Keresés

Részletes keresés

_laca Creative Commons License 2011.09.09 0 0 148790

A Gazzetta szerint Seedorf és Zambrotta nem sérült, csak nincsenek benne a keretben. Ellenben Van Bommel szerintük sérült (akkor is az volt, amikor a finnek ellen játszott), úgyhogy ezt nem kell szentírásnak venni.

A korábbi kezdőhöz még annyit, hogy Boatenget szerintem nem fogjuk a középpálya közepén szerepeltetni, Allegri oda egy védekezésben jártasabb emberkét akar. Vagy annak bal oldalán, vagy inkább irányítóként láthatjuk majd, + Aquilani miatt aztán tényleg felesleges lenne bontani a tavalyi szerkezetet.

 

Szerintük ez lesz a kezdő:

 

Abbiati - Abate, Nesta, T. Silva, Antonini - Gattuso, Ambro, Aquilani - Boateng - Ibra, Pato

 

(mikor volt utoljára 7 olasz kezdő a csapatban???)

 

Lehet, h Van Bommel a válogatott meccsek miatt szintén pihen a Barca meccsre, Ambro biztos frissebb. Kicsit aggódom 1 . az Antonini, Aquilani bal oldal miatt, 2. amiatt, hogy ki fogja majd így elosztogatni középen a lasztikat, Rinótól és Ambrotól ezt nem nagyon várhatjuk el, ahogy Boateng sem az a kifejezett passzkirály, úgyhogy Aquilani elég komoly feladatot kaphat rögtön az első meccsén. Pato szintén nehezen szabadul a labdától, úgyhogy Cassanonak is fontos szerepe lehet majd.

Előzmény: Weah_ (148785)
Médzsör- Creative Commons License 2011.09.09 0 0 148789

Tényleg sanszos ez a kezdő, de szerintem Boateng marad a csatárok mögött és Aquillani megy hátrébb Seedorf helyére.

Sokat várok Cassano-tól, mindenki ódákat zeng róla. Állítólag a sikeres válogatott meccsek jót tettek neki és sokkal jobb a hozzáállása, mint tavaly.

Hosszú volt ez a nyár, várom már az estét!

Előzmény: Gattuso8 (148782)
Törölt nick Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148788

Gondolom neten vette. Vagy utazási irodától? A legolcsóbb, amit találtam, 131,31 fontba kerül. (ticketbis.net)

Előzmény: zlotyi11 (148769)
puki33 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148787

azt kell mondjam kedves csapatunknak van meg mit fejlodnie a szurkoloi kapcsolatok teren.

nem csoda hogy a barca pl jobban el.

 

minden aron ki akartam jutni a novemberi milan - barcara, de minden csatornan pont lecsusztam a jegyvasarlasrol, ahol ugye egy 30 EUR-os jegyet kinalnak 110 EUR, 39.000 HUF es hasonlo arakon ... persze igy is jo hogy lehet venni, de en ezt a penzt a KLUBNAK szeretnem adni, nem holmi kozvetitonek, utazasi irodanak stb ...

 

mindez a barca meccseire 100%-ban profi online jegykivlasztos, stadionkepes rendszer ahol pikk pakk ki is fizetheted a 100 EURt (es ez mind a klubnak megy ...)

 

szoval nagyon remelem hogy a jegyelado rendszeren kicsit fejlesztenek, mert ez ami most van az katasztrofalis :(

 

eddig meg nem lattam a Csapatot eloben nyerni :) attol tartok ez kedden is nehez lesz, de rajtam nem fog mulni :) LOL

 

 

amaurote1 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148786

Hát ettől a Juventustól nagyon nem kell félnünk. Oké tudom kicsit tartalékosak ma este például Pirlo (lol), Vucsinics és Krasics is hiányzik, de van egy olyan érzésem hogy velük kiegészülve sem lesznek félelmetesek. Bár ez az Elia jó vásár volt, nagyon jól húzogat a szélen.

Weah_ Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148785

sérült v. pihentetjük keddre? egyébként ezzel a kezdővel semmi baj nincs, Lucát kivéve.

Előzmény: _laca (148784)
_laca Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148784

csak most látom, hogy Seedorf sincs... fasza lesz

ez a kezdő elég valószínűnek tűnik!

Előzmény: Gattuso8 (148782)
acm55 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148783

Ezt a balsorsot,van két remek balbekkünk Zambrotta és Taiwo személyében,erre mindkettő sérült és Lucának kell kezdenie.

Remélem Silva és Nesta leveszik a pályáról Klosét.

