Elég lenne egyetlen topik is, azzal a címmel, hogy "Iszlám". Ott aztán megláthatnák a gondolataikat és szívük kívánságait a kedves muszlimok, megcsonkított és elvenen égő gyerekek képében. Az imáik manifesztációját.
Amúgy meg erről nem nagyon kell már beszélni, úgyis mindenkinek világos, kicsoda Allah.
A támadók, eltérően az eddigi akcióktól, nem a buszra próbáltak felszállni, hanem autójukat rakodták tele több mint egy mázsa robbanóanyaggal. A járművel az észak-izraeli Haderába tartó busz mögé hajtottak, és ott robbantották fel a bombájukat. A mintegy harminc utas közül tizennégyen haltak meg a helyszínen, többen amiatt, hogy a lángoló autóbuszt a mentők megközelíteni sem tudták egy órán keresztül, így a sebesültek az orvosok szemei előtt égtek el. A pusztítást a beszámolók szerint csak fokozta, hogy a buszon utazó katonák lőszerei a lángok között egymás után robbantak fel, így a közelben álló segíteni szándékozó emberek is veszélybe kerültek.
A terrortámadást a damaszkuszi központtal működő Iszlám Dzsihád gyilkos osztaga követte el. A szervezetet Ramadan Abdullah Salla vezeti, aki korábban az Egyesült Államokban élt, és a Dél-Floridai Egyetem professzora volt. Júniusban egy hasonló támadásban a közeli Meggidónál tizenhét embert öltek meg a terroristák. A szakértők szerint az Iszlám Dzsihád vezetői az utóbbi időben arra törekednek, hogy minél látványosabb pusztítást okozó merényleteket idézzenek elő. Szeptemberben az izraeli titkosrendőrség egy hatszázötven kilogramm robbanószerrel megrakott autót tartóztatott fel ugyanezen az úton. Ez volt az eddigi legnagyobb lefoglalt töltet Izraelben. A két éve tartó terrorhadjárat elleni védekezésül az izraeli hadsereg az elmúlt négy hónapban járőrökkel vette körül a palesztin városokat. Az éttermeket, bevásárlóközpontokat kivétel nélkül fémdetektorokkal felszerelt fegyveresek vigyázzák, csakúgy, mint a buszjáratokat.
Az AP hírügynökség beszámolója szerint a hétfőn felrobbantott busz mögött biztonsági járőr haladt, amely azonban nem tudta megakadályozni a terroristákat a robbantásban. Az autóval végrehajtott támadásokat az iszlám terror kitervelői hatékonyabb módszernek tartják, mint a magányos öngyilkos merénylők akcióit, amelyek gyakran vallanak kudarcot. A gyalogos merénylőket sokszor időben elfogják, illetve pánikba esve vagy technikai hiba miatt idő előtt felrobbantják magukat, és a testükre feltűnés nélkül erősíthető töltetek is korlátozottak. Az izraeli hatóságok az elmúlt hónapokban az Iszlám Dzsihád több vezetőjét likvidálták, köztük a dzsenini katonai parancsnokot, Ijad Hrdant, aki egy nyilvános telefonfülkében robbant fel, amikor felemelte a kagylót. Utódja, Mahmud Tavalbeh utcai harcban esett el a dzsenini menekülttáborban. Az ártalmatlanná tett terrorvezérek utódjait beazonosítani viszont nem kis pluszmunkát jelent a hírszerzésnek – állította az AP tudósítójának egy terrorelhárítási szakember.
"Ezek voltak név szerint Dávid vitézei: a tahkemóni Jóséb-BAsebet, egy főtiszt, ak i úgy forgatta alándszáját, hogy egy alkalommal nyolcszáz embert döfött le.
Azután Elezár, Ahóhi fiának, Dódónak a fia, egyike annak a három vitéznek, akik Dávid mellett voltak, amikor csúffá tették a harcra gyülekezett filiszteusokat. Az izráeliek már visszavonultak, de ő ott maradt, és vágta a filiszteusokat, míg csak bele nem fáradt, és hozzá nem ragadt a keze a kardhoz. Nagy győzelmet adott az Úr azon a napon."
"Egyszer amint hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusok leveréséből tért cissza, kivonultak az asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve, dobolva, vígan és három húrú hangszeren játszva. A táncoló asszonyok így énekeltek:
Megölt Saul ezer embert,
Dávid meg tízezer embert!"
