Keresés

Részletes keresés

stansfield Creative Commons License 2000.11.06 0 0 68
Hát igen, a szurkolók biztos nem engednének más nemzetiségű játékost a csapatba. Bár én másképp gondolom, igaz, nem is vagyok baszk.
ath Creative Commons License 2000.11.06 0 0 67
Nagyon sok pénzt tennék arra, hogy az Athletic nem esik ki. Nem mondom, hogy Európa kupás helyre érünk, bár ez sem lehetetlen, de kiesni biztosan nem fogunk. Azért ne feledjétek, két éve a BL-ben nyomultak. A szurkolók előbb elviselnék a kiesést, mint azt, hogy idegenek (értsd, spanyolok is) játszanak az Athletic mezében. Ez hagyomány, márpedig olyan amit az egész világon ismernek.
stansfield Creative Commons License 2000.11.06 0 0 66
Továbbra is kedvenc csapatom, a Valencia az első, és örülhetnék is felhőtlenül, hiszen a vetélytársak közül a Real és a Deportivo is kikapott, de sajnos ellenünk meg az Espanyol nyert.

Érthetetlen számomra a Real bukdácsolása, és a Barca sem kápráztatja el látványos játékkal a szurkolóit. Az Alaves kellemes színfoltja a bajnokságnak, és a Rayo is nyomul rendesen. Nem tudom, néztétek-e, de a nagymúltú Atletico Madrid kieső helyen áll a másodosztályban. Pedig egy jó Atletico még erősebbé tehetné a spanyol bajnokságot.

Bár nem vagyok Barca-szimpatizáns, azért remélem, tovább mennek a BL-ben, hogy megint a spanyol csapatok tarolhassanak az európai mezőnyben.

Ath!

Látod, ezt mondom én. Már komolyan fenyegeti a Bilbaot a kiesés. Egy ilyen világban egyszerűen lehetetlen csak saját nevelésre támaszkodva bent maradni a bivalyerős PD-ben. Mert előbb-utóbb el kell dönteniük a bilbaoiaknak, hogy megmaradnak zártkörű nemzetiségi csapatnak, vagy valamit el szeretnének érni, és akkor legalább spanyolokat be kell engedniük maguk közé. Persze szimpatikus ez a hozzáállás, de attól tartok, így csak vegetálni fognak.
A mezreklám ellen nekem nincs ellenvetésem, minden csapat eldöntheti, kell-e neki a mezpénz, vagy sem.

ath Creative Commons License 2000.11.06 0 0 65
Ajajajaja! Egyre nagyobb a baj! Figyelni kellene fiúk! A végén azért csak összeszedjük magunkat!
Aupa Athletic!
totelcamp Creative Commons License 2000.11.06 0 0 64
Alapjaiban remeg a Real és a Barca gépezet is akadozik. Ha nem volna Rivaldo már régen bajban volnánk. Ez a gyerek maga nyeri a meccseinket és a hátán viszi a Barcelonát. Azt hiszem nekünk Barca-drukkereknek örökre befogta a száját.

