Figyelem! Hozzászólás csak legalább 100 fórumos hozzászólással rendelkező nickeknek! Elkerülendő bármilyen automatikus tiltás és törlés, célszerű a Sportmoderációs topikban érdeklődni először. Mivel a topik nem áll 24 órás felügyelet alatt, kéretik a kétesnek tűnő, újonc nickeket a Sportmoderációs topikban jelezni, különben magatokra vethettek...
Érdekes ügy, már korábban is szóba került a leigazolása, és nem lennék meglepve, ha a Genoával már egyeztetett is volna Galliani. Ő is irányító posztját tekintve, ahol azért lehetne erősödni. Nem tudom, Boateng hogyan áll a válogatotthoz, egyszer játszik, aztán kétszer bent sincs a keretben, de azzal számolni kell, hogy ő hiányozhat 2012 elején pár mérkőzésről az Afrikai Nemzetek Kupája miatt. Akkor pedig már január elején lépni kell. Több opció van, és ezekről ugye lehet is olvasni. Ganso esetében meg kell várnunk a klub VB-t, addig nem fog távozni, de van egy olyan érzésem, hogy nem ő lesz a főcélpont. Kaká eseten - ha lehet hinni a híreknek - a szándék mindhárom fél részéről megvolt, és anyagi igények meg változhatnak a helyzettől függően akár fél év után is. A Real nagy sztárt nem igazolt, lehet, hogy ők is a klub VB-re várnak Neymar miatt, az ő érkezésével val. még kevesebbet játszana majd Kaká, akinek szerintem így is epizódszerep jut majd Özil miatt. Szóval még fél év padozás elgondolkodtathatja mind a Realt, mind Kakát, hogy ez így nem lesz jó. Hátránya, hogy a BL-ben már nem játszhatna a brazil. És itt van még Montolivo is, akit mostanában a válogatottban irányítóként játszat Prandelli. Hamarosan ki fog derülni, hogy a Fiorentina immár sokadik próbálkozása sikeres lesz-e a szerződéshosszabbítással kapcsolatosan. Ha nem, akkor télen őt is megpróbálhatjuk kedvezményes áron elhozni (főleg, ha már behálóztuk korábban). Constant egy jóval olcsóbb megoldás az előzőeknél, tényleg a padra hozhatjuk.
részemről szó nincs bátor támadásról, de azért Ibrát egyedül fenthagyni sztem ugyanolyan öngyilkosság, mint ha csak támadnánk. egyébként meg tök mindegy h 4 v. 5 v. 6 kppályással nyomjuk ellenük, egyszerűen annyival jobb a Xavi-Iniesta-Busquets és még sorolhatnám sor bárkinél...
Szerintem ez most az a mecs, ahol nem engedhető meg az, hogy vki sétálgasson a pályán. Úgyhogy nálam Boateng, és Robinho játszana alapesetben Cassano, és Pato helyett...
nagy butaság lenne, h mi is beállnánk a sorba és védekezni akarnánk inkább a támádások helyett. Pato elöl a gyorsaságával sok bajt okozhat, miközben Ibra lassúzik majd Piquével...
Várjuk ki a végét...most van Bommel sérült vagy nem? Ha igen akkor para van, ha nem akkor annyira nincs mert a két oldalára azért csak meg lehet oldani a Boateng,Aquilani,Nocerino,Ambrosini a két posztot.
Én továbbra is kipróbálnám Nocerinót, sőt most kellene igazán a mélyvízbe dobni. Egy nagyon jó ellenfél ellen de még tét nélkül mégis tétmeccsen meg lehet nézni hogy hogy muzsikál. Ez később kockázatosabb lenne.
Amúgy kinézek Allegriből egy fokkal védekezőbb csapatot a Nou Campban, tehát elől igazán csak Ibrahimovics lesz, mögötte Cassano visszavonva s Boateng félig védekező feladattal kb már a középpályán illetve mögöttük egy hármas fal és a négy védő Zambrottával baloldalt.
ja és még továbbgondolva: hirtelen rádöbbenhetünk (persze, ehhez kellett Gatta eltiltása, Flamini és MVB sérülése és persze Robinho titokzatos sérülése is), h cserénk nem is nagyon marad majd arra a meccsre.
a Barca ellen nagyon sok minden nem vállalható :), sztem (még most) Nocerino sem!
laca, értem már! ha MVB és Robinho nem vállalja a Barca ellen (ezek szerint sanszos), akkor hirtelen tényleg komoly bajban lehetünk majd. valszeg egy Boa-Ambro-See hármassal kezdünk majd középen, AA nagy kérdőjel, h mennyire bízik benne a májsztró, Urby kizárt, h kezdő legyen, Nocerino detto! így viszont ki fog irányítani? Cassano? elöl Ibra és Pato adott.
Gondolom az Aquilani, Nocerino duót nem labdaszedőnek vettük. Aztán meg ott van Antonini, akit a mester a középpályán játszatott a felkészülés alatt. :)