Keresés

Részletes keresés

Vevegyő Creative Commons License 2020.02.25 -1 0 74

a jellemgróf:

 

https://24.hu/belfold/2020/02/25/bayer-zsolt-europai-unios-tamogatasbol-szidhatja-az-europai-uniot/

 

Bayer Zsolt, a kormánypárti Magyar Nemzet újságírója kedden Bonyhádon fejtheti ki az Európai Unióval kapcsolatos, jellemzően negatív véleményét, a fellépést azonban ezúttal az Európai Unió finanszírozza.

Bayer szereplésének a Magyarország és az EU – a jövő lehetőségei címet adták. A helyi művelődési ház plakátja szerint a szervező egy helyi alapítvány, a támogatóként pedig az Európai Unió Európa Szociális Alap (ESZA) lett feltüntetve.

Bonyhád honlapja szerint 2017-ben a „Bonyhád járási foglalkoztatási paktum” című pályázattal 100 százalékos uniós finanszírozásban nyertek a ESZA-tól 250 millió forintot. A pályázat célja az országos átlagnál is magasabb munkanélküliségi rátával küzdő térség számára fórumok, egyeztetések szervezése, új együttműködések kialakítása volt. Az önkormányzat és a kormányhivatal részvételével zajló projekt most, február végén zárul.

Bayer az utóbbi időben egyesen az ország uniós kilépését kezdte propagálni. Decemberben állt elő azzal az elgondolással, hogy Olaszország és a visegrádi négyek államai élükön Magyarországgal kilépnek az Európai Unióból, és létrehozhatnának egy önálló belső piacot. Bayer egyúttal „ótvar rohadványnak” nevezte az EU-t, és az oroszokkal való együttműködés előnyeit fejtegette.

Törölt nick Creative Commons License 2020.02.21 -1 0 73

de hogy miért akar Palkó Pestre menni?, gondolom csak a munka miatt.

Előzmény: Törölt nick (72)
Törölt nick Creative Commons License 2020.02.21 -1 0 72

A győri panel az jobb én is inkább azt választanám 

Előzmény: toloba (67)
Delinkee Creative Commons License 2020.02.21 0 1 71

https://badog.blogstar.hu/2020/02/20/egy-tisztesseges-level-/90715/

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Bayer Zsolt Közérdekű adatigénylés c. cikkére szeretnék reagálni.
A szerző a cikkében arra kéri a Budavári Önkormányzatot, hogy hozza nyilvánosságra több vári lakos lakásszerződésének részleteit, köztük az enyémet is. Nem tudom, hogy valaha bármiben egyetértettem volna Bayer Zsolttal, de most megtörtént. Íme a száraz adatok: 2010-ben, lakáscserével költöztünk az Országház utcába. A lakbérünk 320 forint/nm körül van. Évek óta próbálom elérni, hogy az Önkormányzat válassza szét az örökölhető bérleti jogú és a piaci alapon bérelhető lakások ügyét. Így nem fordulhatna elő, hogy mindkét kategóriára a "bérleti díj" kifejezést használjuk. Ez megtévesztő. Mi valójában közös költséget fizetünk és nem bérleti díjat. Sajnos ezen a fogalmi problémán képtelen átlépni az Önkormányzat és ez jó alapot ad az ellenzéki sajtó által vitt hecckampányhoz. Nagyon sajnálom ami ez ügyben történik.

 

Tisztelettel:

Tamási Miklós
Fortepan - szerkesztő

seoladh Creative Commons License 2020.02.21 -1 0 70

Mit is várhatnánk Bayertól….

 

"Bayerné titokban adta el multiknak az állami vérplazmát

A Válasz Online megnyerte történetének első jogerős sajtóperét a magyar állami vérplazmakészletet külföldi partnerével megvásárló cég korábbi résztulajdonosa ellen. Mégsem triumfálunk. Így adják el a testünket áron alul – második rész. „

Válasz Online

Bayer Zsolt börtönnel fenyegeti újságírónkat – újabb részletek arról, kinek adta el Bayerné titokban a vérplazmát

Élő Anita·2020.02.20

Válasz Online

„A hivatalos főigazgató lapunknak írt levelében a 2017-es árversenyre hivatkozott az új ár alapjaként, Bayer viszont úgy értesült: az „OVSZ mostani vezetése megkísérelt piackutatást végezni, hogy megtudja, a környező országok mennyiért értékesítik a vérplazmájukat. Hat országot keresett meg az OVSZ, ezeket: Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot, Horvátországot, Németországot és Finnországot.” „A csehek és a lengyelek 120 és 130 euró/kg közötti áron értékesítik a plazmájukat, a horvátok pedig 56 euró/kg áron.” 

