Keresés

Részletes keresés

Pac Creative Commons License 2021.10.21 -1 0 730384

már csak a spanyol csapatok helyezését tekintve sem.

 

Az Espanyol La Liga helyezése átlagosan a velünk való találkozás előtti hat idényben:

10,5, vagyis kerekítve a 11.volt.

 

A Betis esetében ugyanez a szám:

9,66 vagyis átlagosan a 10.helyen végzett.

 

Ha pedig összevetjük az Espanyol által 2014-19 között gyűjtött bajnoki pontokat és a Betis által 2016-21 között szerzetteket, nos akkor a különbség összesen négy pont a Betis javára. Ami hat idény alatt nem éppen brutális.

 

Két tipikus középcsapat egy 20 csapatos topbajnokságban.

 

Előzmény: Détáridöme (730382)
leroi1973 Creative Commons License 2021.10.21 -1 2 730383

Szóval ezt azt jelenti, hogy amikor Rebrov odébbállt, akkor minden játékoson nyomtak egy full resetet és teljesen előlről kellett kezdeni a futballra való oktatásukat?  Vagyis 2018-2021 szakmai munkája meg a csapat építésébe fektetett pénz az nagyjából eltűnt? 

 

(és vele együtt ment a hajtás és a motiváció is.)

Előzmény: Pac (730381)
Détáridöme Creative Commons License 2021.10.21 0 2 730382

korrekt.

azért a Leverkusen, Betis, Celtic nem a Cszka, Lugogorets, Espanyol

már csak a spanyol csapatok helyezését tekintve sem.

Előzmény: Pac (730381)
Pac Creative Commons License 2021.10.21 0 1 730381

huszonnégyhu:


Hogy van-e, lesz-e ebből kilábalás, stabilitás, főképp feljebb lépés, az jó kérdés. Nem szabad elfelejteni, hogy Stögert június 5-én nevezték ki, tehát alig négy hónapja próbálkozik a kétségkívül modernebb, közönségszórakoztatóbb játék leoktatásával, az új, erősítésnek tűnő labdarúgók játékának összecsiszolásával.

Összevetve Rebrov 2018-as első nyolc NB I-es meccsével (5 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség – 17 pont) itthon pontok tekintetében még egyel többet is szerzett (6-0-2, – 18 pont) úgy, hogy az ukránnak akkor nem kellett az európai porondon is helytállnia.

Alighanem a mostani Fradi nem szerez annyi pontot (hetet), nem végez a csoport harmadik helyén, úgy, mint 2019 őszén az Európa Ligában. Azonban azt az eredménysort az ukrán edző egy teljes év munka, és két átigazolási szezon után érte el, ezért nem is reális elvárás Stögertől, hogy idén megismételje azt a produkciót.

Az osztrák edzőtől immár az a kritérium, hogy tükörsimán nyerje meg a bajnokságot, és rakja úgy össze a csapat védekezését, hogy ne kapjon olyan csapatszintű és egyéni védekezési hibán alapuló leventególokat, mint amilyeneket a Celtic Parkban láthattunk. Se itthon, se jövőre, az európai porondon.

bigacsiga2003 Creative Commons License 2021.10.21 0 1 730380

ilyen csóró vagy? gyujtsel tobb repoharat! aluminium dobozokert is jo penzeket kaphatsz ha visszaviszed kiemel tescokhoz.

Előzmény: 091010 (730378)
bigacsiga2003 Creative Commons License 2021.10.21 -1 1 730379

FCUK egy elég komoly brand nálunk fejlettebb országokban már régóta, nyilván őket reklámozzák :)

Előzmény: R2R (730368)
091010 Creative Commons License 2021.10.21 -1 0 730378

Vártam valakit, ezért elmentem a T-székházig, mert van jelszó nélküli wifi, és le is lehet ülni.

Előzmény: G666 (730349)
doncike Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730377

Jól befenyítették az UEFA-t, nem lennék most a helyükben!

Előzmény: Kevin (730375)
tippmixcsabi Creative Commons License 2021.10.21 -1 1 730376

a lefújásig biztatni kell a csapatot. aztán lehet véleményt formálni. és kell is.

 de azért vegyük figyelembe, hogy 6 nyertes bajnoki sorozat után jött egy zakó. 

Előzmény: Pac (730374)
Kevin Creative Commons License 2021.10.21 0 1 730375

FCUKUFEA

Ez szerintem zseniális. Nem lehet belekötni, viszont az emberek jó része (magam is) elsőre simán FUCKUEFA-nak olvassa.

Előzmény: R2R (730368)
Pac Creative Commons License 2021.10.21 0 2 730374

Azzal még nincs baj, ha a 35., a 47. vagy épp a 69. percben nem küldik el a teljes csapatot a qrva anyjába, sőt kifejezetten jó, ha biztatják őket, ha épp szarul állunk.


