Éppen a megjegyzésem napján láttam este egy híradóban, hogy az ottani helyzet sem sokkal jobb, sok a szigorítás, bár kevesebb a fertőzött és az elhunyt.
Lehet, hogy májusra javul a helyzet, de azt gondolom: nézők nélküli "fesztivált" rendeznek majd.
Ha ez így van, az nem túl örvendetes. Egy évük volt az előadóknak, hogy koncertezés hiányában dalokat írjanak, zenét szerezzenek. Ha ennyire csapnivaló az idei mezőny ennek ellenére, akkor kétséges, hogy megnézem -e.
Most látom, hogy ez Dafna nevű hölgy izraeli. Jó régen voltam egyszer a Pozsonyi Klezmer Band komncertjén a dzsesszklubban. lenyűgöző hatást gyakoroltak rám, hetekig zengett a fülemben a játékuk. Ez a hölgy azért ilyen reakciókat nem váltott ki belőlem. A másik két számot nem tudtam végighallgatni.
Szegények annyira unták magukat, hogy nem volt templomi koncert, ha volt, arra se engedték be a közönséget, hogy nekiállták ilyen zenei burleszkeket gyártani.
Az a baj, hogy én erre teljesen alkalmatlan vagyok. Az én ízlésem annyira elment egy másik irányba, hogy nagyon nehezen találok olyan popzenét, amiben a zenei anyag és az előadás is tetszik. Egyszer halottam koncerten Micheller Mirtilt, egy másikon Szalóki Ágnest, egy harmadikon Malek Andreát énekelni. Ők tetszettek. De most azért eszembe jutott a magyar alter világából egy dal, ami nagyon tetszett. Nekem Beck Zoli hangja, előadásmódja mindig tetszett. Őt lányomtól örököltem, neki volt a kedvence még diák korában. De annyira a 30Y-t se szeretem, hogy mondjuk 300 kmt-utazzak egy koncertjükért, vagy vegyek jegyet egy on line koncerjükre. (A Szent Efrén Férfikar, vagy Anna Nyetrebko koncertjére gondolkodás nélkül kifizettem, amit kértek érte.)
A döntő egyetlen pozitív hozadéka az volt, hogy nagy Feró elénekelte a Felkeléő nap házát. Az éneklés a hakni jellegű volt, ennek ellenére jobb volt, mint amit a 40 versenyző döntő többsége a legnagyobb erőfeszítéssel produkálni tudott. Viszont eszembe jutatta Eric Burdont. Ő viszont tényleg jó. Pedig idén lesz nyolcvan éves.
A selejtezőből maradt emlékeim szerint Süle nekem most jobban bejött, Bari Laci üres, mint egy papírzacskó, Gigi szintén, a Kaukázusról maradt kis pozitív élmény...
Igen, azt hiszem, nem kell visszahallgatni, elég ennyi infó :)
Gyuri és Lilla előadását nem láttam, de Mező Misiét és Fecóét igen.
A szövegeket nem értettem több előadónál sem (főleg a lágyabbnak nevezhető daloknál), kivétel az utolsó két fentit, illetve Gigiét, vagy a Kaukázusét. Ja,Süléét is.
(nem vagyok Gigifan, egy egyszerű Disney-stílust hoztak)
Kaukázust kedvelem, de az "egyetlen szóóóóóóóóó" magas hang gyilkos volt szerintem, kicsit vissza kellett volna venni.
A dal is kicsit lopáshangú volt szerintem, mert ahogy Giginél a Jégvarázs, a Kaukázusnál az Oroszlánkirály köszönt be szerintem:)