Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Ja és igen: a jobbágyság annyiban cukibb volt, hogy egyrészt, nem bőrszín alapján ment, nem generált máig tartó etnikai konfliktust, másrészt, a jobbágynak több joga volt, mint egy amerikai rabszolgának. Ha olyan sokkal nem is, de több.
Naná, hogy európaiak, hiszen az angoloktól, spanyoloktól indult az egész. Ettől függetlenül az az állításom, hogy a magyarok nem vettek részt, megáll.
A rabszolgák átlag útja meg úgy nézett ki, hogy ellenséges törzs legyőzte őket, fogságba ejtette, eladta az európai illetőségű kereskedőknek (az európai abolíció után már amerikainak) és az vitte őket.
Sokaké meg úgy, hogy eladták az arab kereskedőnek, az meg vitte őket az iszlám rabszolgapiacokra. Ahol mellesleg sok időn át európaiakat is árultak.
Amióta a minimálbér adómentessége megszűnt egy egész ágazat él a létminimum alatti fizetésből a közszférában.
És a fogalmaid (az lúzer) alapján egyes becslések szerint 1 millió ember él dolgozóként a létminimum alatt.
Gondolhatod, hogy a 100. kényszerpizzéria, pékség vagy egyéb vállalkozás, hogy hasíthat amikor a dolgozója után a minimálbért és az igen magas járulékait is ki kell még csengetnie!
De valóban lúzerek, menjenek inkább 3 hónapra munkanélküli segélyre és utána közmunkásnak!
Mindenki menjen közmunkásnak ez a teljes foglalkoztatás és a felemelkedés útja!-.)
az országnak éppen elég a saját integrálhatatlan kisebbségi problematikája.. minek akarod tetézni még további tömegekkel, akik ráadásul még a nyelvet se beszélik???
nyilván külön külön nagyon rendese ember a többség, de azért százezrével mégis csak egy sáskahad...
( ezért nem értem a pápát sem.. mrcsak azért mert a kereszténység fő ellensége az iszlám.. de ő is beeriszthetné a vatikánba az olaszországiakat ha annyra akarja... )
Aztán miből gondolog, hogy én nem vagyok fejlett társadalmilag? :D Tudod, hány redneck van Amerikában, és hány rasszista barom? Nagyon dok, hidd el. Akkor is, ha avezetés igyekszik beléjük fojtani a szót.
Annak is megvan a maga bája, mikor a feketék kapcsán azonnal lőnek, meg sem próbálnak mást, a 9 feketét agyonlövő, ránézésre is eszelős 21 éves srácot meg golyóállóban kísérgetik, miután élve elfogták.
Persze, az a gyáva kis görcs lehet, hogy egyből eléjük feküdt, mikor meglátta őket, mert csak a fegyvertelenekkel volt bátor. De kíváncsi vagyok, ráhúzzák-e a terrorizmust, mert egy eszelős tekintetű Abdullahra ráhúznák ezért, az tuti.
Egy tollvonással (unortodoxia)eltörölném a minimálbért és mindjárt nem lenne téma, hogy ki mennyiért dolgozik!
Nem elsősorban a menekültek esetleges foglalkoztatása miatt, hanem a saját közmunkásaink miatt is!
Ha nem lenne minimálbér és ilyen magas járulékok akkor esetleg ott azokban a régiókban is teremne piaci alapú munka ahol jelenleg csak közmunka van és esély sincs a változásra!
Neked jól esne ha elkéne menned az otthonodból, utazol több mérföldet és utána pedig visszatoloncolnának vagy rabszolga munkára fognának? Elmondom a legtöbb menekültet Etiópia és az ilyen országok fogadják be!!! Mert ők tudják hogy milyen az ilyen! Az ottlakoknak alig jut élelem de ők befogadják a menekülteketnem mert, van szívük, nem úgy mint egyeseknek! Európa pedig tolja őket vissza a hazájukba ahol lakni nem lehet a háboruk miatt! Hülyék az emberek!! Szóval segíteni kéne nekik vagy befogadni de a legjobb az lenne ha össze fognának az európaiak és odamennénk a hazájukba és rendet tenni !!! Semmilyen rabszolgaság, kerítés és ilyen nem kéne!!
Amúgy olvastam egy kommentet a Facebookon hogy ő áramot vezetne a kerítésbe hogy megsüsse őket!! Hát inkább őtt sütné meg a kerítés!!!!!
Úristen, ez a hülyeség új mércéje.... Ez kb egy hat éves gyerek világképe...
Nem szólhatnak semmit, látod, hogy az ultratoleráns és befogadó franciák lezárták a határt az olaszok felé. A törökök meg, ha meg akarnak szabadulni a menekültjeiktől, annyit tehetnek, hogy busszal a görög határhoz fuvarozzák őket, és bíznak benne, hogy sikerül átjutniuk oda, majd onnan tovább mifelénk.
Egész eddig ment a magyar felsőbbrendű duma, hogy na végre felmondtuk, milyen tökös vezetőnk van, majd mi megmutatjuk ennek a hanyatló bandának, és akkor eccere:
" Magyarország betart minden EU-s jogszabályt és megfelel minden uniós kötelezettségének, semmilyen EU-jogszabály felfüggesztéséről nincs szó, ilyen döntés nem született."......
Ez nem egészen világos mert ha keresik őket akkor tuti hogy itt lesznek regisztrálva, míg ha simán továbbengednénk akkor esetleg a gazdagabb Ausztriában, de ha visszaküldi, akkor őket tartanák szívtelennek.