Nem nekem kell komolyan vennem Brazzo-t, hanem akik alkalmazzák. Amit leírtál mellette szól és azokkal akiket igazolt azokkal nekem semmi bajom, csak bíztam benne hogy most jobb lesz.
Arról nem beszélve, hogy Roca helyére tavaly szintén kiadtunk 10 misit (15-öt?) Cuisance-ért, akit csak nem sikerült elpasszolni 20-ért. Ez is rontja a mérleget.
A Sané-szerződésen azért olyan sokat ő biztosan nem fogott. Oké, hogy a 100 jóval több, mint a 40, de Sané gyakorlatilag egész évben sérült volt, amely tény alapból megfelezte volna az árát, s erre jött még rá a Covid. S ha azt nézzük, hogy a helyére fizettük egy évig Coutinhot, akkor távolról sem gondolom, hogy ő ezzel bármekkora üzleti zsenijét is tudta volna bizonyítani. Rohadt nagy szerencsénk volt, hogy a totojászás közben sérült le, nem utána két nappal...
Roca pedig egy a LaLigából simán kizúgó, tökutolsó csapat játékosa, ez a tény, meg a Covid eléggé magyarázza a hirtelen értékcsökkenést.
El kell, hogy keserítselek, Brazzo július óta igazgatósági tag, szóval eléggé meghatározó személy.
Én is nagy bohócnak gondoltam, de vannak jó húzásai, ami miatt azért átértékeltem egy kicsit a véleményem. Az, hogy a Sané deal 40 millióba fájt 100 helyett, nem olyan rossz üzlet, illetve ugye Rocát tavaly 40-ért akarták adni, most behúztuk 9-ért. A német sajtóban sem cikizik már, most is az az alapállás, hogy Brazzo delievered, szóval ha utolsó pillanatban is, de feltöltötte a keretet. Egyedül a Sarr igazoláson csodálkoznak, de a másik három igazolást jó húzásnak tartják, ahogy én is. Na jó, Effének nem tetszik Douglas Costa, de én inkább őt nem veszem komolyan, mint a bosnyákot.
Jövőre, mikor lelép Alaba, Javi, Costa és Choupo Moting, akkor már viszont gurítani kell valamit neki, akkor már nem lesz elég az alsó polc az utolsó napon.
A hétvégi játékot nézve, látok lehetőséget a fejlődésre. Brazzo a klub sóher igazolási politikáját kimaxolta, megtetézve a bohóckodásával. A jelenléte inkább tekinthető show elemnek. De szerencsére nem meghatározó személy a vezetésben. De amilyen mázlija van Hudson-Odoi is a végén hozzánk igazol és akkor megdicsőül mint Sané esetében tette.
Azzal egyébként én is elégedetlen vagyok, ahogy Brazzo az utolsó percekre hagyja ezeket a dolgokat. Persze nem tudom, hogy mennyi ebben az ő személyes döntése - mert nyilván klubstratégia ez, nem az ő hóbortja. Viszont szerintem ő egyszerűen alkatilag nem elég egy ilyen feladatra, ha én komolytalannak tartom, akkor más is - s nem véletlen, hogy ezzel gyakorlatilag folyamatosan meg kell küzdenie a német sajtóban is. Márpedig akit komolytalannak tartanak, az a last minute-transzferekben eléggé vesztő pozícióból indul, amit csak plusz pénzzel lehet kompenzálni.
Mindenesetre Hudson-Odoi-jal most már huzamosabb ideje égeti magát...
Az eredmények alapján tavaly is megoldották és ha Hansi és a csapat hozzáteszi amit tavaly, akkor az idén is így lesz. Az meg hogy nem látom a fejlődést, marad az én problémám.
Nem tudom, nekem amit írsz, tavaly volt nagyon az érzésem. Akkor még Coutinho-val "robbantani" is kellett amolyan Tesco-gazdaságosan. De akkor is kb. az volt, amit mostanra írsz: kölcsönbe valakiket, akik csak jók lesznek valamire.
Ehhez képest most azért két valódi lukat csak befoltoztak (középcsatár, jobb bekk), miközben túltengéseket pedig kezeltek.
Szerintem legkevésbé koncepció ami van az igazolások mögött. Legyen rutinjuk és üssék meg a BuLi szintet ennyi lehetett a szűrő kritérium. Ami ha az optimista forgatókönyvedet nézzük szerencsés esetben jól is elsülhet. De a legjobb indulattal is csak minimális szakmaiságot látok benne. Gondolom Hansi legalább olyan boldog mint Brazzo.
Érteni vélem a koncepciót: nem is kerestek se Lewa helyére, se a középpálya tengelyére kiemelkedő sztárt / tehetséget. Thiago pótlása kapcsán úgy lehetnek, hogy a Goretzka - Kimmich páros a legerősebb, s ha mögöttük nem forgatják fel naponta a védelmet, akkor az valóban képes egy stabil hátországot biztosítani, plusz a támadásokat is segíteni.
