Lehet hülye kérdés lesz, ha azt kérdem anyukádnak nem tudod e elmondani ezeket a sérelmeid? Vagy egy részét."
egy részét igen, neki is voltak bajai, viszont különböző személyiségek vagyunk, mindent nem
"Mivel én sem mert nem tudom hogy fogjak bele, hogy meg is értse és ne nézzen hülyének vagy ne kapjam azt ,hogy ne mondjak ilyen butaságokat, meg majd jó lesz stb...Egyszer talán bele is fogtam, de nem is igen tudott mit mondani rá. Egy időben sokat nyavajogtam és láttam rajta, hogy már őt is idegesítem ,ezért abbahagytam, azóta ha kérdezi se mondok semmit."
ha így van, benned is elég sok visszafojtott, ki-nem-beszélt érzés, gondolat lehet, hát itt van ez a fórum, itt lehet beszélni nyugodtan, mikor jólesik az emberek többségével meg tényleg nem lehet ilyesmiről, hülyeségnek tartják, pedig nem az...
(a könyv/művelődéses téma is jó, még illik is ide, de erről már nem szövegelek a mai napon így is túl sok belőlem)
Igen csak átmenetileg lenne elég. Ezért nem is látom értelmét."
ezt nem tudom elfogadni, igenis szükség van átmeneti segítségre is néha, különben szenvedsz, sokkal jobban, mint egyébként szenvednél
" Egyébként az alkotásban élem ki, amit szintén nem szeretek megmutatni sok valakinek,mert idegesít hogy csak annyit mondanak , miért kell ilyet csinálni?"
hát de az meg őket minősíti, ha gondolod, elmondhatod milyen dolgokat alkotsz, pl. rajzolsz, írsz, kézimunkázol, stb. stb. esetleg valami extrém;)
hát ez szomorú. kívánom hogy sikerüljön, de amúgy nyugodtan írj, mert ha tudjuk, hogy milyen állapotban vagy, akkor egészen másképp állunk a dologhoz, és nem bántódunk meg, lehet hogy jót tenne ha kiírnád magadból..
Most nem vagyok túl jól,ugyhogy azthiszem eggyenlőre kihagyom ezt a topikot.Ráadásul,most megkell küzdenem az érzelmi hurrikánjaimmal,és nem akarok emiatt senkit magamra haragítani vagy megbántani.
Igen csak átmenetileg lenne elég. Ezért nem is látom értelmét.
Lehet hülye kérdés lesz, ha azt kérdem anyukádnak nem tudod e elmondani ezeket a sérelmeid? Vagy egy részét.
Mivel én sem mert nem tudom hogy fogjak bele, hogy meg is értse és ne nézzen hülyének vagy ne kapjam azt ,hogy ne mondjak ilyen butaságokat, meg majd jó lesz stb...
Egyszer talán bele is fogtam, de nem is igen tudott mit mondani rá. Egy időben sokat nyavajogtam és láttam rajta, hogy már őt is idegesítem ,ezért abbahagytam, azóta ha kérdezi se mondok semmit.
Egyébként az alkotásban élem ki, amit szintén nem szeretek megmutatni sok valakinek,mert idegesít hogy csak annyit mondanak , miért kell ilyet csinálni?
szadista? hát ezek szerint neked rosszak a tapasztalataid...
egyébként a korábban említett személytelen áterhez nem akarnék menni, bár gyógyszer néha jól jönne...bizonyos emberekkel el tudnám képzelni a terápiát, de ahhoz azért tudni kellene, milyen ember az illető, hogy néz ki, hogy beszél, stb.
"szóban meg egyáltalán nem, ezért nem is mennék semmiféle áterhez. nincs nekik mondanivalóm, nem akarok, nem is tudok mit mondani."
ezt írtam akkor, nyilván egy rossz hangulat mondatta velem, de tkp. így van, ha most kérdeznének, magamtól nem tudnék mit mondani, nem tudnám, hogy kezdjem el
akkor nem azon bántódtam meg, csak azt hittem, hülyének tartasz, nézd el nekem...
A tényleg alacsony tudásszintű emberek szerintem nem is így fogalmaznak és reagálnak :)"
kedves vagy, de még ha talán butának nem is vagyok annyira szörnyen buta, de műveletlen az igen, keveset tudtam, azt is gyorsan felejtem, szóval viccen kívül, elég sötét vagyok...
azért kell átgondolnom, mert én magam sem tudok sokmindent...elég bonyolultak és homályosak vagyunk belülről, a homály meg elbizonytalanít, megzavart, nem szeretem az ilyesmit, de úgy tűnik a lélek iylen...
