FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Egy újabb pocsék nap, egy újabb "elhullás". Tudjátok senki mást nem okolhatok azért amit teszek, csak saját magamat (ez persze nem teljesen igaz hiszen a bulímia csak egy kisérő tünete egy komoly lelki gondnak; olyan mint mikor megfáztál és folyik az orrod). Na hát nekem ma folyt :( sajnos. Persze erre számítottam. Egyedül vagyok egy csomó kajával "éhesen". Lelkileg éhesen. És tök mindegy mit és mennyit eszek, jóllakni úgysem bírok.. Ez van. Most hogy magamba pumpáltam egy pohár bort, kissé illumináltan azon tűnődök megvágom magam. Jobb lenne meghalni mert a holnap sem lesz különb. Ettől a k.rva betegségtől nem bírok szabadulni:
I don't know the first time i felt unbeautiful The day i chose not to eat What i do know is how i've changed my life forever
Tesóm szerint ez csak döntés kérdése. Mámint a gyógyulás: abbahagyom a zabálás-hányást vagy nem. És igaza van! És ezért haragszom magamra végtelnül! Mert abba akarom hagyni, de nem bírom. Mert a "társammá" vált. Ez most itt hosszú, ha valaki meg akarja érteni olvassa el a Mérgező szülők c. könyvet.
"Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is."
ne tessék engem tetemre hívni. Bambuló látja jól a helyzetet, ez van. Ő meglátogat (ez most senkinek nem szemrehányás, én se sokat érek rá amúgy odabent, elmúlt az "unatkozás"), szóval elég sokat beszélgetünk és látja a képeimet, satöbbi.
Kib. sokat fejlődtem. Rengeteg szenvedéssel és sírással jár, és a dilidokim mondta, hogy ez gyakran a tünetek felerősödéséhez vezet (lásd nemevés, mint az elején, amikor bementem). Jelentem, küzdök, eszem, és gobozom kifelé a fejemben, miért ilyen problémás is az evés-nemevés-dolog.
Hehe, Orlanda, ne haragudj, de annyira felületes volt a hsz-od, hogy röhögnöm kell. Rengeteg betegtársam kap ilyen visszajelzéseket a családjától(!!!), munkahelyétől, hogy ő konkrétan üdülni ment Tündérhegyre. Na köszi.
Ez az én harcom (mein Kampf, pffffff), nekem kell kihúznom magam a szarból. Nem adhatom át azt a felelősséget a Balázsnak, hogy körmömre nézzen, mikor mennyit takarmányozok, mert még egy 5éves is képes nem éhenhalni, ha van kaja a környezetében. Szóval épp csak életben maradni nem tudok egyedül, kicsit sarkítva, de dolgozom az ügyön. Élni akarok, boldog vagyok, kezdem megkedvelni magam, akivé alakultam, mert bizony sokat változtam, és most már én vagyok én :-) és úgy érzem, lassan kiengednek és kint is tudom majd folytatni az utat.
"Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." Hippokratész
Mindenki döntse el maga, kész e változtatni az életén a gyógyulása érdekében vagy jó neki így ahogy van... Mindenkinek lehet hazudni, de magadnak úgysem tudsz.
Szia! én is ugyanezeket érzem, mint Te... eljutottam odáig, hogy el tudtam mondani azoknak, akiket nagyon szeretek (persze nem tudatosan /tervezetten, egyszerűen "kijött" belőlem)... hogy tönkre teszem az életüket, és mindent elrontok. Ez nem igaz! Mindenkinek vannak problémái, kisebbek-nagyobbak... Nagyon nehéz a környezetünknek, ez tény, de mi ezzel nem tesszük tönkre az életüket... a sajátunkat, azt igen... ezért kell küzdeni! Sokszor nekem is vannak olyan gondolataim, hogy így semmi értelme semminek... de... ez nem igaz... (...) "később legalább nem emészti fel őket a betegségem" - A betegséged akkor már nem, de a nem léted... az igen, még sokkal inkább! Nekem is vannak mindenféle időszakaim, mióta kórházban voltam, egyszer fent, egyszer lent... általában lent, a súlyom meg fent... Viszont talán kezdem észrevenni azokat a dolgokat, amikért érdemes kitartani... vannak céljaim, amik visznek előre! Nem szabad feladni! Ne a saját halálod képzeld el, hanem inkább azt, mi történik Veled és a környezetedben, ha jobban leszel!
... hát persze, hogy nincs értelme, de ha mán így lett, akkor végig csináljuk. Toljunk ki alaposan azokkal akiknek jobb lenne nélkülünk! :-)) A végén úgyis mindenki ...
"De mind megöljük kedvesünk, Bárhogy csűrd és csavard, Egyik villámló szemmel öl, Más lágyan nyújtva kart, A gyáva fegyvere a csók, A bátoré a kard!" (O.Wilde)
Láttam. Előző este úgy reklámozták, hogy megtalálják a megoldást az evészavarokra, ezért kíváncsi voltam a riportra, persze nem hittem el, mert nem egy Aktív riport szokta megváltani a világot. Aztán megnéztem, hasonló volt a többi riporthoz, elmondták a bulímia és az anorexia alaptüneteit, de mélyebben nem mentek bele. Viszont az meglepett, hogy a bulímiás lány engedte lefilmezni a falásrohamát, meg, hogy milyen kajákat kever össze.
