Felülreprezentáltak a nők az élet számos területén... hm. Figyelemre méltó.
Nos, uraim, akkor lehet menni tanárnak, óvóbácsinak, ápolónak, hivatali dolgozónak, szociális munkásnak... körülbelül ezek a területek azok, ahol úgymond "felülreprezentáltak a nők".
Jah, hogy oda nem mennek, mert tanulni kell hozzá, és még rosszul is fizetik? Hát, c'est la vie...
Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy számos olyan terület van az életben, ahol meg a férfiak felülreprezentáltak.
Erről is beszélhetnénk, ha már...
Hm.
Chris Hemsworth például elég férfias külsejű. Vagy mondjuk Richard Madden.
De a korszellem is változik, meg az ideál is.
És már hatvanvalahányban sem mindenkinek Connery, Delon, vagy Belmondo jött be.
Megnéztem a kétharmadát, majd holnap folytatom. Engem nem idegesít a beszéde, érződik, hogy komplex látásmódja van, nehéz neki összerakni szavakba.
A feminista résszel egyetértek, én is azt hittem, hogy ez megoldódik mostmár magától, még a kilencvenes években is azt hittem, úgy a kétezer-tízes évek körültől figyeltem fel erre az új ellenségességre, ami úgy mostanra ért el nálam addig, hogy nem is bánom, ha feministának bélyegeznek. Most látom úgy, hogy megint van ennek létjogosultsága, vagy inkább valami létszükségessége. Ez amúgy valóban nem a jogokra vonatkozik, hiszen a jogegyenlőséget én nem vonom kétségbe. Inkább csak az, hogy ez az ellenségesség a két nem közt nem lesz jó. De remélem azért, hogy ez csak az intellektuális életben jelenik meg. Ott is lehet azt mondani rá, hogy a legszomorúbb dolog - de még rosszabb lenne, ha valóban a kapcsolatokat gyilkolná ez, nem csak az okoskodásokat. :)
Ráadásul el is avultak részek belőle. Plusz az egyik a terhességes közülük.
És még egyszer: ezek a többletjogok a gyerekvállaláshoz kötődnek, nem ahhoz, hogy valaki nő. Egy gyerekvállaló férfi bizonyos feltételekkel megkaphatja őket, egy gyereket nem vállaló nő soha nem. Ezt azért így nehéz _női_ többletjognak eladni. Már annak, aki gondolkozik.
Az, hogy a családjog esetében a nők felé lejt a pálya, ami a joggyakorlatot illeti ez pl. igaz, ha ezzel jönnél, egyetértenénk.
(Ráadásul két-három napja próbáltam rávezetni a férfiakat arra, hogy a gyerek érdeke lenne, ha mondjuk mennének gyedre, ha már lehet - meglehetősen nagy ellenállásba ütközött.)
"Abban a hszben AI gyakorlatilag elengedett a 11 felvetésből hetet"
ÖTÖT, bakker, ötöt. És csak azért, mert már gyötrelmes ezredszerre is végighallgatni azt a kifacsart logikájú 'érvelésedet', miszerint ha speciel a gyerekvállalás terén kedvez egy törvény a nőknek, akkor az már nem is női többletjog.
"Egy alkotmányos hablaty és a sorkatonaság maradt"
Bezzeg ha az állna az alkotmányban, hogy a férfiakat védi kiemelten az alkotmány, akkor micsoda elnyomó patriarchátusban élnénk... De hát így csak hablaty, ami nem is számít, értjük.
És a jóistenke áldjon már meg, nem SOR-, hanem HADkötelezettség. Vagyis hogy ha háborúba keverednénk, akkor a 18-55 közti férfiak mennek szépen harcolni.
És maradt még kilenc másik jogszabály, ami ilyen vagy olyan módon, de a mind a nőknek kedvez, nekik ad lehetőséget vagy többletjogot.
"Ha neked ez azt jelenti, hogy AI csapongásokat szed ízekre"
Igen, pontosan ezt teszem :-)
Mert a lényegre természetesen nem cáfolat a denemiszezés és a tények tekergetése, sorry.
Tehát foglaljuk össze az elmúlt napok tanulságát: Megdőlt az a feminista alaphazugság, miszerint a női egyenjogúságért még mindig küzdeni kell. Törvényeink vagy semmilyen különbséget nem tesznek a két nem között, amelyik néhány pedig mégis, az mind a nőknek kedvez, velük kivételez, őket védi, nekik ad többletjogot.