Moting arra tökéletes, hogy a gyengébb csapatok ellen egy az egyben kiváltsa Lewát egy vagy akár két félidőre is. (Zirkzee ugyanis amit az idén mutatott, az elképesztően kiábrándító volt. Ő még nincs kész, a parádés bemutatkozásának a dacára.)
D. Costa jó játékos, bár sem az ő, sem Sané mentalitása kapcsán nem vagyok nyugodt - remélhetőleg Hansi helyre teszi őket rövid úton. És talán a szupersérülékeny Coman-Sané-Costa hármasból valaki épp mindig tud majd játszani...
Ami nekem öröm, az Sarr. Amit tudok róla, az nekem nagyon biztató annál is inkább, mivel végig nehezen tudtam elfogadni, hogy Pavard ennyire alapember lett. Szerintem ő egy abszolút túlértékelt játékos, aki ráadásul most már holtfáradt is. Jó, hogy lesz egy minőségi cseréje.
Cuisance csak kölcsönbe megy Marseillebe, szóval még a miénk. A tűzoltásként történt igazolások legnagyobb pozitívuma hogy nem kerültek sokba. De cserébe nem hosszútávra szóló megoldások. Talán Roca lehet az de nem gondolom hogy Thiago szintű játékos válik belőle.
"...4 meccsből Hansi sok tanulságot vonhatott le."
Lehet, hogy ez is volt a célja a sok cserének, felforgatott összeállításnak. Úgy gondolta, a szezon elején kell kipróbálni, ki melyik pozícióban hogy tud teljesíteni. Inkább most kísérletezzen, mint az élesebb időszakokban.
Érdekes ez, mert épp most olvasom a Kickerben, hogy a Schalke új edzője attól szenved, hogy nyolc játékosát behívták a válogatottakba. Mondom, milyen hülyeség ez, kik azok - s basszus tényleg, hát egy csomó-csomó nemzet válogatottja játszik minden csapatban. Ráadásul azok hazájukban annyira topjátékosok, hogy még azt se nagyon engedheti meg a szöv. kapitányuk, mint a mieinkkel most Jogi, hogy szerdán nem számít rájuk.
Szóval elég csalóka az, hogy ezek hogy hatnak a csapatokra.
Itt inkább a nyári ráhangolódás hiánya az, ami súlyos és kizárólag a Bayernt sújtó tényező.
A "szünet" után pedig következik 8 meccs 3-4 naponta. Az elmúlt két hetet látva boritékolva van egy-két botlás mert ezt nincs csapat aki végigcsinálná. Mondjuk ugyanez vár a többi kuparésztvevőre is, így jöhetnek a vérszemet kapott kiscsapatok. Szezon lesz, színvonal az nem.
Annál is inkább így van, mert leginkább Gnabry volt borzalom ma. Őt kellett volna először kiszórni úgy is, hogy Müller kijön szélre, helyére pedig bekerül Tolisso. 3:0 elérésénél pedig le lehetett volna hozni Kimmichet is pihentetés és tesztelés céljából.
Azzal egyetértek én is, hogy a védelmet nem lenne szabad így felforgatni, bár a hetes - extrán magas - szám azért úgy jött ki, hogy a végén az utolsó két percre még két magas védőt becserélt bekkelni. Kétségtelenül nem futott nagy formát ma Alaba, de azért én türelmesebb lennék vele.
Mindegy, kíváncsi leszek a következő egy napra, mert persze ez kevés a jövőre nézve.
Ma összesen hét játékos játszott a védelemben, ennek így nem sok értelme volt. Hansi cseréi ma borzalmasak voltak, pláne az időzítésük. Kettő egynél az a hármascsere eléggé fura volt.
Nem is értem hogy miért kell meccsről meccsre felforgatni a védelmet. Richards és Musiala játéka biztató. Hosszútávon csak az ilyen fiatalok felépítése jöhet szóba emellett az igazolási stratégia mellett. Ebből a 11 nap alatt lejátszott 4 meccsből Hansi sok tanulságot vonhatott le.
Alaba szokás szerint botrány volt, mehet Zahavival, ahová akar. Ez így nem fog menni, hogy meccsenként változtatja Hansi a védelmet. Lucas középen jó volt az elmúlt két meccsen, erre most megint szélen kezdett, nem is volt jó. Richards viszont ígéretes volt, örülnék, ha Musialával fel lennének építve.
A büntető teljesen jogos volt. A megjegyzésem teljesen érzelmi alapú volt. Győzelmet nem érdemeltünk. Nem mintha a Hertha megérdemelte volna akár a döntetlent.
Milyen büntetővel? A fogyatékos Mittelstadt ennél látványosabban nem ránthatta volna le Lewyt. Ezt csak a teljesen elmeroggyant Faragó szemében volt kétes szituáció.
Hát ma is egy simán hozható meccset tettünk izgalmassá. Bosszantó és nem magyarázható csak a fáradsággal. A fejekben kell előszór rendet tenni. Hiába nyertünk meg mindent amit lehet az előző szezonban, ez már egy másik szezon.
Minősíthetetlen szarok vagyunk, Hansi is nem tudom milyen tévét néz ma, de az olyan gyönyörű, hogy az a Cordoba szépít, akinek már rég az öltözőben kéne lennie.