Ez szerintem mazochizmus, plusz bizonyos dolgokat nem is szívesen írnék le sehol, ahol férfiak is vannak. Miért nem lehet egy felület csak a nőké?
Exem is felhasználta a saját naplóm részeit, nagyon fel voltam ezen háborodva, mert én olyan hülye voltam, hogy annak idején még a naplómhoz is hozzáférhetett, de akkor is az egy magánjellegű dolog azt elvinnie semmi joga nem volt. Azt akarta azzal bizonyítani, hogy ő nem akart ennyi gyereket....MOndjuk saját maga cáfolja meg azzal, hogy újabb gyereke lett. Na mindegy, de erről eszembe jutott, hogy milyen megrendítő volt számomra, hogy a legmélyebb dolgaimat tartalmazó cuccokat akarta kiteregetni a bíróságon úgy, hogy ellopta (lemásolta), ezt az igen személyes dolgomat.
Ez az egész egyszerűen lélekromboló, amikor a már meglévő, ott lévő, szeretett gyerekekről kell ilyeneket "tárgyalni", hogy most ki akarta, meg ki nem, és mondta-e, hogy legyen abortusz, ha ő annyira nem akarta, stb. Szerencsére a bíró ezt a vonalat hamar leállítottam, mert nem tudom meddig bírtam volna.
Nem is tudom tudnék ennyire teljesen feloldódni egy kapcsolatban, hogy mindenem nyitott könyv a másik számára, val.szeg már soha, és lehet akkor sem volt jó.
Amúgy az anya és a gyerek érdeke ebben az esetben is ugyan az, bántalmazó ember sajnos soha nem lesz jó apa sem.
Agyalok, esetleg lehet olyan munkakör, ahol program közben is nézni kell a leveleket néha, mondjuk rápillantani negyed óránként vagy extrém sürgős telefon, de ez nem rendszeres telefonba bújás.
Most ezen azért elgondolkodtam....vki mondjuk játszótéren telefont nyomkod, mégis hogy figyel oda, legyen akár férfi, akár nő? Még ha beszélsz, fél szemed rajta.....
Cannes-ról jutott eszembe (Zsuanlöpen ott van a szomszédban, kevésbé közismert, de még flancosabb) - és kicsit kapcsolódik a másik topikhoz is, de most nem fejtegetem ki jobban.
Apám 2 hét nyugdíj után jövő héten újra dolgozik. :) (remélem ezek csak ilyen átmeneti cuccosok lesznek)
Leadtam a kocsit a szerelőnél, hát kíváncsi leszek. Nagyon stresszes volt így közlekedni.
Nem tudom hogy tud valaki elhízni sok gyerek mellett, tegnap és ma este 7-kor jutottam odáig, hogy ebédeljek. Remélem, ha ez a szeptember lemegy jobb lesz a helyzet.
Át kellett öltöznöm ma, mert már kezdtem kínosan érezni magamat.