A topic elején zeuszka írta, hogy kevesli a Pompey-ban az angolokat, nos lassan ott tartunk, hogy itt lesz a legtöbb. Mandaric komoly összeget és figyelmet szentel az új, fiatal angol tehetségeknek, olyanoknak, mint O'neil, vagy Taylor.
Biztos belejátszik az is, hogy ez még mindig olcsóbb, mint fontmilliókért igazolni, de talán talál néhány ifjú tehetséget! Nézi az angol U21-et is, amellett, hogy más klubok utánpótlásait is figyelteti.
Sikerült összeszedni 30 pontot eddig, de idegenben még mindig pocsék a mérlegünk. Mido a Spurs új csatára két vállra fektette a Pompey-t. A hétvégén nyerni kell otthon a Villa ellen (Stone és Unsworth is onnan jött, van kapcsolódási pont is), a Villa nem nagyon vette fel mostanában a fonalat, remélem meglesz a 3 pont! Nagyon hullámzóan teljesítünk idén, de piszok erős a PL, a Southampton is olyan meccset nyomott az Evertonnal a hétvégén, abszolút nem látszott a tabellán elfoglalt helykülönbség. Jó volt nekünk viszont az utolsó két forduló, akinek kellett az X-elt, így nem léptek meg túlzottan, akinek kellett kikapott így , mögöttünk maradt! Ígéretes meccs lesz a MU-Pompey is 26-án, már minden jegy elkelt a vendégszektorba, remélem kihallatszik majd a "Play Up Pompey, Pompey play up!" kórus Nagyon bízom a bentmaradásban és reális esély is van rá. A CP, a WBA és a Norwich sem fog elég pontot gyűjteni már, Redknapp és a Soto viszont bent marad (A Southampton még azt hiszem sosem esett ki a PL-ből, egyetlen idényre sem). A Blackburn és a Crystal Palace közt dől majd el ki lesz a 3. kieső, persze csak szerintem.
A Tottenham jól elpáholt minket, nem kis szerencsével, de egész jól jött ki ez a forduló. 12-én, otthon meg kell vernünk az Aston Villát, nagyon rossz passzban vannak, de már semmit sem merek biztosra venni.
Tegnap láttam a Chelsea-MCity meccset, azonnal szerződtetném a Cityből Mills-t (óriási labdaszerző), Dunne-t (betonvédelem), és Sean Wright Phillips-et (fénysebességű!)!
Remélem a Chelseabe megy. Bár Souness nagyon rá van kattanva a fekákra (francia, nigériai, szenegáli igazolások), mégis nagyon bízom benne, hogy Abramovic túllicitál minket.
Nem hiszem el, irtó dühös vagyok Benneth játékvezetőre! A 93. percben befújni egy 11-est a partjelző miatt, erősen vitatható szituációban. Jól játszottunk, még Yakubu sem csak alibiből játszott (bár néha igen) Kamara buta hibája megbosszulta magát. Az új görög kapus kapus eszméletlen gyenge teljesítményt nyujtott, eddig csalódás, nagyon remélem, hogy belejön.
Most még az kell, hogy elpáholjon minket a Boro kedden aztán be is vonulok egy szanatóriumba!
Abramovic most ajánlott érte 10 millió fontot, (és Yakubu azt mondta el is megy, oda, vagy a N'castle-be), úgyhogy biztos nem annyira "kövér":))
Nagy kedvencem még a Wolverhampton, nagyon kiváncsi vagyok mit játszanak az FA-ben az Arsenal ellen.
A Southampton fel fog támadni, Redknapp most kapott pénzt új játékosokra, odament a fia is, aki azért nem rossz játékos, illevte Crouch is irtó jó, ha ki tudja használni a magasságát. Ettől függetlenül inkább ők, mint a Palace.
A Southampton meccseteket feltetlenul megnezem, a Saints is egy remek csapat. nem tom miert ezeknek kell kiesni..
