Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Tehát azok a lakosok, akiket egyáltalán nem zavarnak az úgynevezett migránsok bejelentették, hogy nem látnak az utcán ilyeneket. Na ezt próbálja kimosni a népszabó.
Na de sebaj, még 1-2 kunhalmi nyilatkozat ehhez és nemcsak botka nem lesz polgármester de az emeszpé se lesz parlamenti párt.
"Magyarországnak azonban a hatályos közösségi jogi szabályok betartása mellett is van lehetősége arra, hogy ne alkalmazzaaz úgynevezett dublini elveket. ADublin III. rendelet által szabályozott „válságkezelésre vonatkozó mechanizmus” keretei között egy tagállam saját hatáskörében is készíthet ún. megelőző cselekvési tervet,ha a menekültügyi rendszerére nehezedő különlegesen nagy nyomás megalapozott kockázata merül fel. A rendelet keretei között az érintett tagállam meghozhat minden ahhoz szükséges megfelelő intézkedést, hogy kezelni lehessen a menekültügyi rendszerére nehezedő különlegesen nagy nyomással járó helyzeteket, vagy hogy biztosítani lehessen a hiányosságok orvoslását a helyzet eszkalálódása előtt. A tagállam ilyenkor a terv kidolgozását követően azt benyújtja az Európai Tanácsnak és az Európai Bizottságnak,és annak végrehajtása közben rendszeresen jelentést is tesz. Amennyiben a cselekvésiterv olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek célja a tagállam menekültügyi rendszerére nehezedő különlegesen nagy, aDublin III. rendelet alkalmazását esetlegesen veszélyeztető nyomás kezelése, a Bizottság az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal szakvéleményét kéri, mielőtt jelentést tenne az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. Ha a megelőző cselekvési terv mégsem enyhítene a helyzeten, a Bizottság ún. válságkezelési cselekvési terv kidolgozására kérheti fel a tagállamot. "
An appeals court in Stuttgart has granted an Iranian refugee’s request that he not be deported back to Hungary, citing its “inhuman and degrading behavior” towards asylum-seekers, reports German regional Juraforum.
According to Dublin III regulations refugees illegally entering the EU should seek asylum in the member state where they first arrived into the EU. Anyone staying in another member state should be detained and deported to the original one. The German judiciary body granted the right to an Iranian refugee coming from Hungary to seek asylum in Germany, based on the argument, that “Hungary does not meet minimum standards of asylum required by the EU”.
Juraforum cited that previously, UN High Commissioner for Refugees (UNHCR) cited severe cases of mistreatment occurring in Hungary in their annual report after subsequent Dublin regulations forced the country to provide space for most of the illegal refugees that mainly used the country as a transfer route to Western Europe and to the UK. Similarly to Greece or Bulgaria, Hungary failed to provide minimum level asylum to these refugees, and exercises frequent detention of asylum-seekers that are not legally justified.
sajnos nem felelünk meg a minimális normáknak, embertelen bánásmód van a menekülttáborokban, úgyhogy ide senkit ne toloncoljanak vissza.
Orbán azt akarja láttatni a híveivel, hogy ő az egyetlen ember Európában aki érzékeli a veszélyt.
Ő néz mindenkit hülyének.
Már hónapok óta ezzel a problémával és a görög válsággal foglalkozik az EU.
Ha vennéd a fáradságot és elolvasnád a DUBLIN III-at rájönnél, hogy az nem elsősorban a visszatoloncolásról szól hanem a menekültkérdés kezeléséről szól KÖZÖS DÖNTÉS alapján
A CÍME
:AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 604/2013/EU RENDELETE(2013. június 26.)egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról (átdolgozás)
Holnap, holnapután is EU csúcs lesz. Orbán szerepelni akar....
Ezeknek az embereknek az ősei európai eredetűek, akik a keleti irányba vándoroltak. Még jóval azelőtt, hogy az első civilizációk ezt feljegyezhették volna.
Sie beantragen zu Tausenden Asyl, obwohl ihre Anträge keine Chance haben. Bis April wurden bereits 114.125 Asylanträge registriert. Ein sehr großer Teil davon, 47.852 oder 42 Prozent, wurde von Menschen aus dem Kosovo, aus Albanien, Serbien, Mazedonien und Bosnien-Herzegowina gestellt. Die Bundespolizei würde es am liebsten sehen, wenn Anträge aus diesen Ländern sofort abgelehnt werden könnten.
Das ginge, würde Deutschland diese Länder wie EU-Mitglieder als "sichere Drittstaaten" behandeln. Nach dem sogenannten Dubliner Übereinkommen ist es eigentlich heute schon für jeden, der auf dem Landweg nach Deutschland reist, praktisch unmöglich, hier Asyl zu beantragen. Denn das geht nur in dem europäischen Land, auf dessen Boden der Flüchtling zuerst seinen Fuß setzt.