Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
A nők másodrendűek és ostobák. A Korán 2.223 szerint a feleség egy szántóföld, akit a férj akkor és úgy szánthat fel, ahogyan akar. A gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy nem kell a feleség beleegyezése a szexhez. A Korán 3.43 szerint a feleség feladata az engedelmesség mind a férjnek, mind Allahnak. Azokat a nőket, akik lázadoznak, először megfeddéssel, majd az ágyból való kivetéssel, végül ha még mindig makacskodnak veréssel kell a helyes irányba állítani.
A Korán 2.282 szerint két női tanú egyenlő egy férfi tanúval. Ezt egészíti ki Bukhari 1.6.301, mely szerint Mohamed próféta azt mondta nők egy csoportjának, hogy adakozzanak, különben a pokol tüzére kerülnek. Amikor a nők megkérdezték, hogy miért, a próféta azt felelte, hogy azért, mert a nők szellemileg fogyatékosak (ostobák), hiszen csak két nő vallomása egyenlő egy férfi vallomásával; vallásilag pedig azért fogyatékosak, mert egy nő se nem imádkozhat, se nem böjtölhet menzesz idején.
A nemi erőszak akkor az, ha négy tanú bizonyítja. A Korán 24.13 szerint az, aki nemi erőszakot állít, de nem hoz magával négy tanút, az hazudik. Ha tehát nincs négy tanú, akkor nem erőszak történt, hanem paráznaság, vagy házasságtörés. A parázna büntetése a Korán 24.2 alapján száz ostorcsapás. A házasságtörő büntetése halálra kövezés, ami nem a Koránban szerepel, hanem Mohamed próféta példamutatása alapján (pl. Hadith Muslim 17:4192 vagy Bukhari 9.83.37) végrehajtott halálbüntetés. Ezért mernek a muszlimok debreceni lányokat és asszonyokat molesztálni, mert hozzá vannak szokva, hogy négy tanú hiányában, a nőt fogják megbüntetni.
A szexrabszolgaság törvényes. A Korán 4.24 szerint egy muszlim férfi számára tilos egy férjezett nőhöz való közeledés, kivéve azokat, akiket a jobb keze birtokol. Ez utóbbi esetben olyan nőkről van szó, akiket portyázás vagy csata során zsákmányolt, vagy rabszolgavásáron vett. Ha például egy muszlim férfi egy zsidó, keresztény, hindu, pogány stb. nőt zsákmányol, akkor annak a nőnek a házassága automatikusan megszűnik, és a muszlim férfi rabszolganője lesz.
A pedofilia törvényes. A Korán 65.4 szerint, válás előtt, három hónapi szexmentesség vonatkozik azokra a nőkre, akik már menstruálnak, valamint ugyancsak három hónap azokra a lányokra, akiknek még nem jött meg a menzeszük. Az első eset még logikusnak is tűnik, hiszen egy gyors válás és újra férjhez menetel esetén nem lenne egyértelmű, hogy ki az apa. De mi van azokkal a lányokkal, akiknek még nem volt menzeszük? Náluk miért kell ugyanúgy három hónapot várni? Azért, mert velük is lehet nemi életet élni, és hát lehet, hogy egyik-másik előbb érik. A Mohamed próféta cselekedeteiről szóló Bukhari 7.62.88-ban az áll, hogy a próféta (aki egyébként akkor kb. 50 éves volt) házasságra lépett a 6 éves Aishával, majd amikor a lány 9 éves lett, elhálták a házasságot. Ez a gyengébbek kedvéért azt jelenti, hogy a javakorabeli Mohamed egy kislánnyal közösült.
Korán 3.11 szerint a muszlimok, azaz Mohammed próféta követői a legjobbak a népek közül. A Korán 98.6 szerint azok, akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, ide értve még a Könyv népeit is (azaz a zsidókat és a keresztényeket is), a pokol tüzére jutnak. Akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, azok a leghitványabb teremtmények. A Korán 48.29 szerint Mohamed próféta Allah követe, és azok, akik vele vannak, keményen bánnak a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), viszont irgalmasak egymással (a muszlimokkal) szemben. Azért nem alkalmazkodnak, mert meg vannak győződve arról, hogy ők a felsőbbrendűek, mindenki más pedig alsóbbrendű. Soha nem is fognak alkalmazkodni, amint azt számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztráliai példa is alátámasztja.
igen , ez lehetseges, udvarolt egy romalanynak de visszautasitotta , utana roma fiut kivant meg de annak se kellett , most egy neger bevandorlonal probalkozna , azert van itt a bevandorlos topicban , unja az onanizalast mert ki van szorosodve a tenyere a sok reiszolas miatt
ekekapas annyira beteg a romaktol hogy egy magyarul nem beszelo afrikai neger bevandorlot akar a lakasaba fogadni....roviden , ekekaps tenyleg nem normalis
Még mindig nem világos, miért nincs azonnali válságterv a szárazföldi csapat "fogadására" is?
Mert az egyetlen valóban működőképes megoldás már jelenleg is a fal-kerítés-aknamező-géppuska-Hind helikopter kombó lenne. Meg egyébként is, aláírtuk a dublini egyezményt, ergo ide vissza lehet toloncolni mindet, végső esetben meg a géppuskákat majd az osztrák határon üzemelik be.
Miközben a költségvetési csalás miatt nyomozó NAV autókkal viszi el az épületből a lefoglalt iratokat, a gazdasági és a hivatalvezető is lelép az ORÖ-től, hogy a Miniszterelnökségen folytassa munkáját. Tovább »
Mindkét áradat, a tengeri és a keleti-szárazföldi egyaránt Németország, Franciaország, Ausztria, Svájc és Skandinávia felé tart. Ezt onnan lehet tudni, hogy ők maguk mondják, hogy az a céljuk.
Az egyik áradat tengeren jön, a másik szárazföldön. Az egyiket szegény olaszok kell, hogy fogadják, az ő nyakukba toloncolják vissza a drága szomszédok, a másikat a még szegényebb magyarok, akik szintén nem kérnének belőlük, de erre Bécs és Berlin sikoltozni kezd.
Még mindig nem világos, miért nincs azonnali válságterv a szárazföldi csapat "fogadására" is?