Az utóbbi néhány hozzászólást mely Kelemen Sándor halálával kapcsolatosan íródott nem lehet szó nélkül hagyni!
Először is, nyugodj békében Sándor!
Másodszor nem hajszoltuk bele semmibe. Aki ismerte, tudja, hogy hálás volt a felkérésért és nagyon megtisztelőnek tartotta. Szakmai alapon történt a kiválasztása. Azt hiszem, nem kell ragoznom, hogy nem egy platformon voltunk. Voltak is emiatt támadásaink, de szerintem mindenki megértette, aki beszélt velünk vagy mélyebben belegondolt, hogy miért kértük fel őt. Miután dolgozott az Ózdinvestnél és az Ózdszolgnál is, így kézenfekvő volt a foglalkoztatása, mert az átalakítások érintették mind a kettő céget. Tehát nem hajszoltuk bele semmibe, sőt!
Harmadszor. Elmondanám, hogy december 31-ig őt neveztük volna ki a mai testületi ülésen. Ezt sokan meg tudják erősíteni. Ennyit arról, hogy csak arra kellett, hogy a „piszkos” munkát végezze el.
Negyedszer. Mélységesen felháborító, és akkor finoman fogalmaztam, hogy egyesek politikai pocskondiázásra használják fel valaki halálát.
A temetésen részt fog venni a város első kettő embere is, mert így tisztességes és illendő. A kegyelet és megemlékezés jár Sándornak! Én sajnos nem tudok ott lenni, mert egész napos elfoglaltságom van.
Ennyire nem lehetsz tájékozatlan, hogy ebben az esetbben a Volánt szidod. Az önkormányzat támogatja a működésüket, vagyis ők szabják meg, hány járat kell a városba. Amíg ezen a területen spórolnak, a csókos intézményvezetőknek nyomatják a több százezres jutalmakat. Ha erre a majdnem tehetséges brancsra szavaztál, most üss a kezdre és elmélkedj a jövőn.
Ne csodálkozz, ezek ennyire tetvek. Mert azt minden normális ember tudja, hogy a politika ott kezdődik, ahol a tisztesség véget ér. Benedekék áldozatául esett a köztiszteletben álló dr. Fejér Levente, aki túl becsületes volt és nem bírta lenyelni az aljasságokat. Vitálisék viszont Kelemen Sanyit csalták lépre, akinek nem volt módja kikerülni azt, amit neki szántak. Alig várta, hogy nyugdíjba vonulhasson, de előtte feladatául szabták, hogy barátainak adja kezébe a felmondást, mert a gerinctelen narancsosok nem mertek kiállni és "ellenségeiknek" a szemébe nézni. Ismerjük őket, ennyire képesek, ennyit érnek. Sanyi részben végrehajtotta az aljasságot, mert mást nem igen tehetett, de belehalt. Kiváncsian várom, ezek az agyhiányosak el mernek-e menni a temetésére. Persze, akinek nincs lelkiismerete és ítélőképessége, az mindenre képes.
Hát az önbosszantást nem úsztam meg, mert az a járat, amiről beszéltem, megszűnik. Sőt egy másik is, amit ritkán ugyan, de igénybe vettem. Köszönöm Volán.
Elérhetők az önkormányzat rendeletei a www.ozd.hu önkormányzat fülre és utána a bal oldali rendeletek fülre kattintva. Sok találgatás és önbosszantás megspórolható
A buszon azt hallottam, hogy megszűnik több helyi járat, többek között a fél hatos "2"-es is. Tudtok erről valamit? Lassan megérik bennem az elhatározás, hogy gyalogoljak, mert a növekvő költségek és az utazás színvonalának csökkenése miatt már nem éri meg bérletet venni.
