Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Azért annyira nem kell elmerülni a fehér ember önostorozásában.
Afganisztán lakossága 2000ben 20 millió fő, ma 40 millió. Ilyen ütemű szaporodásnál a Malthusi korlátok elérése kb garantált. Az amerikai be vagy be nem avatkozás kb annyit számit, hogy +-5 év a migránsroham megindulása.
Miután a nyugati pénzcsap most elzáródik, ez a 40 millió most még nyomorúságosabb körülmények közé kerül. Nagyon csodálkoznék rajta, ha a kinaiak vagy az oroszok folytatnák ennek a radikális muszlimtenyészetnek a finanszirozását. Szarér húgyér elvinni az ásványkincseket az OK, de ezt hadurakkal is meg tudják oldani. Szóval a nagy cukiság meg mosoly offenziva után jó eséllyel lesz egy Irak Sziria polgárháború reloaded. A ruszkiknak elemi érdekük, hogy a tádzsikok ne Tádzsikisztán, hanem Afganisztán területén vivják meg törzsi háborúikat, a kinaiakat meg nem érdekli az egész annyira, hogy beleszóljanak.
A legpesszimistább forgatókönyv szerint a kb. 40 milliós lakosságú Afganisztánban kb. 5 millióan foghatnak vándorbotot.
Afganisztán határos Iránnal, Irán határos Törökországgal, Törökország pedig határos Görögországgal és Bulgáriával, vagyis az EU-val.
Valószínűtlen, hogy az ötmillióból tömegek vegyék az útirányt az USA felé, hacsak nem vállalják, hogy mondjuk átússzák az Atlanti- vagy a Csendes-óceánt, de még előtte a Földközi-tengert ill. az Indiai-óceánt.
Egyszóval: az USA afganisztáni vereségének és tökéletlenkedésének migrációügyi következményeit egy az egyben az EU kénytelen megsínyleni.
Az USA-t a jelek szerint ez egy cseppet sem zavarja.
Az pedig eléggé valószínűtlen, hogy majd a több millió afgán menekültet Irán és Törökország fogja táborokban tartani, etetni, ruházni, iskolázni, eü.-i ellátásban részesíteni, munkahellyel megkínálni stb.
Iránban már évtizedek óta küszködnek az afganisztáni menekültekkel, a törököknek meg éppen elég gondja van a szíriai migránsokkal. Ma csak Isztambulban legalább egymillió szíriai él. A perzsák és a törökök szépen megmutatják majd az útirányt a menekülőknek-migránsoknak-terroristáknak: "Arra van az EU." De ha maguktól nem veszik tőlük nyugat felé az útirányt, akkor majd esetleg elkísérik őket a nyugati határukra, ha meg vonakodnának, akkor géppityuval kísérik ki őket az országukból.
De még igy se értek egyet hogy az Iszlám egy kirívóan negatív beágyazású vallás lenne, ő is tehát az Iszlám csak egy STANDARD vallás, STANDARD TÖRZSI esetleg KATONAI irányelvekkel, ami az ő idejében akkor és ott - ahol - alakult ugy ahogy..
Amit én magamban gyanitok- nem hallottam sehonnan - hogy a Mohamed szellemi erejének köszönhetően terjedt el ennyire, van ekkora sikere..
Ugyanakkor ugyanez elmondható a mi Kereszténységünk - hú, majdnem kisbetüvel irtam :) - keretein belül Jézus Krisztusról is, - egyébként tudtommal rokon a kettő Jézus & Mohamed de ennek sok köze aligha lehet.
- szerintem arról van szó hogy -nálunk- van amit ki lehet mondani és van amit nem, VAN AMIT NEM ILLIK..s ez még itt a topicban is aktuális..
Vajon, miért is tűnt el a valamikori vallási sokszínűség a Közel-Kelet, Kis-Ázsia és Észak-Afrika területeiről? Ami meg maradt, az a sorvadás jeleit mutatja.
Ja, hogy az Iszlám tüntetett el mindent..YES!
