A filmről mint alkotásról nem mondanék véleményt, amíg nem láttam.
Így aztán valószínűleg sosem fogok, mivel nem tervezem, hogy megnézem.
Az elkészültének körülményeiről, finanszírozási hátteréről, időzítéséről, a vetítések módjáról persze lehet véleményünk... Amerikában is készülnek kampányfilmek (ha valaki ismeri Michael Moore életművét, tudja, hogy a demokraták pl rendszeresen előjönnek ilyennek), csak tartok tőle, ott ez is transzparensebben zajlik.
Önmagában egyébként nem lenne ellenemre egy Őszödről szóló film (miért ne?), de készülhetne a rendszerváltásról, az elmúlt 10 évről, az ügynökakták kérdéséről, meg egy csomó mindenről.
Egyébként ha ezt a filmet megcsinálják 2007-ben vagy 2008-ban, azt mondom, fasza dolog, még akkor is ha kib. elfogult. Akkor lett volna tétje, esetleg.
A film egyértelműen a fidesz kampányának a része. Most tolják a mozikban, aztán majd jövőre még a választások előtt jön majd a tv2-ben, és a hivatalos állami médiában is.
Nem lepődnék meg, ha mondjuk pont a választás előtti péntek-szombat estén tűzné műsorára a lakáj média, vasárnapi ismétléssel. Nyilván ez egy művész film, nem számít kampánynak, ezért az esetleges kampánycsendet sem sértheti meg.
A filmben állítólag sokkal többet szerepel a Dobrev- Szilvási páros meg Karácsony is, aki már akkor is teszetosza volt
Na de legalább pár jelenetete leforgathattak volna a filmhez MZP-ról, amint éppen Amerikában vagy Kanadában élve lmbtq aktivistaként kislányokat műttetett át kisfiúkká, mexikói migránsokat segített át a zöldhatáron és már akkor is lelkes BLM aktivista volt
a seggostoba budai, az elszamolobiztos, aki annyira leszamolt es elszamolt az elmultnyolcevvel, hogy sikerult egy filmet csinalni gyurcsanyrol, es ennyi.
Én tegnap 11-kor kaptam 2 szputnyikra egy modernát, hát, még életemben nem voltam olyan beteg mint ettől. Este 6-tól gyak. moccanni se bírtam az izületi fájdalomtól, az oltás helye meg úgy fáj, hogy a kezem nem bírom felemelni. Viszont, ha tényleg orvosilag javallt a szputnyikra a szintén vektorvakcina janssen, akkor a qrvannyukat. A gulyásgergelyek utazhatnak Nyugatra, én meg nem.
Viszont mivel ilyen erős reakciót váltott ki a szervezetemben a moderna, így azért bízok benne, hogy megvéd ettől a gci vírustól.
jaja gaz ha kozgazdaszok, marektingesek, jogaszok jonnek. sokkal jobb ha harminc éve az életben sose dolgozo cigány az orszag legfontosabb embere es miniszterelnok evtizedekig teljhatalommal. a köcsög kummunista KISZ-es haverjaival. az fasza, remélem ez a tudat megnyugtat és imádod a helyzetet.
Azért vedd hozzá, hogy milyen a felhozatal, amiből ő kiragyogott (eddig)...
A másik, hogy nyilván sokan úgy gondolták, kirakják, mint kedves-mosolygós kirakatembert, aztán a háttérből irányítják. Hogy ez mennyire sikerült, mennyire nem, meg hogy ez mennyire csak egy szerep, és zárt ajtók mögött azért ügyesen játszik (ha nem is vöröslő fejjel asztalra csap, hanem inkább mosolygós gyilkos), az jó kérdés...
De amit - az egyébként kifejezetten BARÁTI - tv stúdiókban előad, ha nagy ritkán jön egy (számára) váratlan kérdés: riadt tekintettel néz, zavartan nevet, stb, az nem azt mutatja számomra, hogy ez pusztán egy szerep lenne. Hozzátéve, hogy médiaszereplés terén azért fejlődött, néhány éve még katasztrofális volt, most inkább gyenge-közepes.
MZP a versenyszférából jött, és világot látott, nyelveket beszélő ember, ez jó jel.
Marketinges, tudja, mit akarnak hallani az emberek... Ez engem spec kevésbé nyugtat meg, a pártvonalon kapaszkodó jogászok meg a meg nem értett közgazdászok után most jönnek a marketingesek, hát nem tudom... Meglátjuk.
A 2018-t mondjuk nem hittem el neki, ezt most valamiért elhiszem.
KG-nek tényleg van egy töketlenkedő kisugárzása, ugyanakkor szerintem valójában Ő nem lehet ilyen személyiség. Mert, ha ilyen lenne, akkor nem Ő lenne most Budapest főpolgármestere. Ha valóban olyan lenne, mint amit sokszor mutat, akkor max a lelkes aktivista szerepig tudott volna jutni a politikában és most szórólapozhatna, meg álldogálhatna a standoknál. Legalábbis szerintem.
Ő már a 2018-as miniszterelnök-jelöltté válásakor is azt mondta, hogy a töke se kívánta ezt az egészet.
Most is elmondta valamikor, hogy már a környezetéből mindenki tudta, hogy el fog indulni, és ő volt az utolsó, aki ezt nem tudta.
Azt mondom, hogy egy ilyen vívódó, tépelődő figura nem politikusnak való, hanem elemzőnek. Itt gyors döntéseket kell hozni, amibe határozottan bele kell állni, nem pedig tétovázni, tökölődni.
Mi gyarló átlagemberek vagyunk, itt az ország miniszterelnökének pozíciójáról van szó. Ő nem bizonytalankodhat állandóan.
Egy hódmezővásárhelyi politikus megette reggelire, pusztán azzal, hogy hitt magában, és ment előre elszántan.
Én kezdetektől azt érzem, hogy Ő személyesen nem igazán akarta most ezt, de a mögötte álló pártok meg nyomták Őt előre.
Szerintem volt már mindenki olyan szituba, hogy valamit nem igazán akart, nem volt hozzá sok kedve, de aztán család/barátok nyomására/rábeszélésre belement a dologba. Aztán persze ez néha jól alakult, néha meg sz*rul.
"Ő ugyanúgy családi alapon került közel már fiatalon a vadászathoz, mint Semjén, akinek az apja a hetvenes évektől együtt vadászott a gánti Vértes Vadásztársaságban Biszku Bélával, és az MSZMP más vezetőivel. Ugyanennek a vadásztársaságnak ma Semjén az elnöke."
Nem is gondoltam volna, hogy a vadászat ekkora kommunista szarság. De jó tudni. Semjénzsóti apuka meg biszku béla. jolvan bazmeg, Magyar, Keresztény, Nemzeti.