Az külön jó, ha a rendőrségnél meg a katonaságnál is adminisztratív munkakörökbe helyezik inkább a nőket, mert akkor lehet óbégatni, hogy nincs elég képzett férfi, aki közül válogathatnának.:))
O, megjegyzem, én nem mindenben értek AI val egyet: csupán a másik oldal érvelési hiányosságait jegyeztem meg.
Amugy a katonaság terén: az egykori SZu éppugy kiképzett katonalányokat, mint pl. Izraelen kivül a kurdok is. Ám ma az a Valóság, hogy a nők az élet számos területén felülreprezentáltak: ma már ott tartunk, hogy James Bond is nő kell hogy legyen a következőkben: különben himsovi lesz a sorozat.
stb.
Az is nyilvánvaló, hogy a nyugati világban érezhető egyfajta férfi viszaszoritás : a metoo-zástól kezdve a kvótanőkön át egészen odáig, hogy ha megnézed a mai férfiideálokat ( elég férfiatlan, feminin vonásokat magukon viselő celebekkel ) a régiekkel ( Alain Delon, Belmondo, Sean Conerry ), akkor bizony elképesztő és ijesztő a változás.
""egy másikról meg megállapítottuk, hogy hülyeség és veszélyes, érthetetlen "
Megállapitottuk?
A ti "klubotok" kinyilatkoztatta, amit AI érveiböl kiolvasni vélt. "
Nagyon nem ez történt, vissza lehet olvasni.
Hívőkkel felesleges vitázni. Elfogultakkal is. Szóval veled ezt befejezem.
Megjegyzésként még annyit: az adott alkalmassági kategóriáknak lehet háttértartalma, pl. nőket adminisztratív munkára vesznek fel, vagy valami, amit mi nem tudunk, ezért hülyeségnek tűnik az adott dolog - ha meg meghallgatnánk valakit, aki ebben dolgozik, ismeri a terepet, helyére kerülne. Hülyeségnek és veszélyesnek tűnik, de lehet, hogy csak nem értjük.
Abban a hszben AI gyakorlatilag elengedett a 11 felvetésből hetet, mert érezte, hogy inkább ne menjünk bele nagyon...
Maradt neki négy, ebből egyet teljesen elismertem - már a kezdetekkor -, egy másikról meg megállapítottuk, hogy hülyeség és veszélyes, érthetetlen (de nem kedvező jog, mert a nőket is veszélybe sodorja). Egy alkotmányos hablaty és a sorkatonaság maradt - ami meg 15 éve fel van függesztve, kb.
Ha neked ez azt jelenti, hogy AI csapongásokat szed ízekre - akkor nem is akarlak meggyőzni semmiről. :)
Amúgy az apasági vélelmet én nem is értem. Nem lehet bármikor bizonyítani, hogy a gyerek nem az adott férfié? Mittudomén, a gyerek 10 éves korában?
Talán az lenne a legjobb megoldás, ha nem azt mondogatnák, hogy vedd meg ezt, meg azt, meg még azt is, meg te, te, te, hanem azt, hogy a legcsudásabb, ha
családja, gyerekei vannak az embernek. Bár lehet, ez kissé radikális javaslat.
Persze, fene tudja. Igazából már ott elakadok, hogy nem tudom, mi is a jó.
Azért a "valódi egyenlőséget" cikkből párat ki lehet lőni csuklóból, vagy legalábbis megkérdőjelezhetőek:
-az alaptörvény kiemelten védi a nőket- ez nyilván a patriarchális modellbeli hátrányuk leküzdését szolgálja, ők szülnek, nem a férfiak, emiatt és egyébként is érik hátrányok őket a munkaerőpiacon (erre szoktak az antifemik statisztikákat hozni, hogy nem igaz, miközben nyilvánvalóan az), stb. Nem kellene ebbe ffi diszkriminalizációt belelátni.
-a nők nyugdíjkedvezménye valóban véleményes, én gyermekszüléshez kötném egyébként
-azt, hogy a ffiak mennek katonának háborúban felróni ffi diszkriminalizációként szerintem marhaság. Ez alól csak Izrael a kivétel, de nem hiszem, hogy követendő példa lenne.
-a felmondási tilalomnál észrevételezem, hogy a gyermek születése előtt csak az anya személye biztos, az apáé nem
-vélelmezett apaság körében felvetteken érdemes valóban elgondolkodni
-a fizikai alkalmasság esetében a kettős mércét nehéz objektíven megítélni, hogy mi lenne igazságos
Hirtelen ennyi, mert félek, hogy elszáll a poszt és nem mentettem le külön.