Nincs kutya. Szerencsére azért nem jön be mindig, szóval jobbára nem kell vele így lennem kettesben. Ha meg mégis bejön, akkor sokszor inkább kimegyek az udvarra, utcára, ha ott balhézik, akkor van valaki ott, bár kiabálni, csúnyán beszélni akkor is szokott, abban nem zavarja ez sem.
Megrtem a felelmed, foleg a multbol kiindulva es ahogy most is banok veled. Egyszer allsz ki magadert es odabasz.. mazlid lesz ha "csak" belerokkansz es nem meghalsz, ugye :(
Igen, félek. Megterhelő nekem vele kettesben lenni, sosem tudhatom mi a következő lépése, normális módon velem beszélni nem tud, és mindezt a gyerekek előtt. Kirakni a házból nem tudom ugye, mert tulajdonos is, azért várom már nagyon-nagyon, hogy ez rendeződjön, hogy ne tudjon így átgázolni az életemen. Korábban minden ilyen alkalomkor mondom volt velem valaki, de nem tudom megoldani, hogy az összes kapcsolattartásnál így legyen.
Zárat nem akarok cserélni, hiszen így aztán teljesen megáll az én igazam, hogy ő innen ki nem lett zárva.
Az ügyvéd most elmondta, hogy rajta van a bizonyítási teher, tehát neki kéne bebizonyítani, hogy egyrészt nem önként ment el (ezt nem fogja tudni, hiszen a válóper során többször ő maga nyilatkozta ezt, plusz a csaja is megerősítette), másrészt utána próbált visszaköltözni, de én nem engedtem (ezt sem fogja tudni, mert nem próbált).
Egy nagydarab ember, jól felszedett az elmúlt években, szóval 183 cm-hez 105 kg tuti megvan, rohadtul félelmetes ám, amikor megindul felém.
Na most volt időm visszaolvasni normálisan. A gyerek tanára hívta fel, neki nem volt képe azt mondani, hogy nem engedi el, nyilván a látszatra nagyon kell adni. Aztán velem meg lehet balhézni tűrhetetlen hangnemben 3 nappal később.
Ahhoz képest, ahogy felhívott minket 2 het múlva már utaznak is. Nem volg ott nagyon idő erre.
Most beszéltem az ügyvéddel is, ha már úgyis nála voltam a vagyonos cucc miatt, azt mondta, hogy ez azért nem egészen így van, ahogy nekem mondták, mert pl egy ilyen iskolai programot nem akadalyozhat meg, nem mondhatja, hogy nem mehet el rá a gyerek. Az viszont igaz, hogy nekem kell utána kivinni hozzá. Viszint ha a felvételi esik az ő hetvegejere pl. Akkor oda még elvinni is neki kéne.
De most ki akar minden ilyen szaron eljárasozni? Én ugyan nem. A szüleim mondták, hogy ha én nem erek haza addig, ők elviszik a gyereket apjahoz.
A potlasr termeszetesen mindig mondom neki, soha nem akart még elmaradt kapcsolattartast potolni.
És hol van ilyen távmunka? Ilyesmi engem is érdekelne. Nekem meg az a bajom, hogy nap közben vannak elfoglaltségaim és igy nálam is hétvégére és pár hétköznapra terhelödik minden munkás.
Igen, most visszanéztem a hozzászólást, abban nem volt benne, hogy le is lett fújva végül a dolog, de az enyhén szólva is gyanús, hogy napok teltek el, amíg hirtelen kiakadt, és el nem kezdett feltételeket szabni a jövőre vonatkozóan egy elég alkalmatlan pillanatban. Ha VV-től nem is, de a tanártól azért valszeg megtudta, hogy ez az utazósdi olyan gyorsan jött a dolog volt, amiben gyorsan is kellett dönteni.
Lehet, hogy az a pokoli egy-másfél év - ha jól figyeltem, annyi volt a nagyon vészes része - csak valami mélypont volt nála? Lehet, hogy rendbe lehet hozni valamennyire? Abban biztos vagyok, hogy partner leszel a rendbe hozatalban.
"erdekes a sztori, de magahoz kepest viszonylag normalis volt, hiszen legalabb a gyereket elengedte."
Később visszamondta, úgyhogy végső soron nem volt magához képest normális, mert vagy alapból, előre kitervelten ki akart baszni VV-vel, vagy menetközben meggondolta magát. És az utóbbit esetleg úgy, hogy közben duruzsoltak is a fülébe, hogy tegyen így.
Van egy régi bnőm, aki csak ilyen álatlánosiskolai számtech tanár főisoklai szakot végzett s néhány vidéki iskolában volt tanár meg ilyesmik, majd ügyintéző más helyeken s most meg valami szuper pénzekért ilyen programtesztelő valahol.
...tudod, vasárnap este már a hétfőre készülök, ülök a gép elött, időnként elkapcsolok valami zsibbasztó tv zsongásra...de ekkora fasságt....reklám, reklám, reklám......reszkessetek betörők, reklám....mesefilm.
Nem is örültem neki, csakhogy lassan felnőnek, és úgyis elmennek kfc-zni zsebpénzből, plusz nincs semmilyen súlyproblémájuk, nem szidok senkit, hogy egészségtelen ételekkel tömi őket - ugyanis általában főzök nekik normálisat, nálunk nem az van, amit te írtál, hogy általában ott esztek. Rendszer nem lehet ebből - alkalmilag viszont belefér, ha annyira meg vannak veszve érte.