Keresés

Részletes keresés

Straniero..71 Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17491

A pedofilia törvényes. A Korán 65.4 szerint, válás előtt, három hónapi szexmentesség vonatkozik azokra a nőkre, akik már menstruálnak, valamint ugyancsak három hónap azokra a lányokra, akiknek még nem jött meg a menzeszük. Az első eset még logikusnak is tűnik, hiszen egy gyors válás és újra férjhez menetel esetén nem lenne egyértelmű, hogy ki az apa. De mi van azokkal a lányokkal, akiknek még nem volt menzeszük? Náluk miért kell ugyanúgy három hónapot várni? Azért, mert velük is lehet nemi életet élni, és hát lehet, hogy egyik-másik előbb érik. A Mohamed próféta cselekedeteiről szóló Bukhari 7.62.88-ban az áll, hogy a próféta (aki egyébként akkor kb. 50 éves volt) házasságra lépett a 6 éves Aishával, majd amikor a lány 9 éves lett, elhálták a házasságot. Ez a gyengébbek kedvéért azt jelenti, hogy a javakorabeli Mohamed egy kislánnyal közösült.

Előzmény: Straniero..71 (17490)
Straniero..71 Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17490

 Korán 3.11 szerint a muszlimok, azaz Mohammed próféta követői a legjobbak a népek közül. A Korán 98.6 szerint azok, akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, ide értve még a Könyv népeit is (azaz a zsidókat és a keresztényeket is), a pokol tüzére jutnak. Akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, azok a leghitványabb teremtmények. A Korán 48.29 szerint Mohamed próféta Allah követe, és azok, akik vele vannak, keményen bánnak a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), viszont irgalmasak egymással (a muszlimokkal) szemben. Azért nem alkalmazkodnak, mert meg vannak győződve arról, hogy ők a felsőbbrendűek, mindenki más pedig alsóbbrendű. Soha nem is fognak alkalmazkodni, amint azt számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztráliai példa is alátámasztja.

miertkommentelsz Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17488

pride vonulas az andrassy uton ekekapasokkal 

Előzmény: miertkommentelsz (17487)
miertkommentelsz Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17487

aztan az idei pridon fent legyel a teherauton tollsepruvel a popsidban cukimokus 

Előzmény: Törölt nick (17485)
miertkommentelsz Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17486

megkivantad mindkettot ? mert a fiukra bux ?

Előzmény: Törölt nick (17483)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17485

Gyönyörű a szexuális múltad. Ilyen hitelesen csak tapasztalatok alapján lehet elmesélni.

Előzmény: miertkommentelsz (17484)
miertkommentelsz Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17484

igen , ez lehetseges, udvarolt egy romalanynak de visszautasitotta , utana roma fiut kivant meg de annak se kellett , most egy neger bevandorlonal probalkozna  , azert van itt a bevandorlos topicban , unja az onanizalast mert ki van szorosodve a tenyere a sok reiszolas miatt

Előzmény: Sehaj (17482)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.24 -1 0 17483

Csak nem, hogy ..? Orbán meg Farkas összemelegedtek? Mondasz ám újakat! He, he, he!

Előzmény: Sehaj (17482)
Sehaj Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17482

Gondolod, hogy nem faji hanem sexuális az indíttatása ? :-)

Előzmény: miertkommentelsz (17479)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17481

Mondta a tükröd! He, he, he!

Előzmény: miertkommentelsz (17480)
miertkommentelsz Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17480

fasz vagy

Előzmény: Törölt nick (17478)
miertkommentelsz Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17479

ekekapas annyira beteg a romaktol hogy egy magyarul nem beszelo afrikai neger bevandorlot akar a lakasaba fogadni....roviden , ekekaps tenyleg nem normalis

Előzmény: Sehaj (17476)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17478

Akkor ne cigányozz!

Előzmény: Sehaj (17476)
reimre Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17477

Még mindig nem világos, miért nincs azonnali válságterv a szárazföldi csapat "fogadására" is?

 

Mert az egyetlen valóban működőképes megoldás már jelenleg is a fal-kerítés-aknamező-géppuska-Hind helikopter kombó lenne. Meg egyébként is, aláírtuk a dublini egyezményt, ergo ide vissza lehet toloncolni mindet, végső esetben meg a géppuskákat majd az osztrák határon üzemelik be.

Előzmény: Salamis (17463)
Sehaj Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17476

Itt azonnal lehet abbafejezni a cigányozást !

Előzmény: Törölt nick (17473)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.24 -1 0 17475

Csak felfelé lehet bukni a roma önkormányzattól

Miközben a költségvetési csalás miatt nyomozó NAV autókkal viszi el az épületből a lefoglalt iratokat, a gazdasági és a hivatalvezető is lelép az ORÖ-től, hogy a Miniszterelnökségen folytassa munkáját. Tovább »

forrás: Index.hu

miertkommentelsz Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17474

figyu , orban le se szar 

Előzmény: Törölt nick (17473)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.24 -1 0 17473

Ezt a kettőt soha!

Előzmény: Sehaj (17468)
miertkommentelsz Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17472

fasz lennel ? hiszen ellenuk kommentelsz most is itt is 

Előzmény: norbee601 (17466)
miertkommentelsz Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17471

ennyire ugyetlen csalo a flori hogy hajlektalan ? hiszen bekoltozott lazarhoz ? ugyesebben hazudj libbancs

Előzmény: Törölt nick (17467)
nyúllabda Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17470

Amíg tart a képviselői mentessége, teheti.

Előzmény: Törölt nick (17467)
nyúllabda Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17469

nem

Előzmény: Törölt nick (17450)
Sehaj Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17468

Kövesd meg roma polgártársainkat !

Előzmény: Törölt nick (17467)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.24 -1 0 17467

 Farkas Flórián nevű csaló, aki azóta már be is költözött a miniszterelnöki hivatalba.

Előzmény: Sehaj (17465)
norbee601 Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17466

Kiafaszt érdekel Orbán? És Farkas Flórián?

Előzmény: Törölt nick (17461)
Sehaj Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17465

van egy indo-magyarja, egy réti néger, Farkas Flórián nevű csaló,

 

 

Ezt tényleg nem kellett volna.

Előzmény: Törölt nick (17461)
4perC Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17464

Erre azt írták a távoli galaxisban, hogy gyűlöletkeltő

Előzmény: Törölt nick (17452)
Salamis Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17463

Ránéztem. Nem értem. Segítenél?

 

Mindkét áradat, a tengeri és a keleti-szárazföldi egyaránt Németország, Franciaország, Ausztria, Svájc és Skandinávia felé tart. Ezt onnan lehet tudni, hogy ők maguk mondják, hogy az a céljuk. 

Az egyik áradat tengeren jön, a másik szárazföldön. Az egyiket szegény olaszok kell, hogy fogadják, az ő nyakukba toloncolják vissza a drága szomszédok, a másikat a még szegényebb magyarok, akik szintén nem kérnének belőlük, de erre Bécs és Berlin sikoltozni kezd.

 

Még mindig nem világos, miért nincs azonnali válságterv a szárazföldi csapat "fogadására" is?

Előzmény: Drótvágó (17425)
csillagbámuló Creative Commons License 2015.06.24 0 0 17462

5*

Előzmény: norbee601 (17453)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.24 -2 0 17461

Miközben a Fidesz csinálja a hepajt a színes bevándorlókkal, emlékezzünk csak meg arról, hogy Orbánnak is van személyes jó barátja, van egy indo-magyarja, egy réti néger, Farkas Flórián nevű csaló, aki azóta már be is költözött a miniszterelnöki hivatalba.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!