Sziasztok! Először járok ezen az oldalon. Tavaly végeztem, munkakezdés előtt vagyok. Évek óta küzdök táplálkozási zavarokkal. Nagyon tetszik az idézet, amit olvastam itt! Olyan szomorú, hogy ezzel a dologgal mások életét tehetem/teszem tönkre. Olykor arra gondolok -elég gyakran-, hogy így nincs értelme az életnek, sőt ártok is azzal, hogy ilyen módon létezem. De hogyan változtassak? Sajnos a pszichiáterek túl drágák nekem most, hogy munkanélkül voltam. Elképzelem, hogy ha meghalok, vajon mi történik a környezetemben? Valószínűleg kezdetben nagyon rossz lesz, főleg a szüleimnek, de később legalább nem emészti fel őket a betegségem...szomorú dolog ez. Főleg a hangulati ingadozások nagyon zavarnak...:-(
Szeretem magamat, ezért megbocsátok, s elengedem a régi sérelmeket, csak így lehet szabad.
Szeretem magamat, ezért teljesen a jelenben élek, minden perc szépségét felismerem, és a jövõmet fényesnek, boldognak, biztonságosnak tudom, mivel az univerzum szeretett gyermeke vagyok, és a világegyetem szeretettel viseli gondomat most és mindörökké. Világomban minden rendben van.
Még valami! Nagyon sok kedves ember próbál segíteni nekem, nekünk. Ezúton is köszönöm mindannyiunk nevében! Ezt egy kedves barátomtól kaptam, azt mondta neki segített. Minden nap elmondta, egészen addig míg teljes meggyőződéssel nem tudott hinni benne. Szerintem érdemes megpróbálni! Én most kezdek neki, mert mindent elkövetek hogy kilábaljak a nyvajámból. Ne ezzen múljon!
Szeretem magamat, ezért szerettel viselem gondjárt a testemnek, tápláló ételekkel és italokkal látom el, szeretettel ápolom és oltöztetem, a testem pedig szeretettel viszonozza gondoskodásomat erõtõl és energiától duzzad.
Szeretem magamat, ezért kényelmes otthonban élek, amely kielégíti igényeimet, ahova mindig öröm hazatérnem. A szobákat a szeretet rezgéseivel töltöm meg, hogy aki csak belép, magamat beleértve élvezze ezt a szeretet és részesüljön gyógyító erejében.
Szeretem magamat, ezért olyan munkát végzek, amelyben örömömet lelem, amelyben kamatoztathatom alkotókészségemet és tehetségmet. Olyan emberekkel és emberekért dolgozom, akiket szeretek, és akik szeretnek engem, munkámat pedig jól megfizetik.
Szeretem magamat, ezért a szeretet jegyében élek és gondolkozom hisz tudom, amit embertársaim felé nyújtok, azt megsokszorozva visszakapom. Csak kedves emberekkel találkozom, hisz bennük saját magamat látom.
Bocsánat hogy el voltam "tűnődve", de ez is a betegséggel jár. Szégyenünkben elbujdokolunk. Idézet a könyvből:
"Jelentősen károsodik a bulimiások személyes és társas élete. Amint már jeleztük, a falási roham nagyrészt titkos tevékenység. Azok az extrém módszerek pedig – mint a hányás és hashajtózás –, melyekkel az emberek élnek a túlevés kompenzálására, rendszerint erős bűntudat és szégyen forrásai. Ez sok embert arra késztet, hogy zavart evési szokásait éveken át teljes titokban tartsa. Ez izolálódáshoz vezet, mert életük, létezésük központi része rejtve marad azok elől, akikkel él vagy akikkel másképpen osztja meg életét. Ezért van az, hogy a bulimia kiváltképpen magányos zavar. Az alakkal és súllyal kapcsolatos aggodalmak direkt hatással vannak a társas létre. Hétköznapi dolog bulimiások számára, hogy addig elvegyülnek egy társaságban, ameddig elég boldognak érzik magukat súlyuk és alakjuk miatt; de attól a pillanattól, amikor zabálnak vagy úgy érzik, hogy híztak vagy kövérré váltak, teljesen visszahúzódnak. Néhányan a szó szoros értelmében elbújnak, s alkalmanként napokon át visszautasítják a másokkal való találkozást, azt, hogy másokat fogadjanak vagy meglátogassák őket. A szokványos társas élet nagy része étel és evés körül zajlik. A barátok vendéglőben, étteremben, presszóban találkoznak. Étkezésekre hívják meg egymást az otthonukba. A családok is az asztal körül gyűlnek össze mindennapos és különleges alkalmakkor egyaránt. Minden ilyen szokásos helyzet nehézséget okoz annak, aki bulimiában szenved; némelyekben félelem lesz úrrá. A típusos válasz az, hogy minden ilyen helyzetet megpróbálnak elkerülni. Következésképpen elvágják magukat a normális társas élettől. A bulimia jelentős terhet róhat a családi életre. A bulimiás ember partnere gyors hangulati változásoknak van kitéve attól függően, hogy az evés fölötti kontroll megtartott vagy elveszett. A partnerek gyakran nagyfokú ingerlékenységgel találkoznak, és társas életük ki van szolgáltatva annak, hogy a partner evészavara éppen hogyan áll. A gyerekek sokszor ugyanúgy szenvedhetnek. És természetesen a családi étkezések különleges nehézségek forrásai a bulimiások számára. Komoly gondot jelent a bulimiásoknak az, hogyan finanszírozzák étkezési szokásaikat, különösen azoknak, akiknek gyakran vannak falási rohamaik. A túlevések igen költségesek lehetnek és sok embert adósságokba taszíthatnak. Vannak – mint már említettük –, akik legnagyobb szégyenletükre azon kapják magukat, hogy mások ételét elveszik. Némelyek ételt és más cikkeket lopnak boltokból, hogy fedezzék a zabálásokat. Ez jelentős súrlódásokhoz vezethet a barátokkal és rokonokkal, s természetesen néha bírósági ügy lesz a dologból.