„A magunk részéről éppen ilyen gondosságot várnánk el az OVSZ főigazgatójától, aki egyébként a jelek szerint pontosan odajutott a kutakodásban, ahova mi is: a cikkünkben közölt világpiaci ár a cseh és lengyel szinttel egyezik meg, a magyar viszont (78 euró/kg) elmarad ettől. A nyilvánossá nem tett szerződés miatt egyéb részleteket nem lehet megítélni.”

 

Vevegyő Creative Commons License 2020.02.21 -1 0 69

hát a bülbülszavút se az eszéért szereti, aki szereti.

:)))

Előzmény: toloba (65)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2020.02.21 0 1 68

- No jó, de ne ránk - tiltakoztak az ellenzékiek

toloba Creative Commons License 2020.02.20 -1 0 67

Győri panelért jutott várbeli lakáshoz Palkovics László | Magyar Hang 

Egy győri lakótelepi bérelt lakást ajánlott Palkovics László a Várban bérelt műemlék ingatlanért cserébe – derítette ki a HVG.hu. Az innovációs miniszter ráadásul már akkor a Halászbástya szomszédságában élt, amikor az ügyletet intézte. Még Borkai Zsolt hivatala készített környezettanulmányt arról, hogy a miniszter valóban Győrben is lakik, ott az egykori tanársegédjének lakásán. A budai ingatlanért mindössze havi negyvenezres bérleti díjat fizet.

Törölt nick Creative Commons License 2020.02.20 0 1 66

Látom, liberáliséknál beindult az akolbeliek mentegetése: "nem is így néz ki az adatigénylés!", "az mind semmi, ami a topiknyitóban van, nem azzal kell foglalkozni, na de a Bayer!"

 

Nem az igazság érdekel benneteket, csak egyszerű pártkatonák vagytok! Akit nem érint, ne vegye magára!

 

:D

toloba Creative Commons License 2020.02.20 0 0 65

Bayer Zsolt börtönnel fenyegeti újságírónkat – újabb részletek arról, kinek adta el Bayerné titokban a vérplazmát – Válasz Online

 

„Jobb helyeken ezeket a gazembereket börtönbe zárnák. Világos?” – így fejezi be Bayer Zsolt publicista férji minőségében a plazmatenderről írt művét a Magyar Nemzetben. A gyalázkodó cikk „aljas és becstelen támadásnak” minősíti a Válasz Online keddi tényfeltáró anyagát, újságírónkat „kilóra megvett, becstelen gazember”-ként jellemezve. Óvatosan lefejtegetjük a ténymegállapításokról a bayeri indulatkitörések nyálkás polipkarjait, és megpróbáljuk értelmezni, ami ezután marad belőle. És fontos dolgok maradnak, mert mintha nem is az Országos Vérellátó Szolgálatról beszélnénk, amelynek közérdekű adatait valamennyi magyar állampolgárnak joga van megismerni – hanem a Bayer Művekről. Bayerné dr. Matusovits Andrea nekünk táblázatok linkjeit küldte meg, Bayer Zsoltnak viszont nem kellett ezekkel beérnie, ő magukat a szerződéseket is láthatta. És el is mondja, mit olvasott bennük.

King_of_Giants Creative Commons License 2020.02.19 -1 0 64

nero d'avola"

Inkább giros és wiszki, oszt hátradőlünk és úgy röhögünk

Előzmény: Törölt nick (63)
Törölt nick Creative Commons License 2020.02.19 -1 0 63

pizza és nero d'avola ;)

 

 

jobb a wirtschaftot tisztes távolságbol figyelni és röhögni a sok ökröt.

Előzmény: King_of_Giants (62)
King_of_Giants Creative Commons License 2020.02.19 -1 0 62

Höhö

"Szórakozni akarunk!"

Csipsz és vérkóla bekészitve?

Előzmény: Törölt nick (60)
Törölt nick Creative Commons License 2020.02.19 -1 0 61

ott ült a várban a padon s nézegetett ki hova jár be.... de ha van esze a pártjátol kapott pénzt és felbérelt valakiket- Ki nem carja le?

 

Tökmindegy, a lényeg, hogy fidkányok és libkányok öljék egymást és tapossák egymást a szarba. Ezért kapják, lopják a pénzüket.

