FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Köszönöm kérdéseiteket, azon kívül, hogy fenekestül felfordult az életem, jól vagyok. Válás, új munka, kamaszgyerek egyedüli felnevelése, sok stressz. Depi, falásrohamok.
87 kg után ez nem a lefelé 60, hanem már a felfelé, mert fél éve még 52 voltam. :(
Sajnos előről kell kezdenem a számolást :( Elbuktam... De nem adtam fel és ez a lényeg! Csak egyetlen egyszer voltam "betyár" és ez nálam haladás ám. A dokim is arra tanított, hogy 11 év megszokását nem lehet egy nap alatt levetkőzni, előfordulnak ilyen botlások. Na jó nem magyarázkodom tovább, ez van, vagyis volt, és küzdök tovább becsülettel!!!
Túry Ferenc elmíti egy könyvében a legfiatalabb anorexiást aki 7 éves volt, és a leghosszabb idő után gyógyultat, akinek 50 év szenvedés után múlt el a nyavalyája. Én is ismerek több olyat aki kigyógyult - ide a topikba is írtak régebben
Kb. 15 éve küszködöm evészavarral. Nem akarom hosszan ecsetelni a történetemet, lényeg, hogy pár hónap alatt változik a helyzet, hol az anorexia jön elő, hol a bulimia - a nem purgáló típus. Voltam már 48kg és sajnos 87kg is.
Jelenleg vagyok 60kg és irtózatosan kövérnek látom magam, viszont minden nap falásrohamaim vannak, nem tudok diétázni rendesen. :(
Jelenleg csak a Tolvont szedem, semmi mást. Sokfélét kipróbáltak rajtam, de igazából egyik sem vált be. Nekem pedig most semmi más nem számít, csak ne hízzak tovább.
164cm magas vagyok és lassan 40 éves. Azt hiszem, az evészavarból soha nem lehet kikeveredni már.
Köszönöm a hozzáMszólásokat. Orlanda nagyon köszi a címet, mindenképp megkersem, mert már itt töröm a kobakom hetek ótí, hogy honnan kérjek szaksegítséget. Álmaimban sem reméltem, hogy találok az anyanyelvemen. KÖSZI!!
Egyébként gratula a hét hónapért! Én ma vagyok 7 napos. Megint :) Mármint hét napja tiszta. Ez persze nem sok idő, és volt már 7x7 nap is, de most ennek is örülök. És mivel ritka jó idő van itt kint-a hazai nyarakat idéző-, így a kedvem sem szegi semmi! Nem hagyom magam! Nagyon jó ide feljönni "Hozzátok". Tudom, hogy magamért kéne csinálnom, de sokszor gondolok arra, hogy el kell számolnom felétek, s ezért nem "botolhatok" meg!!
Ááááá, most jövök rá, hogy miért volt ma ilyen nagy "forgalom" itt. Csodálkoztam is, hogy mindenki a munkahelyéről/sulijából írt, de most esett le, hogy otthon munkaszünnap volt! :)
Akkor további jó pihit, és szép estét mindenkinek!
"Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy az ember elképzeli... még sokkal jobban!"
Ez jelentősen lecsökkenti ennek esélyét, de még mindig előfordulhat az, hogy azt hiszem értem, közben nem, de nem kérdezek rá, mert azt hiszem értem és fordítva: azt hiszed érted, közben nem, de nem kérdezel rá, mert azt hiszed érted :)
Ilyennek születtünk mind, ez a hiba mindig benne lesz a kommunikációban bármely két ember között, jobb ha számolsz vele.
Ezt nem hiszem, mert ha nem tudod, mire gondolok, megkérdezed, így tudjuk mindketten, miről is van szó... :) (Csak én azt hittem, így is érthető vagyok.)
Értem. Viszont a "... " rengeteg variációt hagy nyitva arra, hogy hogyan értsem. Még a végén te azt gondolnád, hogy beszélgetünk valamiről meg én is gondolnám, hogy beszélgetünk valamiről és az is lehet, hogy sose derülne ki miről is beszélgetünk valójában.
Köszönöm a biztatást! :* Sokminden negatívat gondolok, de azt nem, hogy kárba ment volna ez a 7 hónap. Folyamatosan attól rettegtem, mi lesz, ha újra megtörténik... biztos voltam benne, hogy akkor teljesen összeroppanok, és feladom az egészet... de... nem így lett... és úgy érzem, nem fog folytatódni, mert nem engedem... (és most nem telepszik rajtam annyira... talán).
Vannak olyan dolgok, amiket utálok kimondani (igen, tudom, attól még léteznek, és ezzel nem oldok meg semmit, ettől függetlenül könnyebb, ha helyettesítem valamivel)... "..." = kárt tenni magamban; önsebzés...
ezen vagyok, B is sokat biztat, hogy biztos a martini miatt volt az egész, vegyek nagy levegőt és folytassam, ahol abbahagytam. Nem adhatom föl és nem is fogom. Küzdök.
Nem vagy Catastophe, mindenkivel történik baleset. Nézd, Juta 7 hónap után vesztett kontrollt, ami látszólag nagyon megviseli. Most biztosan olyasmikre gondol, mint anno én: milyen pocsék vagyok, kárba ment az elmúlt 7 hónap, kezdheti előlről az egész harcot. Még kell kis idő, amíg tudatosul benne, hogy ha egyszer megcsinálta, meg tudja csinálni mégegyszer. Emlékezni fog, hogy mennyire pocsékul érezte magát, amikor hányt, véget vetve a tiszta időszaknak. És ez motiválni fogja, úgyhogy szerintem a következőkben nem 7 hónapról számol be, hanem 8-9 akár 10ről. És ez hatalmas haladás, mindannyian ismerjük, hogy milyen céltudatos.
Ugyanígy veled is törtünhet baleset, inkább gondolj arra, hogy mindenki téged irigyelt, mert szép vagy, okos vagy, barna vagy, jól nézel ki, minden erőddel a gyógyulásodra hajtassz, eljegyeztek, és hamarosan állatorovos leszel. Na? Ez már vigasz?
Lehet úgyis csalódottnak lenni, hogy közben nem teszel kárt magadban. Pl. úgy, hogy azt mondod "csalódott vagyok, de ez nem ok arra, hogy kárt tegyek magamban". El lehet választani az érzést a megcselekvéstől.
Pl. +an értékelem, hogy nem tettem kárt magamban mindezek után, sőt szerintem a körülményekhez képest (amiket én "gyártottam" saját magamnak...) egész értelmesen viselkedtem...
