Az örökké fiatal egyház titka c. vitatopic faliújsággá történt nyilvánítása miatt itt lehet tovább folytatni a politikával fűszerezett vallásról, egyházról, hitéletről szóló vitákat. Egyházi rendezvények reklámozása szigorúan tilos!
Mint a topic nyitója, hangot adok azért annak, hogy a szinte naponta felbukkanó - sokadik nicjét fogyasztó -, igen jól tetten érhető módon abszolút topicrombolási céllal ide beböfögő napok óta tobzódik, mások sokadjára mocskolódnak - majd azt törlik, amit én ezzel kapcsolatban válaszként beírok.
(Nem hinném, hogy az mszp-ben előírnák az ateizmust, szerintem buddhista is lehet a párt tagja, és vallástalan is. Ha az egyházban előírás, hogy bizonyos pártok tagjai nem lehetnek templomjárók, akkor az megint kit is minősít ...? Ez is költői kérdés ...)
Summa summárum: egy mszp-tag semmivel sem kevésbé keresztény, mint egy másik párt tagja, semmivel sem kevésbé okos, vagy jó ember, mint bármely más párt tagja - embere válogatja, hogy ki hogyan él. Még egyszer: embere. Nem más.
Szerintem nincs abban semmi hiba, hogy a keresztények többsége úgy gondolja, egy becsületes keresztény ember ne legyen mszp tag.
Példának okáért, aki ilyet gondolna, mint amit te itt leírtál, arról én nagy valószínűséggel azt állítom, hogy annyi köze sincsen a kereszténységhez, mint a táliboknak - pedig aztán nekik sincsen sok ...
Azért valamiféle közöm azért van. De ez hosszú...
Summa summárum, ha valaki tagja akar lenni egy szervezetnek, először is fogadja el a szabályait, majd tartsa be azokat.
Nem idézem be, amit írtál, de tökéletesen leírtad a fideszt, mint pártot, szóval gratulálok hozzá, igen kiváló jellemzés. :-)
Szerintem nincs abban semmi hiba, hogy a keresztények többsége úgy gondolja, egy becsületes keresztény ember ne legyen mszp tag.
Az a jó - még! -, hogy bár neked lehet ez a véleményed, de nem oszt és nem szoroz. Aki elmorfondírozik azon, hogy kivel/mivel szimpatizáljon, ezt igen okosan mérlegeli, ha jól gondolom, akkor abból is kiindulva, hogy a képmutatás merrefelé kisebb. Mivel a "Térdre, imához!" mondásával a volt frakcióvezető úr ehhez megadta az alaphangot, jóérzésű ember ezt nem hiném, hogy túlzottan tolerálja.
Abba meg ne menjünk bele, hogy ki mindenki keresztény, ki mindenki nem keresztény azok közül, akik ezt magukról hirdetik. Példának okáért, aki ilyet gondolna, mint amit te itt leírtál, arról én nagy valószínűséggel azt állítom, hogy annyi köze sincsen a kereszténységhez, mint a táliboknak - pedig aztán nekik sincsen sok ...
Azoknak a másoknak annyi nem tetszik csak, hogy MSZP. Hogy az adott egyén milyen, az titeket kurvára nem érdekel. Lehet az a világ legbecsületesebb embere is, rögtön bűnözővé lesz a szemetekben, csak azért mert maszop.
Se kommunista, se bolsevik nem vagyok. Olyan meg, hogy liberálbolsevik nem létezik.
Bocs a sértésért.
Ezt elbuktad. Semmit nem buktam el. Micsoda pesszimista vagy:(.
Amikor ezt a szót kimondjátok
Kik?
Az meg még ennél is nagyobb, hogy nem kívántok változni.
Félreértettél valamit. No meg, attól, hogy valaki nem KÍVÁN változni, attól még változik. És miből gondolod, hogy személy szerint én nem kívánok változni?
Majd ha kis időd lesz, gondolkodj el azon is hogy nagyon sok mindent köszönhetsz a liberalizmusnak, többek között azt is, hogy ide írogathasz és nem vág érte pofán senki.
Látod, ebben teljesen egyetértünk.
Ha útálod az eszmét már mehetsz is, nem kell ontanod tovább az idejét múlt ökörségeket tovább.
Miből gondolod, hogy a klasszikus liberalizmust utálom?
Bármennyire is szeretnéd, a liberalizmus (a valódi) nem szitokszó és a demokrácia egyik alapelve továbbra is az, hogy mindent szabad, ami nem tilos és nem ártasz vele másnak, vagy nem korlátozod a jogai gyakorlásában.
Egyetértek.
Hogy ez így marad-e - ismerve a szervilis idióta KDNP létezését és mások hátán kormányzati pozícióba vergődését - az kérdéses, de azt hiszem még többen szeretik a szabadságot, mint a majd 2000 éves keresztény dogmák szerint szarrá szabályozott világot. :))
Reméljük.