Força Barça

Itep Creative Commons License 2000.11.05 0 0 63
Miért nem írtok???
Itep Creative Commons License 2000.11.05 0 0 62
Az állás:
1. Valencia 9 6 1 2 18 6 19
2. Deportivo Coruna 9 5 2 2 17 9 17
3. Barcelona 9 5 1 3 16 10 16
4. Celta Vigo 9 5 1 3 12 10 16
5. Alaves 8 4 2 2 10 5 14
6. Real Madrid 9 4 2 3 17 13 14
7. Rayo Vallecano 8 3 3 2 15 9 12
8. Villarreal 9 3 3 3 9 13 12
9. Real Oviedo 8 3 2 3 11 9 11
10. Espanyol 9 3 2 4 8 8 11
11. Malaga 9 3 2 4 13 14 11
12. Real Mallorca 8 3 2 3 9 10 11
13. Numancia 9 3 2 4 11 14 11
14. Las Palmas 9 3 2 4 11 18 11
15. Valladolid 8 1 6 1 7 6 9
16. Racing Santander 8 2 2 4 12 15 8
17. Athletic Bilbao 8 2 2 4 7 13 8
18. Real Sociedad 8 2 2 4 9 22 8
19. Real Zaragoza 8 1 4 3 7 9 7
20. Osasuna 8 1 3 4 7 13 6
Itep Creative Commons License 2000.11.05 0 0 61
Kicsit igen,mert így szorosabb lett a bajnokság!!!Másrészt szeretem a Madridot,tehát sajnálkozok is...
Előzmény: Mayer (60)
Itep Creative Commons License 2000.11.05 0 0 59
Jól van,értem én!!!:)
Előzmény: Mayer (58)
Itep Creative Commons License 2000.11.05 0 0 57
Tán Raul góljának???:)))
Előzmény: Mayer (56)
Itep Creative Commons License 2000.11.05 0 0 55
Minek örülsz???
Előzmény: Mayer (54)
Itep Creative Commons License 2000.11.05 0 0 53
BARCELONA, Nov 4 (Reuters)(DS) - Summaries of Spanish first
division matches on Saturday:
Celta Vigo 1 - Alexander Mostovoi 56
Malaga 0
Red card: Alexander Mostovoi (Celta Vigo) 85
Halftime: 0-0; Attendance: 18,000
- - - -

Espanyol 1 - Manuel Serrano 78
Valencia 0
HT: 0-0; Att: 27,000
- - - -

Las Palmas 0
Barcelona 1 - Rivaldo 46
HT: 0-0; Att: 18,000
- - - -

Numancia 3 - Laurentiu Rosu 8, 16, 64
Real Madrid 1 - Raul 15
HT: 2-1; Att: 9,500
- - - -

Villarreal 3 - Victor 41, 83, Moises Garcia 90
Deportivo Coruna 2 - Djalminha 10, Walter Pandiani 68
HT: 1-1; Att: 15,000

Itep Creative Commons License 2000.11.04 0 0 52
Na,errol beszéltem:

Rosu hat-trick rocks Real Madrid

BARCELONA, Nov 4 (Reuters)(DS) - A hat-trick from Numancia's
Romanian midfielder Laurentiu Rosu sent Real Madrid crashing to
a 3-1 defeat in the Spanish first division on Saturday.
The result left Real in fourth place on 14 points, five
behind leaders Valencia, who were playing Espanyol later on
Saturday.
Champions Deportivo Coruna, in second place with 17, were
playing Villarreal, while Barcelona (13 points) were in action
at Las Palmas in other games on Saturday.
Real, looking to bounce back from a 2-0 defeat at home to
Mallorca in midweek, fell behind in the eighth minute as Rosu
won a near post header under pressure from Claude Makelele.
Raul equalised for the European champions seven minutes
later but Real were level for only 40 seconds as a sublime pass
from Inaki set Rosu clear on goal.
The Romanian international completed his hat-trick on 64
minutes as he latched on to a loose ball on the edge of the area
and cracked in.
Steve McManaman, making his first start since last season's
Champions League final, missed a great chance to reduce the
deficit two minutes later as he played a one-two with Raul but
then planted his shot over when clear on goal.

