Igen, azok védhetőek, csak tényleg realizálni kellene utána a bevételt, ahogy a Chelsea és a City is egyre inkább. Lingardnál ez most pont nem jött össze, jó kölcsön, aztán mégis rajtunk ragadt és akár ingyen is távozhat.
Azt felejtettem még ki, hogy Saul végül a Chelseaé lett, nemcsak Lukakuval erősítettek.
A Pogba <> de Ligt/Varane barter próbálkozás mellett elnézve a Barcát, akik gyakorlatilag mindenkit eladtak ész nélkül, akire valamiféle ajánlatot kaptak, sajnálom, hogy ilyen Fred + 10 misi= F. de Jong (fizun spóroltak volna) vagy Destért 15 m euró (aztán Dalot mehetett volna a BVB-be) dolgokkal nem próbálkoztunk. Mindkettő előrelépés lett volna aprópénzért.
"Viszont a kölcsönbe adott játékosok későbbi eladásából jöhet be majd pénz, ahogy írta kensai szét van terítve minden idei vásárlás évekre előre, lehet Pereiraért adtak volna most 5-10 milliót széthúzva, egy jó kölcsön, VB után lehet a dupláját. Vagy ott van Chong, most jól indult Birmighamben, ha így folytatja, biztos el lehet majd adni."
ne haragudj, de ebben nem hihetsz komolyan. ez már csak mese.
Smallingból sikerült kiárulni 15 milliót, Darmianból 2,5-et, és ennyi az elmúlt évek sikersztorija eladási oldalon a kölcsönök után.
nem tudtuk eladni kölcsön után Lingardot, Dalot (őt hogy kéne tárgyragozni vajon...) sem. Pereiáért 10-20 milliót soha, senki sem fog adni. Lingardot is teljesen felesleges volt itt tartani, meg az összes többi kutyaütőt.
csőd, amit eladási oldalon művelünk. Lukakut 85-ért vettük, 74-ért adtuk el, most 115-ért adta tovább az Inter (euró). biztos pont akkor érte a legkevesebbet, amikor mi adtuk el...
nem tudom ezt most mire vélni, ne haragudj. akinek szerződése van, azt ne árusítsuk ki, ráérünk (ergo, fizessük még évekig). akinek lejár, azért már nem adnak pénzt, mert jövőre ingyen távozik. te látsz ebben bármilyen sikert, rációt, győzelmet? mert én azt látom, hogy feltörlik a padlót a piacon Woodyval, a klubnak nincs kapcsolatrendszere, nem tud tárgyalni, nem tud értéket vinni a piacra.
Kicsit beragadt az előbbi hsz-em, az írásodat még nem olvastam, mikor elküldtem. :-) Szerintem a kölcsönök védhetők, ezt csinálja a cselszki is, kölcsön-hosszabbítás-kölcsön, aztán ha van egy jó éve a játékosnak, eladják.
Először a transzferablak. Tulajdonképpen inkább jó, mint rossz ablakot zárt a klub. Lehetett volna jobb? Igen. De rosszabb is. Sancho és Varane korrekt dealek, Ronaldo marketingigazolás, a szurkerek és a szponzorok örülhetnek és az is tuti, hogy néhány deal újratárgyalásakor, újrakötésekor lesz többletbevétel is. Igazából nem volt szükség rá, szerintem nem tesz jót a nyomokban létező csapatjátéknak, de türelmesen kivárok, hátha rám cáfol. Egy kiöregedőfélben lévő sztár leigazolása kétféleképpen sülhet el, óriási teher vagy óriási plusz. El tudom képzelni mindkét kimenetet.
