki egyertelmu- hogy az egesz teriszony a biztonsagerzettel van kapcsolatban. Ha kapaszkodom az erkely korlatjaban, vagy az eje. -ejtoernyo- hevederzete meg tart nem felek.

GYOGYMOD A TERISZONYRA 2.
Nos kesobb, tavaly osszel elkezdtem ejtoernyozni. Hatha megis sikerul kigyogyitanom magam.
Most meg csak 8 ugrasom van. Erdekes, hogy tobbnyire addig szorongok-felek egy kicsit amig a repulogepen ulok, illetve amikor kinyitja az ugratoparancsnok a gepajtot es kinezve latom a tajat, na meg persze a kiugras pillanataban. Erdekes, hogy a nyolcadik ugrasomnal ami par nappal ezelott volt kevesbe feltem. Lehet, hogy mukodik. De meg egy fontos eszrevetel ahogy meggyozodtem, hogy rendben kinyilt az ejtoernyo, abszolut semmilyen teriszonyom nincs. Iszonyatosan jo erzes olyan mint ha lebegnel, korbenezve kilometerekre ellatsz, egyszoval fantasztikus. Remelem kigyogyulok a teriszonybol, illetve egy normalis szintre csokken - azert egy 1000m-es sziklaparkany tetejerol lenezve szerintem mindenkinek van teriszonya - .

Lehet, hogy kicsit off-topic de ha valakit erdekel az ejtoernyozes, pl. teriszonybol akar kigyogyulni - jol ismert PACK40 vilagszerte hasznalt modszerrel - csak most, csak itt, csak a forum olvasoinak itt a lehetoseg kuldjon e-mail: pack40@hotmail.com -ra. Szivesen segitek, meselek eje. klub es oktato cimet adok.

UI: Baratnom szerint onagressziv vagyok,de nem! Nincsenek suicid hajlamaim sem. Csak szembe nezek a felelmeimmel. (Bocs de gepelni/helyesirni nem tudok)

Mumu Creative Commons License 2000.11.01 0 0 48
Jo,egy kis vicc meg ide fer.Kerdes.Miert? Hogyan jelentkezik ?
Mumu Creative Commons License 2000.10.31 0 0 46
Kedves torpi,ha meg van a konyved talan fogsz tudni idezni belole masoknak de hasznalni is sajat magadnak.
torpi Creative Commons License 2000.10.31 0 0 45
Sziasztok!

En teljesen megertek mindenkit.
A pokiszonyomat sikerult mar olyan szintre lecsokkenteni, hogy a kissebbeket meg fogom, a nagyokat meg kiirtom, de azokat is csak akkor, ha az utamban van. A keresztespokokat meg nem merem megolni. Azt hiszem eljutottam azert odaig, hogy nem rohanok ki a lakasbol csak elszornyedek. Azert nem mondom, hogy ha rajtam van biztos visitok es egy orig ugralok es vakarozom utana.
Van egy kis klausztrofobiam is. A tavolsagi buszokon nagyon felek, ez azota van, hogy olyan sok busz balesetrol hallani. 10 percet kell utaznom a volan buszon ahoz, hogy a szuleimet meglatogassam, borzaszto. Tavaly nagyon rossz allapotba kerultem, akkor mar minden kozlekedesi eszkoztol feltem, hal egnek valahogy sikerult lekuzdenem ezt a tulzot felelmet. Azota folyamatosan fogglalkozom ezekkel a temakkal. Jelenleg egy konyvet olvasok, a cime: Hogyan gyozzuk le szorongasainkat. Az erdekes az benne, hogy en mar magamtol rajottem ezekre a modszerekre. Meg egyenlore felek, mert peldaul nem merek egyedul utazni videkre. A mult heten Cegledre kellett volna mennem es inkabb holnap megyek a baratommal. Ez azert van, mert multkor egyedul kellett lennem egy oraig a Cegledi vasutallomason es szakadt az eso. Nagyon feltem, hogy ott maradok.
Hat ennyi sziasztok Torpi.

