Egy számomra kétségbeejtő helyzetre keresném a megoldást, Ti itt már elég sokat láttatok/tapasztaltatok, hátha tudtok mondani valami okosat nekem. :) Fogszabályozó kezelés előtt állok és kaptam a jelenlegi fogorvosomtól egy kezelési tervet amiben 6 különböző készülék volt megjelölve, köztük egy önligírozó fajta (in-ovation). Erre rákerestem az interneten, hogy tulajdonképpen mi is ez és azt találtam, hogy ezzel sok esetben elkerülhető a foghúzás illetve a számomra ajánlott állkapocs műtét. Ehhez képest az én kezelési tervem mind a 6 opcióra jelzi, hogy foghúzás szükséges (két felső 4-es). :( A kapott diagnózisom a következő:
Dento-alveoláris viszony - sagittális - protrudalt front Dento-alveoláris viszony - vertikális - nyitott Dento-alveoláris viszony - transzverzális - jobb o. keresztharapás
Kérdésem, hogy lehetséges, hogy nem értene a fogszabályozó szakorvos ehhez a fajta készülékhez és totál feleslegesen ki akarná húzatni két egészséges fogamat, vagy lehetséges olyan állapot, ahol ezzel a fajta készülékkel sem kerülhető el a húzás? Sajnos gyermekkori szájhigiénia hiánya miatt rengeteg problémát kellett az eddigiek folyamán kezelni, 5 eltávolításon (4 elszuvasodott, bent maradt gyökér + 1 fekvő bölcsességfog) és 8 tömésen vagyok eddig túl és mostanáig nagyon meg voltam elégedve a klinika szolgáltatásaival ahova járok, de most kicsit elbizonytalanodtam a folytatást illetően. Illetve mentálisan is kissé megvisel ha arra gondolok, hogy még 2 fogamat kell eltávolítani. 25 éves vagyok, ha ez esetleg fontos a kérdés szempontjából.
A jelenlegi doktorom 20 éve praktizál aktívan egy magánklinikán. Meglepődnék, ha nem értené a dolgát, de most mégis kétségeim támadtak, mert ellentmondásos azzal amit erről a készüléktípusról - laikusként - olvastam. Hálásan várok minden véleményt, mert nem szeretném szemtől szembe ezzel a buta kérdéssel megkérdőjelezni a fogorvosom hozzáértését, de picit elbizonytalanodtam most.
odáig,hogy úgy döntöttem rakatok fel magamnak fogszabalyzót!Nem tudom ez mennyire látszódik(mennyire észrevehető)ha csukva van a szám???Köszikr előre a választ!Ja és ha jó tanácsokkal is eltudnátok látni,hogy mire figyeljek oda majd a viselése alatt azt is szívesen veszem!Szép napot Mindenkinek!
Március óta már lehet megtaláltad a megfelelő helyet számodra?! De ha mégsem, akkor itt egy kis segítség.:)
http://fogszabalyzas.hu/ Én itt kezdtem el nem olyan régen a kezeléseket. Egyenlőre a tapasztalataim nagyon jók, de még nagyon az elején járok, így az eredményekről még nem tudok beszámolni.
Szia! Mikor megláttam, h te is Hubánál vagy, azonnal regiztem, h megkérdezzem, milyenek eddig a tapasztalataid a fogszabályozás terén nála? Én is nála vagyok, de eddig csak konzultációkon voltam, augusztus végén fogja felragasztani a fogszabályzómat.
"Persze ha kiderítettük, hogy igen, mélyharapás áll a háttérben, akkor jön a neheze, ezt hogyan lehet kezelni. A harapás emelés nagyon bonyolult fogszabályozási, fogpótlástani feladat, érdemes mérlegelni az előnyöket és hátrányokat, a beavatkozás nehézségeit és a várható eredményeket ezek nincsenek mindig arányban. "
Az orvos társadalom összezár! Ez sajnos köztudott. A fogorvos társadalmora ez hatványozottan érvényes! Persze, mindig a beteg a hibás, az orvos szent és sérthetetlen és persze az orvos soha sem hazudik, csak a beteg!
Tudtátok azt, hogy a fogorvosok akár meg is oszthatják egymással a "problémás" betegek adatait, szakmai anyagait, csak azért hogy a többi kollégájával összezárjon és közös erővel keressenek kibúvót, mindenféle fajta jogi következmény nélkül? Észrevettétek azt, hogy egyetlen egy rendelőben sincsen semmilyen "panaszkönyv", ahol esetleg el lehetne olvasni az adott orvossal kapcsolatos panaszokat? És azt, hogy ma Magyarországon egyetlen egy szakmai szerv és vagy felügyeleti szerv sem ad ki ilyen jellegű információt? Vajon honnan tudhatod, hogy a (leendő) fogorvosod kezeibe biztonságban vagy, ha a fórumok, honlapok, közösségi oldalak többségét cenzúrázzák mindenféle röhejes "jó hírnév megsértése" címszóra hivatkozva, és csak a pozitív dolokat hagyják fent? Vajon honnan tudhatod meg a kínos részleteket? Vajon időben megtudod? Vagy már késő lesz? Szeretnél tovább zsákbamacskát játszani?
