""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
LEN Kupa, előselejtező, D-csoport:
----------------------------------
FTC - W.S. Hannover-Linden (német) 10-7 (3-1, 2-3, 3-1, 2-2)
a magyar góldobók: Nyéki, Lehman 3-3, Katonás, Tóth L. 2-2
A vártnál kissé nehezebb győzelmet Gyöngyösi András, a Fradi edzője azzal magyarázta, hogy a négy válogatottal felálló ellenfél kifejezetten kultúrált pólót játszott.
Szombaton a román Crisul Oradea a következő ellenfél.
AZ a baj hogy nagyon messze kerültünk a bajnoki címtől pléne mert még mindig Csank az edző!
Már abba sem vagyok biztos hogy hétvégén nyerünk!
Bár azért a Sopron ellen már csak sikerül kiszenvedni a győzelmet!
Utoljára egy hete voltam itt. Azóta sajna vagy időm vagy lehetőségem nem volt, hogy itt legyek.
Ma meg nem igazán tudtam elolvasni az azóta írt 21 oldalt, úgyhogy lehet írok olyat amit már más is.
A múlt hétvégi meccsekről jót nem tudnék,rosszat meg már inkább nem akarok.
Viszont szerdán végre küzdött a csapat, s szerintem helyenként jól is játszott. Sajna a döntetlennel egyre távolabb kerül a bajnoki cím. Bár ha az MTK-t még megverjük 3x akkor már majdnem az élen állnánk, feltételezve, hogy a többi meccset is nyerjük. Remélem ez nem túl utópisztikus.
Ettől függetlenül a Csank Jani remélhetőleg legkésőbb télen már nem a mi játékosainkat eddzi.
A szurkolás szerintem nagyon jó volt, s viszonylag kevésszer hangzott fel a .......újpest, viszont annál többször, megállás nélkül a FRADIT buzdító indulók.
Viszont a kevés néző tényleg tragikus volt. Mondjuk ha mi több jegyet kaptunk volna, akkor valszeg többen lettünk volna, mint a lilák.
Vasárnap remélem újra FRADI nap lesz. Kettős győzelemmel.
Csak egy megjegyzes:
Egyszer meg a portoi idokban Lipcsei nyilatkozott a TVben - a baratnom megkerdezte, hogy milyen nemzetisegu jatekos, hogy ilyen jol megtanult magyarul. (Fel sem merult benne, hogy igy beszeljen egy magyar ember)
Hozzateszem, ez valoszinuleg barmely magyar jatekosrol elmondhatta volna.
Ha Lipcsei nem egy IQ király akkor mit mondasz Poszára? Hallottam nyilatkozni és nem hittem a fülemnek, borzasztó volt!!! Nem beszélek akkor még Erős Károlyról, van "szerencsém" ismerni -sőt még fociztam is ellene!!! nincs jobb szó rá egy albertirsai paraszt. Peti még tudja mit jelent a FERENCVÁROSban focizni és ebben a Fradiban simán eljátszik.
persze, hogy örülök a napnak.
olyannyira, hogy honlap sem jövök be dolgozni, hanem inkább ismét a dolgozókra iszom délben az első két sörömet.:))))))))
HAJRÁ FRADI !!!!!!!!!!!
vasárnap focira biztosan megyek, a kézi még kérdéses.