Most azt hiszitek ti vagytok a "nagyok" mi? Ez kib@szott nagy mázli (vagy bunda) volt! Ezzel még nem jöttök ki a béka segge alól! Továbbrais szarok maradtok!
Több száz soproni indul ma Győrbe
(A történet nem csak a fociról szól)
Valószínüleg több száz- az optimistább jóslatok szerint több ezer-szurkoló kíséri el a Matáv Compaq Sopron csapatát ma Győrbe, a labdarúgó NBI ötödik fordulójának megyei rangadójára. A Nyíregyháza elleni győzelem után a szurkolók is derülátóbbak, a kisebbség egy, a többség három pontot vár, annak ellenére, hogy a Győri ETO az elmúlt fordulókban sikert sikerre halmozott. A soproni keménymag, a City Boys Sopron vezetői lelátói békét ígérnek, bár rendőri provokációtól tartanak. Megtudtuk, az eddig keménységükkel hírt szerzett fanatikusok ezúttal élőképet terveznek a lelátóra. A mérkőzésre a rendőrség is készül, a késő délután induló különvonaton egyenruhás rendőrök kísérik a soproni híveket, s a találkozó biztosításában is részt vesznek. A soproni csapat nehéz feladat előtt áll, hiszen a történelmi ellentétek miatt a szurkolók nagy része az év legfontosabb mérkőzésének tartja a ma estit, amely előtt soproni csapat még soha sem győzött tétmérkőzésen Győrben! A Matáv Compaq Sopron vezetői igyekeztek megszervezni a szurkolók útját. A GySEV RT.-vel kötött megállapodás értelmében ma 17 óra 35 perckor különvonat indul a soproni pályaudvarról, melyen még vannak szabad helyek. A szerelvény este fél tizenegy előtt tíz perccel indul vissza Győrből. A megyeszékhelyen egyébként buszok szállítják a szurkolókat a vasútállomás és az ETO stadion között. A négy vagonból álló különvonaton 12 rendező kíséri a soproni szurkolókat, és velük tart nyolc egyenruhás rendőr is. Kucsera György alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője nem tartja rendőri szempontból különlegesnek a győri összecsapást. Arra számít, hogy a négy vasúti kocsiban három-, esetleg négyszáz szurkoló foglal majd helyet. -Semmi jel nem utal arra, hogy rendbontásra kellene számítani-tette hozzá Kucsera alezredes. -Egyrészt a Matáv eddigi mérkőzéseire sem volt jellemző ez, másrészt úgy tudom, a keménymag ígéretet tett a klubnak a sportszerű szurkolásra. Jelenlétünknek az a célja, hogy a vonaton sikerüljön elkerülni a károkozást, és hogy a helyszínen segíteni tudjuk a győri kollégák munkáját.
Lelátói összetűzésekre a City Boys vezetői szerint sem lehet számítani. Az egyik alapító tag úgy látja, a győri szurkolók nem számítanak "komoly ellenfélnek"! -Meglehetősen gyenge szurkolótábora van az ETO-nak, ez már a régebbi SLC elleni mérkőzéseken is kiderült-vélekedett a vezérszurkoló. -Én inkább a Marcal kommandótól, és a rendőri provokációktól tartok. Mi nem keressük a balhét, szurkolni megyünk Győrbe. Egy meglepetéssel is készülünk, előzetesen legyen elég annyi, hogy kartonos élőképet fogunk a lelátóra varázsolni!!! Ehhez kérjük a több ezer soproni szurkoló segítségét is! Valóban ez az év egyik legfontosabb mérkőzése számunkra, bízom a győzelemben. A társai körében "..." néven ismert srác szerint a szombathelyi botrány is a rendőrségnek köszönhető! -A mérkőzés után nem zárták le a Rohonczi utat, így a Haladás-szurkolók kőzáport zúdítottak ránk, és betörték a busz ajtajának ablakát. Ezt követően a vasi rendőrök minket támadtak be, könnygázt fújtak közénk és a buszra. A City Boys tagjai azt is másként látják, hogy miért szakadt le a kerítés. -Egy tévesen megítélt szabadrúgás után hárman-négyen a kerítésre másztunk, ami egyszerűen leszakadt. Talán három helyen volt összeforrasztva- mondta egy másik alapító tag, aki közeli szemlélője és résztvevője volt az eseményeknek. Szerinte a rendezők eleve erre számítottak. A szombathelyi rendőrök akkor egy "City Boy"-t vittek el.
Persze az esetről a Matáv hívek körében is megoszlanak a vélemények. Már csak azért is, mert a távközlésiek régi szurkolói között vannak, akik nem néznek jó szemmel a velük sokáig szemben álló City Boysra és kicsit sérelmezik a befogadásukat.
Ehhez az utolsó bekezdéshez annyit szeretnék hozzátenni: - Nekünk sem volt könnyű ezt a döntést meghozni, sőt nem is várjuk el a Matáv szurkolóitól, hogy szeressenek minket!