Előzmény: Gattuso8 (148782)
Gattuso8 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148782

Abbiati - Abate,Nesta,Silva,Antonini - Gattuso,Boateng,van Bommel - Aquilani - Cassano,Ibra kezdőt gyanítok ebből így.
Nem kell mondanom, hol kell félnünk.

Előzmény: _laca (148779)
Törölt nick Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148781

Én helyedbe raknék 1millió eurót a Barca győzelemre. Nem is kell dolgoznod többet. Ilyen biztos pénz a földön sincs mint a Barca győzelem.

Előzmény: Törölt nick (148773)
acm55 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148780
_laca Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148779

A keret holnapra:

 

Abbiati, Amelia, Roma, Abate, Antonini, Bonera, Nesta, Thiago Silva, Yepes, Ambrosini, Aquilani, Kevin Prince Boateng, Emanuelson, Gattuso, Nocerino, Van Bommel, Cassano, El Shaarawy, Ibrahimovic e Pato.

 

Robinho nem épült fel, ahogy sajnos Zambrotta térdsérülése sem jött rendbe. Imádkozzunk, hogy keddig változik a helyzet...

Azt "suttogják", Cassano kezdhet Ibra mellett holnap, hogy Pato pihenhessen keddre!

acm55 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148778

Jó védekezéssel egy döntetlen simán benne van,képesnek érzem én erre a csapatunkat.

Na de először holnap vegyük sikerrel az első akadályt,ráérünk még a Barcával foglalkozni!

Előzmény: amaurote1 (148774)
raftery Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148777

"ez a csapat" elottetek vegzett,messzirol csodaltok minket,ennyi.

ugyhogy csitu nyuszi.

:)

Előzmény: Törölt nick (148773)
acm55 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148776

Igen,azok leszünk!

Az pedig nem hinném,hogy a mi bajunk,hogy a többi csapat olaszhonban ennyire el van maradva tőlünk.

Előzmény: Törölt nick (148773)
acm55 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148775

Nekem pár perce telefonált szintén haver,hogy megvan a jegy! :)

Előzmény: zlotyi11 (148769)
amaurote1 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148774

Fogalmazzunk úgy, hogy legutóbb a Realt már csak vért izzadva tudta a Barcelona megverni. Ez a nem volt ellenfél kijelentés kicsit több mint vicces.

Előzmény: Törölt nick (148773)
Törölt nick Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148773

nincs egy súlycsoportban a két csapat sajnos.Serie A kritikája hogy ez a csapat bajnokságot nyert. Real ,Manchester nem volt ellenfél akkor a Milan az lesz szerinted?

Előzmény: dzsovi (148770)
pobeda Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148772

Benne van a pakliban hogy nyersz egy kalap pénzt.Én is remélem a kettest. :)

Előzmény: Törölt nick (148765)
Törölt nick Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148771

Ha az X2 odds is nagy lesz, arra érdemes pénzt is tenni szvsz.

Előzmény: Törölt nick (148765)
dzsovi Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148770

Miért nem rögtön 10 gólt írtál?

Újabb szakértő a szomszédból.

Előzmény: Törölt nick (148767)
zlotyi11 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148769

Haver most írta fb-on, hogy sikerült vennie jegyet, így kint lesz. Nem szoktam, de most irigykedek!!

Előzmény: acm55 (148762)
Törölt nick Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148768

Az Internek tavaly mennyi esélyt adtál, hogy döntős lesz? Azért ne essünk túlzásokba, hogy sima 5 lesz :/

Előzmény: Törölt nick (148767)
Törölt nick Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148767

benne van a pakliban hogy kaptok egy laza  5 gólt.

Előzmény: acm55 (148766)
acm55 Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148766

pff.

Előzmény: Törölt nick (148765)
Törölt nick Creative Commons License 2011.09.08 0 0 148765

Barcelona-Milan odds. Azért valóban röhej az odds különbség. 

 

http://www.eredmenyek.com/detail/IiIOc8GJ/#summary

acm55 Creative Commons License 2011.09.07 0 0 148764

Ez engem is érdekelne!

Előzmény: Oroszlány (148763)
Oroszlány Creative Commons License 2011.09.07 0 0 148763

Kevés szó esett a bérlet eladási adatokról, ezekről rendelkezik valalki bővebb infóval?

acm55 Creative Commons License 2011.09.07 0 0 148762

Majd csak fog.Ha minden igaz. :)

Előzmény: Törölt nick (148761)
Törölt nick Creative Commons License 2011.09.07 0 0 148761

Hogyan szerzett jegyet?

Előzmény: acm55 (148745)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!