Mumu Creative Commons License 2000.10.31 0 0 44
Igen Tantus ,klia,tudatosan kell megelni tarsainkat,dragainkat,megjegyezni mindent amit lehet.
A felelem olyan mint a laz.Szenvedunk tole,de jelez hogy valami tortenik velunk.A felelwem is azt tesszi.Nem is tudom hogya lehetne (ezt erzem eegesz ido alatt mint egy megoldast )a felelmet atvezetni agodalomra es figyelemre .Nem megijedni csak ,hanem megerteni hogy a felelem milyen ertekek elveszteset jelzi..
Maminti Creative Commons License 2000.10.31 0 0 43
Tegnap sötétedés után értem haza. Amikor nyitottam volna az ajtót, benéztem az ablakain át a sötét lakásba, és az előszoba végében vagy talán a nagyszoba közepén (egy vonalban vannak), megláttam egy piros, metszett alakú szempárt. Nézem döbbenten, nem, nem álmodom, ez nem egy hülye film, mégis ott van, és néz rám. Körbenézek, hogy mi tükröződhet, sehol semmi piros fény a közelben. Az egyik macskám ott toporzékol az ajtó előtt, de hol a másik? Lehet, hogy az ő szeme világít így? De az nem pirosan szokott. Keresem a kulcsot, persze ilyenkor nem kerül elő, nyitom a zárakat, markolom fel a két cekkert, és benyitok végül. Rögtön felkapcsoltam az előszoba lámpát, persze a szempár eltűnt. Na nem, ilyen nincsen, valami vagy világít, vagy nem világít! Bemegyek a sötét nagyszobába, villany felkapcs, persze sehol egy lélek. Kinézek az ablakon és akkor látom, hogy a felhúzott redőnyökön keresztül az udvar túlsó végében az átelleni szomszéd olvas a konyhában. A lámpája fehér búra piros kerettel, amit pont megfelez az ablakkeret, és az világított be az én szombámba, mintegy szempár.

Hát, ne tudjátok meg... Azt sem tudtam, nevessek vagy dühöngjek.

