X. kerület Gyakorló utcában, az Örs vezér terénél egy második emeleti, 53 nm-es, két szoba hallos, jó állapotban lévő, világos, napfényes panel lakás déli fekvésű erkéllyel tulajdonostól eladó. A lakás új nyílászárókkal és fém keretes biztonsági ajtóval felszerelt. Lehetőség van pincehelyiség bérlésére 1000 Ft/hó összegért (de nem kötelező). Metró és buszvégállomások 10 perc sétára, ill. 2 buszmegállóra vannak (megálló a lépcsőház előtt). Árkád bevásárlóközpont 5 perc, Sugár üzletközpont és Ikea 7-8 perc, Kaisers és Aldi pedig 3 perc sétára található, míg bölcsőde, óvoda, iskolák, háziorvosi és gyermekrendelő 2 percre. További képek: http://www.kethold.hu/lakas.php
Vállalkozók lebontották egy átadásra váró lakópark erkélyeit Budapesten, mert a megbízó tartozik nekik 230 millió forinttal. Az építtető szerint ők fizettek, a milliókat az egyik alvállakozó tehette el.
Reggel 8-kor mentek oda kalapácsokkal, és ütötték a társasház alsó erkélyeit. Nem fizették ki őket. Összesen 230 millió forinttal tartoznak a kis- és középvállalkozóknak. Nem ez az első eset egyik kisvállalkozónál sem. Szinte mindnek van már ilyen ügye: több munkájukat nem fizették ki. Azt mondják: most telt be a pohár.
Közben a megrendelő, Domo-Casa igazgatója is megérkezett. Arra a kérdésre, hogy a vállalkozók szerint nem fizettek nekik, az igazgató azt mondta: ő fizetett. Aztán hogy akinek ők fizetett az fizetett-e a vállalkozóknak, azt nem tudja. De ő még egyszer nem tud fizetni. A Domo-Casa-val szerződő egyik kivitelező képviselője is a helyszínre jött. És persze ők is azt mondták, hogy ők is fizettek. És az egyik alvállalkozójuk nem fizette ki a többi vállalkozót.
Késpőbb a rendőrök is megkérkeztek, a vállakozók is, és a kivitelező is feljelentést tett.
Ez csak egy példa a több ezer közül. Magyarországon az építőiparban a legnagyobb a körbetartozás. Becslések szerint akár a 200 milliárdot is elérheti. Nem csak magánvállakozásoknál, hanem állami megrendeléseknél sem fizették ki több esetben a kisvállalkozókat, például a Megyeri híd vállalkozóit sem. Ők hónapokig tüntettek. A Megyeri híd vállalkozóinak akkori szóvivője, Horváth László azóta harcol, hogy megszűnjön a körbetartozás az építőiparban. Azt mondta ő már tett javaslatokat az új kormánynak, például azt, hogy maga a generálkivitelező csak akkor jusson a pénzéhez, ha már bizonyítani tudja, hogy az alvállalkozóit kifizette. A leendő kormány programja szerint megoldás lehet, ha a kisvállalkozásoknak nem kell áfát fizetni, ha nem fizették ki őket. Gyorsítaná a gazdasági ügyekben a bírósági eljárásokat, és csökkentené a fizetési határidőket is.
F I G Y E L E M F E L H Í V Á S É S K É R É S
a Dolmány utcai Lakópark leendő
</P>
L A K Ó I H O Z
Tisztelt Lakók!
A Dolmány utcai Lakópark építő vállalkozásainak (Szövetségünk, közismert nevén a VÉSZ hét tagszervezetének) munkáját a megrendelői oldal nem fizette ki. E vállalkozások által vásárolt anyagok és teljesített élőmunka testesül a Lakóparkban, az Önök leendő otthonában.
A VÉSZ felvette a tárgyalások fonalát az építtetőkkel, s reméljük, hamarosan békés megegyezés történik.
Nem zárható ki azonban, hogy tulajdonvisszavételi akcióra kényszerülünk, ha kudarcot vallanak a békés megoldás érdekében tett erőfeszítéseink.
Ezért tisztelettel kérjük Önöket, egyelőre, a megoldásig
ne vigyenek be értékeket a Lakóparkba, és ne költözzenek be, mert semmiképpen nem szeretnénk Önöknek kellemetlenségeket okozni.
