Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Az elmúlt pár napban többször is 350-350 bokorugró rohamozta a melillai kerítést de állítólag a legutóbbi két alkalommal összesen 0 nyert életfogytig tartó élősködést a spanyolok nyakán.
A lap szerint ha a Magyarországra menekített afgánok idővel a röszkei és a tompai tranzitzónában felállított karanténból a Vámosszabadi Befogadó Állomásra vagy a Balassagyarmati Közösségi Szállásra kerülhetnek.
„Isten áldja Magyarországot! Szeretem Magyarországot és a magyarokat. Két éve és nyolc hónapja várok erre. Nagyon köszönöm, hogy befogadtak és megkaptam menekültstátuszt” – mondta az őszintén megrendült Abouzar Soltani augusztus 18-án a jegyzőkönyv tanúsága szerint. Ekkor hirdették ki előtte, hogy ő és 12 éves fia, Armin végre menedékjogot és védelmet kapott Magyarországtól. Elmeséljük, mit is éltek át a Magyar Helsinki Bizottság iráni ügyfelei, és a magyar állam melyik arcát mutatja az üldözötteknek.
Wildersnek korábban volt egy nyilatkozata, amiben az volt, hogy a kórházi kapacitások zömét, 5-10X-es felülreprezentáltsággal muhamad és fatima foglalja el, de ez még a vakcinák előtt volt. Gondolom azóta a muszlim bevándorlók felülreprezentáltsága csak nőtt, mivel a vakcina elutasítása is nagyságrenddel nagyobb ebben a körben.
Az hogy jöhetnek mehetnek egy dolog de nem ez a gond..de ez is rendesen túl van buzogva/ az a gond az akármilyen joggal jogokkal amikor túlbuzogják, s ez jelenleg nagyon így van...
Az a gond hogy randalíroznak betőrnek egyáltalán NEM VISELKEDNEK...
OTTHON ÉRZIK MAGUKAT... ez is benne van a jogba ????????? na legyetek szívesek VISELKEDNI...
És mindnek a tetejébe a VALLÁSUKAT ERŐSZAKOLJÁK A VENDÉGLÁTÓIKRA...ez is jog ?!???? ez milyen jog ? ez a NINCS ILYENJOG/új jogi kutatási terület...
Soros csak egy fontos képviselője egy olyan ideológiának, amely fokozatosan eluralkodik a nyugati világban. Ez az ideológia szerintem ugyanolyan kártékony, mint a kommunizmus volt. Gátolja a fejlődést, pusztítóan hat a társadalom kohéziójára, szétrombolja a hagyományos értékeket anélkül, hogy működőképes új értékrendet adna.
Szerinted, meg a libbantak szerint. Szerintem meg végzetes hiba.
Ez a módszer nem úgy egyenlíti ki a területi különbségeket, hogy felhozza az elmaradott régiókat, hanem úgy, hogy a fejlettebbeket visszanyomja az elmaradottak szintjére. Fékezi a teljes emberi társadalom fejlődését, reménytelen, túlszaporodó, fejlődésképtelen masszát csinál az emberiségből.
Természetesen ez elégedetlenséghez és háborúkhoz vezet.
elkopott, ezzel már nem sok szavazatot lehet szerezni az biztos. "ellenünk esküdtk ádáz hatalmak"a mozgalmi dlban így volt ez. Ezt se gondoltam volna, hogy ez még ide vissza fog térni valamikor:
A mainstream média azt a nézetet terjeszti, hogy bárkinek emberi joga átköltözni egy olyan helyre, ahol jobb életkörülményeket remél. Az adott területen élőknek pedig nincs joguk ezt akadályozni.
Világos, ez ma már emberi jog, viszont arról szó sincs, hogy egy területen akik élnek kötelesek fizetni is ha oda jön máshonnan valaki. Ha talál munkát megélhetést akkor marad, ha nem talál elmegy. Semmi jog akadályozni de semmi kötelezettség nincs segítni se.
A görögök átadták a Marica-völgyi határfal egy újabb szakaszát. Ketten már fennakadtak rajta, egy "brit" újságírót és fotóst letartóztattak "engedély nélküli tartózkodás katonailag lezárt övezetben" miatt. Úgy tudom 09.01-ig előzetesben maradnak.
Last week Greece completed another stretch of the wall that will eventually span its entire border with Turkey and part of its frontier with Bulgaria. When photographer Antonis Pasvantis and I went to report, we were arrested by special forces soldiers
"A mainstream média azt a nézetet terjeszti, hogy bárkinek emberi joga átköltözni egy olyan helyre, ahol jobb életkörülményeket remél. Az adott területen élőknek pedig nincs joguk ezt akadályozni."
Ezt konkrétan a SOROS birtokán (birtokain) kéne a gyakorlatban bemutatni, hogyan is működne.
Egy KÖZÖSSÉG tulajdona semmivel sem kevesebbet érő a magántulajdonnál.
Európa nyugati felében az emberek nem ismerték fel a veszélyt, nem kezelik értékén a problémát.
Tengerparti kikötőkkel rendelkező országok, ennyi az egész. Illegális migránsok rombolták le ott már a bastillet is, marseille és más kikötőkből szedték össze őket. A párizsiak zsörtölődtek is miféle forradalmárok ezek, nem is értenek franciául.
Magyarországon most kb azt látom amit 30-40 éve nyugaton bevándorlás szempontból, ott 50-60 éve kezdődött erőteljesebben ez. Itt azért gyorsabb valamivel mert onnan akkor nem volt kivándorlás és sokkal több volt még a gyerek.