Tantus Creative Commons License 2000.10.31 0 0 42
Klia, még el is bőgtem magam, amíg olvastam a hozzászólásodat. Én is nagyon rettegek az egyedülléttől, valószínűleg azért, mert sosem voltam magányos, el sem tudom képzelni, milyen az. És a szeretteink elvesztése miatt érzett félelmeimet is megfogalmaztad, annyira félek attól, hogy valakit el kell veszítenem közülük. Sajnos nagyon beteg az anyukám, minden napot úgy élek meg, hogy érte aggódom, és mindezt 400 km-re tőle. Nem tudom, nem mulasztok-e most olyat el, ami pótolhatatlan, nagyon nehéz ezt megfogalmazni, sosem beszéltem még erről, minden találkozásunknál rettegek, hogy utoljára látom, és nem tudom, hogy ha bekövetkezik az, amit megnevezni sem akarok, hogy fogom tudni a mindennapjaimat azzal a tudattal élni, hogy mindezt nélküle kell végigcsinálnom.
Előzmény: klia (41)
klia Creative Commons License 2000.10.31 0 0 41
Köszönöm az érdeklődésed. Nagyon rossz, ha az ember a félelmeit - mert a társadalom igen is negatívan fogadja, sokszor még a legközelebbi hozzád tartozó is, legkevesebb depresszíósnak tart, és pszichiáterhez akar küldeni - nem tudja kivel megtárgyalni. Nos a tegnapi élményem felidézte édesapám halálát. Felidézte, hogy mennyire tehetetlenek vagyunk a félelmeinkkel szemben. Felidézte a tehetetlenséget, azt a felelősséget, amivel igen is tartozunk egymásnak: jó szó, odafigyelés, kéznyújtás erejéig legalább.
Tehetetlenül kellett végig néznem annak idején, hogy eltávozik akit a világon mindenkinél jobban szerettem: az édesapám. Bár végig minden nap bent voltam nála, sőt naponta többször is, de a halál pillanatában nem voltam mellette. Pont egy pár órával azelőtt küldtek haza a nővérek. Érted: egyedül kellett meghalnia. Beszélnek most a Halottak napjával kapcsolatos dolgokról. Szeretném szétkürtölni mindenkinek, most akár hajnalban, de a nap bármely órájában, amig élünk, addig legyetek kedvesek, addig oszlassátok el a másik félelmét, ne a sírjaiknál versenyezzetek: ki milyen temetéssel, sírkővel, virággal búcsúztassa halottját. MOST KELL SZERETNI,AKIT LEHET. MOST KELL A FÉLELMEKET (legyenek azok bármily természetűek) ELOSZLATNI. Még így sem biztos, hogy Isten megadja ezt a lehetőséget bármelyikünknek.
Összegezve igen betegesen féltem ma éjszaka, igen sokszor felriadtam, majd hajnal felé már kidobott az ágy. Rátaláltam erre a topicra és kiírtam magamból. Virtuálisan panaszkodtam a hálóba, vedd úgy, hogy belezokogtam.
Előzmény: Mumu (40)
Mumu Creative Commons License 2000.10.31 0 0 40
Mi tortenhetett kedves klia.Mert ez a regi elmeny felidezese tegnap csak nem fokozta ennyire felelmedet ?
Es haromnegyed otkor reggel.Nem aludtal vagy hamarabb ebredtel ?
Remelem nem nagy baj a felemed eloidezoje.
Mumu Creative Commons License 2000.10.31 0 0 39
Talan hiabavalo amit irok,de sok szeretettel teszem.Azt hiszem felre ertettel.Nem uj "filmet" ertek a tovabb fantazialas alatt hanem a megkezdett remeszme megszeliditeset,nyugodtabb partok fele vezeteset.Tehat nem elhagyni a temat ,folytatni de a Te elkepzelesed szerint.
klia Creative Commons License 2000.10.31 0 0 38
Nos, nem tudom nem leszek e Off, ha itt írok arról, hogy én semmitől sem félek jobban, mint a magánytól, az elhagyatottságtól, a betegségtől, a szeretettlenségtől.
Sokszor jut eszembe, álmodom a pillanatról, amikor ezek közül bármelyik bekövetkezik.Szinte zsigereimben érzem a tehetetlenség kegyetlenségét. Betegesen próbálok segíteni azokon, akikről megsejtem bármelyikben szenvednek. Tegnapi élményem egy kórházi látogatás kapcsán újra felidézte félelmeim. 88. éves férfit láttam félni a reá váró borzalmaktól.
Rosszindulatú prosztata elváltozást találtak nála, és még több gócot, amit kivizsgálás során erősíthetnének meg. Ismerősöm elzárkózott mindentől. Talán sikerült rábeszélnem engedje gyógyítani magát. Titkárnőként ismertem meg vagy húsz éve. A vezérigazgatóm öccse. Életvidám, igen jó indulatú valakiből mi lett? Istenem, de jó hogy nem tudjuk mi vár ránk. De én éppen ezért nagyon félek. A halál küszöbén (már jártam ott) van az igazi magány, az egyedüllét. Ott nem tud harcolni, vagy nem harcolni az életért csak Te, és persze az Isten kezében vagyunk. Attól is félek, hogy nem tudok segíteni majd azon, akit szeretek, ha eljön az Ő pillanata. Erre most nem is szeretnék gondolni. De mégis annyira felzaklattak a tegnapi nap élményei, hogy most mikor még aludnom kellene, itt kinlódom a monitor előtt és csak a félelmeim vannak előttem. Pedig már régen nem kaptak el ennyire.
félek

