Keresés

Részletes keresés

tompus Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9062
pulp kolléga útmutatása alapján megnéztem a visszaigazolási email végét és abban valóban benne van, hogy jelentős menetrendmódosítás esetén visszaadják a pénzt vagy át lehet foglalni másik járatra (semmiféle 3 hónapos megkötés nem szerepel). Ez alapján persze simán mondhatnák, hogy visszaadjuk a pénzt és ezzel teljesítettük ezt a pontot.
Ennyi volt a felkészülés. :-) Meg az, hogy böngésztem a wizz menetrendjét, hogy mire lehetne becserélni.
Előzmény: gambl-R (9059)
pulp Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9061

Érdekes látni most a topicot. A nagy anyázás helyett mekkora az elégedettség, pedig az már az elején is jó eséllyel látszott, hogy refundnak, vagy áriratásnak lennie kell. De úgy látszik, amíg konkrétan meg nem valósult, senki sem hitte el.

 

Egy kollégám annó Krakkóba foglalt, de mint kiderült, egyedül lett volna a gépen. Átíratta PMI-re. Persze az törlés volt. Mindezt csak azért mondom, mert a velencei kamufoglalás azzal a szerény eséllyel is kecsegtet, hogy új járatnál ha nagyon szar lesz a fogyás, a járat már el sem indul. Szeptember elején pedig még ott vannak a jó kis nyári úticélok és a szállások is olcsók.

 

Mi egyébként úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk a változtatást, mivel a visszút teljes nap lesz, tudunk egyet síelni is. Aztán reménykedünk, hogy ne éjjel 3-kor érjünk haza.

Ízirájder Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9060
nekem is csak akkor jó ha nincs ilyen szabály :)
BUD-CLJ tűnik árban a legjobb, módosításra építő befektetésnek :)
Előzmény: gambl-R (9058)
gambl-R Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9059
Majd tompus kollégát kéne meghallgatni, hogy mennyire készült fel, és mi alapján, mikor betámadta a call centert ! :)))
Előzmény: Ízirájder (9057)
gambl-R Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9058

PMI nekem nem jó ! Egyrészt már megvettem augusztusra méregdrágán :(((, másrészt meg jún. 17-től van, az meg már nekem kiesik a három hónapból. ( két nappal )

Előzmény: Ízirájder (9057)
Ízirájder Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9057
ööö...itt nincsenek szabályok :)
Nekem ettől tart a moratórium a céggel szemben, de esetleg egy június közepi PMI-t negyduzzogva lerepülnék a 700 Ft-os bujott Milánómmal :P
a 3 hónapos kitétel megléte lenne érdekes.
Előzmény: gambl-R (9056)
gambl-R Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9056
Sikerült már megtalálni valakinek az erre a szituációra szóló szabályt ?
gambl-R Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9055

Na, ezt a korlátozást még valahogy kibírom ! :)))

Komolyan mondom, ha ez igaz, akkor én még majdhogynem örülök is ! Ugyanis egy pár nappal korábban lesz egy másik "befektetős" utam a ryan-nel. ( remélem ők nem módosítanak ) Túl sűrű lett volna így a program. Ha tényleg beválthatom bármire 3 hónapon belül, akkor komolyan ezentúl vadászni fogok a törlésre esélyes desztinációkra ! El se hiszem, komolyan ! :))) Most már csak az a kérdés, hogy mit találjak ki helyette ? Olyat, hol még nem jártam, és még a menetrend is használható.

Előzmény: zahnstein (9051)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9054

abban nem vagyok biztos, 100 ezres jegyet adnak egy promóért cserébe, max akkor, ha a gépen sok hely van egy-két nappal az indulás előtt.

Előzmény: tompus (9047)
zahnstein Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9053
természtesen nem 8I, hanem 8Z
Előzmény: zahnstein (9051)
gambl-R Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9052
Akkor nekem Kréta még pont beleférne ! :)))
Előzmény: zahnstein (9050)
zahnstein Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9051

annyi korlátozás van, hogy csak a W6 járataira lehet csereberélni

 

a 8I járataira (Wizz Air Bulgaria) nem lehet cserélni, de eddig csak a SOF-VAR és SOF-ADB (Izmir) járatokat üzemeli (fogja üzemelni) a 8I

Előzmény: gambl-R (9043)
zahnstein Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9050
eredeti út
Előzmény: gambl-R (9048)
zahnstein Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9049

egy kis szerencse azért kell hozzá :-)

egyébként működik

Előzmény: gambl-R (9043)
gambl-R Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9048
Mitől számít a 3 hónap ? Az eredeti út, vagy a módosítás időpontjához képest ?
Előzmény: tompus (9047)
tompus Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9047

Ultra low cost modell. Minden fillér számít. Ha meg lehet valamiről győzni a vásárlót, akkor megpróbálják.

Én sem erősködtem, hogy sehol sincs leírva a 3 hónap, kérek 100ezres krétai jegyet. Örültem, hogy utazhatok olcsón olyan helyre, ahol még nem jártam és emberi időben. Ha van olyan, aki hamarabb feladja az külön nyereség a cégnek.

 

Előzmény: jazzcool1,2 (9046)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9046

egyébként az sem tartanám valószínűtlennek, ha utasításként ki lenne adva, hogy be kell próbálkozni, hátha bejön

 

Ez kizárva, egy sok milliárdos nagyságrendű multi vállalkozás ilyet nem engedhet meg magának.