"Miután Izrael teljesen lemészárolta Aj összes lakosát a harcmezőn és a pusztában, ahol üldözték őket, és miután mind egy szálig elestek fegyver által, egész Izrael visszafordult Aj ellen és kardélre hányták az ott lakókat. Összesen tizenkétezer ajbéli férfi és nő hullott el ezen a napon. Jozsué uganis nem eresztette le a kezét, amellyel a dárdát tartotta, amíg Aj valamennyi lakóját ki nem irtották. Csak az állatok ésa város zsákmánya lett Izrael prédájává az Úr szava szerint, ahogyan megparancsolta Jószuénak."
Csak amit 5 perc alatt átforgattam a Bibliából. Folytassam még? Értelmetlen dolog idézeteket kiemelni, úgy, hogy az ember nincs tisztában azzal, ami, és amiért oda leírattatott.
Tedd ha muszaly.En mas topicokban is tanacstalan vagyok a net gyuloletre valo kihasznalasa miatt.De valahogy meg kell kezdeni a kenyes temak vitajat ,kicsiben itt is.Fel kell szakitani a varakat hogy kitisztisuk a sebeket.A tabukkal foglakozo topikok rendre fuladnak bele a szitkokba .
.Meg kell tanulni elbirni a masik velemenyet es esetleg ervekkel valaszolni ra.
"Mas dolog ha ezzel a hittel a zaszlon Istentol mindenkepen elvetett eroszakot alkalmaznak es gyuloletet szitanak csak ebbol az egy okbol hogy maskep kepzeljuk el az Orokkevallot."
A probléma csak az, hogy nekik lételemük az öldöklés, persze a hagyomány leírja, hogyan kell küzdeni,
" Ha hátat fordítanak nektek, akkor ragadjátok meg és öljétek meg őket, ahol csak rájuk akadtok, és ne fogadjatok közülük senkit se testvérbarátul, sem pedig segítőnek "
"therefore take not from among them friends until they fly (their homes) in Allah's way; but if they turn back, then seize them and kill them wherever you find them,"
, persze ez egy durva kiragadás, meg a bunkó S. R. fordítása, meg különben is nem így van, sőt tanulj meg arabul. Hát gyönyörű isten, aki ilyeneket mond.
Illetve. Az újszoft lehetőséget ad valakit csak a topikból is kitiltani. marinr kartács most 1 hétig pihizik mindenképpen. Javaslom várjuk meg utána mi lesz. Ilyen pihiket én bármikor kieszközölök függetlenül tőled. Bár most több topikon is ámokot futott. De ha gondolod, akkor topikból (tehát nem az egész valfilről) kirakhatom.
Sajnos az itt elhangzottak túllépték a kompetenciádat. Itt be kellett avatkoznom. Attól tartok az elmúlt napok eseményei miatt még lesz ilyen, de ne legyen igazam.
" A támadók, eltérően az eddigi akcióktól, nem a buszra próbáltak felszállni, hanem autójukat rakodták tele több mint egy mázsa robbanóanyaggal. A járművel az észak-izraeli Haderába tartó busz mögé hajtottak, és ott robbantották fel a bombájukat. A mintegy harminc utas közül tizennégyen haltak meg a helyszínen, többen amiatt, hogy a lángoló autóbuszt a mentők megközelíteni sem tudták egy órán keresztül, így a sebesültek az orvosok szemei előtt égtek el. A pusztítást a beszámolók szerint csak fokozta, hogy a buszon utazó katonák lőszerei a lángok között egymás után robbantak fel, így a közelben álló segíteni szándékozó emberek is veszélybe kerültek.
A terrortámadást a damaszkuszi központtal működő Iszlám Dzsihád gyilkos osztaga követte el. A szervezetet Ramadan Abdullah Salla vezeti, aki korábban az Egyesült Államokban élt, és a Dél-Floridai Egyetem professzora volt. Júniusban egy hasonló támadásban a közeli Meggidónál tizenhét embert öltek meg a terroristák. A szakértők szerint az Iszlám Dzsihád vezetői az utóbbi időben arra törekednek, hogy minél látványosabb pusztítást okozó merényleteket idézzenek elő. Szeptemberben az izraeli titkosrendőrség egy hatszázötven kilogramm robbanószerrel megrakott autót tartóztatott fel ugyanezen az úton. Ez volt az eddigi legnagyobb lefoglalt töltet Izraelben. A két éve tartó terrorhadjárat elleni védekezésül az izraeli hadsereg az elmúlt négy hónapban járőrökkel vette körül a palesztin városokat. Az éttermeket, bevásárlóközpontokat kivétel nélkül fémdetektorokkal felszerelt fegyveresek vigyázzák, csakúgy, mint a buszjáratokat.