pőcsike Creative Commons License 2000.10.31 0 0 37
De nem ébredek fel! Az elalvásnál vannak a gondok. Mert akkor elindul a fantáziám , tudod, mi lenne ha most...és akkor nyúlok a kapcsoló után.
De ha arra koncentrálok, akkor se megy, mindig próbálok valami másra gondolni, de a képek beugranak..
Most elképzelem, hogy egy kisgyerek hogyan élne meg egy ilyet, ha én felnőtt fejjel így...
Mumu Creative Commons License 2000.10.30 0 0 36
Kedves pocsike,a film csak a mar letezo felelem exponalasa volt.Gondolom egy jot kellene aludnod hogy ne ebredj fel ejszaka .Bagoly mondja verebnek,nagyfullu...
Probald a latott jelenetet fantaziadba tovabb kolteni,egy szamodra jobb megoldast talalni,kibekitott,megnyugtatot.Ezt teddd mikor erosebbnek erzed Magad ,kepesnek a koncentralasra.
pőcsike Creative Commons License 2000.10.30 0 0 35
A Hetedik megtekintése két évvel ezelőtt volt. Azóta is felgyújtott lámpánál alszom, pedig csak egyetlen pillanata volt a filmnek amin totál betojtam. És ez azóta is tart. Minden hajnalban felkelek és lekapcsolom a villanyt, de éjszaka kell a fény. Ki lehet ebből "gyógyulni"? Mert én tök hülyén érzem magam miatta. De semmilyen önhipnózis nem segít, mert ugye a gondolatok jönnek, villany fel..
Mumu Creative Commons License 2000.10.30 0 0 34
Kedves guerilla ,pont ezt irtam en is es nagyon orulok hogy ezzel megprobalkozol.Az is termeszetes hogy 8egyelore)nem minden sikerul de beinditsz egy mechanozmust ami szuperal.
Tüvi Creative Commons License 2000.10.30 0 0 33
Szia Mindenkinek!

Végre egy hely, ahol bátran elmondhatom gyávaságaimat.
Először is a pókiszonyosokhoz csatlakozom. Félelmem mértéke fajhoz kötött. Az ún. kaszáspókoktól (tudjátok hosszú lábikók, pici test, és a magas sarkokban bújnak meg) kevésbé irtózom, kicsi koromban még etettem is őket apró bogarakkal. Viszont a nagytestű feketéktől ledermedek, valahogy úgy mint az Arachnophobia című filmben. Kb. 8 éve csípett meg az első, de azóta már többször is megtörtént. Meggyőződésem, hogy értelmes lények, legalábbis a bosszút ismerik, mivel minden csípés azokon az éjszakákon történt, mikor lefekvés előtt agyonütöttem egyet. (Ezt azért érdemes lenne kandikamerával felvenni: észreveszem a pókot, kezembe veszek valami fegyvert (papucs, könyv, mindegy, csak nagy legyen), majd félórán keresztül dermedten, ütésre készen állok előtte. Mikor sikerül összeszednem minden erőmet, lesújtok. Csak nehogy erre járjon egy állatvédő!) Ráadásul a csipés helye örökre megmarad.
Másik félelmem ennél még drámaibb. Ugyanis nagyon félek a gyilkosoktól, de csak éjjel. Nem nevetni, de esténként úgy fekszem le, hogy 3x körbejárom a ház minden bejáratát, jól be van e zárva, benézek minden helyiségbe, majd lefekvésnél magam mellé készítem a rovarirtót (jól bírja csípni a szemet, meg a nyálkahártyát), plussz még egy üveget vagy kristályvázát. Amikor az éjszakai csendben (a hőmérséklet-változástól, vagy mit tudom én mitől) megreccsennek a falépcsők úgy dübörög a szívem, hogy majdnem abba halok bele. Ez a félelmem nem a filmek hatása, hanem inkább a híradásokban, az élő környezetben előforduló tragédiák miatt alakult ki bennem.