"Bár bevallom őszintén mikor nem tudok örülni , szenvedek,annyira mélyen vagyok bevennék egy ilyen vackot, de tudom hogy nem megoldás."
rövid távon az. rosszul voltál, jobban lettél. ez átmenetileg elég, nem?
"Nem jó ha mindent elfojtasz ,én is ilyen vagyok. Van amiben ki tudom élni sok elfojtott érzelmem,de ez nem elég ahhoz hogy teljesen jól legyek."
hát igen, talán bizonyos hisztisségem is annak köszönhető (az utóbbi időben jelentkezett ez), hogy elegem van már az örök elfojtásból, nem bírok mindent bent tartani, elég volt... de persze mások előtt, irl vissza kell fojtanom őket továbbra is
Amikor én voltam áternél,az is ilyen volt.Tök személytelen,ráadásul szadista is. Azt hittem hogy te nem akarsz áterhez menni,alefnull,mert nincs rá szükséged.De lehet hogy csak rosszul emlékszem.Még meg is bántotalak amikor felvetettem ezt a lehetőséget.Na mindeggy.Lehet hogy megint az én elmém vacakol.
a másik a pszichiáter kérdése, pontosabban egy vetülete. én régebben úgy gondoltam, hogy a gyógyszerfelírás a csúcs, az megold sokmindent, a többinek nem sok értelme van, kivéve néhány speciális helyzetet.
másrészt viszont lehet, hogy nem így van, nem értek hozzá, meg mások tapasztalatai ellentmondanak ennek, tényleg igaz lehet, hogy egy "kis beszélgetés"-hez is mekkora tudásra lehet szükség, meg való igaz, hogy az általad is leírt pszichiáter személytelen kicsit, pont akkor mikor a legnagyobb szükség lenne a személyes kapcsolatra.
Örülök annak, ha mások is leírják a tapasztalataikat, szeretek másoktól tanulni, (mondjuk az én tudásszintemen inkább csak tanulni lehet másoktól ) szeretem az ütköző véleményeket, igazából csak kisszámú dologban van nagyon merev álláspontom (de ott igen).
igazából fogalmam sincs, milyen lehet a jó pszichoterápia. akinél én voltam régen, az írt hangulatjavítót, de látszott rajta, hogy nem érdekli egyáltalán a dolog (ez úgy 10 éve volt)
nem szeretek sírni mások előtt félek h. kinevetnek -ezeket tényleg nehéz leküzdeni."
hát igen, én félek attól hogy bizonyos dolgok milyen reakciót váltanának ki bennem. ehhez sok félelmem kapcsolódik, azokról most nem szeretnék írni, csak annyit említek meg, hogy lehet, hogy bizonyos dolgok kihoznának belőlem is mondjuk egy nagy sírás, vagy éppen kiabálás és dühöngést... mások előtt nem akarom.
mindig szégyelltem kimutatni az ilyen érzelmeimet, visszafojtottam őket, máig szégyellem, mikor nem sikerült (idegenek előtt)
nos, megint sokminden jutott eszembe, de kicsit össze is vagyok zavarodva, úgyhogy most azokról nem beszélek, van még amin gondolkodnom kell, aminek még ki kell kristályosodnia, sokmindent nem látok/érzek még világosan gondolom te is voltál/vagy így ezzel, sokminden van az emberben, amit nem ért pontosan, időre van szüksége... ezekről tehát most nem beszélek, csak két dologra regálok
A pszihiáterrel nekem az a bajom, hogy olyan mintha igazából nem foglalkozna veled, mert csak a gyógyszert írja fel ezenkivül feltesz neked 1-2 kérdést mintha érdekelné..
Tehát nem túl lelkiismeretes.
De ez az én véleményem.
A pszihológus viszont egész más. Annál is gondoltam,hogy mert sok betege van csak egy vagyok a sok közül és nem lesz olyan személyes. Ami igaz is vmennyire meg érthető, mert hát neki ez a munkája.
Ettől kicsit el kell tekinteni, de ennyire ez sem vészes, mert mikor pánikoltam nagyon akkor pl. mindig szorított nekem több időpontot, mert látta ,hogy nagyon nem vagyok jól.
