ezt megnéztem volna! :-)
Még nyár elején Pestiben volt egy idióta állat barom tapló (én kérek elnézést), akinek egyszer megszólalt a telefonja -lenyomta és 2 perc múlva mégegyszer csörgött.
ráadásul ilyen állati vicces csengőhangon ...
és végül, bár lehet, hogy egy kicsit OFF:
Szombat este Sándor György estjéhez (Lyukasóra)volt szerencsém a SHURE-ban.
Aki szereti a humorát és az improvizációit, annak tetszeni fog (idesorolom magamat), aki nosztalgiázni szeretne (pl. anyu, aki 78-ban látta és később megvette bakeliten) annak mégjobban.
Közvetlen volt és nemcsak a szöveget mondta, hanem egy kicsit körítette korabeli "élményekkel" Ajánlott.
szilvia, a k
nekem nagyon bejött, szétröhögtem magam, és kezdem érteni, egyesek miért rajonganak itt ezerrel Szervét-ért :-)))
Udvaros Dé még mindig nagyon jól néz ki!
aki pedig a fiút játszotta, néha hasonlított James Dean-re :-)
na de ennyit a külsôségekrôl. a darab szerintem nagyon jó, lendületes, ötletes, Albee-ból már ki se néznék egy ilyet.
a teljes képhez viszont hozzátartozik az, hogy akivel láttam, annak nem nagyon jött be.
a közönség-témához egy adalék: pont ezen az elôadáson egy embernek KÉTSZER (!!!) kezdett el szólni a telefonja. ekkora bunkót! az elsô alkalommal pont Szervét beszélt, és szépen megállt, és megvárta amíg el nem hallgattatja a bunkó taplója a kütyüjét :-))
én az erkély 2. sorában ültem, azt hiszem 900 ft-ért és kitűnően lehetett látni / hallani.
Igazából a termetesebb ffiak lehetnek gondban, mive a lábnak való hely ott ... hát hogy is mondjam ... kissé szűkös. :-)
:)
nem azt mondtam, hogy minden abszurd rossz. a Picasso spec nem tetszett.. mindegy. majd egyszer megnézem újra( min fél év) aztán újra alkotok róla véleményt. elsőre nagyon nem volt jó. nekem.
valószínű, hogy fáradt voltam, mert aznap suli volt, már lefárasztottak idegileg a többiek.. majd mikor másodszorra megyek előtte jól kialszom magam:)
tegnap Godot-on voltam. végre eljutottam!:)
tuggyátok mióta készülök már megnézni. tavaly március óta. csak közben eltörtem a lábam, meg műtétem is volt, meg minden közbejött, de most végre eljutottam oda is.
:)
Beckett nem könnyen emészthető...
a közönség meg végig aludt...
a Kopasz énekesnőt én csak olvastam, igaz hogy csak részleteket, de negyon szertném megnézni. Milyen volt? nekem a szöveg nagyon tetszett, de mostanság a csládi kassza felét színházra költöm, úgyhogy most le fognak állítani itthon.. meg időm se nagyon lenne rá.. tanulni kéne, a franc esne belé.-.-
A Kopasz énekesnőt látta már valaki?
Én láttam már, nagyon tetszett, de így nehéz beszélni róla.
Mondjuk az nagyon érdekes, hogy Kerekes Évgát kb. két éve láttam a ugyanitt a Vacsora négyesben c. limonádé darabban. Most is ugyanazt a figurát hozta, és most is nagyon jó volt.
Miért nem láttam többet ezt a nőt színpadon?
Egyébként bocs, Ti szoktatok a Madách Kamarába járni?
Sziasztok!
A közönség témával kapcsolatban szeretnék hozzászólni a beszélgetéshez.
