Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Ennél kicsit macerásabb volt, de nem sokkal. Persze amikor én jártam ott (pár alkalommal) akkor már önmaga titó 6 láb mélyen volt és nem sokkal utána megfordult a dolog, már ők jártak ide. De ez (és a határon túl látottak) akkor is sokat elmond a 2, elvileg rokon, rendszer gazdaságáról. Másról nem, de arról nagyon beszédes volt.
Hogy jön ide a mai " Orbánia " az elözö hasonlatodhoz ? Sehogy.
Ha mint írod a " külön utas " politikát értetted, akkor megint sántít a célzásod, ugyanis az élet és az élet színvonal ég és föld volt a két vezetö országában.
Azt is tudjuk, melyikben hogy és miért.
Tehát a diktátori hasonlatod továbbra is rágalom. Ha nem éltél benne, ne véleményezd hallomásból.
" Bevásárló körútból " vonod le a konzekvenciát. Bocs, .......
Nagyon, de nagyon sok posztoddal egyet értek. De most ezzel akkorát lötél mellé hogy ......Részleteznéd esetleg azt a " bevásárlást " ? Kellet hozzá ugye útlevél, elmentél a hivatalba és másnap / harmadnap a kezedben volt.
Zsebre tetted és mentél " Júgóba " vásárolni ? Ez anno így müködött Magyarországon a Kádár rendszerben ?
Nem éltem ott de annyira azért elég jól emlékszem, hogy akkoriban mi jártunk "jugóba" bevásárolni. Utána meg ők jártak ide. Asszem ez eléggé releváns információ arról, hogy mi volt ott hogy.
Tudom, utaltam is erre azzal, hogy Putyin Oroszországa gázexportügyben őbeléjük sem akar többé belebotlani, mert csak a gázexport-üzeletét rontotta kicsit több mint egy évtizeddel ezelőtt.
Ukrajna az egyik aki az oroszoknak a terhére van, a másik pedig Belorusszia.
Èltél te egyáltalán Titó országában ( amíg élt ) vagy csak a propaganda hírekböl ( amiben Magarország is kiemelkedik egy ideje ) mered össehasonitani Ceausescuval Titót ?
Lukasenko Fehéroroszországa egyébként az általa imádott Oroszországnak is terhére van: Putyin azért döntött úgy, hogy a Németország felé menő új gázvezeték a Balti-tengeren át épüljön meg, mert a Fehéroroszország és Ukrajna területein áthaladó gázvezetéken történő gázexport menetrendjébe ez a két ország az utóbbi 1-2 évtizeden belül többször is eléggé csúnyán "beleköpött".
Belorussziát mindenki aki tudja elkerüli, akárcsak egy geopolitikai "kozmikus fekete lyuk"-típusú csapdát, amelybe legutóbb az imént említett külföldi diplomata "pottyant bele" az őt vivő repülőgéppel együtt, aki a Ryaner-géppel Athénból Vilniusba kívánt elrepülni. ("Raman Prataszevicset, a volt főszerkesztőt, Lukasenka kritikusát, őrizetbe vették." <-- Idézve innen: https://www.portfolio.hu/global/20210523/a-feherorosz-diktator-a-foldre-kenyszeritett-egy-ryanair-gepet-484528.) Utána persze Lukasenko összevissza hazudozott: "A hírügynökség szerint Alekszandr Lukasenko arról beszélt, Svájcból érkezett a figyelmeztető üzenet arról, hogy a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó múlt vasárnapi járatának fedélzetén pokolgép van. Közölte, a belarusz hatóságok jogszerűen jártak el, a repülőgép útját az asztravjeci atomerőmű (BelAESZ) közelében változtatták meg.
Felvetette a kérdést, hogy mi lett volna, ha hirtelen teljes riadókészültségbe kellett volna hozni az atomerőmű biztonsági rendszereit. Továbbá megismételte azt a korábbi minszki állítást, miszerint
a repülőgép személyzete maga döntött úgy, hogy leszáll Minszkben.
Hogy egyik szavát a másikba ne öltse: egyik érve szerint pokolgép volt a gépen; a másik érve szerint túl közel ment az egyik fontos atomerőművükhöz. Ha harmadik hazugságot is ki kellett volna találnia, az vajon mi lett volna??!
Engem ez a nyilvánvaló összevissza hazudozás az egyik filmre emlékeztet, az Abigél c. film egyik jelenetére, amikor Vitay Georgina igazgatói kihallgatását a Főhadnagy Úr megjelenése félbeszakítja, és ő pedig a főhadnagy elől az ajtó mögé bebújva megdöbbenten hallja az apja eltűnésének immár második hazug magyarázatát, miszerint a mai verzió már autóbalesetről szólt, és Gina félhangosan gondolkodva a fogai között halkan de felháborodottan megjegyzi, hogy: "Alávaló aljas hazug gazember: [Apámnak] tegnap szívbaja, ma meg már autóbalesete volt??! Még jó hogy nem tudtam utánamenni!"