Itep Creative Commons License 2000.11.04 0 0 51
Nem hiszem el!!!KIKAPOTT A REAL MADRID A NUMANCIATÓL!!!
Itep Creative Commons License 2000.11.04 0 0 50
De a reklámok óriási pénzeket hozhatnának a Bilbaonak,a Barcaról nem is beszélve...
Előzmény: ath (48)
ath Creative Commons License 2000.11.03 0 0 48
Egy foci csapat nem reklámtábla. Az Athleticnek elég jól megy mez reklám nélkül is. Esztétikailag is szebb.
totelcamp Creative Commons License 2000.11.03 0 0 47
Csak azt nem értem, hogy mi a pláne abban, ha nincs felirat. Esztétikailag mindeképp így előnyösebb, de gondolom nem csak ez miatt.
Előzmény: ath (46)
ath Creative Commons License 2000.11.03 0 0 46
stanssfield!
Szerintem szép hagyomány, így nem zsoldosok, hanem a klubjukat imádó, mellette felnőtt focisták játszanak a CAMISETÁban, és ez nagyon fontos. Ők tényleg a klub szineiért játszanak.
A kieseés azért remélem nem fenyeget, ne feledd a 3. klub amelyik még soha nem esett ki. Hagyományból egyébként több is van. A Barca mellett az egyetlen európai csapat melynek nincs reklámfelirat a mezén. Nekem tetszik.
Azért remélem Mendieta legalább itt fogja befejezni a pályafutását. Neki is az övéi közt a helye:)
Aupa Athletic!
totelcamp Creative Commons License 2000.11.03 0 0 45
Las Palmas - F.C. Barcelona
F.C. Barcelona - Villareal
Zaragoza - F.C. Barcelona
F.C. Barcelona - Osasuna
Ezek az előttünk álló meccsek. Énszerintem egy kis odafigyeléssel könnyedén hozhassuk ezeket a meccseket, és ha zsinórban 4X győzünk, akkor nagyot ugorhatunk a táblán.
stansfield Creative Commons License 2000.11.02 0 0 44
Ha azt mondtam a múltheti fordulóról, hogy örültem az eredményeknek, akkor most még inkább igaz ez. A Mallorca haza vágta a Realt, a Numancia meg kiharcolt egy döntetlent a Barca ellen, így a Valencia lépéselőnybe került a két sztárcsapattal szemben, igaz, a Deportivo nyomul rendesen.
Érdekes a Sociedad és a Zaragoza feltámadása, és az Athletic mélyrepülése.

Ath!

Szerinted nem kellene változtatni ezen a bilbaoi szokáson? Így sosem fognak spanyol bajnokságot nyerni, szerintem semmi kivetnivaló nincs abban, ha más spanyol játékosokat igazolnak. Ez a hagyomány ugyan szépen hangzik, meg hazafias, csak éppen lassan a kiesés ellen harcolnak.

Szerinted is Gaizka Mendieta a legjobb baszk játékos? Ugye nem haragszol, de én remélem, hogy soha nem fog eligazolni Bilbaoba, és máshova sem.

ath Creative Commons License 2000.11.02 0 0 43
Qué pasa chicos?
Csak nem elfáradtunk? Fel kellene pörgetni egy kissé ezt a topicot, vagy nem? Végtére is a világ legjobb ligájáról van szó! Liga de las estrellas!
Aupa Athletic!
ath Creative Commons License 2000.10.31 0 0 42
Idén sjna nem tudom annyira követni a bajnokságot, tavaly a meccsek 80%-át láttam+ elemzések+összefoglalók+hírek 30 perces foci blokkjai, úgyhogy képben voltam. Idén szerintem a 2 örökös mellett újra esélyes a Depor ami szinte csak erősödött (Tristán) és a másik nagy kedvencem a Valencia.
Mendietát a Bilbao évek óta próbálja hazacsalogatni, de nem sok sikerrel pedig az lenne csak az igazi........
ath Creative Commons License 2000.10.31 0 0 41
Drukkolok a Barca-nak, bár elég érdekesek az eredmények mostanában. Figo az egyik kedvenc játékosom azóta, hogy Barcelonába került. Most nem tudom mit mondjak. Attól, hogy a Realban van, ugyanolyan jónak tartom. Végülis profi, oda szerződik ahol többet kínálnak. Bár tegyük hozzá, én nem mennék pár millióval többért Madridba, ha játszhatnék a Barcaban. Ezért szeretem az Ath-et. Ott ilyen a játékosok hozzáállása. Guerrero, Etxeberria bármikor elmehetne a Barcaba vagy a Realba, hívták is őket, mégis maradnak.
totelcamp Creative Commons License 2000.10.31 0 0 40
A Barcelonaval hogy állsz? Szerinted ki nyeri a bajnokságot? Mit szólsz a Júdás átigazolásához?
Bocs a sok kérdésért.
Előzmény: ath (39)
ath Creative Commons License 2000.10.31 0 0 39
Valencia az Atlético Madridban játszott. Az Athleticben még spanyol sem játszott soha. Az info rossz. A féldinka Gil ki is rúgta miután lenégerezte. (Negro de mierda!) Az Atlético a számomra legvisszataszítóbb csapat Sp-ban, éppen Gilék miatt. Most még a Segundában is szívnak!:)
Törölt nick Creative Commons License 2000.10.31 0 0 38
Azért az a kolumbiai néger, (talán Valencia?) eléggé kilóghatott a sok baszk közül... Igaz, hamar ki rúgták. :))))

