Az NS szerint küzdünk Muzzy Izzet megszezéséért, ami nem elképzelhetetlen, lévén már Gregory és Taylor is Birminghambe akarta hozni. Nem lenne rossz, bár az lett volna az igazi, ha Holland-et el tudtuk volna hozni egy éve.
1-2
Attól félek, Fortune eldöntötte a meccset, sőt elég nyomor lesz a következő pár meccs.
Sajnos nekünk nincs kispadunk, ha a Mellberg Barry, Hendrie, Angel tengelyből kidől valaki, végünk van.
Nem tudom, még semmi hír a kezdőről. Szerintem Johnsen, McCann, Angel és Samuel fognak pihenni, de lehet, hogy O'Leary rámcáfol, és a legerősebb 11-et küldi pályára.
Mi inkább a Ligakupára koncentrálunk és a bajnokságra. Bár angol csapat esetében a FA Cup elhanyagolásáról sosem lehet beszélni.
"A pár ember pihenni fog" mit jelent? Kik maradhatnak ki? (Nem szeretnénk a MU-val találkozni a későbbiekben!:-)
Amit O'Leary-vel kapcsolatban mondtál azzal teljesen egyetértek. Hajrá !
Na, eljött a Man Utd elleni meccs napja. Jó kis meccs lehet belőle, ámbár maga O'Leary mondta, hogy a Portsmouth-meccsé az elsőbbség, úgyhogy szerintem pár ember pihenni fog.
Mindegy, azért hátha a tarcsik összeszedik magukat, és bizonyítanak.
Az az érzésem, lesz még O'Leary-ből Arsenal-edző, de remélem minél később. Bár az a gyanúm, hogy ha az ágyúsok továbbra sem szereznek nemzetközi trófeát, Wengernek mennie kell. Főleg, ha a PL megint nem lesz meg ezzel a játékosállománnyal.
No, megtört végre a jég. Megvan az első idegenbeli győzelem, 2-0 a Rovers ellen. Stefan Moore és - ki más - JPA a gólszerzők. Ha Vassell is magáratalál, (övé volt a második gólpassz), akkor lehet keresnivalónk.
3-2 ide a Wolves ellen, két JPA (végre!) és egy Barry góllal.
Nagyon fontos győzelem volt, de még mindig nehezem emésztem meg, hogy kiesési rangadókat kell vívnunk.
Az tuti, hogy Reyes-nek a kisujjába több tudás szorult, mint amennyirôl Wiltord valaha is álmodozott, hogy birtokolhasson. Ha sikerül elvinni, az Vieira és Henry óta a legnagyobb fogása lenne a Gunners-nek.
Amúgy sajnálom, hogy nem tudtunk segíteni. Két éve még komoly esélyünk lett volna a pontrablásra, ebben a csapatban most nincs több (bár a 0-4 akkor is sok).
Egyébként Reyes azt jeleti dél-francia nyelvjárásban (ami nagyon hasonló az észak-spanyolhoz), hogy: "Megyek az Arsenalba focizni Wiltord helyett, aki már évek óta csak bénáskodik !" (Rendkívül tömören tudják magukat kifejezi az ott élő emberek !)
:-))
Hajrá Villa !
(Nem feltétlenül a MU-tól kell pontokat szerezni, bár ezt most nagyon értékeltem volna; dupla lett volna az örömöm.)
Ma jön a Crystal Palace. Valahogy bele kéne csimpaszkodni ebbe a lehetôségbe, a négy között bármi elôfordulhat.
Az meg nem igaz, hogy ilyen csatárokkkal nem tudunk gólokat lôni! Kéne egy kis önbizalom a Man Utd meccsre.