Szerintem az ilyen lefizethetoseget ne vegyuk a tulkapas kategoriajaba, mert azert soxor meg lehet uszni egy egybkent komoly buntetest egy par ezerrel. Es ez azert nem mind1. Mellesleg az a baj, hogy mostanaban divat elmeselni azt hogy enegem meg a haverom a mocsok rendorok hogy vertek, alaztak, stb. meg. Eleg nehez kivalogatni hogy mi az igaz. Szerintem.
velem szinte pontosan ez játszódott le már többször is. ha megállít a rendőr valami csínytevésért, akkor már előre röhögök magamban mert mindig pontosan ugyanez a forgatókönyv (persze azért kicsit kínos is, mert a végén azért általában megvágnak). én egyébként keményebben szoktam alkudni és nem veszem figyelembe az inflációt, mert egyszerre 2000Ft-nél többet még nem adtam rendőrnek. trükk a következő: ha tudod, hogy be tudják bizonyítani és tényleg nyilvánvaló a szabálytalanság, akkor rögtön el kell ismerni és sűrűn elnézést kérni. ez persze sokat még nem számít, de megadja a rendőrök alaphangulatát. közben persze már elkezdődött a lelkifröccs meg a helyszíni akasztással való riogatás, de csak buzgón bólogatni és sanálkozni kell. meg persze hagyni, hogy a rendőr szépen elmondja amit akar. ezután már kezdi megúnni a dolgot és várja már a pénzt. természetesen ő nagyon nem akar kimondani semmilyen összeget. ha már rendesen megpuhultak, akkor kell mondani, hogy te szívesen elintéznéd itt a helyszínen a dologot és be kell mondani a ma már egy-egy gyorshajtás, stb.-ért a szemtelenül alacsony 2000Ft-ot, hogy te bizony ennyit szeretnél nekik itthagyni. ennek persze nem nagyon örülnek és megint kezdődik a lelkifröccs meg a jogosítványelvételes rémísztgetés. Figyelem!! ilyenkor különösen nem szabad őket hergelni. sírni kell, hogy hú neked milyen kevés pénzed van meg hogy mennyire kell neked a jogsi a munkához, meg az ilyesmihez (ha diák vagy, akkor itt a jó alkalom, hogy ezt közöld velük). közben általában az egyik megúnja már a dolgot és elmegy leállítani egy másik autót. ekkor már a célvonal előtt vagy. már csak egy két percig úgy csinál, mintha nézegetné a jogsidat, meg hümmög egy kicsit. közbe te meg tovább sírsz neki. a végén beadja a derekát a yard, mert már nagyon únja gondolom, meg rájön, hogy amíg a te kétezer forintodon huzakodik, addig a gyorsan, szépen, sokat fizető kliensek ott húznak el mellette. szóval a végén nekem eddig nindig azt mondták, hogy jól van akkor legyen kétezer, jó utat.. (közben persze gondolom azzal dagasztják magukat belül, hogy na lám milyen jó fej rendes rendőr vagyok, ezt is elengedtem ennyivel, megvolt a mai jócselekedet..)
ez ügyben szkeptikus vagyok.. minden marad a régiben, sőt mivel nemsokára kvótákat kell teljesíteni, 2x annyi lesz a lemeszelt és ilyen vagy olyan okkal +bírságot ember... lesz ugye az eddigi standard zsebpálya, és mellette a officionális feljelentgetős cucc. ez utóbbi ahhoz kell, hogy a mindennapi normát +kapja emberünk /ki ugye a "rendnek" őre/....
Csak a kozvelemeny batorsaga tudna valamit tenni,de ahhoz meg fel kell noni.Azt hiszem ebbe tars lenne mindig a mindenkori belugyminszterium is,de valakiknek le kell leplezni oket.
Meg kell fizetni a rendoroket es minden olyan foglalkozast ahol ki vannak teve az emberek a megvesztegetesnek.A bun kuszobe kulonbozo,de biztos sokal alacsonyabb ott ahol az egyik fel az autonelkuli rendor szabalyozza a gazdagnak hitt autotulajdonost.
Egy haverom meselte, hogy par evvel ezelott mikor kb 13 eves volt, a hazuktol nem messze egy romos epuletnel jaccottak. A szomszed kihivta a rendorseget, leven hangosan. Mikor a rendorok kijottek lelkibeszedet tartottak majd elvertek oket. Na nem szarra, hanem jopar pofont bevittek nekik. Szerintem ez tulkapas.