Az AP hírügynökség beszámolója szerint a hétfőn felrobbantott busz mögött biztonsági járőr haladt, amely azonban nem tudta megakadályozni a terroristákat a robbantásban. Az autóval végrehajtott támadásokat az iszlám terror kitervelői hatékonyabb módszernek tartják, mint a magányos öngyilkos merénylők akcióit, amelyek gyakran vallanak kudarcot. A gyalogos merénylőket sokszor időben elfogják, illetve pánikba esve vagy technikai hiba miatt idő előtt felrobbantják magukat, és a testükre feltűnés nélkül erősíthető töltetek is korlátozottak. Az izraeli hatóságok az elmúlt hónapokban az Iszlám Dzsihád több vezetőjét likvidálták, köztük a dzsenini katonai parancsnokot, Ijad Hrdant, aki egy nyilvános telefonfülkében robbant fel, amikor felemelte a kagylót. Utódja, Mahmud Tavalbeh utcai harcban esett el a dzsenini menekülttáborban. Az ártalmatlanná tett terrorvezérek utódjait beazonosítani viszont nem kis pluszmunkát jelent a hírszerzésnek – állította az AP tudósítójának egy terrorelhárítási szakember."
"A News of the World című angol lap beszámolója szerint a csecsen terroristák késekkel szurkálták és megerőszakolták a beszlani iskolában fogva tartott gyerekeket. Az újság orosz orvosok beszámolóira hivatkozva írja, hogy a túlélő gyerekeken szúrt sebeket találtak. A News of the World szerint szemtanúk arról is beszámoltak, hogy a csecsen terroristák megerőszakoltak 14-15 éves lányokat.
A News of the World beszámolója szerint a csecsen terroristák késekkel szurkálták és megerőszakolták a fogva tartott gyerekeket. Az újság orosz orvosok beszámolóira hivatkozva írja, hogy a túlélő gyerekeken szúrt sebeket találtak, néhányuknak kiszúrták a szemét. A cikk Alexander Nekrasow, orosz kormányzati tanácsadót idézi, aki elmondta, hogy többek között egy 18 hónapos gyereken találtak szúrt sebeket. A News of the World szerint szemtanúk arról is beszámoltak, hogy a csecsen terroristák megerőszakoltak 14-15 éves lányokat.
A lap beszámol arról is, hogy a túszejtést már nyáron előkészítették, amikor nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és robbanóanyagot halmoztak fel a terroristák a beszlani iskola épületében, ahol építkezés folyt. A News of the World orosz forrásokra hivatkozva állítja, hogy a túszejtők között tíz arab volt.
A csecsen terroristák szerdán törtek be a beszlani iskolába, ahol a gyerekekkel együtt szülők és tanárok készültek az évnyitóra. A Csecsenföld függetlenségét követelő túszejtők által elfoglalt iskolába pénteken dél körül törtek be az orosz fegyveresek. A hivatalos közlések szerint nem terveztek fegyveres akciót, az iskolában meginduló robbanások hallatán törtek be az épületbe. A tornaterem egyik fala leomlott, teteje beszakadt. A túszok elkezdtek kifelé rohanni, mire a terroristák utánuk lőttek. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat ekkor döntött úgy, hogy beavatkozik. Az iskola körül szabályos csata bontakozott ki, pénteken késő estig harcoltak a rendfenntartó erők a több csapatra szakadt terroristákkal. A terroristabrigád 26 tagját megölték, hármat pedig elfogtak."