Hétfőn láttuk a Tivoliban az Utolsó tangó Párizsban c. darabot, és az előadás közben kb 10-15 ember kiment. Engem ez eléggé megdöbbentett. Úgy érzem, ez baromi nagyfokú tiszteletlenség a színészekkel szemben. Én nem mennék ki akkor se, ha az előadás nem tetszene, de főleg nem egy ilyen kis színházban, ahol emiatt még másik 15 embernek kellett felállnia vagy arrébb húzódnia, hogy a távozók kiférjenek. Sejtem egyébként, hogy mi volt a bajuk, mert egy elég ominózus jelenetnél állt fel a sok ember. De hát miért nem tájékozódtak előre a darabról?! Akkor talán nem érte volna őket ilyen váratlanul. Persze lehet, hogy nem erről van szó, végülis nem látok bele senkinek a fejébe...
Csak a színészeket sajnáltam, az a jelenet valószínűleg nem kis koncentrációt igényelt részükről, és akkor azt kell látniuk, hogy egy rakás ember elhagyja a nézőteret... Vagy ők ezt olyankor észre sem veszik? Hogy van ez?
A másik, hogy mostanában akármikor voltam színházban, mindig akadt a nézők közt 1-2 ember, akik végigköhögte az előadást. Hát, ettől is kész vagyok, annyira idegesítő.
na jó, nem akarom télleg össze vissza szidni itt mindent.. na ez egy jó kis magyartalan mondat volt. de megint csak egy negatív élményt tudok megosztani veletek.
tegnap elmentem a BOF keretében a Rebbecca Major performansznap záróelőadására. vagy én mentem túl nagy igényekkel, vagy az előadás volt kissé összeszedetlen.. volt egy nem tudom milyen zenekar... 2 szaxi, egy nagybőgő, és egyéb hangszerek.. elég random zene volt. az első előadásukat még kibírta aközönség, de mikor másodszor is felálltak zenélni pánikszerűen kiürült a terem, mindenki kiment enni-inni. ingyenkajavolt.
tényleg nem vagyok ilyen összevisszafikázós ember, és nem tartom magam színházszakértőnek sem, de ha egyszer ilyen benyomások érnek...( most mentegetőzők?)
ez oké, de nem szükségszerűen... csipszet ettek már mögöttem a hegedűs a háztetőn-kor is... a józsef attilában a különös házasságra tuti,hogy nem lesz érdemes elmenni miattuk... cc, maday gábor!
A múltkor egy külföldi ült mögöttem, a partnere folyamatosan fordította neki a szinpadon elhangzó szöveget franciára. Nem volt ám zavaró. :)
Szerencsére a darab is nagyon vacak volt, nem tudom, mit kellett rajta fordítani...
középiskolai kötelező és/vagy ajánlott olvasmányok klasszikus adaptációi kerülendők vagy jó időpontban nézendők. :-)
Az egyetlen maradandó osztályszínházi élményem: Régi Nemzeti, most Magyar Színház, Isten hozta Őrnagy Úr!
Sinkovits I., Cserhalmi Gy., Raksányi G., Molnár Piroska. Akkor nem tudtam még értékelni, de mostmár örülök, hogy ott lehettem.
egyetértek. csak jó lenne tudni...mert sokszor a leglehetetlenebb darabra viszik el őket. megjegyzem, az is hülye, aki meg olyanra szervez középiskolai színházlátogatást...
Szia timcsili! Sejtettem, hogy nem csak nekem vannak "-" élményeim...
Néha úgy, de úgy beszólnék...
Csak nem akarok még náluk is bunkóbb lenni!
Pedig olyan egyszerűnek látszik: ha érdekli, beül, figyel - élvezi-nemélvezi ez már más tészta. Ha nem érdekli, el lehet tölteni az időt a büfében is vagy a TV előtt...
Hogy lehetne ezen a hozzáálláson (nem ezen: AZON) változtatni?!
nahát, ismerős... :)))
ez igaz. a telefont se tudja elzárni, de az igazi kedvencem az, aki sms-t ír előadás közben. ja és a diákcsoportokról is emlékezzünk meg. akik ha nem esznek-isznak, már jó.
