Nyaraltunk akkor, elég kalandos volt, de azért összességében jó. :)
Úgy kezdődött, hogy elvittem szerelőhöz az autót, hogy nézzen át rajta mindent, Bulgásiába megyünk vele. Cserélt kipufogót, féket, kéziféket javított, lámpát, és a vezető oldali ablaktekerőt. És azt mondta, cseréltessünk gumit.
Oké, férjem cseréltetett gumit hazafelé, de ahogy meghallottam itthon az autó hangját, azzal a lendülettel visszamentem az öreghez, hogy ez a kipufogó, ez nem sikerült, ezt tessék hangtalanabbra módosítani, mert így sikítani fogunk másfél órán belül mind, amúgy meg mi van a fékkel? Megcsinálta a kipufogót, valami csavar volt rossz helyen, és megnyugtatott, hogy a fék új, össze kell kopnia benne valamiknek.
Oké, elindultunk másnap délután kettőkor, kis baleset az M5-ön, sebaj, egy órával már már mínuszban voltunk, amikor Szegeden defektet kaptam. Leálltam egy lehajtónál, kerékcsere az autók közt, remek volt, de olyan gumit, ahogy az szétment, nem igazán láttunk életünkben, és betojtunk, hogy a fékkel van gond az összecsiszolódás ellenére, szóval nekiálltunk Szegeden este 6-kor autószerelőt keresni. Egész nyugodt voltam, gondoltam, közel van két határ, turiaták, kamionok, tuti van éjjel-nappali szerelő. Találtunk is egyet olyan 3-4 km-nyire, remek, bementünk, két srác melegített valami kaját mikróban, és mondták, hogy ma nincs szerelő, mer a srácok pont ma tartottak egy bulit, megitták a piát és hazamentek kb. félórája, tuti, hogy nem szerelnek ma. Nagy nehezen találtunk egy autómentőt - de ahhoz nem volt műhely. De adtak pár telefonszámot, azokat felhívtuk, ilyen párbeszédek, hogy "igen, igen, szívesen megjavítom az autót, csak ma még Bulgáriában vagyok, holnap megyek vissza, és első dolgom lesz a maguk kocsija". Az autómentő amúgy autóbérlő is volt, mondtam, oké, akkor béreljünk egy autót. Mondták, hogy nagyszerű ötlet, csak nincs benn egy autójuk se. Végül találtunk egy szerelőt, aki azt mondta, hogy családi vacsorán van, de kb. két óra múlva megnézi az autót. Vártunk, egyszer csörög a telefon, mondta a szerelő, hogy fél óra múlva legyünk a Tündér utca 2. előtt, ott vár minket az embere majd. Odamentünk, jött az embere, azzal kezdte, hogy bemászott a kerítésen, mert nem volt kulcsa a műhelyhez. :) De végül cseréltek féket, mondták, hogy ez összeégett, vagy mit csinált, úgyhogy összességében jó volt, hogy betojtunk és megnézettük. Ekkor volt este fél tíz. Még mentünk pár órát Romcsiban, aztán megálltunk, mert már nem bírtuk, és mikor kicsit aludtunk volna, akkor jött az újabb ügy: a vezető oldali ablak egyszerűen lepottyant az ajtó alsó részébe, nem lehetett többet feltekerni. Tehát: kipufogó, gumi, fék, autótekerő kaput, egyedül a lámpa maradt jó - de az meg elromlott a visszafelé úton. Sötétedéskor elkezdtünk valami motelt keresni, de aztán csak megütögettük a lámpa környékét, mint a régi tévéket volt szokás, és láss csodát, lett világosság. :)
es az ugyved is tanacsolta VV-nek hogy ragalmazasert jelentse fel, kicsit vagjon mar vissza, de nem akarja ... igy marad a faszkalap bantasai es szegeny meg tur es probalja elni az eletet. :(
De ha a FB-n nagyközönség előtt mocskol, az nem fér bele. Vagy ha a gyerekek egészségét veszélyezteti, (valami leégésre emlékszem), az se fér bele. Ezekért fel lehet jelenteni, látleletet lehet vetetni.
A lekurvázáshoz nem értek, de gondolom, az se legális. És VV pedig felvilágosíthatja a gyerekeket, hogy mi történik most, apu elhagyott minket egy másik néniért, és xy pedig szereti anyut, - ilyesmi, az ő szintjükön.
Mert pl indít egy pert, hogy vv-t kitegye a lakásából eg, olcsóbba, az összes gyerekkel. Mert csak.
Vagy közli a gyerekekkel, hogy tudod-e, hogy anyu mikor férfiakkal talalkozik, akkor kurva.
Nem tudod ezekért feljejenteni.