De a lényeghez az is hozzátartozik, ha mi nem megyünk ki, akkor csend, és hullaszag jellemezné az NBI-es meccseit, a szeretett csapatuknak!!!!!!!!! Mi nem azért megyünk a meccsekre, mert imádjuk a Matáv Compaq Sopront, hanem azért mert IMÁDJUK a VÁROSUNKAT!
Ennyi!
Már csak pár óra, és indulunk!!!!!!!!!!!!
Ez a mai Kilátó-s cikk, nem is rossz, de szerintem a srác nevét nem kellett volna leírniuk! Sőt, még a becenevét is leközlik, azért szerintem ezt nem kellett volna!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
City Boy!
Figyi:!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:))
A lényeg, hogy ma GYŐZNI KELL, MINDENÁRON!
Hajrá Sopron! Hajrá piros-fehérek!
w3.swi,hu/cityboys
Nagyon sajnállak hogy leégett a kocsid, szerinted csak ugy egy autot gyujtottak fel vagy volt valaki akinek oka lehetett rá? Milyen kocsi volt?
Remélem gyozunk Győrben!!!!
Ja, Sopronban, hajnali 3 órakor.
Azt nem hivatalos forrásból tudom, hogy elkaptak pár kábítószeres faszt, akik alaposan gyanusíthatóak. Pontosat csak jövő héten mondanak nekem. Nem volt CASCO-m, úgyhogy megszívtam, mint állat...
Mert abban nem igazán reménykedem, hogy ezeken be tudom hajtani.
Ha holnap győznénk, azért valamit javulna a hangulatom.
Na, ez a nap jól sikerült!:))
Újraformatáltam a gépem, ráadásul működik is, aztán sikerült megcsinálnunk a szombati meglepetéseinket is! Tehát ez a nap egy fasza nap volt. Elérte célját!:))
Sőőőőt, már a jegyem is megvan a "nagy" meccsre. Már csak 1 és felet kell aludni.:)))))
"HAJRÁ FIÚK, PIROS-FEHÉREK!
VÁR RÁNK AZ ÉKES DIADAL!
MERT MI MINDÍG OTT VAGYUNK,
ÉS HA KELL ODA CSAPUNK!
MERT MI VAGYUNK A SOPRONI FIÚK!
CITY BOYS ÁLÉ-ÁLÉÁ!CITY BOYS ÁLÉ-ÁLÉ!
CITY BOYS ÁLÉ-ÁLÉ! CITY BOYS ÁLÉ-ÁLÉ!
CITY BOYS ÁLÉ-ÁLÉ-ÁLÉ-ÁLÉ!
CITY BOYS! CITY BOYS!"
Na én ezt az 1500 eladott jegyet kicsit sokallom!!!:))
Már csak azért is, mert tegnap délután olyan 13.00 óra felé vitte a Göbl Gabi a jegyeket az Ógabona tabakba!
De legyen igazatok!
Hajrá Sopron! Hajrá piros-fehérek!
ui: Most legalább megtudják, hogy milyen az igazi soproni INVÁZIÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!
A mai újság szerint 1500 jegyet már eladtak Sopronban a szombati meccsre! Remélem a fiúk megértik, hogy ennyi embert nem lehet cserben hagyni. Óriási dolog lenne 2-3000 soproni előtt Győrben legyőzni az ETO-t!!!
Nem lesz szerdán megbeszélés, mert a vezető emberekkel tudtam beszélni tegnap, és eldőlt, hogy a különvonattal megyünk!
Győrből származó infó:-Jön a C.B.?
-Hányan jönnek?
-Készülnek valami koreográfiával?
-Mi lenne, ha egy U.CS.K.-s bemenne a szektorukba egy U.CS.K. mellényben? (halál! a szerk.) :)))
Szombaton bevillanunk!!
A jegyeket mindenki vegye meg itthon!
Hajrá Sopron! Hajrá piros-fehérek!
w3.swi.hu/cityboys
Liver, sajnos alulmaradtam ebben a fordulóban is!:((
Kár, hogy nem tudsz jönni, mert nagy buli lesz!!!(remélem)
City Boy!
Szerdán 18.00-kor találkozzunk a szokott helyen, mert meg kell beszélni a szombati túrát.
Szólj mindenkinek tőletek! Kösz!
Kedden dolgozom, esetleg csörrents rám!
Ciao!
Köszi a gratulációt, sajnos hallottam hogy kikaptatok, de nembaj lesz még jobb is! Mi is igy kezdtünk!!!
Mr_Drunken:
Köszi neked is a gratulációt, szombaton remélem még jobbak is leszünk!!!!!:))))
Hool:
Megnéztem a az e-mail cimem de nem irtal e-mailt!
Olvastátok hogy győrbe szurkoloi vonat indul?
17:30 kor indul 18:50 kor van ott vissza meg 22:40 kor indul!Gyárvárosban áll meg!
utazás: 800 Ft + mérkőzésbelépő: 600 Ft.
A mérkőzésre belépőjegyet venni és az utazásra jelentkezni: Ógabona Non Stop Tabak (Ógabona tér 12. tel: 312-458), valamint a klubirodában A Káposztás u. stadionban lehet 8-16 oráig.Tel: 310-990!
na minden jot