A bulimiás emberek társas és személyes élete átalakul, ha felépülnek a zavarból. Így a szokásos élet nagy része, mely korábban zárt volt számukra, megnyílik azáltal, hogy szabadon képesek társas kapcsolatokat ápolni. Az intim személyes kapcsolatok könnyebbé és teljesebbé válnak. A családi élet pedig boldogabb lesz."
De egyébként nem adom fel!! Keményen küzdök tovább!
A legtöbb embernek ez az egész valami tohuvabohu, amit furcsa emberek csinálnak unalmukban, és ami "a mi családunkban" sosem fordulhatna elő. 3456 ilyesmi film után is annyi az általános rekció, hogy mi a fenéért nem hagyja abba, vagy legalábbis tenné titokban és ne beszéljen róla a normálisoknak. Az anorexiásokkal kapcsolatban pedig pedagógustól származik az a kijelentés, hogy ő olyan jól főz, hogy azt mind megennék. Az emberek többsége szőke nő. Viszont be kell látnunk, hogy közel sem ezek az emberiség legnagyobb megoldandó problémái, így magunkra és a legszűkebb környezetre hárulnak a teendők.
próbáltad már? láttad a képeit amiket festett? rácsodálkoztál, hogy honnan hová ért el?(úgy rajzolásban, mint önmaga megismerésében) olvastad, hogy ő önmagának miket fogalmazott meg?
ha nem, akkor szerintem teljesen felesleges tucatmegállapításokat tenned, amiknek az égegyadta semmi közük a valósághoz
Jó, tudom, meg azt is, hogy te is tudod, de lehet, hogy valamit szükséges lenne megváltoztatnia abban ahogy részt vesz a saját gyógyulásában. És lehet, hogy annak nem feltétlenül erőből kell megtörténnie. "Ott lenni" nem elég. De gyógyulásra gyúrni sem lehet.
"Nagyon be vagyok fosva, hogy meg fogok halni." NEM fogsz meghalni!!! Amikor engem ezzel "fenyegettek", én akkor se féltem tőle. Ne hagyd, hogy hatalmába kerítsen ez a gondolat! Drukkolok Neked!
Én most rosszabbul vagyok. Sírok 3 napja (nem egyfolytában, csak esténként), nem tudom, mi bajom. De nem hagyom a depit előjönni, tevékenykedek a kertben, a házban, mindezt jókedvvel.
A nagyobb baj az evéssel van. Eddig kényelmesen tudtam tartani a 43,5-et, sőt felmentem 44-re, de a múlt héten (vagyis ezen a héten, mert még vasárnap van) megint nem tudtam enni, nem vagyok éhes, undorodom mindentől, le is mentem 42-re, halálfélelmem van. Ettől kivagyok rendesen. Hogy nem tudok enni. Megint ott tartok, hogy etetem magam, sokszor kevéssel, lehetőleg legyen benne egészséges is (joghurt), de hizlalós is (csokis keksz). Hányni nem hányok, ezért is nem akarom a kórházi főtt ételt meglátni, mert ha abból ennék, túl azon hogy undorító alapból, biztos ismeritek a kórházi kajákat, naszóval azt tuti kihánynám, az meg csak rosszabb. Inkább viszek magammal olyat, amit meg tudok enni, meg Balázs hoz nekem sajtos croissont meg ilyeneket, amiket elcsipegetek egy nap alatt (a jogik, almák, egyebek mellett). Szóval célom az életben maradás.
Nagyon be vagyok fosva, hogy meg fogok halni.
Lejjebb veszem a cigit is, hogy az se csökkentse az étvágyam tovább (mert tavaly 53 kilósan több súlyra oszlott el ugyanaz a nikotinadag, akkor volt is étvágyam).
Remélem, jól csinálom a dolgokat. Nagyon félek, ami mondjuk nem kedvez az étvágynak, de küzdök-küzdök gyomromszakadtáig.
