Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Én nem tudom miért tette ez a pápai katonai teherszállító gép amit tett, de ha nem műszaki hiba okozta a cselekményét, akkor menjenek már a halál faszára azok akik ezt parancsba adták. megsértik a repülési engedélyben meghatározottakat egy másik EU tagország légterében. Jellemző módon a HM már mosakszik, mert azt mondja, hogy magyar felségjelű a gép, de nem magyar parancsnokság alatt van. Én meg azt mondom erre, gyerekek, az anyukátokat nézzétek hülyének! Nme kéne kiállni a miniszternek, vagy a rumulusz nevű tábornoknak, és böfögni valami elfogadhatóbbat?
Vas és acél országa címszóra rámatatva megtaláltam volt katonatársam édesapjának nevét:Dancsházy Gusztáv. 3-4 éves koromban 1947-48 körül apám elvitt arra az ünnepségre ahol a Pécsi Kokszműben átadták Dancsházy Gusztáv által tervezett P7-es kokszoló kemence sort. Gusztival együtt vonultunk be katonának 1962 november 29-én a ceglédi tüzér ezred második ütegéhez. Mi lettünk a kidolgozók, az általunk számolt lőelemeknek kellett egyezni, hogy a lövegesek lőhessenek. Guszti később fegyverzetis lett, majd Baranya megyei kieg parancsnok, Nyugdíjasként egy társasházban laktunk. Visszatérve a Kokszműhöz, érettségi után bevonulásomig ott dolgoztam fél évet apám keze alatt. Pécsi és lengyel kőszenet kokszoltunk, a fő profil a városi gáz gyártás volt, de szállítottunk kokszot a Dunai vasműbe is. Voltam ott gazométeres is, aktív résztvevője voltam a Pécsi Házgyár kazánja felrobbantásának. Meg volt a rendje, hogy térünk át az egyik nagy gáztartályról a másikra úgy, hogy közben a gázszolgáltatás ne szakadjon meg a város felé. Öreg főnököm ezerszer csinálta. Ő diktálta hogy mit nyitunk zárunk. Murphy győzött, sikerült elbasznunk. Kb egy perc kiesés volt a város felé, amikor főnököm észrevette a hibát. Gyorsan rányomtuk a gázt a váltó tartályból a rendszerre. A panelüzemnél ez annyit jelentett, hogy leállt a gáz, kialudt a gázégő. Megjött a gáz, beáramlott a még izzó kazántérbe, ott felrobbant, szétvágta a kazánt. A vizsgálat Feri bácsi egyértelmű felelősségét állapította meg.
Mivel kamuzott az olvtárs, így nem fejtegetném az acélgyártás technológiáját. Persze korszakalkotó ötleteim nekem is voltak, hogy mi lenne, ha füstgázhűtő kazánban pálinkát főznénk? Képzeld el, 300t/ó párlat, azért azzal már az egész pálinkaipart kihívás elé lehetne állítani. :-))
Pedig pártunk és kormányunk megdumálhatná velük, ha már hazai hadiiparról szónokolnak. Egyébként meg miért pont a dunaújvárosi acélgyártási technológiára lenne szüksége egy olyan katonai nagyhatalomnak, mint Oroszország? Hadd röhögjek már ezen, de Putyin is röhögne. :-))
Ezt én nagyon jól tudom, mint dunaferres, de a hír forrására vagyok kíváncsi. Egészen a '80-as évekig gyártottunk kísérleti és sorozat adagokat katonai megrendelésre és egy egyenruhás jelenlétében a gyártó pódiumon. Viszont nagyon költséges a gyártása, de, ha fegyverről van szó, pénz nem számít. A különleges anyagminőség miatt hamarabb kopnak a hengerek és nem lehet őket a végtelenségig csiszolni és felületkezelni. Darabonként milliós tételről van szó és egy hengerállványon nagyon sok henger van.
Valaki, valahol csak egy szóval is említette, hogy a harcjárműhöz szükséges mindenféle acéllemezek, páncéllemezek Magyarországon fognak készülni? A Rheinmetall az egy acélipari nagyvállalat, és nem gondolom, hogy a dunaújvárosi orosz acéllemezre lenne rászorulva.
Ezt a híradást, és az írólyát sem szabad komolyan venni. Azt írja: zászlósi előmenetelhez szükséges katonai végzettséget biztosító Egységes Zászlós Tanfolyamot. Illetve később ezt írja: A már zászlós-törzszászlós rendfokozattal rendelkezőknek szóló képzés.
Ha már van a résztvevőknek zászlós, illetve törzszászlós rendfokozata, akkor minek kell nekik zászlósi előmenetelhez szükséges tanfolyam? Már megvan a rendfokozatuk. Vagy az újságíró nem azt írta le, ami a tanfolyam célja, vagy ezek olyan figurák, akik előmeneteli tanfolyam nékül kapták meg régebben a zászlósi rendfokozatukat, és most pótolják az elmarad előmeneteli tanfolyamot.
Szentendre önként bevallja, hogy alkalmatlan. Próbáljuk meg a minden más szarral leterhelt Arrabonát, hátha!