Na most jól felizgattam magam, megyek lenyugodni.
Jó éjszakát, szép álmokat!:)))))

Üdv: Tüvi

big city guerilla Creative Commons License 2000.10.30 0 0 32
Hátha okulásul szolgál, elmesélem hát:

Alapértelmezésben klausztrofóbiás vagyok, sikerült már az emeletek közt beragadt lift vasajtaját is feltépnem puszta kézzel, amikor elfogott a pánik.(happyend: a liftajtók összecsattanásakor helyrezökkentek az áramkörök és kiszabadulhattam a köv. emeleten : ).
Egy idoben sokat tömegközlekedtem és kedves fóbiám csodásan átterjedt minden élethelyzetre. A távolsági buszon, mikor 10 percig nincs megálló rendesen küzdöttem a hányingerrel, szerencsére nem a hasmenéssel, ez a para ugyanis drága édesanyám sajátja. Ez aztán olyan kellemetlen méreteket öltött, hogy bármilyen közlekedési eszközön iszonyat görcsbe állt a gyomrom, és csendben imádkoztam, hogy ne hányjam el magam. Amikor a metro csak lassitott az alagutban én már úgy néztem ki mint egy maratoni futó a 20. kilométernél, patakokban ömlött rólam a víz.
Aztán eljött a nap, amikor már futnom kellett ki a metróból, persze mikor felértem, minden bajom egy csapásra odalett. Aztán erre már azt mondtam, hogy SOK lesz, szeretném normális embernek érezni magam és nem akarok megállónként rohanni ki a metróból számra szorított kezemmel.
Ezért elhatároztam, hogy viselkedni fogok és önnevelo programba kezdtem.
Elkezdtem vizsgálni magamban a pánik érzését. Amikor csak elojött és menekülni nem tudtam, szikáran néztem szembe saját félelmemmel és hagytam, hogy szabadon átjárjon a jeges rettegés. Egy ido után ugyan mindig szertefoszlott józan eszem befolyása, de legalább elkezdtem ismerkedni azzal az érzéssel, amitol annyirta féltem. Telt múlt az ido és egyre tovább tudtam tartani magam. Ha jött a pánik, mondtam magamban hangosan: ez a pánik, ez a pánik, ez a pánik. Megismerkedtünk hát egymással szép lassan, én és a félelmem.
Aztán rájöttem, hogy méginkább megkönnyíti a helyzetemet, ha nem magammal foglalkozom, hanem másokkal (hát ez az élet több területén is követendo : ). A pánikba esett ember helyzetét még nehezíti, hogy figyelgeti a környezetét, ugyan ki vette észre rajta félelmét. A körülpillantgatások csak tovább rontják a szituációt, egyre erosítik a rettegést (vajon mit gondolnak..). Új szokásom szerint ha felszállok vmilyen tömegközlekedési eszközre, beállok a kocsi végébe, háttal a kupénak, szemben mindenkivel és nézegetem nagy nyugodtan az embereket, a tekinteteket. Tehát én keresem másokét. Ez nagyon megnyugtató és önbizalmat ad. Néha lehetoség is nyílik kis mosolyokra, apró bókokra.
Mondanom sem kell tökéletesen felszámoltam ezt a "betegséget", ma már eszembe sem jut sehol, akár a metró is megállhat pár percre.

A liftek sajna továbbra is paráztatnak, úgy látszik, nem lehet teljesen kiölni ezt a csúnya klausztrofóbiát, de elviselheto szintre lehet hozni kis odafigyeléssel.
Egyébként Feldmár Andrástól olvastam egy összefüggést a klausztrofóbia és a nehéz születés között (születés: sötét alagútból próbálsz kitörni órákon keresztül). Meg is kérdeztem jóanyám,(anno) reggel jeleztem, hogy indulok, de csak délután 4-re dugtam ki a fejem. Szép küzdelmes májusi hétfo volt : )

hajrá mindenkinek a paramentességért!