Legyen ennek vége, tartsunk mi is össze, és osszuk meg egymással a problémás (vagy éppen példás :-)) fogorvosaink történetét, hogy baráti körünkben más ne essen áldozatul!
Az utóbbi évek keserves tapasztalatai alapján lett létrehozva a problemasfogorvosok(kukac)gmail(pont)com egy baráti közösség, ahol a problémás (vagy akár a példás) fogorvosaink sztoriait oszthatjuk meg egymással és egymás között, privátban mindenféle "cenzúrázás" nélkül. Légy te is a baráti körünk tagja, hogy időben figyelmeztess másokat, vagy hogy időben információt szerezz az orvosodról!
Ha van egy sztorid...
A fenti címre várjuk a problémás fogorvosok történetét a következő formátumban: - email tárgyában az: orvos nevének feltüntetése (szóköz) rendelő neve (szóköz) "problémás/példás" (pl: dr. Xxxxx.Yyyyy XY Kft. problémás ) (ha nem tudod a rendelő nevét ahelyett írd be a helység nevét) - csatolt file: A4-es , *.doc formátumban, következő bontásban: - 1. sor : PROBLÉMÁS/PÉLDÁS (szó közül értelemszerűen az egyiket írd) - 2. sor: az orvos neve (dr.Xxxxx.Yyyyy) - 3. sor: a rendelő neve (XY Kft.) - 4. sor: város neve ( Pl: Debrecen) Főváros esetén kerület megadása (pl: X.ker) - esetleírás: pl: mikor történt az eset, mi volt a baj az adott orvossal, mennyit fizettél nála, kaptál-e számlát, jelezted-e neki a problémát, hogyan reagált rá, történt-e valamilyen jogi lépés...stb. - utolsó előtti sor:aláírás / név + elérhetőség (minimum email, ami működik!!!) (ha esetleg több páciens is jelentkezne egy adott fogorvossal kapcsolatosan panaszosként, tudjatok egymással kapcsolatba lépni pl: nagyobb az esélyed a hatóságoknál, ha tudsz magad mellé állítani legalább egy másik panaszost :-) )
A levél elküldésével automatikusan hozzájárulsz, a történeted továbbküldéséhez privát levelezés útján, ezért legyél figyelmes: úgy írd meg, hogy továbbküldésre kerül az adott dokumentum, ha arra az orvosra vonatkozóan az egyik barátunktól érdeklődés érkezik... :-) ...vagy ha te kérsz az adott orvosról, azt fogod olvasni, amit a barátunk megírt! (cenzúra nélkül!) A leveled és a történeted általunk nem kerül sehová sem feltöltésre, sem publikálásra, csak privát levelezés keretében továbbküldésre, viszont mások ezen irányú cselekedeteiért értelemszerűen nem tudunk felelősséget vállalni :(
Ha csak érdeklődnél... Kérés esetén a tárgyban: fogorvos nevének feltüntetése (szóköz) rendelő neve (szóköz) "kérés" (pl: dr. Xxxxx.Yyyyy XY Kft. kérés )*(ha nem tudod a rendelő nevét ahelyett írd be a helység nevét). De ezzel a funkcióval várj egy kicsit, mert csak most indulunk.
Ha megosztod ismerőseid között ezt a lehetőséget akár a FB-on, vagy egy email-ben, azt nagyon megköszönjük, hiszen minél többen vagyunk, annál hitelesebbek a beszámolók és annál eséllyel tudunk négyszemközt egymásnak baráti tanácsot adni!
Csatlakozz hozzánk, oszd meg a személyes történetedet, figyelmeztess, vagy éppen olvasd el barátaid véleményét leendő fogorvosodról!
Hello Én hamarosan megkapom vagyis kb. 1 hónap és felteszik fentre a készüléket esetleg olyan kérdésem lenne hogy fehér ívről valakinek tapasztalata van-e vagyis hogy mennyire Koppik ilyesmi ?: Tudom Teflonos vagyis a fogorvosom mondta hogy az nem az igazi mert foltos lesz idővel de találtam egy oldalon ITT Fogszínű bevonatos fogszabályozó ív(nem teflonos) szögletes NiTi 1db vagyis ez lehet akkor pont azért nem teflonos mert az nagyon kopott vagy ilyesmi :) na jó esetleg ha valaki tud erről valamit kérem írja meg illetve ha valakinek tudok segíteni csak nyugodtan kérdezzen.....