Zászlós tanfolyam Győrben
Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél a zászlósi előmenetelhez szükséges katonai végzettséget biztosító Egységes Zászlós Tanfolyamot tartanak a következő hónapokban. A Pálffy Miklós laktanyában megvalósuló képzés példanélküli, hiszen eddig kizárólag az MH Altiszti Akadémia szentendrei bázisán zajlott ilyen oktatás. A katonai képző intézmény tehermentesítése céljából, minta jelleggel indul a győri tanfolyam, mely, ha beváltja a hozzáfűzött reményeket, más alakulatoknál is megvalósulhat a későbbiekben.A már zászlós-törzszászlós rendfokozattal rendelkezőknek szóló képzés résztvevőit 2021. szeptember 6-án Könczöl Ferenc ezredes köszöntötte. A légvédelmi egység parancsnoka beszédében felhívta a figyelmet, hogy a „Magyar Honvédség modernizálása nem csak új haditechnikai eszközök beszerzését igényli, hanem új képességekkel, új, korszerű ismeretekkel rendelkező személyi állományt is.” Könczöl ezredes ezért az oktatóktól határozott követelménytámasztást, a résztvevőktől pedig elkötelezett hozzáállást várt el.A győri ezred parancsnoka után Berek Zsolt főtörzszászlós fogalmazta meg elvárásait. A Légierő Haderőnemi Szemlélőség vezénylőzászlósa emlékeztette a hallgatóságot, hogy a most megszerezhető végzettség egy esetleges beosztás váltás esetén elengedhetetlen lesz, és hangsúlyozva az egyéni felelősség jelentőségét kiemelte, hogy: „Rengeteg szem fog erre a képzésre szegeződni.”Végül Asztalos Sándor főtörzszászlós, az MH Altiszti Akadémia Altisztképző Központ parancsnokhelyettese lépett a pulpitushoz, aki elmondta, hogy bár a képzés oktatóit az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred biztosítja, a tanfolyam a szentendrei képzőintézmény felügyelete alatt zajlik. Az oktatás módszertanára kitérve pedig felhívta rá a figyelmet, hogy előremutató módon „Hibrid” ismeretátadás vár a résztvevőkre, vagyis a jelenléti oktatás mellett az e-learning eszközeit is alkalmazni fogják. A megnyitót követően Inoka Zoltán főtörzszászlós ismertette a csoportok beosztását, bemutatta az osztályfőnököket, valamint tájékoztatást adott az oktatás tematikájáról és képzési tervéről. A győri alakulat vezénylő zászlósának előadásából a hallgatók megtudhatták, hogy a következő négy hónap során a többi közt biztonságpolitikai, kiberhadviselési és katonajogi ismereteiket fogják elmélyíteni, továbbá az ügyvitel, a katonai etika, a tereptan és a személyügy tárgykörében is fejleszthetik képességeiket, mindemellett pedig konfliktuskezeléshez és személyiségfejlesztéshez szükséges kreatív problémamegoldó technikákra és vezetői ismeretekre is szert tehetnek.Az Egységes Zászlós Tanfolyam résztvevői január végén egy komplex, szóbeli és írásbeli vizsgán fognak számot adni tudásukról.
A 80-as évek elején a német hadisír gondozók megjelentek Hajmáskéren. Alekszandrov ezredes parancsnok segítségét kérték a német katonasírok rendezéséhez. Alekszandrov szerint mi sem természetesebb, küldte a katonáit ásni, betonozni, parkosítani. Én is vendég voltam ezen temetők avatásán. Alekszandrov erre a rendezvényre hívta meg elöljáróit, a cserkaszi hadosztály parancsnokhelyettese jött el, tajtékzott a dühtől, hogy Alekszandrov a nagy honvédő háborút árulta el, hogy nekünk most a fasiszták sírjai előtt kell tisztelegnünk. Az ünnepség végére azért lehiggadt a pasi. A rendszerváltás után jött Harkány új polgármestere, hogy a bolgár hősök emlékművét azonnal tüntessük el. Mondtuk neki, hülyegyerek! Rodostó is e nemzetközi egyezmények része! Ja, akkor maradjon!
Csokorba szedek itt egy pár esetet, el lehet dönteni, hogy lopás volt-e, vagy nem.
- A katonáknak télen fűtött körlet járt, de nem volt a laktanyában fűtőanyag a kályhákba.
- Heti tisztacserénél nem volt váltás gyakorló a raktárban, de a raktáros kereskedett a gyakorlókkal.
- A katonák központi fürdőjében nem volt melegvíz, mert nem volt pénz a kazán megjavítására.
- A telephely őrszobáján télen nem volt fűtőanyag a kályhába.
- Javítóműhelyt télen fűteni kellett volna, de évekig nem javították meg a kazánt, ezért a sor, és a ht. is fűtetlen műhelyekben dolgozott.
- Ellátó szakasz pk. a raktárból a zászlóalj részére kiadott téliszalámit, a gyakorlótérre való kiszállítás közben a helyi boltban vásárolt párizsira cserélte ki.
- Elöljáró a beosztott tiszt gyakorló öltözetét annak távolléte alatt ellopta.
- Szolgálatvezető az újonc katonáknak szánt új kék melegítőket kicserélte használtra.
- Sorkatona ellopta a szerelő tiszthelyettes szerszámát.
- Főtiszt a kisegítő gazdaságból hazalopott ott termelt zöldségféléket.