Ha már így ki lett lőve a téma nem annyira spoiler ha leírom a véleményem róla. Yoda az előző három részben egy öreg, megfontololt, bölcs Jedi lovag képében jelent meg. Nem véletlenül volt az egyik vezetője a rendnek. Az ebben a részben látható kardjelenet egyrészt jelentősen rombolta az image-ét másrészt viszont ahogy többen is leírták inkább volt nevetséges, humoros, mintsem izgalmas, látványos. Több problémám is van az összecsapással de azt majd vasárnap.
Tegnap este láthattam az EP2-t. Régi rajongóként természetesen nagyon vártam. Ebből a szempontból nagyon tetszett. A mai kor filmszínházi követelményeit követve kicsit talán helyenként túlzsúfolt.
Mindazonáltal tuti világsiker.
A szokottnál több benne a romantika, "full-scale" csatajelenetek. Csak úgy kapkodtam a szemem a képen zajló végtelen események okán.
Tetszett, ahogy kezdenek a legelsőnek elkészített rész szereplői (Beru néni, Owen bácsi, Boba Fett, stb) kialakulni.
Véleményem szerint az egyik csúcsjelenete, amikor Yoda mester a róla eddig kialakult képet magasan felülmúló hihetetlen alakítást nyújt. Úgy pattog, pörög-forog, repked, miközben lézerkardjával harcol, hogy az egy tünemény. Az ötlet, és a kivitelezés szenzációs.
Kívánom, hogy mindannyian találjátok meg benne örömötöket. Jó filmnézést.
"mit fogtok csinálni 2005 után? ;-) Ugyanis Lucas kikötötte, hogy nem akar újabb trilógiát forgatni, már öreg."
Remélem nekiállnak és megcsinálják kiváló minőségre a Trilógiát és kiadják végre DVD-n. Akkor ez lesz a legfontosabb. Azzal is elvesződnek vagy két évig.
Most akkor lesz valami találkozás, vagy sem? Okulva a tegnapi állapotból, amikor is tömve volt a 9-es terem elötti teljes rész (beleértve a kukoricás részt is), pedig csak egy teremben ment a film. Szerintem ma este lépni nem nagyon lehet majd a sok embertől (három terem+ a werk film).
Ha akarunk találkozni ma, akkor olyan területet kell találni, ami egy kicsit távolabb van a mozitól, különben nem fogjuk megtalálni egymást.
pont ezért nem mentem el hétfőn egy 'belső' vetítésre. mert ott sem bírtam volna ki, és onnan tuti hogy kizavartak volna. ígyhát 11 óra múlva nekem ne szóljon be senki :-))
Az öregség ellen még Lucas se tehet semmit.
David Prowse-t is ezért akarták sürgetni, hogy játsza el pár perces jelenetét az SW3-ban, mielőtt késő lenne...
Különben is, nem tudom megnézzek-e moziban egy olyan filmet, aminek már az elejére kiírják, hogy Lukasfilm... :-)
Simon! Ha megnézed az első hozzaszólásom a témában, semerre nem indexel. Aztán te reagáltál, utána persze, hogy neked irtam a következőt.
Huh, én csak péntek este 7-kor fogom látni a Corvinban, de nem tudom hogy fogom addig kibírni!!!
Ma este enyhítem a várakozást (de lehet, hogy csak fokozni fogom?) azzal, hogy otthon fincsi házimozin megnézem az ep1-et.
-színészi alakításban nem szárnyalja túl
-sztoriban kb egyszinten van
-látványban abszolút túlszárnyalja
-hangulatban azért nem szárnyalja túl, mert régi trilógia már az emlékeidben él, ez mivel még annyira új nem ülepedett le eléggé
szerintem 10 év múlva, amikor a 7-8-9-et látjuk majd, azokra is azt fogjuk mondani, hogy bezzeg az episode 1... :))
Érzéseim a filmről, ad hoc sorrendben (poénokat nem akarok lelőni):
-Érezhetően jobb mint az EP1, de az eredeti trilógiát azért nem szárnyalja túl.
-A szerelmi szál élvezhető, sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy szép, pedig bevallom rosszabra számítottam.
-Az eleje kicsit Blade Runneresre sikeredett, de vérprofin csinálták meg.
-Kissé sok volt a IV-VI. részekre történő kikacsintás/utalás, ami néha erőltetettnek éreztem.
-Végre kiderült számomra, hogy Yodát miért kell ennyire tisztelni ;-). Azért bevallom, igaz tetszett a nagy küzdelem a végén, de a Sith faszi nem volt az a kifejezett félelemkeltő látvány (nem úgy mint pl. Vader), és Yoda mester akciózása is inkább picit vicces volt, mint
komoly.
eszméletlen volt a film. amikor lucas 1983 után 1999-ben kidobta az ep1-et gondoljátok bele mekkora teher volt a vállán?! hatalmas tömegek várnak jedi visszatérhez hasonló sztorit, mégis többet, hiszen a technika azóta mennyit fejlődött? aztán kapják ezt a sokak által "gyerekes mesének" titulált filmet. nekem nagyon tetszett az episode 1 is. persze épphogy csak mutat valamit. na de ez??????? hát bazze a mátrix elmehet a fas.ba! sztoriról nem írok egy grammot se, de amit a tech részről írni lehetne...az több oldal. ha az episode 1 1999-ben készült, akkor az episode 2 3999-ben!!!! amit hiányoltam a filmből, hogy a színészek nem nagyon színészkednek :( amúgy ahogy sky mondta. tele van poénnal a film, és obi-van alakít talán a legjobban. a szerelmi szál egy elég érdekes pontja a filmnek, de erről egy szót se. :) nagyon sok kis részlet van benne, amit érdemes megfigyelni. végezetül: NÉZZÉTEK MEG, AGYONBA.Z!