Tisztelettel kérjük szíves megértésüket. Kérjük, helyezkedjenek bele a kisemmizett vállalkozások és a mögöttük álló, hozzájuk egzisztenciálisan kötődő családok százainak kétségbeejtő helyzetébe. Azért küzdünk, hogy ilyen helyzetbe soha senki ne kerülhessen. Kérjük belátásukat, hogy ebben az összefüggésben végső soron az egész társadalomért, így Önökért is fellépünk.
Tisztelettel, megértésüket megköszönve:
Éliás Ádám elnök (0670/9431777)
Újlipótvárosban a Tisza utcában, a Dózsa György úti metrómegállótól 1 percre eladó egy 27 nm-es, csendes, világos, jó állapotban lévő 1. emeleti garzonlakás. A lakás utcai tájolású. Alacsony közös költség, vízóra, beépített konyhabútor.
Közlekedés: A Metró közelségének köszönhetően a környék remek közlekedési adottságokkal rendelkezik. Deák tér 15 perc, Nyugati 10 perc.
3 szobás külvárosi lakásra való CSERE is érdekel. Ingatlanügynökök kérem ne keressenek.
A portaszolgálattal ellátott kapubejáratnál lévő utcában tudnak megállni. Természetesen a garázshely benne van az árban, és mint említettem, közvetlenül a lift melletti hely tartozik a lakáshoz. A lakásból a kocsihoz lejutni nincs 1 perc mindösszesen.
Elég fullos a lakás, modern berendezéssel, nagyon jó helyen van, remek közlekedéssel, mégis szép környezetben. Minőségi anyagokból épült, és egyáltalán nincs lelakva, alig volt használva, szóval tipp-topp az egész. Nem olyan kókány lakópark, amilyen a legtöbb. Meg kell nézni, és megállapodni!
Húha, miért ilyen magas az ára? Panorámás? Mert hasonló adottságokkal 26-ért simán lehet új építésű, teljesen új lakóparki lakást kapni Budán. Csak érdeklődök, ilyesmit szeretnénk venni, persze 30 alatt. (Meg ha a miénket megveszik...)
Eladósorba került egy 3 éves, kifogástalan állapotban lévő, 67nm-es, téglaépítésű 3. emeleti lakóparki lakás Újbudán. A pecó keleti fekvésű, nappali, plusz 2 szoba, valamint egy 10nm-es terasz képezi a lényegét, s mindemellett beépített szekrényekkel, konyhagépekkel, -bútorral teljesen felszerelt. Extrák: zárt lakópark portaszolgálattal, klíma, teremgarázs beálló 6 lépésre a lifttől, házközponti fűtés /alacsony rezsi/, katicás vécéülőke, igazi házi kacsazsír, stb. Ár: 33,9M Érdeklődésre küldök képeket. Tel: 06-70-2-868584 mail: artista@vipmail.hu
V. kerület Zoltán utcában, a Parlament tőszomszédságában tulajdonostól eladó egy 60nm-es, 1+fél szobás, udvari, 4. emeleti polgári lakás! A ház és a lakás is közepes állapotú, felújításra szorul. (A kisebbik szoba külsőre felújított.) Keleti fekvésű, délelőtti órákban napos lakás. Mivel udvarra néz, nagyon csendes. A lakásnak 2 bejárata van, egyik a konyhába, másik előszobába nyílik. A szobák külön nyílnak. A házban lift van. Fűtés konvektoros, mérőórás, legfelső emelet lévén cirkófűtés könnyen kialakítható. A lakás elhelyezkedése kiváló, M2, M3, trolimegállók, 2-es villamos pár percre. Szabadság tér és a Duna szintén. A lakás fix ára: 16.9 M forint. Érdeklődni:timeadely@gmail.com
DEBRECENBEN eladó egy összközműves, társasház építésére is alkalmas 700 nm-es telek a Szepesi utca és a Gázvezeték utca sarkán. A telken egy gázfűtésű, lakható épület áll: előszoba, konyha, éléskamra, szoba. Az elvi építési engedély szerint 3db társasház építhető. Ár: 17,5 M Ft. Érdeklődni lehet: sancikukacipmedia.hu mélen, vagy az 52/413-889 -es telefonszámon.
Pici ékszerdoboz TULAJDONOSTÓL eladó a XVIII. kerület központi részén! 34 nm, 1 szoba + hálófülke/étkező, alacsony fenntartási költségek, kiváló közlekedés!
