A Vígszínház elszerződött társulati tagjainak nyilatkozata
2020. március 9., hétfő 20:17
"Alulírottak személyes tapasztalataink alapján kijelentjük, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal.
Azért hozzuk nyilvánosságra ezt a levelet, mert a Vígszínházban nem állt rendelkezésünkre olyan intézményi fórum, ahol a személyes tapasztalatainkat, panaszainkat kivizsgálták volna. "
Ma este a Húzósban Eszenyi Enikő! Mit gondol a színházak bezárásáról? Mit gondol a Vígszínház volt művészeinek közleményéről? Mi a véleménye a személye körül kialakult botrányról? Lesz-e vizsgálat a Vígszínházban?
"Kedves Olvasóink! Szeretnénk mindenkit tájékoztatni, hogy az Eszenyi Enikővel készült interjúnkat egy hónappal ezelőtt vettük fel. Amikor az őt ért vádak napvilágot láttak, a magazin éppen megérkezett a nyomdából. Természetesen a Nők Lapja az abúzus minden formáját elítéli. Köszönjük a megértést!"
Kovács Patrícia: Velem lehet kiabálni, de amit Eszenyi Enikő csinál, az túlmegy minden határon
Sorra szólalnak meg az egykori társulati tagok, munkatársak a Vígszínházban szerzett tapasztalataikról. Kovács Patrícia a 24.hu-nak számolt be arról, miért jött el annak idején a színházból, és miért adtak ki volt kollégáival közösen nyilatkozatot az Eszenyi Enikő által teremtett légkörről.
Lekvárt kellett volna kinyalnia Eszenyi Enikő hóna alól Telekes Péternek
Nyilván sejthette, hogy ha ebbe belemegy, az a vég kezdete lett volna. Ki tudja, hogy a hónaljlekvár után még honnan és minek a kinyalására kényszerítette volna ez a perszóna.
"A Klubrádió ma reggel interjút készített a Vígszínház igazgatójával, Eszenyi Enikővel. Az intézményvezetővel szemben az elmúlt napokban súlyos vádakat fogalmaztak meg korábbi kollégái: nem egy, nem két ember, hanem több mint egy tucatnyian.
Ehhez képest az interjúban egyetlen egyszer sem kérdeztek rá ezekre a vádakra, az intézményvezetőt egyszer sem szembesítették az egykori munkatársainak nyilatkozataival. Ez számomra elfogadhatatlan és vállalhatatlan eljárásrend. Az ügyet súlyosbítja az a kedélyesség ami az interjú egészét jellemezte, és az hogy a szabad nyilvánosság egyik olyan kiemelkedő médiumában kerülhetett erre sor, mint amilyen a Klubrádió. Nem kérdés: lehet hogy szándékolatlanul, de ezzel a beszélgetéssel megalázták az áldozatokat, ami tolerálhatatlan!
Éppen ezért mindaddig amíg a rádió nem készít tisztességes, az elhangzott vádakkal szembesítő interjút Eszenyi Enikővel, addig bojkottálom a rádiót: nem hallgatom, interjút/nyilatkozatot nem adok."
Ez csak akkor lenne igaz, ha előre megfontolt szándékkal, egy jól ismert taktikát alkalmazva, így bírta volna rá munkatársait, hogy önkéntesen távozzanak.
Ha tudnánk, hogy milyen - régen megtörtént - világjelenség áll e mögött, a nyugati civilizációnkban egyébként egyre gyakoribbá váló megnyilvánulások mögött, akkor bizony kifeküdnénk, és körömszakadtunkig tiltakoznánk, hogy nem, nem, nem, ez biztosan nem lehet igaz!
Pedig az elmúlt 50 év tapasztalatai, felmérések, és tudományos elemzések mind azt bizonyítják, hogy ez bizony így van! A mámorító régmúlt árnya több évtized múltán most telepszik ránk.
„A Vígszínházban töltött fél évem alatt napi szinten tapasztaltam vagy voltam szemtanúja abúzusnak, a toxikus légkör által kialakult pszichikai nyomás következtében magam is öt kilót fogytam, illetve a kirúgásomat megelőző próbán pánikrohamom volt. Ezt a beteges légkört nagyrészt az igazgatónő viselkedése váltja ki” – állítja Fenyvesi Lili, aki a portálon nemrég megjelent Eszenyi Enikő-interjú után maga kereste fel a 24.hu-t, hogy elmesélje történetét.