Meg azért nekik se olyan könnyű az összes beteg összes "hülységére" emlékezni ezenkívül jártas lenni sok témában, hogy el tudjon veled beszélgetni arról is ami a te érdeklődési köröd, meg ne égesse le magát esetleg, ne mondjon nagy butaságot...
Írtad, hogy általános dolgokról van szó. Arról is lehet szó, de azért jársz oda hogy a lelki gondjaid elmondd neki, persze nem tudom hogy egyből bele kell vágni a közepébe vagysem,
én így csináltam mivel zárkózott vagyok és lassan egy éve járok , de még sok minden van amit én se tudtam elmondani, mert igaz is, nehéz ilyen dolgokról beszélni.
neten valóban könnyebb. De úgy érzem vmennyire már sikerült megnyílnom.
Egy picit bennem is megvolt ez a szégyellősdi ezzel kapcsolatban is. Most már ezzel úgy vagyok le sz.rom ki mit gondol ...
Lehet kéne vmi apróbb cél neked is.
Van amiben jó vagyok és sikerem is volt a dologban ezen a téren van egy kevés önbizalmam, de ezt nem tudom a többi dologra átfordítani pl az emberi kapcsolatokra...
Élőben azért is nehéz sokszor beszélni ilyenekről mert könnyen befordulok esetleg, nem szeretek sírni mások előtt félek h. kinevetnek -ezeket tényleg nehéz leküzdeni.
amúgy de jó így beszélgetni, ha IRL lennénk, biztos nagyon zavarban lennék, nem nagyon menne a beszélgetés ilyesmiről, így meg lehet. ez csodálatos dolog, szerintem. nem tudom, te élőben mennyire tudnál ilyesmiről beszélni...
" felnőtté válás is nehéz pont ezek miatt, ha nincs túl sok jó élményed tapasztalatod az élettel kapcsolatban.Meg ezek után még talpraesettnek is kell lenni. Ez a tulajdonság bennem sincs meg."
így van. szerintem is genetika+ gyerek és fiatalkori élmények eléggé meghatározóak
"Úgy érzem én is ,hogy kell segítség, de ugyanakkor szerintem nyűg vagyok, mert elvárnák, hogy normálisan tudjak élni.Saját magamtól is elvárnám."
igen, ez részben ismerős, mert tőlem is elvárnák és szükségem lenne valakire, de mivel nyűg vagyok, nem találok olyat. A másik részét pedig megértem teljesen, de nálam nem így van, igazából én magamtól nem nagyon vártam el semmit (lehet, ez baj) mert úgy érzem, úgyis csak kudarcot vallanék
pszichiáternél régen voltam, mivel kisvárosban lakom, kevés a választék és nekem elég rossz a tapasztalatom, nem igazán lenne olyan, akihez szívesen mennék... ami meg fizetős, hát nem tudom nálunk mi lenne, de anyagilag egyelőre kizárva.
meg bevallom, elsüllyednék szégyenemben, ha mondjuk járnék és kitudódna... vannak olyan munkahelyek, olyan emberek, ahol-és akiknél ez nem gond, hát sajnos ez kevés hely, ember.
ugyanakkor örülök, hogy neked jól működik. gondolom, ez olyan általános beszélgetés lehet...
Fizikai értelemben, és nem is akarom feleslegesen rabolni mások idejét, se szórakozni az illetővel.Tudom hogy nekem se esne jól."
ez így van, ezért szigetelődünk el a többiektől...
de nálam a végtelen távolság annak a triviális ténynek az _érzése_, hogy csak testileg tudunk egyesülni, lelkileg soha, nem tudunk egymás fejébe, lelkébe bújni, így összeolvadni...
de igazából akkor kezdődtek a bajok, mikortól felnőtté kellett volna válni, döntéseket hozni, én úgy tűnik gyenge vagyok ehhez, rettegek az ilyesmitől, erre persze az utóbbi időben jöttem rá, korábban egyáltalán nem így láttam... úgy érzem, nem megy nekem ez az egész, segítség nélkül legalábbis nem
"Ennek is ki kellett alakulni valahogy. Rossz volt a gyerekkorod, tiniédzserkorod ? Ha nem akarsz róla beszélni nem kell, mert tudom hogy nehéz meg esetleg ha szégyelled. én se szivesen beszélek róla, mert szánalmasnak találom :S"
semmi olyanról nem kell beszélni, amiről nem akarsz, nekem is van olyan.
a kérdésre válaszolva: egyszer erről írtam magamnak, sok oldalas szöveg lett, de azóta eldobtam, és igazából sokmindent most sem akarok mondani.