Műszak végeztével a gyárkapuhoz közeli kimérésben el szerettem volna fogyasztani egy fél Bitter keserűt, betértem hát.. Amíg letámasztottam kerékpáromat (amit az akció után persze a járdán toltam volna csak), félszemmel akrobatikus mutatványra lettem figyelmes. A hangerő még nem tűnt túlzottnak, amivel a kommentárt szolgáltatta az előadó. Egyik lábát térdben hajlítva felhúzva állt, egyensúlyozott, (talán igazat adnék neki) azt kérdezte, hogy ha valaki ittas, az meg tud állni így? Valószínű, hogy a hölgy - aki a kimérésben műszakja utolsó félóráját töltötte - nem láthatta az attrakciót az ajtó függönyözött üvegén át, mindenesetre nem szolgálta ki a három személyt, az előzményeket nem ismerem. Amikor odaértem a kimérés ablakához, láttam, hogy a kis helység mutatványtól és tőlem is "legtávolabbi" csücskében mosogatja a poharakat. Közben az előadás zajlott, talán már fokozódó hangerővel. Kértem volna a felesemet, de egyikük ellökött az ablakból, jobbnak láttam hátrálni, kezemben a kiaprózott pénzzel hátramentem a két, már fogyasztó munkatársamhoz, gondoltam majdcsak elmennek mindjárt. Miután látta a három tag, hogy nem valószínű, hogy ki lesznek szolgálva a mai este folyamán, egyre dühösebben fogalmaztak. Például egy ilyesmi rémlik: - Ilyen kemény ez a csaj? Kivel kemény? Mindjárt bemászok az ablakon! Büdös kurva! Kurva anyját, megyek, bemászok! Derékig be is ugrott, majd mintha hirtelen mozgást végzett volna odabent, talám a lány felé üthetett, talán nem is egyszer.. Megszólalt a kb. 7 csendesen fogyasztani kívánó vendég egyike, egy bajuszos, szemüveges, kövérkés ember a sarokból, hogy hagyjátok már abba, talán mondta azt is, hogy menjetek már el. A három tag közül egy már rúgta meg a vasoszlopot mérgében (a bicajomat féltettem, ha csakugyan elindulnak kifelé, még tönkrevágják, mert útbaesik), talán ő ment neki az öregnek. Sötétben egyformák voltak... Valaki mondta: hívjátok már a rendőröket! Egyik srác elindult ki az útra, telefonért nyúlt, én meg mondom, megyek a f@szomba, (reméltem, hogy élve kijutok, el kellett mennem ugyanis a három tag mellett, akik az öreget gyepálták közben) kitoltam bicajom, ráültem. Kártyámon nincs pénz. Elindultam.. A lángososhoz raktak az oszlopra kamerát, meg segélyhívót! Na, ez kell! Kipróbálom. Röviden: nem működött. Tétováztam, köröztem egyet a posta mögötti parkolóban, látom, hogy talán elszaladnak. ..de nem, hallom: - dobd el a telefont! - nem hívtam a rendőröket! - dobd el (volt csúnya beszéd is, mindez éktelen hangerővel) Elindultam, gondoltam, beszólok a rendőrségre, de menet közben átfutott agyamon: biztos kérnek nevet, címet, tanúskodás, kinyírnak, hajjajj.. Mégsem hagyhatom! Mit csináljak? Már a járdán voltam.. hm..Látom, ketten beszélgetnek egy járőrkocsinál.. Na, odamegyek, gondoltam, megkérdem, hogy név nélkül lehet-e panaszkodni, de mire odaértem, már elindult a kocsi, leintettem. - Jó estét! - mondom, miután leengedte a sofőr az ablakot - balhé van az ufónál, az egyik már be akart mászni a csajhoz, akit már lekurváztak, meg lehet, hogy elhagyták már a helyszínt a Spal melletti úton. Kb. félszavakból próbáltam összerakni mondanivalómat, annál is inkább, mert az idegtől levegőt is alig kaptam.. Ők figyelmesen meghallgattak, megnyugtató volt, hogy meghallgattak, hogy az arcukról leolvasható volt a nyugalom, látszott, ők nem látták, amit én, jó volt olyan embert látni, aki nem volt tanúja pár pillanattal ezelőtt annak, amitől nekem halálfélelmem volt! Közölték, miután kibeszéltem magam, hogy odamennek épp.. Elindultak, én is elindultam.. Én hazafelé.. Egy valami aggaszt.. Imre bát nem láttam útközben(Ő az egyik munkatárs, akikhez odamentem), pedig anyámnál megálltam egy cigire, néztem az utat is, talán tanúként adatokat vesznek fel tőle, vagy csak elkerülte a figyelmem? Ha tanúként.. , akkor miért? Csak az általam ismert dolgok miatt? Vagy lett valami a szemüveges öreggel? Holnap meló után fogom tudni megírni.
Eddig ilyen fazonok, tehát ilyen akciók sem voltak az említett helyen. Elképzelhető, hogy az idő előrehaladtával nem csak este, majd később már nem csak italozóhelyen lesz oka félni ilyesmitől egy kétkezi munkásnak? FÉLNI!
Nekem ez úgy tűnik, mint a kétezer új rendőr szolgálatba állítása. Persze arról némán hallgatnak, hogy mennyien is mentek nyugdíjba.
250 új munkahely...meg ugyanennyi munkanélküli. Bár a GE-nél a többség csak "KFT"-s tulajdon egy hónapos szerződéssel. Így végül is nem jelenthetjük ki nyíltan, hogy a GE elbocsájtott dolgozókat...
Az ózdi csapat úgyszintén együttműködik a közeli Miskolci Egyetemmel, annak érdekében, hogy javuljanak a diákok elhelyezkedési lehetőségei, megfelelő munkatapasztalattal, illetve részvétellel a “GE Innovation Academy” – GE Innovációs Akadémián -. Az akadémia lehetővé teszi tehetséges diákok részére, hogy részt vegyenek GE-s projekteken és karcsúsított gyártás – Lean Manufacturing – szimulációkon.
Az ózdi dolgozók rendszeresen végeznek önkéntes feladatokat a helyi közösségekben a GE Volunteers keretein belül, mint például kertészkedés, vagy újjáépítés. Az egészséges életmód is fontos szerepet játszik az üzem dolgozóinak az életében, legyen szó úszásról, vízi tornáról, teniszről, vagy családi erdei kirándulásokról. Az üzem által szervezett sportesemények igen népszerűek.