Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Változik bizony. Lásd borsod, a ballib szavazók többsége már Jobbik törzsszavazó. Az MSZP lazán csak rasszista szavazónak nevezi őket, akik anno rájuk szavaztak.
Mi az, hogy a menedékkérők nincsenek kóterban, szabad mozgásuk van, és nem körletelhagyási tilalom alá esnek, míg kiderül, mi lesz a sorsuk????? ÉBRESZTŐ, EMBEREK!!!! A "vadakat", hiszen nem tudunk ténylegesen róluk SEMMIT, kiengedik közénk!!!!/???
Ja, meg volt egy redvadék megszólaltatott tegnap a TV-ben, aki közölte, hogy olyan betegsége van, hogy csak lakásban, ágyban tud feküdni, a szabadban felállított sátor nem megfelelő számára, mert úgy nem tud elaludni, mert mindene fáj így!!!
Ezért utál titeket gyakorlatilag az egész ország. Az effajta hazug szövegeitekért. MSZP majálison mennek ilyen dumák, meg szárszón. Egymást stuffoljátok vele, mellet döngetve, hogy ki mond nagyobbat, meg ki rúg nagyobbat a virtuális Orbán hungarocell fejbe...
A végvárak a jelenlegi bosznia területén vannak, gondolom nem kívánnád annak a visszaállítását.
Gondolom te sem építed a szomszéd telkére a kerítésedet.
Az pedig már fel sem rűnik egyikőtöknek sem, hogy teleszartátok Magyarországot kerítésekkel, kezdve az autópályákkal, a városok, de leginkább Budapest oszlopokkal, betonelemekkel, akadályokkal való gettósításával.
Kicsit pillants ki a kamerákkal telerakott városokra, mint a szabadság szimbolumaira:-) :-) :-) .
Balliberrált úgynevezett véleményformálókat (lásd még 40 értelmiségi) egy darabig még nem fognak késelni a nagy formátumú muszlim agysebészek, egyszerűen azért, mert a nagy részük a Rózsadombról vagy a Hegyvidékről, esetleg belvárosi irodaházak sokadik emeletéről osztja az észt. Meg van olyan is, akinek az IP címe egyensen más országbeli.
Majd amikor ballibeket késelnek a nagy formátumú menekültek, akkor talán megváltozik a véleményük. Talán, de ez nem biztos, mert egy hithű liberális még ilyenkor is azon gondolkozik, hogy de hiszen mindenki csináljon azt, amit csak akar.
mar vartam ezt a LATSZOLAG igaz ervelest , amibol annyi tenyleg igaz hogy a kerites otlete nelkul akik ma jottek azok a jovo heten jottek volna , nem mindegy ? jonnek igy is ugyis
Fingod nincs az építőiparról, ugye? Az nem klavibillegtetős terület, kisokos.
Sorrend a normális viselkedés megvalósulhatóságához:
Gondolkodik-> megfogalmaz-> ír!!!
De, bizonyíthatod, hogy odafigyeltél e sorrendre, és konkrétan meg is tudod fogalmazni azt a munkát, munkafázist, amire alkalmasnak tartod azokat, akiket megjelöltél erre. Bizonyítás nélkül, magad röhögtetted körbe, és elég mélyre és szélesre azt az árkot.
Elképesztő bakot lőtt a magyar kormány a menekültek elleni kampánnyal és a kerítés emlegetésével.
Hatalmas mértékben megnőtt azóta az illegálisan érkezők száma Mo-ra, mert mindenki igyekszik minél előbb átlépni a határt. Miközben a kerítésnek csak a híre van, de kérdés, hogy egyáltalán lesz-e és pláne, hogy mikor.
Nem tartom en az USA-t artatlannak, de az egesz problema mar kb. 50-60 evre tekint vissza.
Rossz gondolatsíkon indultál el e kereszteződésben:
Akkor, Európából csalta oda ezzel a cion az embereket: Van munka, arany (élet), gazdag leszel!!!
Most Afrikából csalja, valójában, a maga által kirobbantottal, üldözi át Európába, hogy végezzék el, mit ott mi, Európaiak, bevégeztünk az őslakos indiánokkal!!!!
Abból a szempontból mondom, ha az USA, vagy Dél-Amerika IS célállimás lenne, akkor nem tuniszt jelölnék ki. Szerintem Tunézia lesz az elosztó, be/ ill vissza Europába. De lehet tévedek, csak a magyar kivándorlók analógiája miatt gondolom.
Menet először Ausztriai láger, majd Marokko (konkrétan Tanger) volt, ahonnan behajózták a népet az ameriki kontinens irányába.
Az a liberálideológia, miről írsz, az USÁ-ból származik, OTT SZÜLETETT, onnan tolták tudatosan e Földrészre, mint bevándorló-ideológia, mi meg befogadtuk, és alkalmazkodtunk hozzá, mert ezt parancsolták a birkáknak a pásztoraik!!!!
ez igaz , de a hatart akkor se lehet tokeletesen lezarni , ahhoz hogy ne legyen bevandorlod nemcsak aknak kellenek a hatarra hanem koldus szegenynek is kell lenned , mint eszak korea , sajnos mint "gazdagok" vagyunk afganisztanhoz kepest