Fenyvesi elmondása szerint rendszeresek a színházban a próbák alatti megaláztatások, ilyen esetként részletezi a Premier című darab próbafolyamatát is, amikor az előadásra szerződtetett fiatal szlovák rendező, Martin Čičvák munkáját lehetetlenítette el Eszenyi, és állította választás elé a színészeket.
"Ha egy színész nem fogadta el Enikő kérését, és inkább a rendezőre figyelt, akkor ő valamilyen módon bosszút állt. Megjegyzést tett a külsejére, kirendezte a jelenetből vagy csak ki a fényből, vagy elintézte, hogy ne ő játssza a későbbiekben a szerepet" – részletezi Fenyvesi.
Állandó jelenségként beszél arról is, hogy az időben megírt és közzétett próbaterv akár éjjel is változhat, sőt néha Eszenyi a színpadon önkényesen változtatja meg a kiírt jelenetek menetrendjét.
A portálnak további három, név nélkül nyilatkozó, korábban a Vígszínházban dolgozó ember is megerősítette, hogy a nyilvános megalázás bevett eszköz volt Eszenyi részéről, ami elviselhetetlen légkört alakított ki, és kulcsszerepet játszott abban, hogy elhagyták a színházat.
Nyilatkozott a lapnak Néder Panni is, aki még 2017-ben írta meg történetétFacebookon – Eszenyi 2010-ben nagyjából az első próbától kezdve átrendezte diplomamunkáját, a Túl a Maszat-hegyent.
„Véres és deprimáló próbafolyamat volt, annyi pozitív hozadékkal, hogy a főpróbahétre lebetegedett, én meg az utolsó erőtartalékokat mozgósítva visszaállítottam, amit tudtam” – foglalja össze történetét.
Az ő és Simon Balázs kilencvenes években átélt traumatikus emlékei is azt jelzik, hogy a Vígszínházban ez régi hagyomány, Marton László is rendszeresen gyakorolta, minden bizonnyal Eszenyi Enikő is ebben a közegben nevelkedett – ami nem menti fel őt Néder szerint, aki már 2009-től, asszisztensként is több alkalommal tanúja volt ennek a folyamatnak.
Eszenyi az őt ért támadásokra úgy reagált, számára egy színház vezetése azt jelenti, hogy mindenért, a legapróbb részletekig felelősséggel tartozik, ami kiterjed „az előadások színvonalára, az esetleges felújító próbák segítésére is”.
„Igen, van véleményem az amúgy általam meghívott rendezők munkájáról, de ez nem jelenti azt, hogy alkotói munkájukat nem tisztelném”– írja Eszenyi, hozzátéve, hogy felé eddig még nem jelezte egyetlen rendező sem, hogy megsértette volna az autonómiáját.
A Vígszínház igazgatójával print kiadásunkban nemrég közöltünk terjedelmes interjút.
Kérésükre a Színház Online közzéteszi a Vígszínház elszerződött társulati tagjainak nyilatkozatát.
Alulírottak személyes tapasztalataink alapján kijelentjük, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal.
Azért hozzuk nyilvánosságra ezt a levelet, mert a Vígszínházban nem állt rendelkezésünkre olyan intézményi fórum, ahol a személyes tapasztalatainkat, panaszainkat kivizsgálták volna.
Kiállunk az intézményben szerzett tapasztalataikról nyilatkozó Néder Panni színházrendező és Fenyvesi Lili filmrendező-rendezőasszisztens mellett. Fontosnak tartjuk a prevenciót, és szolidaritást vállalunk minden jelenleg is ott dolgozó kollégával, aki a hatalommal való visszaélés áldozata.
Eredeti aláírók:
Bata Éva Harkányi Endre Herczeg Adrienn Hevér Gábor Járó Zsuzsa Kerekes József Kovács Patrícia Lengyel Tamás Mészáros Máté Molnár Áron Péter Kata Réti Adrienn Stohl András Telekes Péter Tornyi Ildikó
Az aláírókhoz csatlakozni a csatlakozom.vig@gmail.com emailcímen lehet."