Hajrá Fradi!
HAJRÁ MAGYAROROSZÁG!
(Hajrá Real!)

Előzmény: ath (37)
ath Creative Commons License 2000.10.31 0 0 37
Az Ath.-Atl.Madrid volt a legjobb az előző szezonban. Hatalmas vihar, jégeső, telt ház és 5-1-re vertük Hasselbainkékat!
A szurkolók máshogy fanatikusok mint máshol ahol jártam. Minden boltban, kocsmában ki van rakva egy athletic címer vagy zászló. Bilbaoban senki nem drukkol más klubnak (pld.:Real, Barca). Ez nem véletlen,hiszen a spanyol futball 3. legsikeresebb klubja az Ath.
Nekem nagyon szimpatikus, hogy csak hazai (baszk) játékosok játszanak a klubban és azok nagy része is Ath. nevelés. Spo-ban az egyik leghíresebb az Ath. utánpótlása (La cantera). A közönség és a sociok nem is engednék, hogy külföldi vagy akár spanyol öltse magára a San Mamés-i oroszlánok (Los Leones de San Mamés) mezét. Inkább elvegetálnak a középmezőnyben, amit én azért sajnálok.
Az Ath. szurkolók hagyományosan nagyon jó viszonyban vannak a többi baszk klub (Real Soc, Alavés, Osasuna) ssurkolóival, ezek alatt a meccsek alatt fiesta van az egész városban, a két tábor együtt ünnepel és megy a meccsre. Senkit nem érdekel, hogy ki nyer. Ugyanilyen a viszony a Barca drukkerekkel. Különös renbontás soha nem szokott történni, a baszkokra (az ETA ellenére) nem jellemző az erőszak, bár azért nem sétálnék végig Real melegitőben Bilbao kiesebb részein. A legrosszabb viszony talán a Racing Santanderrel van, bár én volétam ott meccsen idegenben és egész nap Ath. mezben flangáltunk Santanderben. A kutya ránk sem hederített, sőt még el is beszélgettünk pár Racing szurkolóval.
Remélem ez nem volt túl sok így egyszerre, ha majd eszembe jut még vmi., majd írok. Ha akartok szívesen válaszolok is.
Aupa Athletic!
Tempo007 Creative Commons License 2000.10.30 0 0 36
Én nem szeretem az Ath.-ot,de azért irigyellek...:)
Előzmény: ath (32)
fegyu Creative Commons License 2000.10.30 0 0 35
Mit írtál? Katalánok....?
Előzmény: stansfield (34)
stansfield Creative Commons License 2000.10.30 0 0 34
Én örülök a heti eredményeknek, mert továbbra is a Valencia az első.
A Real a kötelező meccseket, úgy látszik, hozza, viszont a Barcelona érthetetlen, hogy mit művel. Dutruelen most már nem egy meccsük ment el, és ezúttal még gólt sem rúgtak. Pedig ilyen játékosállománnyal azért nem szabadna ennyiszer kikapni. Ráadásul a BL-ben már a Milan kezében van a katalánok sorsa. Én nem bíznék a milánóiak jóindulatában...

Ath!

És ezeken a meccseken mit játszott a Bilbao? Melyik tetszett neked a legjobban? Mennyire fanatikusak a baszk szurkolók?
Remélem, nem kérdeztem túl sokat.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!