Az eladásokból történő pénzgenerálás alig sikerült, Lukaku, Tuanzebe, Williams kölcsönből 10 körül + James + néhány akadémistáért apró. Viszont a kölcsönbe adott játékosok későbbi eladásából jöhet be majd pénz, ahogy írta kensai szét van terítve minden idei vásárlás évekre előre, lehet Pereiraért adtak volna most 5-10 milliót széthúzva, egy jó kölcsön, VB után lehet a dupláját. Vagy ott van Chong, most jól indult Birmighamben, ha így folytatja, biztos el lehet majd adni. A klub próbálkozott, de nem akartak elég pénzt fizetni ezekért a játékosokért. Dalot végig a kirakatban volt, mégse. Ahol több év van hátra a szerződésből, ott lehet várni, végül is nem kell kiárusítani. Lingard el nem adása hiba, átig szezon elején kellett volna túladni rajta, erőszakosabban kitessékelni. Most két rossz közül lehet választani: szerződéshosszabbítás vagy ingyen távozás. Jones se kellett senkinek, januárban újból lehet próbálkozni, ha addig le nem sérül. Pogba helyzete is megoldatlan. Önmagában minden ügylet vállalható, alapvetően a meg nem valósult ügyletekkel van a baj. Jókat húzott az Murtough/Fletcher páros, csak nem eleget. Diallo sérülés miatt nem ment kölcsönbe.
A keret erősödött, Solskjaernak már össze kell rakni ebből valamit. A védekező középpályás poszt lyukas, húzza hátrébb VdB-et, vagy próbálkozzon másképp, oldja valahogy meg, végül is ezért van ott.
Nem volt értelme Tom Heatont ingyen behúzni, ha de Gea és Henderson is itt van, akárki is legyen az első számú, mivel a spanyol szinte soha nem hiányzik. Azt a két felkészülési meccset Grant is védhette volna vagy akár egy mezőnyjátékos is, amíg az EB miatt nem voltak.
Sancho több éves hajsza után pipa, Varane is megváltás lesz Lindelöf után. A fizukat nem tudjuk, de az áruk és a többi kondíció jó. Annak lehet örülni, hogy a tavalyi nullázás után (gyakorlatilag biztos, hogy egyetlen A célpont sem lett meg) most 2 ilyen is érkezett. Azzal nem lenne gond, ha Ricet akarja mondjuk Ole és várunk, vagy Haalandnál is, de akkor ennek illeszkednie, harmonizálnia kell a többi lépéssel, döntéssel.
Egyenként védhető a többi transzfer és kölcsönadás, de összességében gyalázatos, Pereirától kezdve minden ügy csak újabb egy évet porosodik. Ha csak ritka eset lenne Jonesé, még elfogadhatnánk, de itt módszeresen ez megy. Most Romero ment ingyen (meg előtte télen Rojo), eszetlenül itt tartva és használat nélkül fizetve, jövőre Lingard sanszos és Pogbára is nagy az esély (hiába a sok érkező sztár, nagyon csábító lesz neki óriási aláírási pénzért Mbappéval a Reálba menni). Utóbbi 2 együtt azért mindenképpen 60 misi feletti bukfenc eladási árat tekintve is, nemcsak a fizuk, mint Joneséknál. Ha Pogba marad és hosszabbít, akkor a felállást/igazolásokat is ahhoz kéne igazítani és akkor DVDB-t el el kellett volna adni /ide se hozni. De ez évek óta nem megy, felesleges az egész, ki kellett volna szállni belőle még a covidos piac ellenére is (vagy Varaneért vagy De Ligtért lenyomni a Reál/Juve torkán). Biztos nem lesz a lelátóra küldve Pogba januárig, addig még győzködik a franciát, pedig nagyon ezt kellene tenni.
Nagyon féltem LvG kinevezése miatt, be is jött. Ebben biztos a United elleni bosszúja is benne van. Nincs akkora merítése a hollandoknak, hogy Beeket csak úgy kihagyja, mégha alig játszik is. Most biztosan nincs indoka se, mert mindenkinek max 2-3 meccse van az előszezon után, nincs a játékpercekben döntő eltérés. Csak telebeszélte Donny és az ügynöke fejét, pedig pár hete még jobban álltunk, bár Olet se lehet védeni ebben az ügyben, nyakig benne van, 0 percen áll megint az óra, ez így elfogadhatatlan.