címszavakban:
negatívumok voltak, hogy apám egy időben alkoholt fogyasztott és ebből voltak problémák, féltem tőle kisgyerekkoromban, még ma is félek, nálam sokkal agresszívebb. igazából engem nem bántott komolyan (fizikailag) de lelkileg megviselt, nyolc éves korom előtti idők szintén negatívum volt anyám betegsége, a viszonylag zárkózott életmód, némiképp problémás anyagiak
pozitívum volt, hogy törődtek velem, eltartottak, valamennyire még ma is bár anyagilag most már nem fog menni, meg igazából eseménytelen, de nem viselhetetlen tinédzserkorom volt, sokkal rosszabb is lehetett volna az egész gyerekkor
Ha nem foglalkozunk vele mikor kinevetnek akkor mindegy komolyan gondolták e vagy sem."
értem én, de ezt szerintem nagyon nehéz elérni, én nem tudok nem foglalkozni. Mert ahhoz jól kellene lennem, meg kellene tudnom élni egyedül, kellene minden téren önbizalom, amíg ez nincs, addig nem megy. Én ráadásul "remek" helyzetben vagyok, mert mint írtam, csak bizonyos helyzetekben, személyekkel kapcsolatban jelentkezik, amúgy meg nem. akinek általában így van, annak még sokkal-sokkal szörnyűbb lehet...de ott már szvsz tényleg csak szakember segíthet, én még tanácsot sem tudok adni
"Érdekes ,hogy így el tudod képzelni a dolgokat h. ha nő lennél milyen lennél:) nem akarom részletezni miért nehéz nőnek lenni ...:)"
jaj, de nehogy véletlen úgy gondold, hogy szerintem könnyű nőnek lenni, dehogy, meg persze hogy nem tudom elképzelni, milyen lehet. amúgy meg ha valakinek baja van, az fáj az illetőnek, nemtől függetlenül. igazából én is csak vigasztalom magam
de tényleg, viccen kívül ezzel senkit nem akarok megbántani vagy valami, többet nem mondok ilyet... igazából bunkóság is volt, úgy tűnik mintha ezzel kisebbíteni akarnám a problémájukat...pedig tényleg nem
"Mikor kezdett volna valami kialakulni hirtelen szétfoszlott ,csak egy illúzió volt az egész." -szóval erről csak annyit , pl vki közölte ,hogy nem is akar barátnőt.
ez nem volt akkora csalódás, így utólag se bánom, mert én se szerettem az illetőt...és még a legelején mondta.
a másik amit még ide sorolhatnék hát azt kicsit hosszú lenne leírni, meg nem is akarom részletezni. mivel az illető beteg is volt , néha úgy tűnt mintha viszonozná , de mégse...
ez bonyolult. lényeg hogy rosszul végződött ez is.elég mély nyomot hagyott bennem.
Érdekes akkor nálad fordítva van, mert nálam inkább akkor , ha el kell mennem és bizonyos helyzetekben, sokszor váratlanul.
Meg szeretek egyedül lenni voltam már max 1-2 hét és jól éreztem magam. Lekötnek a teendők. Nem tudom ugyan meddig bírnám ,mert akkor is előfordult h. urrá lett rajtam a depi.
"az életemet teljesen kilátástalannak és értelmetlennek érzem, a kedélyállapotomtól függetlenül, és ráadásul egyedül megélni sem tudnék, kell valaki, aki figyel néha rám, kicsit törődik velem. "
Hasonlóképpen érzek én is. Valószínüleg ez a baj, mert másoknál nincs meg ez az érzés ilyen formában,
Ennek is ki kellett alakulni valahogy.
Rossz volt a gyerekkorod, tiniédzserkorod ? Ha nem akarsz róla beszélni nem kell, mert tudom hogy nehéz meg esetleg ha szégyelled. én se szivesen beszélek róla, mert szánalmasnak találom :S
A ruhás témával kapcsolatban annyit, hogy ezzel egyet értek. Volt olyan korszakom mikor elég fiúsan öltözködtem most utólag így szégyellem is. szerencsére ezen változtattam, de mai napig nem bírom az olyan kivágott testhez simuló ruhákat. megpróbálok úgy öltözni ,hogy jól érezzem magam ,de azért nőnek nézzek ki. :)
legalábbis igyekszem néha még ígyis "igénytelen" vagyok...
Érdekes ,hogy így el tudod képzelni a dolgokat h. ha nő lennél milyen lennél:)