Én egy Anyuka vagyok , a 15 éves fiamnak ma raktak fel Hyrax készüléket, alul-felül. Nagyon szenvedünk egyelőre. Hétfőn lesz alsó-felső állkapocs műtétünk. Ha vki tud megosztani ilyen nemű tapasztalatokat, nagyon örülnénk neki.
Szia Viki! Nekem a szájsebész és a fogszabis dokim együttműködött a fogszabályozó kezelésem során, de implantálni nem kellett. Először a fogszabályzás konzultációra mentem, ahol csináltak röntgen, és azon lehetett látni, hogy be van nőve a bölcsességfogam, és az tolja előre a többit. Mivel ez műtétnek számított, beírtak a szájsebészhez, aki egy hét múlva kivette a rosszul növő fogat. Egy hetet kellett várni a varratszedéssel, és utána tudtam visszamenni a fogszabályzós orvoshoz folytatni a kezelést. Ez kényelmes volt, mert egymás melletti rendelőben voltak, így tudtak konzultálni is.
A fogszabályozós orvosomat Dr. Kis-Márton Hubának hívják, a szájsebész Dr. Vámos Dávid volt. A rendelő neve Egressy Dental, Zuglóban van. Mindkettőt ajánlom, nagyon szimpatikusak, és profik.
Én is csatlakoznék Hozzátok. 24 évesen most lesz először és remélem utoljára fogszabályzóm. Bevallom nem túl nagy lelkesedéssel, inkább párom ösztönzésére vágok bele. Orvosom már van, és már a felragasztás időpontja is ki van tűzve - fém készülékem lesz, fogívtágítóval és valami herbszt zsanérral -, de érdekelne már gyakorló fogszabályzósok véleménye. Mennyire kényelmetlen visleni, evés, beszéd terén mennyire zavaró?
Sziasztok. Azt szeretném kérdezni hogy Miskolcon milyen árakon dolgoznak a magán fogorvosok? első alkalommal, ha csak kérdezni szeretnék fogszabályzással kapcsolatban, akkor is kérnek pénzt? Dr. Sógor Anikóról mi a véleményetek?
Az alsó állkapcsomat előre szeretném helyeztetni, és a felső fogívemre kettő fogat implantáltatni.
Már három külön fogászatban voltam, de sehol nem akart a szájsebész a fogszabályzóssal együtt dolgozni, illetve úgy éreztem, hogy nem szoktak ilyet csinálni.
Akinek már volt alsó állkapocs műtétje fogszabályzással, légy szíves írjon nekem, hogy pontosan kinél csináltatta, és mennyibe került. Nagyon fontos ez nekem, tényleg egy hatalmas segítség lenne.
Sziasztok én is ebben a cipőben járok. Nemrég költöztünk Pestre és fogszabályzást szeretnék, de nem tudom, hogy kihez forduljak. Állítólag, van már valamilyen gyors fogszabályzás is, de nem tudom, hogy az mennyire ajánlott. Találtam egy oldalt: http://www.docplanner.hu/fogorvos/budapest ahol több fogorvos budapest van. Kit válasszak? Ha ismertek közülük valakit, ajánljatok. Köszönöm!
35 évesen szeretnék belevágni a foszabályzásba (előrször az alsó, majd a felső fogsoron is), sajnos kicsit össze vannak torlódva a fogaim, azt mondta a fogorvosom, hogy ennek igy hosszú távon nem lesz jó vége.
Sajnos nincs nagy tapasztalatom az ügyben, fogalmam sincs hova lenne érdemes menni. Tud esetleg valaki ajánlani Budapesten olyan helyet (saját pozitív tapasztalata alapján) , ahol becsületesen, korrekt áron csinálják végig a teljes fogszabályzást? Úgy hallottam, hogy mindennel együtt, (fogszabályzó, felrakás, havi beállítás, végén levétel..stb) kb 450- 500ezer még elfogadható ár.
Ha nem tud enni a lányod, akkor vegye ki a gumikat. Alapvetően azonban annál jobb,minél hosszabb időre be vannak akasztva a kis tappancsokba. Ezek a gumik azért kellenek, hogy az alsó és felső fogait egymáshoz képest beállítsa. Valószínűleg nem kell majd a kezelés egész ideje alatt alkalmazni őket, de ezt a fogszabályozó szakorvosotok dönti el!