Ez a Sancho érkezés, Mata, Cavani hosszabbítás, Martial+Lingard+James maradása (Diallo kölcsöne volt tervben) utáni CR megszerzés stratégiailag, szakmailag nem védhető, érzelmi okok ide, Citynek betartás oda, marketing és egyéb okok amoda. Ezt még mindig alig tudom felfogni. Woodward távozása óriásit lökhetne a csónakon, de sajnos nem lesz jobb sokkal utána se a jelek szerint. Nagy mázlink volt, hogy a Leeds besegített és Bielsa ennyire akarta Jamest, de ez nem igazán rajtunk múlt (és még ígyis tele a padlás). Olyan kb, mint amikor Lukaku árát felverte a Paratici-Marotta harc.
Így a piac végén azért a 3. hely kötelező a City és a Chelsea mögött és mivel Kane nem ment a Citybe és a Chelsea is "csak" Lukakut húzta be, egy bajnoki cím se elképzelhetetlen, mert foghatóak az ellenfelek, de hinni/bízni nehéz benne (sokkal jobb munka és döntések az edzői stábtól, Varane miatt jobb védelem, Mcterminátor, jó CR és Sancho effekt, stb.). Óriási öröm lenne, SAF nagyon megérdemelné, de a valós problémákat lehet még inkább elfedné. Ez a massza, ami itt a kp-n és a támadórészlegben összejött, inkább egy baljós árny, csoda lenne ebben rendet vágni és jól kiegyensúlyozni, főleg Solskjaernek.
az felment, de megy majd még feljebb is, hiszen mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen prémiumot fizetni a bajnoki címért, BL gyözelemért s más apróbb bögrék elnyeréséért se.
Hányszor mondtam, nyerészkedö kóceráj, a kassza csörgése a legszebb hang a fülüknek.
nagyon hollywoodi a névsor, de ezzel még nem vagyunk kint a vízből, sőt.
rengeteg ostobaság üt most már vissza, amit Solskjaer és Woodward elkövettek. Woodward részéről főleg a teljesen értelmetlen szerződéshosszabbítások, fizethetjük Lingard, Mata, Jones bérét, nem is értem, Jamest hogy sikerült eladni végül. az, hogy Lingard a nyakunkon maradt, totális klubvezetői kudarc. Jones-nak pedig a jószolgálati szerződése egy kész vicc. akkor is leírtam, most is tartom. Mata detto. minek??
láthatóan nincsenek tervek, nincs szakmai koncepció. van de Beek az egyik kiváló példa erre, painful olvasni az imént linkelt nyilatkozatot is. egy jó srác, jó is volt a csapatában, de nálunk a suta edző képtelen helyet találni neki, szóval megy a karrierje a levesbe. Diallót szintén idehoztuk nagy pénzért, a csapat közelébe sem fog férni, de a kölcsön sem jött össze.
igazi young players' club, nem igaz? ja bocs, Greenwood azért játszik.
Cavanit az előző szezon végén még győzködjük, hogy maradjon, most elvesszük a mezszámát. nekimegyünk a szezonnak a Matic, Fred horror középpályával.
jah, a részvényárfolyam felment, a United napok óta trending, a TeamViewernél szerintem egy hete partyznak, a szakmaiság viszont közben szépen-lassan el lett felejtve. Solskjaer erre egészen biztosan garancia.
szóval igen - ha ezt a 3 játékost valaki megígéri a szezon elején, akkor nem hittem volna el. tényleg sikerült nagy neveket magunkhoz csábítani, és őszintén, mindhárom érkezőnk egészen ügyesen, a hírek szerint vállalható feltételekkel érkezett. de az, hogy évek óta képtelen megszabadulni a ballaszttól a klub, de ennek ellenére folyamatosan szerződéseket adunk ezeknek a fringe játékosoknak :DDD, valamint a középpályás-helyzet sajnos nagyon aggasztó.
nagyon érdekes érzés, amikor jönnek ilyen felső polcos játékosok, és közben mégsem lesz nagyobb esélye komoly eredményt elérni a csapatnak.
ha ennyit ért Fletcher és Murtough munkája, akkor kár volt nagy reményeket ölni ezekbe a pozikba.