Plvasd el a Népszabadságban a cikket az atomküszöbről (ikaljan szerint gondolom az is úszító és rasszista). A hidegháborúban azért nem dobta le egyik fél sem az atombombát, mert kölcsönösen sakkban tartották egymást és atomhatalom létükre civilizáltak voltak annyiban, hogy elsőként soha nem alkalmazták volna. A testvéreid elpusztítottak már irodaházat, repülőgépet, autóbuszt, diszkót, most már iskolát. Mi lesz a következő? Atombomba jövő ilyenkorra? Vajon nem gondolják meg kétszer is, ha tudják, hogy az imádott meteorkövükre és nagyvárosaikra atomrakéták irányulnak? Muszlimok mindennap ártatlan emberi lényeket ölnek Allah dicsőségére, és csodálkozol, hogy kezd a hócipőnk tele lenni azzal a vallással, ami ilyesmire indítja egyes követőit?
Ha úgy adódna, a Korán más vallásúakat fenyegető és dzsihádra úszító passzusaival fogok védekezni, téged meg a régi, sariával kapcsolatos szövegeid miatt feljelentelek az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt. Már látom a periratot: mariner vs ikaljan. Látványos lesz.
Mellesleg arcoskodás helyett nem lenne egyszerűbb azt mondani: sajnálom, amit a vallásom nevében tettek, és szégyellem magamat, amiért muszlim vagyok? Tudod ha pár székely vagy vajdasági deszperádó tenne ilyet, mint a te testvéreid Beszlánban, elsüllyednék a szégyentől, ahogy ti az Abu-Greib után azt vártátok, a nyugati civilizáció süllyedjen el a szégyentől, most viszont valahogy nem nagyon hallok szégyenkező hangokat. Ennyire nincs a muszlimoknak erkölcsi érzéke?
Tudod, ha csecsennek születtél volna, akkor azt hiszem ezzel a mentalitással most te is a terroristák között lennél. Csak sajnálni tudlak, hogy ezt nem veszed észre. Vér ott is folyt, nem is kevés. Épp elég megcsonkított gyermeket láthatsz fent a neten Csecsenföldről. Azonban ennek nem az a megoldása, amit te is hírdetsz - a terroristákkal kézenfogva. Torkunkra a kést. Köszönöm.
Most kenytelen vagyok figyelmeztetni Teged mert nincs valasztasom:
Ha megegyszer tetves vallasnak nevezed a masik hitet KITILTATLAK es pedig nem csak egy kis idore es nem csak ezzen a nicken.
Ha mi elvarjuk hogy a muszlimek ne tartsak sajat meggyozodesuket egyetlenek es kizaronak akkor nekunk sincs semmi alapunk egy mas vallast megvetni.
Eppen ez a baj:nem ertjuk meg hogy kulonbozo tortenelmi kornyezetbe kulonbozo kepen artikulalodik az emberek kapcsolata Istenukhez .Ugyanugy kulonbozo azok a szabalyok amiket maguk csinalnak abban a hitben hogy igy kedvesek legyenek az Urnak vagy hogy szolgaljak a magukvalsztotta Urat.
Mas dolog ha ezzel a hittel a zaszlon Istentol mindenkepen elvetett eroszakot alkalmaznak es gyuloletet szitanak csak ebbol az egy okbol hogy maskep kepzeljuk el az Orokkevallot.
Ezeket ki kell irtani mert veszelyesek minden percben ,minden helyen es mindenkivel szemben.Mert ideologizalva vannak es meg hozza a foldi eleten tuli megkerdojelezhetetlen egi jutalommal nem felnek a halaltol hogy a masokat a "hitetleneket" is kivegezek.Veszelyes orultek es nincs ellenuk orvosag. De vallasos embereket akik ezt nem akarjak,akik ugyanazon az alapon szeretik Istenuket mint a masik, meg kell becsulni ,vitazni es egymast megvilagitani kell a masik hit reszleteivel.Ezert nyitottamn a topicot es nem az esemenyektol sajnos kikenyszeritett megbeszelesen tuli veszekedesnek.
Bocsass meg,de megteszem ha megegyszer nem alkalmazol onuralmat ha mar tobbet :megertest.
Ilyet majd csak akkor várj tőlük, ha az ikaljan- és Imen-féle mosolygó cinizmus helyett a félelemtől vinnyognak, mert visszaszáll rájuk a testvéreik által kiontott vér. Majd ha nyakukon a kés, visszavesznek a mozlem arcukból. Addig ne várj tőlük semmi jót.