Tégla építésű, 2005. végén átadott kis lakás megkímélt, újszerű állapotban keresi új tulajdonosát. 3. emeleti, kertre néző, csendes lakás házközponti fűtéssel, hőmennyiségmérővel, vízórával. A közös költség 17.000.-Ft/hó, amely tartalmazza a fűtés költségeit is. A közelben iskola, óvoda, piac, orvosi rendelő található, többféle buszjárat, illetve villamos közlekedik.
Ára: 11,9M Ft, mely magába foglalja a teljes konyhabútort tűzhellyel és szagelszívóval, valamint a méretre készíttetett beépített bútorokat is.
IX. ker.
23,5M (260e/m2)
MESTER U. 11.
- 90 m2
- ELSŐ EMELETI
- 3 SZOBÁS
- CIRKÓFŰTÉS
- KÜLÖN WC
- jó állapotú
- 9. kerület nagykörúthoz közel
- a kerületi városfejlesztés (a középső ferencvárosi tömbrehabilitáció) központjában, megújult környéken, a Tinódi térnél
- csendes és legnagyobb előnye a jó beosztás
- 3 nagy szoba +1 félszoba/étkező
- külön bejáratú, ugyanakkor egybenyitható szobák
- felújított, szép tiszta házban
- lift van
- közös ktsg. 16.500 (vízórával 13.000 - átfutás kb. fél év)
- 2 lakásbejárat
- pince is tartozik hozzá
Esetleg kiadó is. Közvetítést nem kérek!
Elérhetőség: a nickemre kattintva
VII. kerületben családi okok miatt első tulajdonostól eladó egy igényes, újszerű lakás újépítésű, portás, liftes társasházban. A lakás 56 nm-es, két és fél szobás, erkélyes, DK-i tájolású, nagyon napfényes. Iár: 20990000 Érdeklődni a 20/392-7686-os telefonszámon lehet.
Tulajdonostól eladó Budapest XIX. kerületében (Kispesten), egy csendes utcában, 4 emeletes panelház 3. emeletén egy jó állapotú, 1 + 2 félszobás, 53 nm-es lakás. Ideális otthon kisgyerekes családoknak.
A lakás felszereltsége: minden ablakon redőny, a nappaliban légkondicionáló, a konyhában mosogatógép, szagelszívó, a hálószobában beépített szekrény, bejárati ajtón hevederzár.
Irányár: 11,5 M Ft
Képek, alaprajz, további infók: http://kispestilakas.blog.hu/
Még aktuális a 2.: Dunakeszi legszebb részén, közvetlen Dunaparton, 52m2+terasz, 2 szobás, (amerikai konyha+nappali, fürdőszoba, hálószoba, előszoba, terasz), jó elosztású, nagyon jó hangulatú fiatalos, III. emeleti lakás. Meseszép örökpanoráma a Dunára+Szentendrei hegyekre. (de olyan, hogy azért már megéri ott élni.. :) )
Fűtés: saját kombicirkó. Busz/bolt/ovoda/oskola/rendelő/gyógyszertár/bank/posta mind 10 percen belül. Vasút kb 12-14 perc séta.
XIV. kerületben a Rákospatak mellett a Toscana-lakóparkban eladó egy 58 m2-es másfél szoba+nappalis első emeleti lakás. (jelenleg 1 szoba van kialakitva, a félszoba a nappalihoz lett csatolva, de ablak, elektromos kiállások, fűtés megvan ahhoz, hogy le lehessen választani, ha igény van rá)
Riasztó, házközponti fűtés egyedi méréssel, beépitett konyha gépekkel (hűtő, el. főző és sütő, mosogatógép), újszerű állapot (2003-as épités), pincében konditerem és szauna, 6 m2-es zárt tároló, lift.
Parkolás a ház előtt kialakitott parkolóban, vagy pedig a lakók által eladásra/bérlésre kinált garázsokban.
Rezsi kb 15.000.-/hó (viz, közös ktg, felújitási alap), fűtés kb 18.000.- / téli hónapok.
Ár: 25.000.000.-
Érdeklődni: 06-20-526-2225, vagy eladolakaszuglo@gmail.com (képeket, alaprajzot kérésre küldök)
Székesfehérváron eladó egy 60 nm-es, 2005-ben épült társasházi lakás. 2 szoba (12nm-esek) , nappali, amerikai konyhás, fürdőszoba+WC, külön WC, előszoba. Jó elhelyezkedésű, szép kilátás, saját őrzött parkoló, portaszolgálat, udvaron játszótér.