Hiába: "A hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát... !", --> Különösen, ha minden másik napon más hazugság-verziót ad elő! :-)))
Lukasenkoval nem az a baj hogy Soroscsicska, mert valóban nem az. Ő másnak a csicskája, mégpedig Oroszországé, és azért, mert amikor Ororszországnak kommunista vezetése volt, már akkor is az oroszokhoz húzott. Most pedig szemrebbenés nélkül fogat le egy olyan repülőgépet, amelyik nem is hozzájuk hanem a tőle északra fekvő országok egyikébe tartott, de rajta ült az egyik politikai ellenlábasa, most pedig Lengyelországba átengedi a migránsokat.
Azaz csupa olyan politikai húzásai vannak, amelyeket senki sem tolerál!
Egyébként a tegnap esti és a ma hajnali híradókból kiderült az is a Biden-kormányzatról is, meg néhány Nyugat-Európa-beli ország vezetéséről is, hogy az afganisztáni mentőakciók során nem az összes kimentendő ember kimentése volt a céljuk, hanem csak az, hogy elmondhassák magukról azt hogy kimentettek pár száz vagy pár ezer embert, miközben az összes többi ottragadottat meg aljas módon cserbenhagyták!!!
Angliából annyi volt az üzenet: "Bár a szívünk szakad meg, de sajnos nem minden honfitársunk kimenekítésére van reális lehetőség, így sajnos van akit kénytelenek vagyunk hátrahagyni." + krokodilkönnyek ":-((((("
Németországról meg az derült ki, hogy a mentőakció előkészítésének halogatása miatt keletkezett hiányosságai miatt júniusban és júliusban jobban meg sikerült szervezni a sörösdobozok(!!!) kimentését mint a német emberekét, ezért egy csomó német ember kimentése így most augusztusban lehetetlenné válik, később meg már nemcsak a kimentésük lesz lehetetlen, hanem az sem biztos hogy a tálibok nem fejeztetik le őket.
Amerikából meg olyan hírek jönnek, hogy bár tervezik a kivonást rendben befejezni, ők sem tartják lehetségesnek minden honfitársuk kimenekítését.
Milyen érdekes, nemde... .. ??! Milyen érdekes, hogy azoknak az országoknak nem sikerül maradéktalanul kimenteni a tálib pokolból minden honfitársukat, akik százszorta gazdagabbak ugyan Magyarországnál, de amelyek élén mind egy szálig G. Soros megvett emberei állnak vagy álltak a közelmúltban, és amelyekbe a migrációpárti vezetőik miatt tömegével tudtak bejutni a migránsok... .. .
És milyen érdekes ugyanakkor, hogy a "kis" Magyarországnak, amelyet Orbán Viktor kormánya, és hadseregét Ruszin Szendi Romulusz altábornagy vezeti, az utolsó emberig sikerült mindet hazahozatnia, és nemcsak a saját magyar állampolgárai bízhattak meg benne vakon, hanem azok az afgán emberek is, akik a magyar hadsereg embereivel sokáig együttműködtek, és aki feliratkozott a kimenekítési listára, az biztos lehetett abban, hogy nem válik a tálibok áldozatává! Milyen érdekes... ! "Csak" éppen akarat, és az időben előrelátó és helyes műveleti megtervezés és annak véghezvitele kellett hozzá, és mindenféle halogatás nélkül.
Mert az igaz ugyan, hogy Amerika vagy Németország sokszorosan nagyobb mint Magyarország, de ugyanakkor arányosan több pénze van az ilyen mentőakciókra is. (Vagy csak lenne erre arányos mennyiségű pénze, ha nem pazarolná el mindenféle migránstámogatásra és LMBTQ-s akciókra... ???!)
Te szeretnéd, ha Belarusz belebeszélne a mi belügyeinkbe? Meg akarnák mondani, hogy ki kormányozzon itt? Na ugye, hogy nem. Hát akkr mi se ugassunk bele az övékbe.
A választásukon amúgy lehet, hogy tényleg csaltak egy kicsit már csak megszokásból, de nem annyit, hogy az különösebben befolyásolta volna a végeredményt, Lukasenko mindenképp jogosan győzött. Az exit pollok szerint 78%-ot kapott, míg a Soros-csicska Tihanovszkaja 9-et. (De azért "Mi vagyunk a többség!", ismerjük ezt a próbálkozást Fletótól is.)
