De úgy érzem Klemi túl sokat vállal. Hiszen a család ellátása is az ő feladata emellett. Az ilyeneknek nem szokott jó vége lenni, legalábbis az én szervezetem mindig valami betegséggel reagál a túlterhelésre.
A muszakvezeto is mondta, hogy o is arra jutott, hogy masodallas kell. Az egyik munkatarsnom is nagyon szeretne masodallast, csak kicsik a gyerekei. Sokan dolgoznak 10-12 orakat.
Harom percnyire dolgozom a haztol, amiben lakunk, a kfc 2 perc autoval. A ferjem napi 3 orat utazik, es meglehetosen sokat dolgozik. Miota kfc-zem, lehetoseg szerint elszamol tulorakat. Es sokat tanul, o meg abbab hisz - en mar nem.
Jol van ez igy, nincs meltanytalansag, ha majd nem birom, kevesevbunk lesz, kevesebbet engedgetunk meg magunknak es nem tudunk felretenni. Szoval jo lenne azert egy daravig csinalni.
Milyen feszkó, már bocsika...Nem értem. Egyszerűen nem értem, hogy két normális állás mellett miért kell még ez is. Ez embertelen, nem bírható, csak tönkre menni lehet benne.
Sokkal szomorúbb, hogy egyáktalán bárkinek plusz munka kell egy kétkeresős családban. Jobban teljesít, ja.
És hogy olyan okos nők, mint Klemi, gyorséttermi dolgozó kurva magy munkaerőhiányban...
A muszakvezeto monadta tegnap baratilag, mikor elvittem ejfel korul a vonatjaig autoval (autoval 3 perc, gyalog 20). Hogy tudja, hogy nekem masodallas, de ugye, azert jo penz azert a kis tinglitangli munkaert. Mert jo, 20 orat egy hetvegen lenyomni idoben sok, de azert nem megerolteto.
Mi ketten nagyon mások vagyunk. De mondjuk még nem hallottam olyat, hogy valaki a dühét sorozatnézéssel vezeti le. :) Lehet fura, de mi még soha nem néztünk közösen sorozatokat. Éppen elég lesz, amikor megint hideg lesz, meg szar idő, és itthon kell lenni.
Az a kérdés, hogy a maradék felgyűlt dühömet milyen energiába fordítsam még át? :)))
KOmolyan, velem együtt tölteni egy hétvégét az kész túlélő program a pasinak. :)) És mindent a 16 km terepfutás után. :)) Utána még egy 10 km-es túrát is lenyomtunk. :) Az erdőben már egy része kijött az energiáimnak, csak most korán sötétedik a végén már zseblámpával kellett kijönnünk. :) Aztán itthon még pár kör energia. :) Maga vagyok az atomreaktor. :)
Nem tudom mit érez, a gyerekek is félnek tőle már, ezt is rohadt jól elérte.
Kettősek az érzéseik, ahogy a lányommal való beszélgetés során láttam, nagyon ragaszkodnának hozzá, szomjazzák a szeretetét, közben meg látják élesen, hogy le sem szarja őket. Nagyon nehéz ez a helyzet.
Amúgy simán engedném, hogy helyette máskor vigye el a gyereket, de arra nem tart igényt, most sem az a problémája, hogy ő akkor kevesebbet látja a gyereket a kirándulás miatt, hanem, hogy neki kell érte menni.
Ja, értem. Akkor is jöttek, nyilván nem ennyit, nem is volt, lett volna rá szükség. De többször felajánlották pl., hogy vigyáznak a gyerekekre menjünk el kettesben valahová, ex nem akarta. Volt egy nagy mélypontunk, akkor, amikor a kisfiam meghalt. Azt nem igazán tudták kezelni, meg az egész betegségét sem, ott nagyon bántó dolgokat mondtak, csináltak, amit nem bírtam a legnagyobb fájdalmam közepette megemészteni, akkor pár hónapig nem nagyon beszéltünk. De aztán én jobban lettem, és elengedtem ezt a témakört (azóta sem tudják jól kezelni, de keveseknek megy, elfogadtam).
Nyilvánvaló. A gyerekek a gyenge pontom. Rajtuk keresztül lehet sakkban tartani mindig. Mert én azt szeretném, ha a gyerek nem maradna ki élményből, és ha nem az lenne az első kérdése egy kirándulás esetén, hogy kinek a hétvégéjére esik..
Ha nála vannak, akkor se barátok, se könyvtár, se kirándulás, se színház, semmi nem lehetséges, mindezt úgy, hogy 3 tini van már. De határt kell már húznom, most már tényleg csak havi 4 napot kell a gyerekeivel lenni, nem igaz már, hogy ennyit nem tud megcsinálni. (Természetesen, ha végül nem menne el a gyerekért, akkor el fogok menni érte, nyilván nem hagyom az iskola előtt, de értitek..)
Annyira sikeres ebben, hogy már az sms hangjáról (mármint, hogy üzenet jött), is összerezzenek (nem nagyon kommunikál velem más sms-ben, max. a bank).