"Greek water polo", tegnapelőtt. A játék célja megfelelő hullámok keltésével a labdát (helyettesítő gumicsónakot) a felezővonalnak az ellenfél oldalán való tartása.
Az eredményről nem kaptunk hírt de a labdát általában a törökök szokták hazavinni.
A török sajtóba nincs hangulatom belenézni, de mostanra már a legszélsőbalos szélsőségesen migránsfelszopó úgynevezett sajtóban is komoly helyzetről számolnak be:
Nem mellesleg az olaszoknál is soha nem látott magasságokban mérik a FdI-t, a helyi moslékkoitusz viszont lényegében minden más résztvevőnek bebaszott. Persze nem kell csodálkozni semmin,a cucik pl. kirúgták az addigi pártelnököt és reanimálták a letta nevű kretént, azóta a cucik két törvényjavaslaton pörögnek folyamatosan: az "ius soli"-n és a "ddl zan"-on. (Az ius soli jelenleg érvényes "ius culturae" változata egy rakás illegális bevándorlónak adna egy csapásra állampolgárságot a "ddl zan" pedig a buziknak adna egy csomó extra jogot.)
Korántsem csak a ménsztrím médiáról van szó, olvass bele a gittegylet által amúgy kétes körülmények között elfogadott "global compact" néven emlegetett agymenésbe, abban is pont ez van. Állítólag ezt az elmebajt amúgy ang-allah mürkül személyesen mondta tollba, nem véletlenül volt a marrákeshi szeánszon annyira aktív ezzel.
US NSA Jake Sullivan speaking to Fox News on Sunday said the Biden administration is actively working to “disrupt and prevent” more “threat streams” as the US continues to evacuate personnel. On Saturday Pentagon press secretary John Kirby said US forces had "begun retrograding.”
Csak ez nem azon múlik, hogy "bárhol". A lokális agymosáson múlik nagyban, már amellett, amit az emberek maguk is tapasztalnak, negatív hatásokat.
Mégis, egy ideig elég jól át lehet mosni az emberek agyát ilyen mantrákkal, hogy a bevándorlás jó, a munkásemberek is nagyon jók, tolerancia határtalan, míg bele nem döglesz, meg a szokásos, mára elavult liberál marhaságok. Egy ponton pedig már lehet, hogy késő lesz, mire észreveszi magát a birkanyáj többsége is.
Csak egy példa, Törökországban sem olyan magától értetődő a muszlim testvérek megtűrése, sőt egyre nagyobb bajok vannak, ami miatt még Erdogánnak sem felhőtlen a mosolya szerintem, pedig elég erős hatalommal bír. Másképp fogalmazva, szavazókat veszthet majd emiatt, gondolom.
A mainstream média azt a nézetet terjeszti, hogy bárkinek emberi joga átköltözni egy olyan helyre, ahol jobb életkörülményeket remél. Az adott területen élőknek pedig nincs joguk ezt akadályozni.
Ez szerintem roppant veszélyes, teljesen elhibázott gondolat. Így nem lehet kiemelkedni, mintát mutatni, jobb életkörülményeket kialakítani.
Pl. valahol, a világ egy szegletében megpróbálnak kulturált környezetet kialakítani. Nem akarnak túl nagy népsűrűséget, parkos, tiszta, zöld városokban akarnak élni. Elérnek némi sikert.
Ez megtetszik egy koszlott, túlszaporodott terület lakóinak. De nem úgy tetszik meg, hogy követnék a példát - dehogy. Ők ODAMENNEK inkább tömegesen. Miáltal ugyanolyan koszlott, túlszaporodott vacakká teszik ezt is, mint ahonnan eljöttek.
Európa nyugati felében az emberek nem ismerték fel a veszélyt, nem kezelik értékén a problémát. Azért nem, mert a média döntő többsége a nyílt társadalom ideológiájának aktivistájává vált. Aktívan formálja az emberek világképét. Kialakított egy olyan környezetet, amelyben kisebbítik a problémát, rasszistának bélyegzik aki mást mond.
Ahhoz képest, hogy már most milyen mértékben romlott egy csomó város közbiztonsága, alig van, aki egyáltalán beszélne erről, nem hogy tenne ellene.
A napjainkban tapasztalható tömeges illegális betolakodás SEMMIKÉPPEN NEM.
A jelentősége viszont nem olyan nagy, hogy bárhol szempont lenne amikor az emberek törvényhozást és kormányt választanak. Közel se mellékes körülmény, de itt túl nagy a propaganda értéke.
Tetszettek volna NEM KIÁRUSÍTANI az országot 1982-től !!!! ( Amikor Magyarország belépett az IMF-be !!!!!
Onnantól indult meg valójában Magyarország pénzügyi gyarmatosítása.
Ne beszéljük butasáágot, a britek is vettek fel IMF-t jóval régebben, a kölcsönöket az összes nyugati ország is mind nyugaton vette fel, mivel ott van és csak onnan lehet ahol van. Kína még nem játszott ebben szerepet akkoriban.
A Fekete Jánossal elentétes stratégiát a románok Csauseszku közgazdászai választottak, de 1990 re azok se kerültek semmivel jobb helyzetbe. Nem a sok kölcsön volt itt a baj hanem az, hogy túl kevés, de ennyi volt a hitelképesség. Nem érdemes ezen már bosszankodni.
Az meg normális ha leszakadunk pl Ausztriától hiszen Záhony is leszakad Soprontól, alsó ausztria is felső ausztriától, ez a rendszer ilyen.