Ha a Durand-vonalra írod ezt, akkor igazad van. De kinek mi haszna lehet abból, ha egy szándékosan rosszul meghúzott határvonallal háromnegyed-évszázados ellenségeskedésnek teszi le az alapjait?! Kinek jó az, ha utána meg az egykori gyarmatosítók országaiba is jut a késleltetve bekövetkező óriási migránsáradatból?! Senkinek sem. Akkor mi céljuk volt vele? Kísérletezni a történelemmel, hogy hogyan múlik el a béke lehetősége egy-egy rossz döntés meghozatalával? Kicsit drága játék, nemde?!!!
((Ha játszani akarnak, akkor tervezzek egy stratégiai játékot inkább, amin lejátszhatják az ókori történelem vagy a Napóleoni háborúk korának lehetséges alakulási lehetőségei, de ne élesben és ne tízmilliók életével "játszadozzanak"!!! Az ui. "egy kissé" drága játék!!!))
Egyébként itt vannak Afganisztán és Pakisztán etnikai térképei: >>
Jobb lenne a két ország területét újra felosztani vagy úgy, hogy a teljes pastun etnikai terület kerüljön Afganisztánhoz, vagy pedig úgy, hogy Afganisztánon és Pakisztánon kívül legyen egy önálló és szuverén Pastunisztán is. Valahogy így: >>
Hülyeségeket beszélsz. A Fehérorosz népnek is joga van az önálló államhoz. Fehéroroszország területét -- tagköztársasági szinten -- még a Szovjetunió fennállása idején is körülhatárolták, igaz hogy csak az akkori SZSZK-s tagköztársasági határokkal (az egész SZU-t SZSZSZK-nak írták). (SZSZK: Szocialista Szövetségi Köztársaság; SZSZSZK: Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság.) Az akkori SZSZK-k bizonyos önállóságot élveztek a teljes SZU-n belül, mivel bizonyos ügyeikben önállóan kormányozhatták magukat. Persze a hadügy, a pénzügy, és a bel- és külpolitika meg kellett hogy egyezzen a SZU álláspontjával, tehát ezeket Moszkva irányító kezei alá vonták össze.
Nem felszámolni kell Fehéroroszországot, hanem az idióta komcsi vezetőjét, Lukasenkot kell egy szavad választáson leváltani, és helyébe egy normális nemzeti-demokrata kormányt ültetni a fehérorosz vezetésbe, és ezzel meg is oldódnának a Fehéroroszország által jelenleg kiváltott problémák és megszűnnének a provokációik is (pl. a múltkori incidens során a repülőgép földre kényszerítése Lukasenko parancsára az ellensége letartóztatása céljával!).
Lengyelország pedig gy védekezik a fehéroroszok felől jövő migránsáradat ellen, ahogy tud!!! Egyébként pedig főként a határkerítését építi ki a lengyel-fehérorosz határon, az oda tervezett tankok inkább csak erősítésként szolgálnak. De ha nem építene kerítést, akkor enélkül a műszaki zár nélkül nem tudná megállítani a migránsokat. Így viszont igen, és ezzel csak a magyar-szerb határon sikeresen funkcionáló műszaki záras határkerítésünket másolja le, természetesen a lengyel-fehérorosz viszonyokra "átköltve". A harckocsikat pedig gondolom azért rakják oda, mert ők már kaptak egy pár "kóstolót" az önálló lengyel állam eltüntetéséből, és egy újabb ehhez hasonlatos rossz "kalandot" pedig nem óhajtanak megérni és átélni.
És miért nem sikerült ez 20 év alatt sem? ---> Azért mert a kialakult konfliktushelyzet újratermeli a terroristákat, akárhányat is irtanak ki közülük. Újratermeli, mint a beforratlan seb a gennyet... .
Afganisztán esetén pedig a beforratlan seb a Durand-vonal, amellyel egykor Anglia felelőtlen módon húzta meg a határvonalat Afganisztán és Pakisztán között, kettévágva ezzel a pastu nép területét.
A megoldás: leradírozni a Durand-vonalat, és egy új, igazságos országhatárt vonni a két ország közé, amely a pastuk területét teljes egészében Afganisztánnak adja. Pakisztánnak pedig értelemszerűen marad a maradék terület. Ha nincs kettévágva a pastuk földje, akkor automatikusan megszűnik az immáron több évtizede tartó ellenségeskedés.
Akárhogyan is szervezi meg, utána valakik egyedül maradnak a tálibokkal egy országba bezárva, akik nem szeretnének velük együtt élni. A következmény: merényletek és az előlük való -- sikeres vagy sikertelen -- menekülési kísérletek. Sikertelen menekülés esetén pedig utána tálib bosszúhadjárat jön el!!