Talán felhívnám arra becses figyelmedet, hogy attól, mert valaki nem ért veled egyet, még nem lesz se kommunista, se bolsevik, se más butaság, ami a vitapartner lealacsonyítása érdekében, észérvek hiányában a fejedből kipattan. :)
Lám, ez is igaz. De a sértés mellett (amiért most is bocsánat, van érv is).
Ha ezt megérted, majd folytathatjuk.
" - lehet, hogy a FIDESZ komolyan veszi a felebaráti szeretet és megbocsátás igéjét, és nem tagadja a bűnbocsánatot..."
Csuhások! Térdre! Imához! ......(hahahahahahahahahahaha!) -- kik is mondták ezt eccer és kiknek? Kiket is vittek a parlamentbe a hátukon később? Jajj hát csak nem azokat, akiket anno térdre akartak rogyasztani, meg kiröhögtek? Hááát ez kínos. A fidesz és a felebaráti szeretet, kapcsolatáról ez a pár kérdés tökéletesen elmond mindent, jellemzi a pártot és képviselőit. Jellemzi azt az Orbánt is, aki harcos liberálisként küzdött egyház és állam szétválasztásáért, majd 2008-ban (ha jól emlékszem) a püspöki konferencián a parlamentben azt mondta a pispek uraknak, hogy egyház és állam kapcsolatát szorosabbra kell fűzni. Köpönyegforgató tetü.
Ennyit róla. :)
Én nem így gondolom.
Mikor küzdött liberálisként, és mikor nyilatkozott a szorosabb kapcsolatról?
A világ változik, egyetlen biztos dolog a változás.
"Krisztus mindenkinek megbocsájt, aki megbánja bűneit, úgyhogy lehetnek még VOLT kommunisták is jobboldaliak..."
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Ezt melyik részében olvastad a Bibliának?
:DDDDDD Sehol, nem idézet.
Már hogy ha egy komcsi megbánja bűneit akkor jobboldali lészen, vagy annak kell lennie? Vagy a nagy megtértekre gondolsz (Stumpf, Simicska stb.) ? :)))))))
Ki mondta, hogy ha megbánja a bűneit, jobboldalinak kellene lennie?
"(Talán még egy kommunista sem reménytelen, szellemileg fejlődhet még)."
Nekik még van esélyük. Láttuk. Ott vannak a fideszben. Azoknak sikerült. Visszafele.
Nézőpont kérdése. És a liberalizmusnak hála, különböző véleményünk lehet erről is.
:DDDDDD Ha szarral kennek össze valamit az szaros marad és tovább bűzlik. :))))
Ez tény. Esetleg az MSZP is tovább bűzlik az MSZMP után?
Büszke azért ne légy rájuk. :DDDDDDD Kösz a tanácsot, de szvsz még mindig jobbnak tartom őket, mint az mszpt.
(Bearanyoztad a napomat. Ennyit régen röhögtem. :))) )
Mégis elvették azt a gyönyörűséges rádiódat, baszod, erre varj gombot! :) Ezek a buta, műveletlen emberek, most mondd.
Amúgy meg mintha a főnököd valami oylasmire utasított volna téged, hogy szíveskedj az ateisták felé is nyitni, velük értelmesen szóbaállni, kvázi elkezdeni velük is megkedveltetni az egyházat.
Én, mint azt mondtam már neked, minden ilyen agresszív faszkalapnak csak örülni tudok, mert ahányszor te megszólalsz annyi plusz szög verődik a klérus koporsójába, szóval hajrá, ne add fel, írjál csak jó sokat, ide is és ahány helyre csak bírsz. :)
Az mszp-ről meg bőszen állítja ma minden ellenkező oldalon álló, hogy nem szocialista, a nagytőke pártja, a bankok párta, a nemtommi mindennek a pártja még. Akkor most el kéne dönteni, hogy marxista, pláne leninista-e, vagy éppen mindig az, ami adott szituáció kapcsán mélyen elítélendő (vö. van sapkája/nincs
Ők maguknak kellene eldönteniük, mik is ők. Egyelőre úgy néz ki, mintha egy "szocializmus és társadalmi egyenlőség" szlogennel a neoliberalizmust kiszolgáló nagytőkés párt lenne :)
A gerinctelen "emberek" gyűjtőhelye, akik minden oldalról szeretnének szüretelni.
Szeretnének jó keresztények és jó szocialisták, egyben jó neoliberálisok is lenni.
És nagyokat csodálkoznak, hogy ez másnak nem tetszik.
Szerintem nincs abban semmi hiba, hogy a keresztények többsége úgy gondolja, egy becsületes keresztény ember ne legyen mszp tag.