A miniszterelnökünk pedig szavazati jogot akar adni a gyerekek után. Ugye sejtitek kik fognak többségben szavazni a jövőben.
Ez ma lehetséges? Hihetetlen...
Elhallgatott jelen: több száz cigány támadta meg a rendőrkapitányságot
Úgy három héttel ezelőtt egy éjjel több száz cigány megtámadta a Nagykátai Rendőrkapitányságot.
Az előzmény az volt, hogy az egyik járőr az utcán megvert, majd előállított egy cigánygyereket. Ezután cigányok nekirontottak a kapitányság ajtajának, be akarták törni, azért, hogy Darázs József rendőrt, aki előállította a cigánygyereket meglincselje. Bent csupán három rendőr tartózkodott. A háromszáz méterre lakó rendőrkapitány Zajacz Ágnes aki korábban még az év rendőre is volt, és a bűnügyi vezető Veres Ferenc nem mertek bemenni a kapitányságra megvédeni kollégáikat.Az őrjöngő cigányok azt üvöltözték, hogy kinyírják a járőrt. A bent rekedt rendőrök a készenléti rendőrségtől, a Pest Megyei Főkapitányságtól könyörögtek segítségért. Jelenleg a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség folytat vizsgálatot az ügyben. Azért írtam önnek, mert sehol nem jelent meg híradás az eseményről, megpróbálják eltitkolni, hogy a gyáva kapitány aki mint mondtam csupán 300 méterre lakik a kapitányságtól, és a gyáva bűnügyi vezető megtarthassa székét .Az esemény megtörtént, arról közvetlenül a megtámadott kapitányság akkor szolgálatban lévő ügyeletesétől értesültem, aki 20 évig kollégám volt.
Az ügyben részt vevő rendőröket is meg tudom nevezni. Kérem tegye lehetővé, hogy az esemény nyilvánosságra kerüljön! Azért az nem mindennapos, hogy több száz cigány be akar törni egy kapitányságra, hogy ott rendőrt lincseljenek!
Tisztelettel:
........ ....... ny.r.ftzls.
Küldjétek szét mindenkinek! Azért is tudja meg mindenki, hogy mi folyik ebben az országban! "
Megjegyzem, hogy a Trafó kissé túllihegi a témát. Szülőfalumban , Piricsén a felvégi cigányok (benszülött, dolgos emberek, kosárkötők, seprűkészítők, stb) dobtak benzines palackot az alvégi, lusta, betelpült alvégi cigányok házára, mert rontják a hírnevüket. Se napszámba nem járnak, a kertet sem művelik meg. Csak mászkálnak egész nap és jár a szemük, mint az asztalfiók.
Megjegyzem, hogy nagyanyámhoz rendszeresen járt a piócás asszony, nekem készítettek gyékényből rajz-tekercs tartóját, lábtörlőt. Sőt: kölyökként ámulva néztem, ahogy a cigányember egy nyárfa-rönkből 5-6 egyre kissebb teknőt vájt ki, az erre a célra készült szerszámmal.
"Egy ember kapott életfogytiglant, ....bűnszervezet tagjaiként jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás; súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás; aljas indokból elkövetett testi sértés; különösen nagy értékre elkövetett fegyveres rablás, illetve kísérlete; előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés, illetve a bűncselekmény elkövetésében való felbujtás; lőfegyverrel és lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaélés miatt."
Mig olaszliszkan egyetlen indulati tettert sorozat eletfogytiglan jart.
Rendőröket hívtak a romák a siófoki belváros egyik sörözőjéhez. Nem engedik be, nem szolgálják ki őket – ezt állították, emiatt kívántak bejelentést tenni a városi rendőrkapitányságon, írja a sonline.hu.
Belépés csak törzsvásárlói kártyával – ez áll az újabban már kidobókkal is őriztetett kocsma ajtaján. A panaszos helybéli azt állította: romákat nem szolgálnak ki, ezt mondták neki a sörözőben. Ezt sérelmezte, és ügyvédet is fogadott magának.
A rendőrség nem avatkozik az ügybe, csak szabálysértés vagy bűncselekmény esetén – a sonline.hu [1] úgy értesült, hogy ez a helyi kapitányság hivatalos álláspontja. A hírportál információi szerint felhívták a panaszos figyelmét: bejelentését továbbítják a jegyzőhöz és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH).
A söröző alkalmazottai a helyi televíziónak elmondták, a döntésnek vannak előzményei. Állításuk szerint azért vezették be a törzsvásárlói kártyát, mert "egyes roma kuncsaftok" rendszeresen zaklatták a vendégeket, verekedést provokáltak, fizetés nélkül távoztak.
"Lincselés" egyszer történt meg az utóbbi időben cigányok részéről, de jó lenne, ha kissé jobban megnéznéd a múltat, ebből a szempontból.
Idős embereket is jóval többen vertek halálra magyarok, mint más náció, néhány fillérért. (Ennek is nézz utána!)
Ami az uzsorát illeti. Jóval több magyar gengszter sanyargatja a saját nációját...és a cigányokat, mint fordítva. Hogy a magyar bankrendszerről ne is beszéljek....