- bennem megvan a permanens probálkozás: próbálom menteni azt ami menthető a keleti kultúrákból ,ami egyebek közt az Iszlámban is megvan, mentegetek és kisérletezek, ha már vallásalapításra vetemedtem: ki kell süssek valamit, valami újat..
Joe Biden egyszerűen csak "ügyetlen" politikus aki nem érti a dolgát, avagy megvett ember???!
A híradásokból egyértelműen kiderül, hogy Joe Biden USA-elnök félresikerült lépése miatt történt meg az az amerikai csapatkivonás Afganisztánból, amelynek következtében a véreskezű Talibán szervezet politikai hatalomhoz jutott Afganisztánban. Érdekes, elődjének, Donald Trump exelnöknek a saját hivatali idejében ilyen eszébe sem jutott volna... .. !
Donald Trump bevándorlásellenes politikus, míg Joe Biden bevándorláspárti elnök. Érdekes, hogy Joe Biden tisztában volt vele, hogy az afganisztáni csapatkivonásnak az lesz a rövid időn belül bekövetkező, áttételes következménye, hogy az afganisztáni tálibokat képviselő Talibán terrorszervezet politikai hatalomra kerül, és mindazoknak akik Afganisztánban féltik az életüket, azoknak már csak a "Menekül már, ki merre lát... !*" "lehetősége" marad "nyitva"... .. ! (*Leninista nóta idézete 1917-ből.) Mert mindazok, akik bármilyen diktatúrában élnek, már csak a "Menekül már, ki merre lát... !" "lehetősége" marad!!
Kérdés, hogy Joe Biden egyszerűen csak hülye és rosszul csinált valamit, vagy pedig G. Sorosnak, és a (682141)-ben megemlített gyanús és/vagy rosszakaratú titkos szervezetek megvett embere-e, akinek nem számít az sem, ha a felelőtlen lépései miatt egész Európára egy újabb mindennél nagyobb terrorveszélyes iszlamista-dzsihadista migránsáradat óriási veszedelme leselkedik???!!!
Akkor miért menekül minden értelmes, gondolkozó, az élettől valamit akaró ember azokról a területekről, ahol ezek a máshogy alakult törvények szigorú értelmezéssel lettek bevezetve?
Vannak objektív dolgok, amik alapján lehet mércézni szokásokat, törvényeket. Amik szabadon kiszolgáltatják az embert pusztán a lába közt lévő szerv miatt potenciális pszichopata erőszaktevőknek, (lsd. házassági, válási szabályok) halált írnak elő büntetésként olyan dolgokért, melyek nem okoznak halált (hitélet, szexuális irányultság), testi csonkítást, kínzást ír elő olyan cselekményért, ami jóvátehető és az elkövető más úton is rehabilitálható lenne, az a törvény nem lehet egyenrangú a mi szemünkben. A saját hívek szemében meg egyenesen felsőbbrangú viszont. Akkor húzzanak is el oda, ahol az a módi.
Nem volt, az oszmánok nem használták a sejk méltóságnevet. (Az általuk uralt arab területeken persze maradtak sejkek.) Hazánkban pasák voltak, szpáhik és így tovább, ahogy mindenki tudja az Egri csillagokból :) Törzsi és nemzetiségi alapú szerveződést egyenesen megakadályozni igyekeztek mindenáron, mert a szultáni hatalom konkurenciáját látták benne. Méltóságokat és vagyont továbbörökíteni is sokkal kevésbé lehetett a Török Birodalomban, mint a feudális Európában.
"Bizonyos társadalmi csoportok törvénykezése, szokásai pusztán másmilyenek lehetnek, mint a mieink. Alsóbbrendűek semmiképpen"
Vajon, miért is tűnt el a valamikori vallási sokszínűség a Közel-Kelet, Kis-Ázsia és Észak-Afrika területeiről? Ami meg maradt, az a sorvadás jeleit mutatja.
