Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Én sem hittem volna azokról a vezetőkről, kik annak idején így feladták a magyarokat, meg a rendesenelqrtkor, megint eladták a magyarokat e területről való lemondásunk aláírásával!!!!
Esetleg, erről egy pár szót, ami jobb lenne, ha jópár sor lenne?
Mára automatikus az egész, gyakorlatilag műholdas televízión nézi a kunyhóban augyanazt az agymosó műsort, amit a nyuggerek itthon :-) :-) :-)
Ott ül és nézi a focit, és a reklámokat, meg a média által tálalt baromságokat.
Azt akarja szerencsétlen maga is.
:-) :-) :-)
Hogy is jutottál el/át erre, ebből???????? Komolyan kérdezem, nem költőiként szántam!
"Rossz gondolatsíkon indultál el e kereszteződésben:
Akkor, Európából csalta oda ezzel a cion az embereket: Van munka, arany (élet), gazdag leszel!!!
Most Afrikából csalja, valójában, a maga által kirobbantottal, üldözi át Európába, hogy végezzék el, mit ott mi, Európaiak, bevégeztünk az őslakos indiánokkal!!!!"
És miért is gondolod jónak ezt a nyuggerezést? Zabi, orozvakőtt gyerök, kit a közösből neveltek vagy talán????
Jelenleg egy személy vár ugyanilyen lépésre, de a létszám akár napokon belül is drámaian megváltozhat, mert különösen Pozsony környékén napról napra növekszik a magyar-szlovák határhoz közel elfogott illegális bevándorlók száma
kezdhetsz örülni toloba, hamarosan jön a 300ezer menekült egy része vissza, akiket hetek óta annyira keresel...
Beszólt a szlovák belügyminiszter a magyar kormánynak
A Dublin III. rendelet hatályos, függetlenül attól, hogy Magyarország mit gondol erről. Csodálkozom a budapesti kabinet döntésén, mert a szabályok nem teszik lehetővé az egyezség felfüggesztését sem. Ezért mielőbb tárgyalni kell kétoldalúan, vagy pedig az illetékes uniós szervek bevonásával a helyzet mielőbbi rendezése érdekében. Addig is Szlovákia azonnali intézkedéseket készít elő, hogy képes legyen kezelni a menekültek visszaküldésével kapcsolatos gondokat - közölte a szlovák belügyi tárca vezetője.
Robert Kalinák elmondta azt is, hogy idén a dublini egyezségnek megfelelően mintegy 200 menekültet küldtek vissza Magyarországra. Többségük koszovói volt, de afrikaiak és szíriaiak is akadtak közöttük. Jelenleg egy személy vár ugyanilyen lépésre, de a létszám akár napokon belül is drámaian megváltozhat, mert különösen Pozsony környékén napról napra növekszik a magyar-szlovák határhoz közel elfogott illegális bevándorlók száma - tette hozzá a belügyminiszter.
Fico máshogy gondolja
A szlovák kormányfő saját belügyminiszterével ellentétben nem bírálta a magyar kormányt amiatt, hogy „technikai türelmet kér a dublini rendelet alkalmazásában". Robert Fico a kabinet szerdai ülése után úgy vélekedett, hogy tiszteletben kell tartani Magyarország döntését, mert a szomszédos államot talán a legsúlyosabban érinti a jelenlegi migrációs hullám.
Majd amikor ballibeket késelnek a nagy formátumú menekültek, akkor talán megváltozik a véleményük.
Mit is tolnak a pásztorok a birkák, akarom mondani a papjaink a nép fejébe?
Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.
Értsd!!!!!!!!!: Ki életedre tör, adj neki enni, hátha attól megnyugszik majd. Addig próbálkozz, míg össze nem jön. Hogy meddig tart? Míg van kajád próbálkozni!!!!
Elképesztő bakot lőtt a magyar kormány a menekültek elleni kampánnyal és a kerítés emlegetésével.
Hatalmas mértékben megnőtt azóta az illegálisan érkezők száma Mo-ra, mert mindenki igyekszik minél előbb átlépni a határt. Miközben a kerítésnek csak a híre van, de kérdés, hogy egyáltalán lesz-e és pláne, hogy mikor.
Mikor jelentették ezt be? Azt állítod, hogy azok, akikből azóta egyre több lett, gyorsan eladták a motyóikat otthon, és útra keltek? Nem mindenki olyan ám, mint, amit a fürdőszobai tükröd mutat, mikor előtte állsz, de fogat még nem mostál soha :D
Egyébként, teccik ez a liberós dumcsi. Csak kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, kritika, de ÖTLET egy szál sem. Néha becsúszhatna legalább egy ilyen közé. Nem gondolod?
Sztem több fogalmam van az építőiparról mint neked.
Abban dolgozom, és csak részben gépnél.
Meg tudnék csinálni egy komplett munkafolyamatszervezést is, most nyilván egy fórumhozzászólásért nem fogok ennek nekiállni.
Egy ilyen panel felújítása legnagyobbrészt betanított meló.
Gépészeti szerelés amihez nem engednék nem képzettet hozzányúlni, a többire bőven jó megfelelő felügyelet alatt bárki.
Azon kívül hőszigetelni, tetőt bitumenezni, nyílászárót beépíteni, csiszolni, festeni, burkolni meg lehet bárkit tanítani.
Nyilván ahol szerkezeti javítanivaló van az más téma, de saját szemmel is láttam a belinkelt építményeket, a panelekkel nincsenek nagy gondok (a tégla épületek is menthetők, de ott azért akadnak beszakadt födémek is)
Mellesleg szakképzett munkanélküliek is vannak szép számmal.