Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Úgy látszik nektek a tények nem számítanak, csak a ferdítés.! :( Szijjártó világosan megmondta, hogy csak azok az afgánok jönnek(jöhetne) ide, akik konkrétan a magyar katonák környezetében, vagy segítői státuszban voltak! PONT!
"Az elfogott illegális bevándorlók számának növekedésével egyre több aggasztó jelentés érkezik a határhoz közeli Felsőpulya (Oberpullendorf) körzetben lévő településekről. Ausztria ezért megerősítette a rendőri és határőri jelenlétet a magyar határ közelében
Azon túl, hogy az alant írt véleményed igaz lehet,,,ez legyen egy komoly intőjel azoknak a liberállnok karrieristáknak akik a kvóta mellett kollaborálnak és azzal ködösítenek, hogy azok úgysem maradnának nálunk, meg holmi mélyszegény országokban!
Ezt egyszerüen nem hiszem el, de jobb ha azt mondom, hogy Bush -t nem ismertem, csak nagyon távolról ismertem, s ebből a távol nézetből legalább volt egy ELNÖK- i kinézete, és nem is volt egy nyilvánvalóan demens életkorban és az ezzel járó állapotban..
Bush EMBER volt, Biden 1 SZHÖRNYETEG..Ettől minden kitelik...
Bident előre nem lehet megitélni, lehetetlen, kiszámíthatatlan és beszámíthatalan, kiváncsian várom mi lesz belőle..
Legszebb reményeim szerint le lesz váltva, mert ha nem ez aVILÁGVÉGE/egy kicsit hülyülök, bocs..
Szerintem az Ausztrián belül Burgenland tartományba bejutott migránsok útvonalát illetően téves következtetésre jutottak az osztrák hatóságok, ami a linkelt cikk alább idézett részéből is kitűnik:
"Az elfogott illegális bevándorlók számának növekedésével egyre több aggasztó jelentés érkezik a határhoz közeli Felsőpulya (Oberpullendorf) körzetben lévő településekről. Ausztria ezért megerősítette a rendőri és határőri jelenlétet a magyar határ közelében, Burgenlandban – számolt be a hírről a hirado.hu. A burgenlandi rendőrparancsnok, Martin Huber már felvette a kapcsolatot a határmenti települések polgármestereivel."
Nos, az osztrákok következtetése azért téves, mert Magyarország 2015 óta olyan hermetikusan zárta le a határait a migránsok elől -- különösen a szerb-magyar határon -- , hogy azon a madár sem tud átrepülni érvényes okiratok és útlevél nélkül. Akik meg mégis átjutnak a magyar oldalra, azokat a határőrök még aznap elfogják a határzónán belül, és azonnal visszahajítják őket a kerítés szerbiai oldalára.
Sokkal valószínűbb az a lehetőség, hogy a Felsőpulya közelében megfigyelt migránsok az olasz határ felől jutottak be osztrák területre, mert Magyarország is, és mellett fekvő Horvátország és Szlovénia is határvédelmi műszaki kerítést építettek a migránsok útvonalának elvágásásra, Svájc pedig mint a történelemben mindig, most is elszigeteli magát minden gyanús történelmi-politikai mozzanat vagy történés elől, így egyetlen lehetőségként az olasz-osztrák határon történő bejutás lehetőség marad.
A migránsok Ausztriába történt bejutásának útvonalát a Cortina d' Ampezzo és az Udine környéki olasz tartományok Ausztria felé nyíló határátkelői felől tartom a legvalószínűbbnek, tehát az osztrákok ez irányú vizsgálódásai akkor juthatnak eredményre, ha a Brenner, Innsbruck, Mayhofen, Lienz, Bad Gastein, ill. a karinthiai Spittal an der Drau, Villach és Klagenfurth, Wolfsberg, továbbá Graz, Bruck an der Mur, Mürzzuschlag, Ternitz, Neunkirchen, Wiener Neustadt menti útvonalak 100-100 km-es széles út menti sávjait kutatják át tüzetesen, és persze a Felsőpulyai Járás teljes területét és magát Felsőpulyát is, városról városra, állomásról állomásra (busz- és vasútállomások!), faluról falura nyomozva a migránsok után, és ott kérdezve végig az ott lakó emberek minél nagyobb részét. A legtöbb embernek mindig feltűnik az oda nem illő (nem európai, ---> értsd: afrikai-ázsiai eredetű) idegenek jelenléte, és az ilyen mozaikokból hamar összeállhat a kép, hogy honnan is jutottak be az ország területére.
A migránsok lehetséges bejutási útvonala Ausztriába Olaszország felől
"TRANZIT ZÓNÁBA vagyunk" Ez identitásválság. A kereszténységet mint közös vallási gyökerünket és az abból eredő kultúrát tagadja, vagy felejtette el Európa. Ebben a mára teljesen elhülyült USA liberó elitje is nagy szerepet vállal. Legalábbis, ami a jelenlegi elit szócsövéből érkezik, ezt látszik megerősíteni.
Én magam, meg ezt tekintem irányadónak :
"A múltban mi, libanoniak azt gondoltuk, hogy az erősségünk a gyengeségünk.(...)Azt gondoltuk, hogy mivel nem rendelkezünk katonai erővel, senki nem akar majd megtámadni minket, senki nem fog annyira félni tőlünk, hogy harcolni akarjon velünk. Ennek az lett az eredménye, hogy ma az ország egyharmada romokban hever, kétharmada pedig idegen seregek megszállása alá került."
(Bashir Gemayel)
Most tettem be ide másodszorra.