A szinesfém lopások haszonélvezői, elősegítői pedig nagyrészt magyar "vállalkozók".
Jobb, ha tudod, és az ország 91 százaléka is felfoghatná, hogy a bűnözés nem náció kérdése, hanem valami egészen más.
Ma, Magyarországon, a svindlik, a csalások, a lopások, a rablások 99,9 százalékát, a pénzek lenyúlásának eszeveszetten óriási százalékát nem cigányok cselekszik.
a jobbik inkább csak egy válasz egy rohadtul elkendőzőtt problémára.
a magyar gárda nem jött volna létre ha nincsen a vidék veszélyben. Nem véletlen hogy a bűnözéssel legfertőzötteb területeken nyert a jobbik és nem ott ahol relativ biztonságban élnek az emberek (pl bp II. - XII. ker etc.)
Általánosságban nem lehet azt mondani, hogy veszélyesebbek, mint a szélsőjobb.
Akkor veszélyesebbek, amikor az általuk bűnként feltárt, mediatizált és támadott események valójában egy szabad társadalom önvédelmének szükségszerű velejárói, nem pedig valóban rasszista vagy egyéb aljas indokú jogtiprásról van szó.
Ennek az az oka, hogy az általuk sikerrel működtetett szélsőséges narratívák valójában nem tényeket illetve komplex eseménysorokat emelnek a figyelem középpontjába a maguk tényleges összefüggéseivel és a felelősségek árnyalt bemutatásával, hanem metaforákként használt képeket.
Ezek a metaforák és képek egy humánusnak, igazságosnak és irgalmasnak látszó szemléletben összegződnek. Az is előfordul persze, hogy ők maguk kreálják a hatásosabb beállítású képeket, akár kifejezetten megrendezve egy eseményt, akár, mondjuk, azáltal, hogy egy jól mediatizálható helyzet felszámolásával , betört ablakokkal ésatöbbi addig várnak, ameddig az a lehető legjobb médiakihozatallal mutatható fel.
Mivel azonban ez a szemlélet nem a tények bonyolult összefüggéseinek és a valós konfliktusok valós felelősségeinek figyelembevételével mondja ki ítéleteit, hanem előre leosztott lapokkal játszik, azaz a "fehér", az erősebbnek és modernebbnek látszó fél a bűnös, a másik szerepben bemutatott fél pedig az áldozat, és ennek megfelelően a "fehér" szereplő összes motivációját vizsgálni kell, lehetőleg megtalálva benne az eredendő gonoszság, rasszizmus, elnyomó és kizsákmányoló hajlam és szívtelen elidegenedettség jegyeit, a másik fél, a "jó vadember" tetteinek motivációi mindig az elnyomás elleni, olykor talán megfontolatlan, de spontán és szívből jövő tiltakozás és ellenállás körében maradnak.
Az ő esetében nem merül fel a saját felelősség, nem merülhetnek fel anyagi érdekek, valójában semmiféle felelősség, mert saját létének csak elszenvedője. Mindig megtalálható a történetben az az elem, amelyből a "fehér ember" bűne megmagyarázható és kibontható, még ha valami századokkal ezelőtti bűnig kell is érte visszanyúlni.
Mindebből az következik, hogy ez a szélsőséges jogvédő szemlélet és leírásmód valójában invariáns a tényekre, azaz bármiért és bármi ellen használható. Ennek nyilvánvaló bizonyítékát látjuk Morvai Krisztina pályafutásában, aki pontosan ugyanazokat az eljárásokat és pontosan ugyanazt a tudottan és kiélezetten szélsőséges rétorikai elemeket használja most egy teljesen más kontextusban, mint korábban a politikilag korrekt közegben.
Nagyon röviden tehát azt lehet mondani, hogy a szélsőséges jogvédelmi eszköztár akkor hasznos (bár sohasem nemes, hisz infantilizál és torzít), ha a valóban létező és a liberális demokráciák érdekeit nem szolgáló, a szó kelet-középeurópai értelmében vett szélsőjobbos vagy kommunista indíttatású jogtiprást támadja.
Akkor végzetes és eltiprandó, ha a liberális demokráciák preventív önvédelmének a szabadság és prosperitás fenntartásához és terjesztéséhez nélkülözhetetlen eljárásai ellen ágál (mint a gázai csónakosok, a propalesztin, provietnámi "aktivisták", a grrenpeace, az amnesty és ezek a hordák), szóval amikor a jobbik részt választókat b@szogatják. Ami mostanában sajnos gyakran előfordul, úgyhogy a varázslóinas eléggé elrontotta ezt a dolgot....
Végülis, a 120-ban megtörtént a dolog, hiszen ott van, hogy a liberráltak veszedelmesebbek a szélsőjobbosoknál, hiszen a szélsőjobbról mindenki tudja, hogy veszélyes, miközben a liberráltak elkendőzik a hasonlóan nagy veszélyforrásokat, ezzel teret adva az egyszerűen kommunikáló szélsőjobbnak. Azaz pozitív visszacsatolást valósítanak meg a kellemetlen társadalmi folyamatok között.