Hazudsz, hazudsz, hazudsz. Közben pedig a tények úgy kiszúrják a szemedet, mint hithű mozlem testvéreid a gyerektúszokét. Nem hiszek a sátánban, de ha mégis van, akkor a próféta-führered és egész tanítása tőle származik.
Biztató hogy vannak olyan vezetőitek, akik a konfrontáció elkerülését választják.
(vagy taktika?)
Kár hogy azok vannak többségben, akik nem,
(vagy taktika? )
példa rá az a imám aki a sz11-kei támadás után Bush-al komázott nyilvánosan aztán meg részt vett egy Amerika ellenes tüntetésen ahol az áldozatokat ünnepelték.
Alant nagyon dicsértétek ezt az embert.
Vagy taktika?
Hogy is állunk azzal hogy a muzulmán országokban nem lehet nyilvánosan evangéliumot hirdetni?
Ezt nem mondtátok.
Vagy taktika?
A dologhoz hozzátartozik az is, hogy ha a terrort egy vallási vezető támogatja akkor ő ugyan olyan fanatikus, és az iszlám tanításait sárbatipró ember, mint maguk a terroristák. Nem véletlen, hogy a francia újságírót francia, iszlám vallási vezetők közbenjárásával engedték szabadon, és hogy a mostani orosz helyzetben is felajánlotta segítségét, akár élete árán is az orosz muszlimok vallási vezetője. Valamint maga a csecsenföldi muszlim közösség is kifejezte teljes elhatárolódását, és tiltakozását az események miatt. Mind a Korán mind a Szunna teljesen egyértelműen megtilt mindeféle terrorhoz akárcsak hasonlatos cselekményt is, tehát nem tudom, hogy miért mindig az iszlámot gyalázzák emiatt. Ha a Könyv valamit ír, és az emberek nem tartják azt be, akkor nem a könyvet kell gyalázni. Még akkor sem, ha valaki a Könyvre hivatkozna. Aki a Koránra hivatkozva más emberek életére tör, gyermekeket, nőket bántalmaz, az nincs eszénél. MInt ahogy írtam, a harag rossz tanácsadó, a sátántól jön, mivel elborítja az elmét, és az éleslátást. Vannak akik inkább a haragjukat engedik szabadjára, mintsem gondolkoznának. Sajnos ez a terrorizmus alapja is. Nem lehet skatulyázni, nem lehet tudatlanul kijelentéseket tenni. Ha valamit bírálunk, akkor meg kell ismerni azt, amit bírálunk. Ezt ezen a fórumon a legcsekélyebb mértékben sem teszik meg az emberek. Aki muszlim, az csak rossz lehet, az csak a sátán szolgája lehet - gondolják, holott még arra sem hajlandók, hogy meghallgassák azt, hogy mit is mond az iszlám, mire is tanít. Nekünk muszlimoknak akarják elmagyarázni vallásunkat, holott még a legalapvetőbb fogalmakkal sincsenek tisztában a vallásunkat illetően. Kb. olyan ez, mint amikor gyerekkoromban azon szörnyűlködtek az osztálytársaim, hogy hogy bírok megpuszilni egy cigány kislányt. Mert ezek ilyenek meg olyanok. (bocsánatot kérek mindenkitől) Egyik sem vette a fáradságot, hogy leüljön vele, hogy beszélgessen vele, hogy megtudja milyen is valójában. Holott sokszor egy kinyújtott kéz, egy mosoly csodákra képes. Előítéletek, csukott szemmel eldobott kövek. Sok vér folyt már ilyenek miatt. És amíg mindenki csukott szemmel köveket dobál, addig nem is lesz ebből más, csak háború, vér, és terror. Ideje lenne ezt már észrevenni mindenkinek.... mint ahogy bármilyen furcsa, de sok muszlim, és sok zsidó, keresztény észrevette már. Csak sajnos még nem elegen.
A hitgyulisek minden Iszlammal foglalkozo topicba behozzak Izraelt? Hmm..felolem! Egyebkent el kell, hogy keseritsem oket, nehany fanatikus, hamaszos counterpartjaikkal egyezo intelligenciaszintu zsido telepes kivetelvel mindket oldalon elfogadnak egy onallo palesztin allam alakulasat (persze Izrael mellett, nem helyette), az a keves fundamentalista zsido meg, aki nem,eppugy utalja a hiteseket, mint a muszlimokat.