Én azt hiszem igen. Ilyen magas kicsit sötét bőrű srác vagy? Valami Farkas Róbert ugye? Egy bankrablással kapcsolatban volt rólad szó! Ahogy néztem a Star Wars nem került szóba. :-)
A héten lesz egy rádióinterjú egy barátommal, aki szerepelt az epI-ben, "testközelben" találkozott Lucas-sal, Natalie Portman-nel, R2-val stb... A Klub Rádióban lesz a dolog, majd megírom pontosan mikor. Érdemes lesz hallgatni, biztos mond majd 1-2 érdekességet...
Akinek jegye van a Duna Plaza-ba ejfelre, fel egyre, kesobbre, ha van ideje jojjon oda kicsit korabban, ne ugy uljunk be a moziba, hogy nem ismertuk meg egymast.
Illetve ha van valami szervezodes a jelmezes topiktarsak reszerol, irjatok meg, mikorra lesztek kint ;-)
Nnnna, félre a sok negatív véleményt.
Nem bírok magammal, írnom kell a sajtóvetítésről.
Bár úgy látom némelyek már nagyon várják a véleményem. :-)
Kegyes leszek, Spoilert nem írok....
Egyébként most értem haza, ki kellett tárgyalni mindent a haverokkal is.
No, egyelőre nem tudok mit kezdeni még a dologgal. Egész egyszerűen sokkot kaptam, a film naggggyon tetszett. Iszonyat jó, alig várom, hogy holnap ismét megnézhessem. Lucas végre ismét nagyot alkotott, de még ülepednie kell, el kell helyeznem ezt a storyt is a többi közé szépen magamban...
Ami biztos,
.sokkal jobb mint az epI, ez már tényleg nem gyerekfilm, majd minden, az epI-nél megfogalmazódott kételyem köddé vált
.az életben nem láttam még ilyen látványos filmet, csak kapkodtam a fejem annyira sok a látnivaló. Rengeteg érdekesség és apró poén van a hátterekben (persze ezeket inkább csak a hard fanok szúrják majd ki), érdemes nagyon erősen figyelni, nézelődni és többször is megnézni a movie-t. Nem lehet, hogy most se kapjon Oscart!!!!
.a szerelmes rész szerintem pont hogy nem eltúlzott, valóban leül ott egy picit a story, de ezt mindenképp el kellett mesélnie Lucasnak. Én egy picivel szívtörősebbre, meghatóbbra vettem volna ezeket a részeket, hadd könnyezzen a néző.
.tényleg nagyon sok benne a CG, de szerintem ez egyáltalában nem zavaró.
.a zenét ismét nagyon eltalálta Williams bácsi
.Obi-Wan nagyon jó a filmben. Rengeteg poénja van és jókat "okoskodik"!
.Anakin jelleme is királyan domborodik
.B.sszameg de várom már az epIII-t!!!!
Hirtelen ennyi, kavarog az egész a fejemben...
Mégegyszer leírom azért, a FILM VALAMI BASZOTT JÓ!!!!!
Észrevettem negatívumokat is, de annak leírásával lelőnék pár poént, ezeket majd inkább később.
A bejutásról: Simán jöhetett volna akárki, nemigen nézték a jegyeket. Pár haverom azért csinált szines kopit az én meghívómról, ment a para rendesen, aztán ripszropsz bent voltak. :-))))
A film alatt néhány "állat" kiment...
Sokan az uccsó perceknél álltak fel és gondolom rohantak zabálni...
No Comment...tipikusan, ilyen alakok kapnak jegyeket az ilyen exkluzív vetítésekre.... :-(
A vetítést követő fogadás igen kellemes volt. Találkoztam pár régi ismerős jelmezes fannal, az egész rendezvény nagyon igényes volt, csak ne lett volna olyan meleg. Kaják és italok voltak bőven finom volt minden, jó volt. Erős Antónia életben essszzzméletlen jól fest!!!! :-)
Sikerült szereznem 2 official moziplakátot is. De ezeket már hova tegyem???? :-)
Hát gyerekek! Ma láttam a filmet (nem a kalózt, rendesen moziban), és meg kell mondjam, baromi nagyot csalódtam. Nem árulok el semmi részletet, mert nem akarom elrontani senkinek sem a szórakozását, de szerintem marhára nem ezt vártuk. Nem rossz a film, de sajna úgy tűnik, hogy nem igazán sikerült egy igazi SW-t összehozni, aminek van köze a IV-V-VI-hoz. Lehet hogy Lucas bácsi kissé megőrült...
Azért ne szegjétek kedveteget, lehet hogy nektek egész más véleményetek lesz. Ha én is megnézem még kétszer-háromszor, és kicsit letisztul bennem, talán még nekem is.