A tudományos kutató intézetekben diktatúra uralkodik. Csak azok a kísérletek végezhetök el, amiket az elfogadott tudományos vélemény megenged. Csak azok a kísérleti/elméleti eredmények publikálhatók a szakirodalomban, amik nem mondanak az elfogadott véleménynek ellent. Igy a tudomány kizárja sajátmagát a fejlödés alól.
Gróf Spanyol: "A találmány a hidrogént használja erőforrásként úgy, hogy a szénhidrogén-származékok helyett a plazmaállapotú víz juttatja a hidrogént az égéstérbe, így a motor sokkal jobb hatásfokkal rendelkezik. A projekt alapja a víz nukleáris energiájának hasznosítása a robbanómotorok, kazánok, sugárhajtóművek, áramtermelő aggregátorok, szinkrongenerátorok, stb. üzemeltetésében. A jövőben a különböző járművek a vizet tankolják fel."
Ebben az évben jelent meg Szász Gyula Imre "Physics of Elementary Processes" címü könyve az elemi gravitációs töltések létezése elméleti és kísérleti bizonyításával.
Giordano Brunot az egyház tette máglyára, azért mert azt hiresztelte, az Univerzumunk végtelen.
Szászt a tudományos inkvizició azért súlytotta, mert azt fedezte fel, hogy az Univerzumunk a négyféle stabil elemrészecske (az elektron (e), a pozitron (p), a proton (P) és az elton(E)) halmaza, de az Univerzumból a fizika csak egy véges kivágást tud megfigyelni (a nagyon kicsi és a nagyon nagy távolságok ki vannak zárva) és e véges részének a tér-idö szerkezete Minkowski-féle.
Az Univerzumban különben csak két kölcsönhatás uralkodik a részecskék között, az elektromágneses és a gravitációs külöcsönhatás (mint mezök) és mindakettö c-vel terjedö nem-konzervatív mezöt kvantált Maxwell töltések okozzák. Innen származik az Univerzum nem-determinisztikus, de kauzális fejlödése és Ösrobbanás nem létezett.
Hrtlein: "Javaslatom is lenne, felesleges a TE NAGY ELMÉLETEDET ráerőltetni a tudományos világra, még nem értek meg a tudósaink, hogy befogadják e zseniális felfedezést. Lehet, hogy majd a nyilvános megégetésed füstje nyitja fel a szemüket..."
Csak azt nem értem, hogy az a rengeteg dilettáns részecskefizikus még mit bíbelődik a kutatással, iszonyatos pénzeket beleölve mindenféle olyan haszontalan ketyerékbe, mint a részecskegyorsítók, amikor itt van mindenre a megoldás a szemük előtt: Dr. Szász új fizikája.
Nem kell Szásznak tanácsot adnod, hogy hogyan müködik a 'tudományának igazi "ismeretterjesztő" fóruma'.
Szász kiváncsi lesz majd, hogy Ti hogyan könyvelitek el a nagyközönség elött az a baromi könnyelmüségeteket, hogy ki sem mértétek a testek szabadesését, csak szónoltok az egyetemességéröl a tudományotokban.
Bementél a könyvtárodban, megismerni Szász Gyula munkáját?
Biztos nem, különben nem kezdenéd Dr. Egeyt és Uri Gellert idézgetni. És akkor tudnád, miért nem érvényes az UFF, mik a stabil neutronok, meg a neutrínók, és mi is az a sötét tömeg.
"Dehogy esik az elektronból (e) és protonból (P) álló hidrogén H =(P,e) fölfelé, de ez a kémiai elem esik a leglassabban és vas a leggyorsabban. A kettöjük közötti nehézségi gyorsulás majdnem egy százalékkal (0.895%) különbözik. De az eltonból (E) (= 'antiproton') és pozitronból (p) álló 'antihidrogén' =(E,p) tényleg fölfelé esik ..."
Aha, azert ennek a kiserletnek a technikai reszletei erdekelnenek:-)) Hogy lett ez kimerve?
Neked nem kell rejteni a nevedet, mindenki ismer: Härtlein Károly a BME-röl, a Szkeptikusok mogulja. Gondolom jól emlékszel, hogy Szászt nem akartátok meghívni a Szkeptikus Társaság ülésére mint elöadót. Nektek ö egy kicsit nagyra sikerült, ti csak Dr. Egely György, Gróf Spanyol Zoltán, Dr. Korom Gyula, vagy Uri Geller ellen tudtok szkeptikuskodni, többre nem jut.
Igazi profi Szkeptikusok vagytok, meg kell mondani. Kitörölhetiek Vágónál a serpenyöt.
Már kezdem kapisgálni. Ez a Szász-féle gravitációs elmélet valami olyan korszakalkotó dolog, amihez Stephen Hawkingnak lövése sincs. Kb. olyan mint a hidegfúzió! Meg Egely perpetuum mobile-je! Bravóóóóóóóóóó! Nem ő fogja kapni az idei fizikai Nobel díjat? Ezt az igazságtalanságot!
Lenne egy kérdésem: Miért nem vállalod a nevedet? Miért úgy írsz Dr. Szász Gyuláról, mintha nem te lennél Dr. Szász Gyula? Talán hitelesebbnek tűnnél, még a modik szemében is...
Javaslatom is lenne, felesleges a TE NAGY ELMÉLETEDET ráerőltetni a tudományos világra, még nem értek meg a tudósaink, hogy befogadják e zseniális felfedezést. Lehet, hogy majd a nyilvános megégetésed füstje nyitja fel a szemüket...
Sokkal okosabban tennéd, ha a médiához fordulnál, ott sokkal demokratikusabb a légkör! Láttalak a youtube-on, igazán médiaképes a fizimiskád! Bakács Settenkedő Tibor, Pörzse Sándor és Friderikusz Sándor nagyhatású média mogulok, - akik kiváló érzékkel választják ki az arra érdemes tudományos eredményt - biztosan meghallgatnak téged! Ők helyt adnak, adtak az ilyen grandiózus felfedezéseknek, és kiváló ( meg nem értett ) tudósoknak. Szóval nézz körül, lesd el hogyan csinálják a profik (például Dr. Egely György fizikus, vagy Gróf Spanyol Zoltán, Dr. Korom Gyula).A közmédiumokban ajánlom figyelmedbe az ezotériát és a tudományt összeházasító Kondor Katalint, sőt még az MTV-ben is találhatsz magadnak és a tudományodnak igazi "ismeretterjesztő" fórumot Pl. Záróra, Napközben, és ha a szerkesztő megint elbambul akkor a Válaszd a Tudást! -ba is bekerülhetsz!
Az igazi profi szerintem Gróf Spanyol Zoltán, időt, pénzt, és fáradtságot nem kímélve tartott egy roadshow-t. Amely olyan jól sikerült, hogy átnyúlt az országhatáron túlra is. Nagyságrendekkel több hallgatója volt, mint neked, akik mind itták a tudományt. És eszükbe sem jutott vitatkozni (Itt az Index Forumán meg képesek „beszólni” is...).
"öt a német állam elméleti részecskefizikusá, és ezért ö a németeknek nagyon hálás." Csak pontok vannak a billentyüzeteden? öt, ö helyett: őt, ő. nyelvtanból felmentésed volt mester?
Azt hiszem már értem a dolgot, Szász olyan hálás a németeknek, hogy a hülyeségeit ott nem is terjeszti.
És az a probléma nem tünik fel neked, mint mérnökember, hogy ha valamiröl (egy kivétellel) egyáltalán nem létezik mérés, abból ered igazán az alapvetö baj?
Ja, hogy minden mérés nem létező, amit nem TE csináltál. :-)