Erre van egy kifejezes, miszerint a rossz testtajat illeti valaki a nyelvevel, de nem illendo ilyeneket mondanom, asszem.
Azért nehéz ez a helyzet, mert azoknak is igazuk van, akik szerint ennél mélyebbre nem lehet süllyedni, és azoknak is, akik azt mondják, erőszakkal nem lehet ezt a háborút megnyerni, és az eddigi módszerek nem működnek. A "háborúval a háború ellen", a "gyilkossággal a gyilkosság ellen" elv nem működik, és ha jobban belegondolsz, szörnyen ellentmondásos. Olyan ez, amikor az államok folyton a békéről papolnak, közben a háborúra készülnek és óriási tehetetlenségi erővel bíró katonai ipart fejlesztenek ki.
Talán nem árt hangsúlyozni azt, hogy az iszlám országokban a tömegek, akiket hiányolsz az utcáról, szörnyen tájékozatlanok. Az európai polgárok többségének megvan a lehetősége a tájékozódásra, egyszerre nézhet Al Djazirát és CNN-t. Szerintem ezt a háborút azzal lehet "megnyerni", ha azok az emberek szabadon dönthetnek. Én is sok arab országban jártam, és barátságos, ugyanolyan jó és rossz tulajdonsággal bíró emberekkel találkoztam, mint itt. Az viszont, hogy ezek az emberek így vannak informálva és megvezetve, a vallási vezetők és tanítók hibája. De számonkérni azt, hogy egy olyan rendszer és értelmezés ellen tüntessenek, amin kívül alig ismernek mást, nem reális szerintem.
Nehéz ügy ez és érthetőek az indulatok. Ahogy a németek esetében sem a II. VH-ban, az arab emberek esetében sem lehet kollektív bűnösséget emlegetni. Mindkét oldalon szükség lenne okos és bátor emberekre, akik képesek lennének egy olyan megoldást keresni, ami új utakat keres.
"Mi lehet szerinted az oka ennek a Hites iszlámgyűlöletnek ?"
Nem tudom. Lehet, hogy bizonyos iszlám hívők fanatizmusa? A magukat békességre igyekvőként aposztrofáló muszlimok igen gyenge hangja? Szerinted lehet?
Nem szívesen vonnék párhuzamot a XX sz. elején történtekkel, de egy sztereotípiák miatt türelmétől megfosztott Európától egy népcsoportot az sem mentett meg, hogy voltak közöttük hangos önkritikusok is. Mi lesz azokkal, akik hasonlóan ingerlést váltanak ki és még csak nem is önkritikusak igazán?
Tőlem igen távol áll az Iszlám, az arabok már kevésbé. Sőt humanistának sem vallom magam. Ettől függetlenül én úgy látom van okom félteni benneteket, mert veszteteket én sem akarnám.
Emellett természtesen fenn fog maradni az Isten kibenlétéről meglévő különbség közöttünk.
"u.i. : önkéntelenül is mosolyra torzultam, mikor a Búcsút, mint meghaladott és elvetett katolikus tévtanítást olvastam, melyet kilőtt a reformáció.
Ki kéne mozdulni néha vidékre öreg !
:)"
Már pedig túlhaladott. Avagy osztanak még búcsúcédulát? De ha még tennék is, a reformáció fejlődés volt a kereszténységen belül. Várható-e ilyen az Iszlámon belül?
Nem vette el az eszemet a gyűlölet, csak végképp kialakult egy határozott álláspontom az iszlámmal kapcsolatban. Az, hogy hónapok óta nem írsz a fórumra, aztán meg az első reakciód az én személyem piszkálása, jól minősít téged. Úgy látom ebben a tragédiában számodra az volt a legfontosabb, hogy közöld velem, hogy így meg úgy vette el az eszemet a gyűlölet. Egészségedre.
“A terroristáknak ugyanis az a céljuk, hogy a demokratikus társadalmi értékrendbe és emberi jogokba vetett hitünket ássák alá, félelmet, gyűlöletet és gyanakvást keltsenek. Nálad tehát bizony célt értek...”