A gubanc csak ott van, hogy ezen területekről beözönlők, hozzák a maguk "alsóbbrendűnek semmiképpen" sem nevezhető törvénykezésüket.
Bírom azt, mikor a síiták próbálják magukat elfogadottá tenni a szunnita tengerben. A szunniták jobban utálják a szerintük hitehagyott síitákat, mint a káfirokat.
És igen! Mindkettő örömmel gyilkolja a hitetleneket, de ezt az RTL nem akarja tudni. De, mennyire elfogadó és progresszív mutogatni magukat a sokszínűség jegyében!
"Itt Mo.-n sztem a "sejk" nem értelmezhető." No, nem is Neked, vagy nekem és a hasonszőrű gyanakvóknak szól ez a titulus. A helyi nép ezen leginkább elmosolyodik, olyan romantikus, meg minden.......
De a XVI-XVII. században, ez olyan megnevezés volt hazánkban, mint a XX. században a vörös politikai tiszt, vagy az SS. Mára, megint értelmezhető lett Európában ez a sejk, emír stb megnevezés, és itt is jó lesz ezt megtanulni a népnek : az iszlám a lappangó, sunyin beszivárgó ellenség kontinensünkön.
Szóval szerinte is csak egy iszlám van. Az amelyik el akarja vágni a torkod a világuralom elérése közben. Legalábbis komeini hajatolla ezt hirdette nyilvánosan mindenütt.
csúcsra járattad a mocskos köcsög "fehérkeresztény" állófarkú tökösférfi alfahím mentalitást
jézus előtt majd csodálkozni fogsz ha oda kerülsz elé. ja, várjunkcsak, neked jézus csak egy eszköz, nem is hiszel benne, hiszen bulvármaterialista bulvárkeresztény csordaember vagy...
Mosmé? A nyugatromán menedékjoggal rendelkező afgán szegínmenekűttek is Afganisztánba járnak üdülni.
Az "evakuálás" jövő hétfőig biztosan nem fog "befejeződni", de a talibán most már nyeregben érzi magát, szal az eddiginél sokkal keményebb útzárak meg ilyesmik lesznek.
Közben a talibán megígérte ang-allah mürkülnek, hogy a kollaboránsai szept. 1 után is elutazhatnak kereskedelmi járatokkal. Amik amúgy nincsenek, jó darabig nem is lesznek és mürkül dokumentált kollaboránsait fej nélkül amúgy se engednék fel.
Nyilvánvalóan ők azok greater foolok, akik elhitték a lesser fool helyzetértékelését a 300ezer afgán katonáról.
És állitólag még több ezer USA állampolgár van benn az országban, miközben a tálibok már lezárták a repteret. Bidennek valaki elé le kell térdelnie, és a sliccét is le kell húznia, nagyon gyorsan.
Annyira nagyon egyébként nem kell lenézni a néger keresztényeket (az átlag IQ pedig azért átlag, egyesek magasan kilóghatnak belőle fölfelé is). Sarah bíboros sokkal alkalmasabb lenne pápának, mint az argentín kriptokomcsi.
Amúgy a dohai usák támaszponton, ahol a szegínmenekűttek előzetes "szűrését" végzik eddig 11 feltételezett daesh terroristát azonosítottak. A "szűrés" nagyon felületes, lényegében automata szkennerek végzik. Vajon mennyi valódi daesh terroristát zúdított demens dzsó a nyakunkba? 100-at? Ezret? Még többet?
Miután demens dzsó bejelentett, hogy hétfőig elkullognak a kabuli reptérről (is) állítólag a talibán keményre vette a figurát és nem nagyon engednek már senkit a reptér közelébe.
Még ha lennének is jelentős számban, akkor is egy 65-70 medián IQ-val jellemezhető törzsi társadalomba szerveződött, analfabéta populáció tagjai lennének. A bantu nigger sem lesz júrópa kompatibilis attól, hogy ""keresztény".
A genetikai anyaguk ehhez silány, nem erre evolválódott.