Előzmény: toloba (48)
Törölt nick Creative Commons License 2020.02.19 -1 0 60

Nagyon helyes, bármilyen eszközzel is csak nyirják egymást, eleget nyulnak le a "közpénzből" most már lássunk vért. Szórakozni akarunk!

Előzmény: Break Break béka (52)
King_of_Giants Creative Commons License 2020.02.19 -1 0 59

bayer csak bérel "

.

Nem Ollie! Ő bérelt, mármint fel! Érzed a különbséget?

 

Előzmény: Réhm Ollie (49)
toloba Creative Commons License 2020.02.19 -1 0 58

Bártfay-Mager Andrea férje is a várban bérel lakást.....24.hu

strapatóni1 Creative Commons License 2020.02.19 -1 0 57

Az álmoskönyvek szerint a Moszaddal nem jó szívózni, Kutykurutty. :)

Előzmény: Break Break béka (52)
pert2 Creative Commons License 2020.02.19 -1 0 56

Hol is lakik.ez a Bajjer? Egyebkent ha lenne harom belverosi szaz negyzertmeteres lakasom.es hulye lennek, skkor mindegyiket elcserelhetnem eg-egycotvrn hatvan negyzetmeteres varlakasra. Egyebkent szornyuek ezek a varbeli lakssok, egy unokatestveremnek volt ilyen, es meg a lakason.beliul is fel meteres falak meg pillerek voltak

 

Előzmény: Törölt nick (-)
Vevegyő Creative Commons License 2020.02.18 -1 0 55

valaki mutassa meg a bülbülszavúnak, hogy néz ki egy közérdekű adatigénylés:

 

https://kimittud.atlatszo.hu/request/az_orszagos_sajtotermekek_sajto#outgoing-20353

 

:)))

Jaka46 Creative Commons License 2020.02.18 -1 0 54

Lisztes lett?

Google_találat Creative Commons License 2020.02.18 -1 0 53

Nem. Nem az ellenzékiek feje lett korpás, hanem - tisztelet a kevés kivételnek - a politikusoké, a politikából élő "közéleti" embereké és a sameszoké. Mint amilyen Bayer is. Nyugodtan szólíthatod őt Korpás Zsótinak. Igen, bizony őt is. A tisztesség semennyire sem jobbkezesség vagy balkezesség függvénye ...

 

De nem is ígértek mást: Kerényi Imre: "Most mi jövünk"

Le is nyúlják hát, amit csak lehet. Hisz itt szocializálódtak.

 

No nagyi, lehet tapsolni! :P

Előzmény: nagyanyo5:0 (50)
Break Break béka Creative Commons License 2020.02.18 -1 0 52

A Népszabadság és a FIDESZ között eltelt időt Izraelben töltötte. Vajon tett-e szert MOSZAD kapcsolatokra?

 

  • Bayer Zsolt egy izraeli magán-titkosszolgálati cég kémkedése nyomán írhatta „oknyomozó cikkeit” a magyar civilekről

 

https://444.hu/2018/04/05/bayer-zsolt-egy-izraeli-magan-titkosszolgalati-ceg-kemkedese-nyoman-irhatta-oknyomozo-cikkeit-a-magyar-civilekrol

Előzmény: Egyszer voltam egyenlítő (41)
Szabálytalan nicknév. Creative Commons License 2020.02.18 -1 2 51

A fing szót nem emlegetném a liberális oldalon

 

https://www.youtube.com/watch?v=5slwmYTD67I

nagyanyo5:0 Creative Commons License 2020.02.18 -1 2 50

Rögtön korpás lett az ellenzékiek feje

Réhm Ollie Creative Commons License 2020.02.18 -1 2 49

Bayer adatai azok ok. ha meg a komenyista kerül elő az már nem ok. bayer csak bérel , de a komenyista megvette az ingatlanokat !!

Előzmény: toloba (48)
toloba Creative Commons License 2020.02.17 0 0 48

Az a kérdés, hogyan jutott személyes adatokhoz?

Előzmény: Törölt nick (-)
toloba Creative Commons License 2020.02.17 0 0 47

Bayer megkárosítja Magyarországot....

Előzmény: Break Break béka (35)
Réhm Ollie Creative Commons License 2020.02.17 0 2 46

érdekes lakásbérletek kerültek elő......komenyista , diplomás komenyista kéglik.

:-))

Vevegyő Creative Commons License 2020.02.17 -1 0 45

minimum.

Előzmény: Háténimmárkitválasszak? (44)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!