Mellesleg egy csaladtagommal is tortent ilyen eset amit leirtatok. Feljelentest tett, lett is a dologbol ugy, zsarut lekapcsoltak leven mar tobbszor felmerult a gyanu, hogy ilyen modon szerez penzt.
Egy hasonlo eset tortent az ismerosommel,kozvetlenul Kecskemet bemenes elott.O elment a kecskemeti kapitanysaghor panaszra,hosszu varakozas utan fogadta egy rendorno.Sokaig nem tortent semmi majd olvastuk az ujsagban hogy az illetot elbocsajtottak(de nem a reklamacio folytan)
bocsánat a 0ásozásért, kézrejött.. a rendőri túlkapásokról : attól félek nem sok kell ahhoz hogy az ember belefusson egy jó kis intézkedésbe... tipikus példa rendőri intézkedésre /hozzáteszem, lehet hogy nem a túlkapás a legjobb szó erre/ : kedves koléganőmmel fordúlt elő az eset : éjjel egy piros lámpánál kézbe vette a mobilját, lemeszelték, minden papír elvéve és akkor kezdődött a megaláztatások sorozata. miután rendünk kiváló őrei a papirok alapján azonositották a kedves hölgy keresztnevét : "kedves Margit" /nem így hívják persze, de a név most nem tényező/. "kedes Margit, ugye tudja hogy ön most nagyon nagyon nagy hibát követett el." és itt következett egy hosszú lelkibeszéd, a jogositvány azonnali elvétele, és jelentős pénzbírság emlegetése... persze mindvégig a teljes vérbealázás stílusában. hamar kiderült, hogy mire megy ki a játék, ugyanis hamar kimondattatott egy összeg, amit a rendőrök nem voltak hajlandóak maguk +nevezni, hanem kolléganőmmel mondatták ki. az első szám /ha jól rémlik 5000 ft/ gunyoros mosolyt csalt rendünk őreinek orcájára. "nade kedves Margit nem gondolhatja komolyan.." végül kiegyeztek 10 000 ft-ban. a hölgynél persze nem volt ennyi kp, ezért miután +kérdezték merre kiván tovább menni, felsorolták az útba eső összes bankautómata pontos koordinátáját külön bankonként bontva. miután kedves kolléganőm ezt a storyt elmesélte, pillanatok alatt hasonló történetek tömkelegét sorolták a többiek... az okok persze visszavezethetőek sok mindenre, kevés fizetés, nagyvonalu jellemellenőrzés felvételkor egybek... végülis mind1, szégyennek továbbra is szégyen, hogy ebben az országban ma ekkora becsülete van a rendőrségnek...
Kaviat Te hu es kedves Ttars,meglatjuk hogy tuleljuk-e az ejszakat es jonnek-e utana valaszok.Ha nem akkor meg egy tapasztalat hogy ebben az idoben senki nem valalkozik ilyen kerdesek megvalaszolasara,maradunk eppen a szemelyes erzesek ,viccek es pletykak mezejen.
Kaviat Te hu es kedves Ttars,meglatjuk hogy tuleljuk-e az ejszakat es jonnek-e utana valaszok.Ha nem akkor meg egy tapasztalat hogy ebben az idoben senki nem valalkozik ilyen kerdesek megvalaszolasara,maradunk eppen a szemelyes erzesek ,viccek es pletykak mezejen.
Egy ismerosom jott ma elmeselni egy egyszeru tortenetet (a topic folyaman elmeselem de nem akarom most befolyasolni a hozzaszolasokat)
Ez megint egy nyari tema. Irjatok meg ha tortentek Veletek szemben vagy ismeroseitekel kimondottan igazsagtalan rendori beavatkozasok,tulkapasok es hogyan magyarazatok azokat..
Kedves bot,csak azert kerdeztem hogy egyutt kiszamitsuk hogy jartal jobban,igy a 8ooo Ft.fizetesel vagy ha balhezol es utana fizetetik ki a nagyobb buntetest.
A masik ket tarsunknak meg mindig ajanlom hogy nezuk meg bunteto -e ha a korupt rendorok nevet itt publikaljuk a bizonyithato story-val egyutt.
Ha egyedul vagy es ok tobben, akkor nincs eselyed. Sokszor meg lehet uszni a dolgot, ha tobben vagytok, mint a rendorok. Ja, az nem baj, ha a haverock melletted tanuskodnak :-)
Ja, a pirosos trükknél nem kéne valamivel bizonyítaniuk az állításukat? Fénykép, ilyesmi... Addig meg: nevet kérni, azonosítószámot kérni, szúrósan nézni.