Előzmény: zahnstein (9036)
tompus Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9045

Meg lehet kockáztatni, hogy veszel egy BUD-Treviso jegyet és reménykedsz, hogy egy még nem létező járatot úgyis módosítanak (szeptemberre fillérekért adják) és ha módosítják, akkor mész PMI-re nevetséges áron, ha meg nem, akkor elmész Velencébe.

A 3 hónapos korlát miatt (ha valóban létezik), akkor a mostani milánós szuper promos jeggyel nem lehet az überdrága desztinációkra menni.

Előzmény: gambl-R (9043)
tompus Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9044
Igen.
Előzmény: Törölt nick (9040)
gambl-R Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9043
Ez most nem mondod komolyan ! Akkor akár még jól is járhatunk ezzel a módosítással !?
Előzmény: zahnstein (9039)
tompus Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9042

Átfoglalhattam egy az egyben ingyen. Már meg is jött az új foglalás. Sokra nem mentem volna azzal, ha beszámítják az árát. :-) Kb. ~65ezer Ft lett volna a BUD-NYO-BUD 2 főre.

Nem tudom, mennyire szabály a 3 hónap (szerintem az is csak egy bepróbálkozás volt), mert ez sincs sehol sem leírva. Mondjuk az is érdekes, hogy ez az egész átfoglalósdi a foglalási papír végén van megemlítve, az utazási szabályzatban, amit az ember elfogad, abban nincs.

Legalább sikerült viszonylag jól kijönni az egészből, a szállást is már visszamondtam és azt is visszaigazolták. Stockholmban és Svédországnak azon a részén sem jártam még.

Majd máskor/másképp eljutok Olaszországba.

Nem rágtam végig magam a menetrenden, de hol vannak napközben a wizz gépek? W-pattern-t nyomnak? Alig találtam emberi időpontot. Vagy hajnalban indul a gép vagy késő éjjel érkezik. És szombaton meg alig van járat valahová.

Előzmény: gambl-R (9037)
Ízirájder Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9041
vagy holnapután kell menni Bergamoba. hátha 2 nap alatt nem rajzolják át a menetrendet :)
Előzmény: zahnstein (9039)
zahnstein Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9039

ilyenkor ingyé, egy az egyben áttesznek

 

vagyis így lehet a SUPER-HYPER-PROMOs 2000 forintos BUD-CLJ-BUD jegyből is akár BUD-PMI-BUD vagy akármi

Előzmény: gambl-R (9037)
gambl-R Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9037

Szép ! :((( Meg az is, hogy neked kell keresned őket, ha ők változtatnak !

Mit is jelent ez a módosítás pontosan. Beleszámolták az új jegy árába a régit, vagy egy az egyben átfoglalhattál arra, amire akartál ?

Előzmény: tompus (9034)
zahnstein Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9036

kicsit OFF, de egyik kedves fiatal hölgyismerősöm dolgozott a W6 ügyfélszolgálaton, valami nevenincs kft-hez van kiszervezve e tevékenység

 

a lényeg az, hogy a hölgy mindig azt mondta, amit ő helyesnek gondolt, és ha az utas elkezdett vitatkozni, akkor megnézte, mi is van leírva, és gyakran az utasnak volt igaza (talán ezért is dolgozott ott rövid ideig)

 

egyébként az sem tartanám valószínűtlennek, ha utasításként ki lenne adva, hogy be kell próbálkozni, hátha bejön (bár ezt a hölgyismerős tagadta)

Előzmény: Ízirájder (9035)
Ízirájder Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9035
korrektek ismét... félelmetes, hogy mindig át akarnak dobni a palánkon :) gondolom 10-ből fele beveszi és máris jól jártak
Előzmény: tompus (9034)
tompus Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9034

Felhívtam őket.

 

- Van egy milánói foglalásom, jelentős menetrendmódosulással, szeretnék helyette másikat.

- Kérem a foglalási kódot... (megadom)... Nem lehet, mert ez akciós jegy.

- A jegyek legalább fele akciós és a foglalási visszaigazolásban sincs olyan kitétel, hogy akciós jegyekre más szabály vonatkozna.

- OK, egy kis türelmet............. Valóban lehet akciós jegyet is átíratni. Bárhonnan bárhová, +-3 hónap. (Kréta így sajnos ugrott)

 

Így lett egy NYO pünkösdre.

Most már csak a szállást kell visszamondanom.

Előzmény: gambl-R (9032)
balou84 Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9033
Hú ez az 5.10-es indulás azért már nagyon durva... Állítólag van akinek már adtak új foglalást CIA-ra (!).
Előzmény: mrandor (9014)
gambl-R Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9032
Sejtettem, hogy megpróbálták ! :) Jól jártak volna ! Fizettél volna két kártyadíjat + egy telefonosat ! Korrekt...
Előzmény: Ízirájder (9031)
Ízirájder Creative Commons License 2008.01.10 0 0 9031
sőőőőt. még le akartak venni, mert ugye a következő foglalásánál csak telefonon tudtam jóváíratni a kredtitet és erőltette az ügyintéző, hogy telefonos foglalási díj terheli ezt a metódust + ugye a különbözetet fizettem kártyával, amiért alapból felszámoltak kártyadíjat... vicces lett volna...
Előzmény: gambl-R (9030)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!