Úgy látom hülyének nézel ezzel a sablonszövegekkel. Nem a terroristák érték el céljukat, hanem a ti hallgatásotok és képmutatásotok. Az iraki háború előtt emberek tízmilliói vonultak az utcákra Európa szerte és csendben, kezükben gyertyákkal tiltakoztak egy hazug, illegális (az ENSZ által nem engedélyezett) háború ellen.
Ez az amit nem látok részetekről. Nem látom azt, hogy Európa szerte muszlimok ezrei vonulnának az utcákra és tiltakoznának a vallásotok nevében elkövetett gyermek-mészárlások ellen. Nem látom azt, hogy az iszlám országokban a vallási vezetőitek békedemonstrációt vezetnének. Nem látom azt, hogy itt Budapesten muszlimok vonulnának fel az orosz követség elé és gyertyákat gyújtanának az áldozatok emlékére.
Úgyhogy mielőtt nagypofával nekem mondanád azt, hogy nálam bizony célt értek a terroristák, kérdezd meg magadtól és httestvéreidtől, hogy TI mit tettetek azért, hogy a terroristák ne érjék el a céljaikat.
Mert bizony ti a cinkos hallgatásotokkal támogatjátok a terroristákat.
“...mert te is éppúgy általánosítassz, mint a terroristák: minden muszlim rossz, "genetikailag" agresszív stb. “
Ezt egy szóval sem mondtam, mindenkit megillet az ÁRTATLANSÁG vélelme, amit mondtam azt a vallásotokra mondtam. De lásd be: évtizedek óta a ti vallásotok képviselői robbantanak repülőket, vonatokat és mészárolnak le ártatlan civileket. Miért várod el tőlünk, hogy olyan qrva megértőek legyünk, amikor ti nem tesztek semmit ellene?!
[i[“Ugyanezt most jónéhány iraki muszlim is elmondhatja a keresztényekről, akinek a gyerekét lebombázták az amerikaiak.”
És igazuk van. Bushmajom hazug politikája és háborúja több tízezer ártatlan ember életébe került és az emberek rá kellett döbbenjenek, hogy a demokráciát is ki lehet játszani politikai hatalommal. Jogosan merül fel a kérdés bármely arab országban, hogy vajon valamilyen “van sapka-nincs sapka” indokkal mikor fogja megszállni őket az Egyesült Államok és néhány csatlósa?
“Valószínűleg elmondták azok is, akiket a keresztes lovagok üldöztek annak idején. Kicsit inkább gondolkodj el azon, hogy a keresztény kultúra milyen értékeken alapszik, és hogy az általad mondottak azok mennyire passzolnak ehhez az értékrendhez, és mennyire a terroristákhoz.”
Hagyjuk most a történelmet, mert én is mesélhetnék arról, hogy Allah nevében, hogyan égették fel és mészárolták le a muszlimok délkelet-európát.
Csakhogy tudod van egy kis különbség: eltelt 500 év és mi már kiléptünk a VALLÁSI sötét középkorból, ti pedig még benne éltek.
"Isten mégis csak a zsidóknak adta e földet, (erről három darabos aláírt, földszerződés is van,jogilag tehát Dávidé és leszármazottaié a föld ezen a területen)"
Telekkönyvezték is ?
Csak úgy fogadom el, Isten aláírásával.
"és nem véletlen hogy Bibliai hitre épülő Usa a zsidókat támogatja."
?
Ez nekem very new.
Eddig azt hittem, hogy az USA politikai célokból, geostratégiai erődként és befolyásos zsidó polgárai hatására támogatja Izraelt.
"Isten Igéje 2800 éve megprófétálta hogy e világkorszak végén összegyűjti a szidó népet a saját földjén,és ez akkor is így lesz ha néhány politikus-emberke visitozva hüppög sértődésében. "
?
Ie. 796 ?
"Palesztinoknak nagyobb a zsidó államban a jogaik például mint saját hazájukban Jordániában vagy Szíriában "
Nézhetik a biztonsági falat ?
"Minek is még egy palesztin állam? Jordánia 80% palesztin."
Jogos.
Izraelt és Jordániát egyesíteni kell.
A zsidó nép egyre fogy Izraelben, kevés gyermek születik, és sokan elvándorolnak arról a szent helyről.
Hacsak nem kap a fejéhez az a 6 millió amerikai zsidó polgár, aki eddig nem kapott, és be nem költözik, akkor néhány évtizeden belül működésképtelen lesz az az ország.