Sztem a Saints-nek nem jon osszemeg egyszer az a nagyszeru jatek mint a Pool ellen. de teny hogy keteselyes az a meccs.
FA kupat mennyire tartjatok fontosnak?
jah nekem a Chelsea a szivem csucske de sok mas csapatot is nagyon szeretek. A PL-bol a Pompey meg a Saints negyon tetszik (kar hogy egymassal vetelkednek a kiesesert :(, a Boro is jo kis csapat meg a Fulham is, az olaszoktol az Inter meg a Milan. A spanyolok viszont halalra untatnak. A ManU-t utalom.
Nem kene azert meg elkiabalni a Chelsea bajnoki cimet.. tudod a roka meg a hollo meg a sajt esete. BL-be a Barca ellen barmi lehet. Barmi.
Én egy x-nek örülnék, mert akkor a Bolton sem lépne meg túlzottan, a Blackburn meg maradna a 16.-on.
Hétvégén A Southamptonnal meccselünk az FA kupában (ha minden igaz ezt is adja a Sport 1, újabban elkényeztet) ők verték a Liverpool-t, kicsit félek ettől is.
Redknapp strikes back!
Boro kemény lesz bizony:)
Te kifejezetten Chelsea fan vagy Turbó? Mert akkor nyugodtan hátradölhetsz már idén, talán csak a BL jelenthet egy kis izgalmat, de szerintem idén azt is megint Murinho viszi haza. Vagy van más kedvenc csapat is?
Simán vert a Chelsea, de ezen senki nem lepődött meg. Következő bajnokin a M'boro jön hozzánk, s látva a Norwich elszántságának az eredményét, talán nekönk is lesz keresnivalónk. Mindenképpen fel kell jutnunk a 30 pontosok közé, mert, ha a Soto tényleg igazol (megverték a Poolt, vazze), a CPalace dühbe jön, a Bimingham-nek mákja lesz, ehgykettőre a kieső zónában leszünk. Sok múlik a ma esti Blackburn-Bolton meccsen is.
Nem jobb azert a Lualua es Faye a Chelsea ellen nem jatszik? Ugy ertem itt mindegy hogy jatszanak vagy nem.. jaj bocs nem akartalak megbantani de ez van.
A Charlton es a Newcastle sztem egyertelmuen erosebb, nem veluk kell versenyezni a Pompey-nak.. A Fulham.. hat nem tom.. de sztem biztos kieso a Norwich, a CP, A WBA meg a Southampton (oket is sajnalom kicsit).. ugy hogy ha nagyon nagy hullamvolgy nem jon akkor nem lesz gond sztem..
Nagyon-nagyon sokba fog kerülni nekünk a Blakburn elleni elhullajtott 3 pont, ők is, és a Fulham is feljöttek a nyakunkra, a Birmingham is ott lohol, a Newcastle, az Aston Villa megelőzött, a Charlton és a Spurs menetel és el is hagytak jócskán. Jön a Chelsea a hétvégén, de utána is csak erős, nagy csapatokkal játszunk! Ha ilyen marad a formánk 3-4 forduló és kiesés közeli helyen leszünk! A Norwich igazol és erősödik, reménykedem a Soto'-ban, a Cpalace gyenge védelmében és a néha borzalmasan játszó West Brom-ban, mert ők szépen kibérelték a kieső helyeket (csak egy kicsit skizofrén a magyar légiósokat foglalkoztató csapatok ellen drukkolni...) Essen ki a Norwich, a Southampton és a Blackburn, de ez úgysem jön össze. Kicsit csalódott vagyok, mi a fasznak állítatja ki magát LuaLua és Faye, simán kellett volna hoznunk ezt a meccset. A bentmaradáshoz legalább 35-40 pont kell, és az qrva messze van. de azért up pompey, bazmeg, remélem egy pontot elcsenünk ábrahámovicséktól.