Ha a nyár elején azt mondja nekem valaki, hogy Sancho, Varane, Ronaldo névsorral zárunk, nem hiszem el neki. Nagyon komoly névsor, mégis van hiányèrzetem a középpályát illetően. Szerintem ott nagyon sokat fogunk bukni, de ne legyen igazam. Az, hogy Jones még mindig United játékosnak még mindig United játékosnak mondatja magát, külön vicces 😀
Azért ez a keret már elég jónak mondható, fel van adva a lecke a norvégnak, itt az ideje felmutatni valamit.
osszessegeben jol igazoltatok, Jadon Sancho, Rafael Varane es C Ronaldo is nagy erosites nektek, szoros verseny lesz a Chelsea es MU kozott a bajnoki cimre Premier ligaban, de inkabb a Chelseat mondom befutonak.
City 3.
Liverpool 4.
ez a tippem most, kb. boritekolhato. Liverpool meglepett, azt hittem nagyokat fognak erositeni de kb. 1 csere hatvedet vettek es senki mast. ezzel nem fognak elorelepni.
Én abban, hogy Jones, Mata, Martial, Lingard távoznak. Inkább egy 18 éves ifi játsszon, mint ők bármikor. Semmi értelme egyiküket se itt tartani. Persze tudom, a fizetési igényük miatt nincs sok esély eladni őket...
Juventus' announcement: "Juventus Football Club announces that an agreement with Manchester United FC Ltd for the definitive disposal of the registration rights of the player Dos Santos Aveiro Cristiano Ronaldo has been reached for a consideration of 15 million euros payable in five financial years, which might be increased, up to a maximum of eight million euros, upon achievement of specific performance objectives over the duration of the employment contract with the player.
"This operation generates a negative economic impact of approximately 14 million euros on the 2020/2021 financial year due to the partial write-down of the net book value of the player’s registration rights."
Eszerint a 15 m euro + 8 bónuszt 5 év alatt fizetjük ki. Úgy szét van húzva, mint Sanchoé még ez az összeg is. Az ilyen 15 misiket régen azért simán kitoltuk egyben vagy nagyon max 2 részletben. Ez az ár 14 m euroval alacsonyabb egyébként, mint amennyi CR könyvelési értéke volt, nagyon meg akartak szabadulni a fizujától.
Camavinga valószínűleg a Reálé lesz, a Rennes ahogy várható volt, már 30 m euro +bónusznak is örül. Ha annyira a Reál az álma, nem is baj, hogy nem ide jött, de egy kp opcióval biztosan kevesebb marad.
Igen, a válogatott mezszáma a 21-es (cavaniofficial21 az instán a profil neve is), kötődik hozzá. Ha ez neki is jó így, akkor nincs gond. Az gáz volt, ahogy Martialról anno le lett szedve Ibra érkezésekor, de ez most nem az a szitu.
Ha Jones elmegy, Varane is megkaphatná a 4-est, Phil azt nem adta át. Ha a játékosoknak számít, illetve a marketinges/szponzori oldalnak ez segítség, engem nem igazán zavar a változtatás és úgy látszik ezeket a kérvényeket jóvá is hagyják. Ilyen szempontból is gáz, hogy az átigazolási piac zárása és az idény kezdete nincs szinkronban.
Jamesről láttam egy képet Leeds-es mezzel, nem igazán volt boldog. Technikailag, képességeit tekintve nem a mi szintünk, de a pályán hajtott, rendes srác, remélem bejön neki a váltás, sok sikert neki.
Cavani erősen kötődik a 21-es számhoz (nincs infóm, hogy miért). Szóval így, hogy felszabadult, nem hiszem, hogy nagy áldozat lett volna a részéről :) Ez ilyen "mindenki jól jár" szitu.
Úgy olvastam,Cavani önként mondott le a 7-esről. Ha nem így volt,akkor tényleg ronda dolog.Sokat köszönhettünk tavaly Edinek,az egyik legszimpatikusabb játékosunk.