De ha az eredményjelzőn cumi van a lefújás után is, akkor a túlzott lojalitás némileg khmmm... visszatetsző.

Előzmény: Küzdeni mindig! (730372)
bandi1899 Creative Commons License 2021.10.21 0 3 730373

még várnak gábor engedélyére.

Előzmény: Magam alatt (730352)
Küzdeni mindig! Creative Commons License 2021.10.21 0 9 730372

Ezt a "Kurva gyengézést" nem tudom, miért kellett átvenni. Nálunk mindig is "Ébresztő!"-t fújt a közönség.

 

Na persze egy ideje nincs ilyen, hiszen mindenféle vidéki kiscsapat elleni hazai cumi után is lelkesen tapsikol a tábor. Én nem tudom, hogy süllyedhetett ilyen mélyre. Igénytelen, kilóra megvett társaság. Szerintem jelenleg a Tábor gyengébb, mint a csapat.

Előzmény: Magam alatt (730352)
Lorinc_d Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730371

OK mea culpa

Előzmény: Détáridöme (730370)
Détáridöme Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730370

segítek:

FARE (Football Against Racism In Europe)

Előzmény: Lorinc_d (730367)
R2R Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730369

Tűpontos! 

Előzmény: pfffffffff (730351)
R2R Creative Commons License 2021.10.21 -1 1 730368

FARE (Football Against Racism In Europe)

A skótok se tudnak angolul…

FCUKUFEA ugye

 

Előzmény: Lorinc_d (730367)
Lorinc_d Creative Commons License 2021.10.21 -2 0 730367

Angolul?

Amikor a Betis elleni meccsen sikerult fel Europa elott egni egy "This is not FARE!" kiirassal?

Hat nem ez tenyleg nem menetdij....

Előzmény: Tsak a Fradi (730359)
Austin_Powers Creative Commons License 2021.10.21 0 6 730366

A fiúk most nyitnak kocsmát, gondolod, hogy lehet saját véleményük? Költői kérdés volt.

Előzmény: Magam alatt (730352)
ontur Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730365

igen. szerintem a Salzburg mögött 2. helyen végeznénk.

Előzmény: sergiototta (730363)
Détáridöme Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730364

:)

Előzmény: Pac (730362)
sergiototta Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730363

"Osztrak top 6 szintre gondoltam."

 

Milyen szempontból érted a top 6-t? Ha eredményességben, akkor már megvan, hisz biztos, hogy simán 6-ban lenne ez a csapat az osztrák bundesligában. 

Előzmény: Fatboy Slim (730361)
Pac Creative Commons License 2021.10.21 0 1 730362

Ami ugyebár szisztematikus, kemény, következetes, számonkérős, stb, stb. munkát jelent.

Brrrr... ne is gondoljunk bele, mégis hová vezetne ez!?

Előzmény: Détáridöme (730360)
Fatboy Slim Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730361

Lehet a Salzburg rossz pelda pont a Red Bull model miatt. Osztrak top 6 szintre gondoltam.

Ehhez tenyleg be kellene fejezni a tomenytelen kozepszeru igazolasokat, es egyszer a sajat bazist epitgetni. teljesen remenytelennek tunik

Előzmény: Küzdeni mindig! (730356)
Détáridöme Creative Commons License 2021.10.21 -1 0 730360

nyilvánvalóan az UP-t kellene rendbetenni, de ez az egész magyar focira igaz.

Előzmény: Pac (730357)
Tsak a Fradi Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730359

Na jó, de angolul, vagy németül nyomja a tábor?

Előzmény: Magam alatt (730352)
Pac Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730358

A Celtic az első két meccsen benyelt egy nyolcast, tudták nagyon jól, hogy elsősorban ezen a két meccsen múlik a (bármilyen) tavaszi folytatás. Úgy is álltak hozzá.

Előzmény: pfffffffff (730351)
Pac Creative Commons License 2021.10.21 0 1 730357

+ jópár millió euró.

+ kurva sok profi meló, minden szinten.

 

Lehet utálni a köcsögmodernfoci Piros Bikásokat, de nem attól működnek jól, hogy öntik a pénzt, sőt, éppen ellenkezőleg.

Előzmény: Küzdeni mindig! (730356)
Küzdeni mindig! Creative Commons License 2021.10.21 -1 0 730356

A Salzburg szintje 2-3 év? :-o Talán 12-13. Esetleg, a csillagok tökéletes állása mellett.

Előzmény: Fatboy Slim (730350)
Détáridöme Creative Commons License 2021.10.21 0 0 730355

igen, nem az eredmény az elvárás, hanem mondjuk az amit a Betis ellen itthon mutattunk.

a jobb csapat nyert, mégis meg lettek tapsolva, mert kihajtották magukat.

 

én keddi meccsen nem akartgyengeséget láttam inkább, hanem mentális, fizikális fáradtságot. azt nem tudom hogy mi volt az oka.

Előzmény: pfffffffff (730351)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!