Sziasztok! A boncolgatott darabokat MÉG nem láttam - most a közönség témához szólnék hozzá.
Tökre kiakaszt, hogy elkezdődik a darab és jó 6-8 percig többfelől is olyan susmus folyik, hogy nem lehet a történésekre figyelni...
Hogy miért nincs bennük annyi tisztelet, hogy a szappanopera-élményeiket meg a munkahelyi pletykákat áttolják az előadás végére?!
Lassan több kőbunkó van a színházi nézőtéren, mint a mozikban!
Lehet, hogy nem ugyanazt a bemutatót láttuk? Az én észrevételem szerint a közönség igenis vette a lapot és jókat derült a poénokon. Bizonyos jelenetek nyíltszíni tapsot kaptak.
Kölyök most meg fog lepődni: a 18. sorban ültünk és bár lett volna hely előrébb is, maradtunk, nagyon jól éreztem ott magam. Legközelebb természetesen jóval közelebb merészkedünk.
Lehet, hogy a probléma tényleg a körülményekkel/körülményeiddel volt. Ha nem vágysz rá, nem kell ennyire erőltetni.
A 3. sorban azt is megjegyezték ea. közben, hogy "tök cuki pasit játszik benne" (mármint SzT), dehát ezt eddig is tudtuk...
CC kérdésére, h. ugye nem várunk az évad utolsó előadásáig az újranézéssel, a válaszom: nem, nem várunk... Ha ügyesek lennénk, vasárnap, A párizsi gyors után megkérdezhetnénk Rékát, hogy mikor lesz ő...
jójó..oké.. most,hogy már ülepedett nem érzem annyira nagyon rossznak...tényleg kellett egy kis emésztési idő...
a kibórító, mint utóbb rájöttem, a közönség volt. legközelebb nem megyek bemutatóra. mondtam, hogy nem a sznob a jó szó. nem tudom mi az. mindegy. mostmár nem szidom, biztos sokat dolgoztak vele, meg engem is azért meg lehet győzni az előadás előnyeiről, igaz hogy eléggé negatívélmények értek először.
talán a legynagyobb baj a darabbal, hogy nem lehet követni.
azt mondjátok a galopp utódja... nem tudom. azért mert ez is filmből lett csinálva? abból sem láttam a filmet, de a darab az nagyon tetszett... ez kevésbé.
Bár lehet hogy a probléma ott volt hogy iskola után mentünk színházba, rengeteget vártunk arra a rohadt jegyre, a jegyszedő néni ha 98374854szer nem küldött el minket akkor egyszer sem, nem is voltunk bemutatóhoz öltözve- mongyuk színházba amúgy sem szoktunk nagyon kiöltözni, mert majdnem mindig csak úgy beesünk -(azért ez mégiscsak bemutató), a lépcsőről néztük az előadást, és erre kaptunk egy olyan darabot amire senki nem számított... nem tudtam követni a cselekményt.. részek maradtak meg bennem, amik nagyon el voltak találva, és már esett róluk szó itt a fórumon, de alapjában véve egy kusza összevisszaságban él bennem még mindig az egész. nem értettem a mondanivalóját, a lényegét, hogy ki-ki, és miért úgy viselkedik ahogy. Persze mostmár tudom, hogy Picasso elferdített élete és vele meg nem történt, illetve kicsúfolva ábrázolt dolgairól szólt az előadás...
akartam még valamit írni de elfelejettetem
ja igen, a vetítővászonos megoldás nagyon tetszett. bár a verekedős rész iszonyatosan el volt húzva... és volt még egy kettő amire túl nagy hangsúly(IDŐ) volt fektetve, és ellankad az ember figyelme.
azt hiszem egy év múlva megnézem újra, addig nem, hátha addigra érett egy kicsit.