Kislányom pár napja kapott fogszabályozót ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem!Állandót kapott alul-felül és valószínű 2-3 év lesz amíg viselnie kell!Engem az érdekelne,h a két fogsazbályozót össze köti egy kis gumi amit elvileg fogmosáshoz ki lehet venni amivel mi élünk is mert nem bírja tőle kinyitni a száját,de ez az evését is nagyon lekorlátozza.Szeretném megkérdezni,hogy ez a kis gumi állandóan kell majd neki amíg fent van a fogszabályozó?Vagy csak átmeneti állapot,meg miért kell ez?Köszi szépen mindenkinek!
Szia, gondolom azóta már voltál fogdokinál, hogy ívet (drótot) cseréljen neked, de ha nem és ez megynugtat, nekem ugyanez volt, hogy egy ívet pl 3 hónapig bent hagyott, és nem cserélt semmit. Ezen nem szoktam parázni, a doki tudja, h mit mikor kell, csak azt sajnáltam, hezért be kellett menni hozzá, mert ugye havonta ránézett, de ugye az azért nem buli, mert ugyanúgy fizetni kell, azért is. Szóval a te helyedben örülnék, h nem kéret be feleslegesen és, ha tudja, hogy az éppen aktuális ívnek mennyi idő kell, nem néz rá feleslegesen, mert amúgy se kezdene vele semmit. Remélem segítettem :)
itt vagyokén is, csak sajnos nálam is allt a fogszabi tema..
Az én dokim szerint is tuti ki kene huzni a 4 bolcsessegfogamat, mert hogy nem fognak beferni a csálé fogaim a sorba! Ezenkívül még több fog kihúzásával is ijeszteget, hogy biztos legyen a dolgában kaptam egy harapásemelőt, ami gyakorlatilag hasonlóan funkcionál, mint egy kivehető fgoszabi, csak hát egen ez a gond velem hordtam is meg nem is:S
Azt mondta, hogy előbb a felső fogszabi fog felkerülni, és kb 2 hónap múlva teszi fel az alsót.
A felső bölcsességfogakat már kihúzattam, az alsókra még nem tudtam rávenni magam, mert azt mondták az kisműtéttel megy csak.
Most meg azon agyalok, hogy ha végre meglesz a hely felül és minden klappol, akkor szerintetek felteszik a felső fogszabit, vagy csak akkor ha már az alsó két bölcsesség is kint van...? Remélem nem, és elindulhatok végre decemberben:)
Van esetleg vkinek hasonló jellegű tapasztalata? puszi és kitartást mindenkinek!!!
hát én örülök, ha szépen dolgozik és társai, de vannak furcsa dolgok és ezt nem tudom, hova rakni, na meg azért mégsem akarom, h úgy elhúzzák a kezelésemet, mikor rövidebb időbe is beleférnék :$.
sziasztok! nekem júliusban tették fel a fogszabályozóm. aug.-ban kellett visszamennem 1 hónappal később, amikor kicserélték a vasat 1 erősebbre. eddig oké. ismét 1 hónappal később kellett újra és akkor közölte az orvos, hogy nem kell cserélni a drótot és korrigálni sem, csak 2 hónappal később menjek ismételten controllra. normális az, hogy 3 hónapig nem állít rajta semmit és 2 hónapig pedig rá sem néz?
Szia! Koszonom az infot. Epp most jovok a fogorvostol, kihuzta mind a negyet es csak sima huzas volt ahogy mondod mert ki volt nove rendesen. A egyik furan allt de azt is gyorsan kiszedte. Most mar csak azt remelem elall a verzes hamar mert az egyik meg verzik, a tobbi mintha mar nem verezne..Meg remelem nem kapok dry socket-et csak ennyi a kivansagom :) FL allamban vagyok. Te merre?
Egyebkent nekem is szerintem loadag erzestelenitot adott mondta is hogy biztos ami biztos..
nekem a bolcsessegfogakat otthon szedtek ki Budapesten tavaly, de az mutet volt. (amerikai arakhoz kepest nevetsegesen olcson, es nagyon meg voltam veluk elegedve) Neked ki van nove mind ha jol ertelmezem? mert akkor az 'csak sima' huzas. ket fogat huztak meg ki a fogszabalyzo miatt, azt mar itt USA-ban, egyszerre csinaltak, nem volt gaz, nem tort bele, nem is igazan volt fajdalmas utana (a bolcsessegfog kimutese mert nem volt kinove az durvabb volt, es az nekem is feldagadt) verzett ket napig tan, aztan par nap alatt begyogyult a seb. Kb lonak valo adag erzestelenitot adtak mert nagyon sokara ment ki a hatasa.