bcg

Mumu Creative Commons License 2000.10.30 0 0 31
Kedves tarsaim legyetek udvozolve ezzen a helyen ahol a fobia a norma.
Azert retegetoznek a firmai:kigyo,ter,lift,pillango.
A kerdes kozos:mennyire vagyunk mi egyedul ,kepesek sajat modunkon,sajat kommunikacios rendszerunkbe ezeket a fobiakat helyukre tenni.Vagy megszokni hogy van es megszoktatni a tobbieket is hogy nalad ezek veled jarnak vagy a jobbik eset,ravenni magadfat a lassu szoktatasnak.Egyszer lesz egy pillanat mikkor a ratio legyozo az alaptalan felelmet.
Nekem is vannak nehezsegeim a lepcsokkel,lefele mert egy olyan vaksagom van (ha igy hivjak )ami abbol all hogy nem latom a lwpcsok melyet (tehat mind egy nivon van,nem erzem hogy le kellene lepnem.Egy ideig csodalkoztam rajta hogy ilywen is van (kb.16 eves lehetem)aztan megszoktam es bizony sokat jarok lepcson.Az ilyen deformalt lats azzonban meg maradt.
Kedevs csinyovnik,ha az a londoni metro tuzeset ugy 1988-91 kozott lehetett (en mar nem emlekszem ra teljes tisztasaggal )akkor egyutt voltunk akkor a metroban.
Maminti Creative Commons License 2000.10.30 0 0 30
Az nekem tökmindegy, hogy egyedül vagy társaságban, sőt nem is kell megnéznem az adott filmet, elég hallanom róla. Ilyen pl. a Blair Witch Project. Pár előzetes a tévében, amit a megláttam véletlenül, mit ne mondjak, nem tett boldoggá. A reklámfilm a valós célját nem érte el, nem mentem el moziba megnézni, viszont a villanyszámlám és égőhasználatom megnőtt a rákövetkező félévben (nem túlzok!) Gratulálok az ügyes reklámfilmkészítőknek.
Előzmény: ABSENT (29)
ABSENT Creative Commons License 2000.10.30 0 0 29
Maminti: a rémfilmekkel én sem tudok megbirkózni... ugyanakkor valamiért vonzódom hozzájuk. na nem a szomszédom a baltás gyilkos stb. stílusú dolgokra gondolok, hanem az ilyen pszichosokra inkább (ifjúkoromban volt dolgom egy-két ilyennel azért, némelyikük azóta is kísért: pl: ha este anyámék kertjéből megyek be a lakásba, mindig bevillan az a film, ami úgy végződik, hogy a pasas lép be az ajtón, és valami iszonyú gyorsan közelít felé, az utolsó kép a srác arcán az iszonyat) bár egyedül NEM vagyok hajlandó megnézni semmi gázosat.
ja: és ezt a filmet valamikor úgy 14-15 éve láttam brrrrrr.
Előzmény: Maminti (26)
nso csi Creative Commons License 2000.10.30 0 0 28
Hát engem onnan csak hóttan vagy megbuggyanva hoztak volna ki.
Előzmény: csinovnyik (27)
csinovnyik Creative Commons License 2000.10.30 0 0 27
velem egyszer péntek délután megállt a londoni metró az algútban két állomás között. ott tűzriadónak mondják, de mindenki tudja, hogy bombariadót jelent. szóval háromnegyedórát töltöttünk meghitt összepréselődésben egy sötét lukban sok méterrel a föld alatt, míg valahol tűzszerészek matattak egy elhagyott bevásárlószatyorban.... igen, közben lekéstem a repülőgépet haza.

ilyen tipusú para egyébként errefelé akkor még nem volt, de én az IRA egy robbantgatósabb időszakában voltam kint, amikor mindenütt azzal kampányoltak, hogy ha valahol elhagyott csomagot látsz, azonnal jelezd a legközelebbi rendőrnek. egy békés hétvégi metrózás során az ajtóhoz közel ültem és látom, hogy egy hórihorgas pali a válltáskáját felakasztja valami kallantyúra, majd kilép a szerelvényből... az ajtó záródása előtt visszalépett, mert valami civilruhás peronőr volt a drága, de azt a néhány másodpercet nem kívánom nektek, amíg farkasszemet néztem a táskájával. ahogy mondani szokták, lepergett előttem egy nagyon unalmas film, de vizesre izzadtam a fehérneműmet.
szerencsére ezt az éberségemet kinthagytam.

Előzmény: nso csi (23)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!