Valamit azért számít. Ugyanis ritkán mondanak a szemembe véleményt a külsőmről - s általában csak találgathatok nonverbális jelekből, hogy milyen annak a megítélése. A pozitív dolgokat elmondják, a negatívat kevésbé. Ti elmondtátok, vagy legalábbis éreztettétek, mi a negatívum.
Egyébként szeretnék jobban képben lenni a külsőm megítélésével kapcsolatban, mert nem egyértelmű az egész. Nem tudom, hogy maga a külsőm nem egyértelmű, vagy a személyiségem, vagy mindkettő.
Ja, a liberalizmusra én büszke is vagyok. Csak az nem feltétlenül azonos nálam azzal, amit te annak nevezel. (illetve a magyar balosokhoz képest akár még igen is, de ez már más tészta).
Ugyan már! Választott utakat kritizálok. A választott utakra pedig BÜSZKÉNEK kellene lennie az embernek, nem szarrá alázottnak érezni magát, ha kritika érte azt. Komolyan. Azt szeretem, amikor az emberek vállalják magukat.
Hogy mire megyek vele? Szerinted? Más választásom nem nagyon volt, mint hogy tanuljak. Botcsinálta szakmunkás lettem volna, a szüleim nem tudtak volna alámtolni egy céget, szóval csak a tanulás volt a járható út.
A kapcsolatrendszerekről pedig annyit, hogy vagy beleszületsz egy körbe, vagy nem. Ezt az utóbbi évtizedek sajátos történelmi viszonyai alakították ki. Amúgy a szerzett kapcsolataimtól nem várok profitot, nem is lennének alkalmasak arra, csupa gyenge érdekérvényesítő képességű emberrel vagyok körülvéve.
Az a baj, hogy ezt sokan komolyan gondolják. Pedig általában olyan dolgokat kritizálok, amik változtathatók, amik VÁLASZTOTT utak, míg sokan olyan dolgokat, amik változtathatatlan adottságok.
Büntető, az elvileg jó lenne, de nem tudom, hogy belegondoltál-e már, hogy az egész életedet bűnözők társaságában kell eltöltened. Engem ez elriaszt...
Kérlek szépen, Excel-táblázatokat csinál terv- és tényadatok összehasonlításáról hülye vezetőknek, akik aztán jól belekötnek. :-) A kontroller bűnbak-funkció.
Volt ilyen amúgy régen is, csak nem így hívták ("tervező-elemző közgazdász"). A büntetőjog jobban fekszik.
Közgazdászként sokkal többfélét nem igazán csinálhatok, főleg - a merev munkaerőpiacon - azután, hogy ebben kezdtem el évekkel ezelőtt gyakorlatot szerezni. Ez a klasszikus vállalati közgazdász-munkakör. Persze lehetnék értékesítő vagy marketinges is, de előbbi különösen nem az én utam. Semmit nem adnék el. :-)