Tedd, hogy haragodat legyőzze a szeretet; a benned élő rosszat a jóság; az önzésedet a nagylelkűség; a hamisságodat az igazság. Mert a gyűlöletet soha nem fékezheted meg gyűlölettel. A gyűlölet egyetlen orvossága a szeretet.
Minél több a beszéd meg a gondolkodás, annál messzebb vagy az igazságtól. Ha felhagysz minden beszéddel és gondolkodással, nincs olyan hely, ahova el nem juthatsz.
- Nem tudom, mi a legfőbb jó, nem tudom, mi az igazság, nem tudom, ki kérdez, és nem tudom, miért adtam ezt a választ arra a kérdésre, amire nem tudom a választ.
- Akkor hát miben lehetünk biztosak?
- Hogy az igazság a legfőbb jó.
- Mester, mi az igazság?
- Nem tudom.
- Mégis a legfőbb jónak tartod. Miért?
- Nem tudom, mi a legfőbb jó, nem tudom, mi az igazság, nem tudom, ki kérdez, és nem tudom, miért adtam ezt a választ arra a kérdésre, amire nem tudom a választ.
- Akkor hát miben lehetünk biztosak?
- Hogy vagy az igazság a legfőbb jó, vagy nem. Vagy nincs olyan, hogy vagy.
- Mester, mondd, mit tehetünk valójában a gyermekek szenvedése, az anyák kései magánya, a fűszálak hajnali remegése és a vágóhidak apokalipszise ellen? A mester nem felelt azonnal. Másnap is hiába várták tőle a választ. Harminchárom év telt el. A mester akkor összehívta a tanítványokat, fölemelte a tekintetét, és nagyon halkan azt mondta: - Semmit.
A vágyakozásnak hat csoportja van: anyagi alakzatok utáni vágyakozás, hallott, szagolt, ízlelt, érintett dolgok utáni vágyakozás, lelkiállapotok utáni vágyakozás.
Négyféle mohó vágy van: az érzéki gyönyörök utáni mohó vágy, a vélemény utáni mohó vágy, a szabály és rítus utáni mohó vágy és az "én" elmélete utáni mohó vágy.
Lin-csi kolostorában egy reggel így szólt az apáthoz ifjú tanítványa, Jen-csao szerzetes. - Mester! Éppen kerek egy évet töltöttem kolostorodban. Részt vettem foglalkozásokon, szorgalmasan dolgoztam, számos alkalommal vonultam vissza meditációra. Lelkem nyugalmát mégsem lelem. Most tehát elmegyek! - Járj szerencsével, Jen-csao! - válaszolta hűvösen Lin-csi, s otthagyta a szerzetest. Jen-csao megsértődött. - Várj, Mester! Meg se kérded, hová megyek? - Mindegy neked, hogy merre mész, Jen-csao! Lelked békéjét úgysem leled. - Azt mondtad egy éve, hogy itt nálad meglelem. Egész éven át nem kíméltem magam, minden percem ezért áldoztam. Ennyi erőfeszítés nem lehet hiábavaló! Rossz mesterem voltál, Lin-csi - panaszolta az ifjú, majd végtelen szomorúsággal hozzátette: Lelkem békéje távolabb van tőlem, mint valaha. Félek, ezután már valóban sehol nem lelem. - Egyszer, még ifjú szerzetesként, lent délen, a hegyek között többször is találkoztam egy öreg paraszttal - fogott példázatba a Mester, hogy megvigasztalja a tanítványát. - Ez az öreg paraszt mindig ugyanazon az úton járt meglátogatni a gyerekeit a hegy túlsó oldalán. És akárhányszor találkoztam vele, mindig egy marék földet vitt a zsebkendőjében. Egyszer aztán megkérdeztem tőle, hová viszi a földet. - A családunk egyik fele a hegy túlsó oldalán él, a másik fele meg ideát. Nehéz átmásznunk a meredélyen, amikor meglátogatjuk egymást. Ezért odébb hordjuk innen ezt a hegyet. - Azt mondtam neki: Öreg, ez a hegy nagyon nagy. Nem tudjátok elhordani. Hogy képzelitek? - Minden úton mindegyikünk elvisz a hegyből egy marékkal. Az itteniek is meg az ottaniak is, és majd az unokáink is. A hegy egyre kisebb lesz, mi pedig egyre közelebb kerülünk egymáshoz - felelte az öreg. - Jen-csao - emelte fel a tekintetét az ifjúra a Mester - te is így kerülhetsz közelebb a lelked békéjéhez. Csakis így. Ne legyen a munkádban erőfeszítés. Ne siess! Ne kapkodj! S meglásd, elhordjuk a hegyet, észre sem veszed - szólt a tanítványához Lin-csi apát egy reggel, kolostorában, a Huo-to folyó partján.