Ki más is tudná, mitől döglik a légy, ha nem a libanoni keresztények? Egyetlen recept van az iszlámra, és a fenti idézetben megtalálható az, ha kellően odafigyelünk.
Ez már a nyugati hiper-intelligencia ötvözete a keleti - komcsi & szociális fakírsággal, amikor a immáron részben dekadens tudomány az eleven húsba vág..
Ez is olyan mint a telefon vagy a gőgép felfedezése, reméljük nem fog annyira elterjedni bár félő hogy úgy lesz, de végülis nem értem pontosan nekem ez hol kéne fájjon ? hátha kihozzák a SZUPERMAN - t..lehet az jobb lesz mint amilyenek mi vagyunk...
Én beszélek félre, nem az eszére gondoltam, az intelligenciájára még úgy sem, épp az ellenkezőjére, ez is egy erő csak most se tudom hogy lehetne megfogalmazni, a LELKI ERŐ lenne ez - reál értékben pont szembemegy az INTELLIGENCIÁVAL, a hülyébb az erősebb..
-> SPIRITIZMUS..
Mondhatod, hogy mindent a WOODOO - ra akarok visszavezetni, de egyelőre én tényleg szinte kizárólag ebben hiszek, az emlitett vallások vallásaink terjedésének tekintetében..
Intelligencia is kellett a terjedéshez persze, a Kereszténység magas intelligenciával míg az Iszlm ténylegesen mondhatni zsebtolvaj orgyilkos mondjuk tehát a legalávalóbb leghétköznapibb intelligenciával terjedt, és terjed, viszont ez az alávaló közelebb áll a TERMÉSZETHEZ, és tán - BIZTOS - kevésbé ártalmas is a TERMÉSZETRE..
A mi problémánk azaz a Kereszténység problémája az hogy leszáltunk a magasröptű haladás száguldó vagy szárnyaló táltosáról, épp vesszük be a keleti hétköznapi KOMMUNISTA SZOCIALISTA tanokat, így könnyebb, de tulajdonképpen az elsőről még nem szálltunk le és az utobbira probálunk felülni, TRANZIT ZÓNÁBA vagyunk, nem azt jelenti hogy gyengék lennék, csak nem egyértelmű a státuszunk KONFÚZIÓ van..A politika sose volt egy sima ügy aki ezzel foglakozik az tudja hogy a zavarosban halászunk..
Mondjuk ezt a gyönyörű madarat Bochumban is hamarosan le fogják dobni a tetőről a muszlimok, de azért én vennék neki egy jegyet Rijádba, one way, off course. Visszafelé amúgyse kéne már jegy.
Kiderül az is, hogy a tálibok a mérsékelt iszlám.:-) Hamarosan ezt kezdik el szajkózni a CNN stb. csatornák. Mindezek után feloldják a pénzblokkot, és beindul az üzlet.
A korai kereszténység, nem karddal terjedt. Csak emlékezz a rómaiak bánásmódjára a Colosseumban.
Mohamed semmire sem jutott, míg papolt. Nem volt mire rámozdulni. Amit zagyvált, az a judaizmus és Jézus tanainak turmixolt változata volt, kiegészítve azután a maga kreálta - hogy is mondjam PC módra -, aktuális hatalmi vágya szerinti elemekkel. Ennyit Jézus és Mohamed kapcsolatáról.
Nem véletlen, hogy a Korán 90%-ban a káfirokkal és hitetlenekkel foglalkozik, 10% a Teremtővel. Mohamed akkor ért el sikereket, mikor az agresszív viselkedést csempészte be hitvilágába. Onnantól a minta az iszlám követőinek, és ez nem változott semmit máig.
A kereszténység, csak később vált azzá, amit haladóék folyton kritizálnak, és azokat a tendenciákat is sikerült leküzdenünk a szekuláris társadalom kialakításával, tudomány, oktatás, a valamikori valóban haladó gondolkodással. Mára meg, nem váltásról papolnak elmebetegék.
Dehát ők finanszírozták a tálibokat és más csoportokat is. Trump egyik korai botrányos kijelentése volt, hogy egyes demokraták hozták létre az iszlám államot. Fent van a neten még mindig
"Donald Trump, Republican presidential candidate, defends comments he made that President Obama and Hillary Clinton were the "co-founders" of the terrorist group ISIS. I'm a truth-teller, says Trump. Also Trump talks about Hillary Clinton's emails controversy."
Az afgán egészségügyi minisztérium szerint legalább hatvan halottja és 140 sérültje van a robbantásoknak.
Kenneth F. Mckenzie tábornok a Pentagonban tart sajtótájékoztatót, ahol arról beszélt, hogy legalább két öngyilkos merénylő robbantott, és hogy az Iszlám Állam tagjai követték el a merényleteket. 12 amerikai áldozatról számoltak be.
Trump a clinytongendereknek nem volt ugye jó, mer nem kollaborált ezekkel a juropai haladó liberálkulákokkal! Megérdemelnék most h az egész tálibermáliber haramia banda a nyakukba boruljon! :(
The last A400M military transport aircraft evacuating German nationals and local personnel took off from the Afghan capital Kabul five days before an August 31 deadline
Úgy tűnik mürkülisztán és további 4-5 nátó ország ma befejezte a rapid muszlimbetelepítést, legalábbis ebben a formában.
Az egészből az a legszebb, hogy a cik szerint még legalább 200 német állampolgár is maradt Afganisztánban. Persze mürkülnek ezek nem fontosak, neki csak a rapid muszlimbetelepítés számít.