óóó.. akkor két hete a hűvösvölgyin mégse piroson mentem át? lehet, hogy csak sárga volt? úgy látszik még sem volt olyan nagy harcitett, hogy megint csak kétezret fizettem..:(
Nekem lenne egy javaslatom Mindenki szamara.De eloszor meg kell erdeklodni es pedig irasban es kompetens helyrol(Ombudsman,Belugyminiszterium,mas jo praktikazo jogasz)hogy nem -e utkozik tiltasba hogy kozold internetten a szolgalatban levo rendor nevet.Ha nem tudnak majd ebbe belekotni akkor:miutan a rendor koteles a rendori beavatkozaskor kerdesedre nevet bemondani,kozold a nevet az internetten.Persze ez nem jelenti hogy ebbol ugy lenne aztan se,de ha egy nev tobbszor felkerul,felfigyelnek ra az illetekesek es utana mennek a dolognak.Talan segitunk is a Belugyminiszteriummak vele,talan er valamit.De elobb leellenorizni hogy nincs e valami szabalyozas ami ennek a javaslatnak ellentmondana.Kozoljetek velem is ha lehet.
Legújabb pénzszerzési manőverük itt a második kerületben ( bár ma éppen egy haveromat ugyanevvel próbálták lenyúlni máshol ), hogy utánad jönnek és közlik, hogy átmentél a piroson, ez eddig velem kétszer megtörtént ( sosem mentem még át piroson, szabályosan vezetek ).
Ha nagyobb autód van akkor csinálják ezt, közlik átmentél a piroson ( ők utánad mentek át, közlik ( tehát ők is a piroson mentek át ) ) és várnak, hogy fizetsz-e vagy nem.
Múlt héten a visszapillantóból láttam, hogy jó 100m-el mögöttem kanyarodtak ki a másik utcából, majd azt hazudták, hogy én akkor mentem át amikor ők, nekik már sárga volt a lámpa, tehát nekem piros.
Csak azért engedtek el mert a kocsi az unokaöcsém nevén volt és nem az ényémen és úgy gondolták, hogy mégsem én vagyok a nagy kasza, meg folyamatosan azt mondtam, nekik, hogy én nem mentem át a piroson, de nem vitatkozok velük, mert semmi értelme.
Vittek be egyébként már a BRFK-ra is azzal, hogy a kocsim lopott, két civilruhás állított meg, hogy az egyik ebben a kocsiban ült egy hete ( a kocsi akkor már 2 hónapja az enyém volt ) és, hogy ugyanilyen magnó volt benne ( amit én néhány napja vettem ), mondom megmutatom a számlát, mire közölte, hogy az őt nem izgatja.
Múltkor a busz leszorított az útról és kénytelen voltam a villamossávban kerülni, erre rögtön megjelentek, egy őrmester ( haverom szerint őrnagy, de ő volt katona, tehát lehet ) közölte, hogy ő ezért engem feljelent. Hát, szíve joga. De legalább nem kért pénzt, ellenben cső bunkó volt, " én vagyok a rendőőőr nekem van az igazam, csak ", alapon.
Eloitelettel mindig szamolhatsz.A rendor is ember...Plane ha kulfoldi vagy esetleg ugy nezzel ki mint a tegnap esti TV film gyilkosa,vagy a rendor felesege gyanitott kedvese...
:) Most 16 eves a srac szal...
Mondjuk ha belegondolok Mo. semmi Amerikahoz kepest. Persze nem az eksonfilmekbol kell szedni az infot, de azert hallani onnan is csunya dolgokat. Aztan ott van harlem es brooklyn, bele sem merek gondolni mi folyik ott.
"Ha fekete vagy es nem egy lerobbant pintot vezetsz maris lekapcsolnak es megvadolnak, hogy loptad"
Visszavonom ebben a topicban tett utolso kijelentesemet.Ugy latszik hogy ez a kb.2ooo-el maximalt obulus megfelelo mind a ket felnek,elorelathato es inflaciomentes,tehat funkcional.Bocs,hogy eltuntetni javasoltam volna..
Hát igen az alkohol az már egy kicsit más eset. fiatalabb koromban (na nem mintha most olyan öreg lennék) sikerült két pozitív szondázást is megúsznom ingyen, de ma már ez nem biztos, hogy menne. ehhez kéne az a fiatal ártatlan tekintet is..:)
Azt nem lehet eljatszani, hogy szepen kifizeted a penzt es amikor elrakjak a manit megkerdezed, hogy a bizonylatot mikor kapod? Aztan amikor neznek szepen megmondod, hogy ja, akkor kered vissza a lovet.