1) Bp. XIII. ker: Rokolya utca. 42m2, másfél szobás, (amerikai konyha+nappali, fürdőszoba, hálószoba, előszoba) fiatalos, jó elosztású, kertkapcsolatos (kb 25m2 saját használatú zárt kertrész). A fűtés egyénileg mért házközponti fűtés.
Totál rezsi nagyon kedvező, sacc 15e/hó átlag mindenestül.
Ár: 14,9M
2) Dunakeszi legszebb részén, közvetlen Dunaparton, 52m2+terasz, 2 szobás, (amerikai konyha+nappali, fürdőszoba, hálószoba, előszoba, terasz), jó elosztású, nagyon jó hangulatú fiatalos, III. emeleti lakás.
Fűtés: saját kombicirkó. Meseszép örökpanoráma a Dunára+Szentendrei hegyekre. (de olyan, hogy azért már megéri ott élni.. :) )
Eladó tulajdonostól egy még beköltözetlen vadonat új lakás (öröklés miatt okafogyottá vált) lakás a Budapest 1105 Liget u. 11. alatti 66 Lakásos Lakó-/Társas-/Házban újépítésű (2009) azonnal beköltözhető 2 szoba összkomfortos földszinti, tágas-parkosított napfényes zárt udvarra néző zárt-kertkapcsolatos 46.15 m2 lakás, +9,46 m2 terasszal, ajándék teremgarázsi parkoló hellyel.
mélyen kedvezményes áron: 12 800 000 ft, Tel: 209 747 284 mail: nagyn733@gmail.com
47 NM-ES TELJESEN FELÚJÍTOTT, DNYI-NAPOS,CSENDES, BUDAI HEGYEKRE PANORÁMÁS, 2 SZOBA + GARDRÓBSZOBÁS, JÓ KÖRNYÉKEN, RENDEZETT TISZTA ÉS CSÖNDES DUPLA LIFTES HÁZBAN, PARKOS CSALÁDIAS KÖRNYÉKEN PESTÚJHELY KERTVÁROSÁBAN. KÖZELBEN: BÖLCSI, ÓVODA, ISKOLA, BOLTOK, KÖZÉRT, USZODA, KONDITERMEK,PIACOK, STB.
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚTJA 1 PERCRE XIV. KERÜLET-ZUGLÓ.
A LAKÁS:
JÁRÓLAPOZVA, CSEMPÉZVE, TAPÉTÁZVA, FESTVE,MÁZOLVA, PARKETTÁZVA-LAKKOZVA, RADIÁTOR CSERÉLVE. MEGSZAVAZOTT PANELPROGRAM ELŐTT ÁLL, FŰTÉS KORSZ, NYÍLÁSZÁRÓCSERÉK, SZIGETELÉS. OLCSÓ REZSI, K.KÖLTSÉGE: 6900,EBBEN A SZEMÉT IS BENNE VAN. VÍZÓRÁS.
HITELBŐL VÁSÁROLT ÖRÖKLAKÁSOM, MUNKAHELYEM ELVESZTÉSE MIATT SÜRGŐSEN CSERÉLNÉM / ELADNÁM MINDEN ÉSSZERŰ MEGOLDÁS ÉRDEKEL MIELŐBB!!!!
Eladó - magánszemélytől - a XIII. kerületben, Újlipótvárosban egy felújított, hangulatos belső kertre néző, 30nm alapterületű garzonlakás.
A ház 3 éve lett felújítva.
Maga a lakás egy félig-meddig amerikai konyhából (amelyben a bútor, gépek benne foglaltatnak az árban), egy nagy szobából, kádas fürdőből és külön wc-ből áll. A környék gyönyörű, 15-ös busz fél percre, 76/79 troli egy percre, Westend öt percre van, a Jászai Mari tér, Lehel tér, Nyugati pu egyaránt megközelíthető 5-8 perces sétával, míg a Duna csupán három sarokra található. Irányár: 11,5M Ft
Amennyiben felkeltette figyelmed, a nagymajtenyib@gmail.com címen érdeklődhetsz és küldök képeket és pontosabb infókat.
Elhiszitek, hogy nem kiváltságos úri passzió a tengeren egy nyaraló??? A magyar határtól 645km. Naponta közlekkedő menetrendszerinti busz és vonatközlekedés!!! Egy hálókocsis vonatjegy minden sallanggal 6800FT egy fő részére! Este indulsz reggel pedig már a tengerparton vagy!!! Az ország neve: MONTENEGRO!!!! Eladó nyaralónk ára: 11.950.000,- Ft További infók emailban szervezkedo+freemail.hu