Ezek szerint Dózsa csak olyan gengszter volt, mint a pl. a Tököli.......:
ti...fellázította a hazáját a saját egyéni ambícióiért - szövetségben a törökkel (jó, dózsa nem volt a török szövetségese, de ténykedése messzemenőleg Sztambul hasznára hajtotta a malmot......
Nem tudom, a Kapisztrán-féle toborzásnak, illetve a nándorfehérvári beavatkozás sikerének lehet-e köze ahhoz, hogy megint obszerváns ferenceseket szemeltek ki egy népi keresztes had összecsődítésére. Ugyebár a hírhedt huszitaellenes inkvizítor, Giovanni da Capestrano (=Kapesztránói Jován) is obszerváns szürke barát volt.
Egyúttal megragadom az alkalmat, hogy egy másik tévhitet eloszlassak, ha már a hibás beidegződések javítgatásán fáradozunk. Sokáig sziklaszilárdan tartotta magát a meggyőződés, hogy a magyar szürkebarát borfajtát a cseri barátokról nevezték el. Ez a névadás azonban csak az 1930-as évek fejleménye, az Eszterházyak badacsonyi szőleihez kapcsolódik, és semmi köze a mi obszerváns ferenceseinkhez. Az alapanyagul szolgáló szőlőfajta auvergnas-gris nevében szereplő francia 'szürke' jelző és a pálos szerzetesek csuhájának hasonló színe szolgált az elnevezés alapjául. Mint Káloczy Kálmán fogalmaz: "A névadásban az, hogy a pálos rend szerzeteseinek eredeti csuhaszíne egybevágott a Pinot gris névben szereplő szürke színnel, a Badacsonyi-hegyen egykor itt megtelepedett pálosok kolostora, akkori viseletük színe, a pálos rendi szerzetesből érsekké és prímássá lett Eszterházy Imre kiválósága mind-mind közrejátszott."
Úgy látszik, a szürke barátok programozták át tehát az ország egyes vidékein, elsősorban rendházaik tágabb környezetében a keresztes zászló alá sereglők, így a parasztok és a Dózsához hasonló egyéb vállalkozó szelleműek agyát. Amikor Dózsa megindult Pestről, hogy megvíjon a törökkel, az említett körzetekben már folyt a lázítás, magyarán mondva radikalizálódott a hangulat. A pápa kihasználta az oszmán fenyegetést, hogy egy azzal szemben összehozott hadjárat örve alatt elmozdíthassa Bakóczot Rómából, az obszervánsok pedig megint másra használták ki a toborzást. Sajátos eszméikről Szűcsnél lehet olvasni.
"Az a kép, amely a történeti irodalomban és köztudatban mindmáig élt a parasztháború kezdeteiről, nem egyéb, mint a forráskritikát nélkülöző, a kései hagyománytorzulást követő ötletszerű kombináció eredménye. Az elsődleges és hiteles források mit sem tudnak arról, hogy Dózsa már egy forrongó had élén vonult volna el Pest alól, s Cegléden ťmeghirdetteŤ volna a felkelést; valójában Dózsa már napokkal május 15. előtt tábort bontott, s kezdetben még csakugyan a török ellen vonult, a főhadban az elégedetlenség fokozatosan bontakozott ki nem függetlenül az országos fejleményektől már a Tiszán túl, főként Békés és Gyula környékén, május negyedik hetében, s vezetett el a Maros vidéki fejleményekig, a döntő fordulatig (május 28.), amikor Dózsa csakugyan meghirdette a nemesség elleni háborút. A felkelés energiái ekkor már csakugyan mint az érseki oklevélben áll az ország különböző részein" megérlelődtek, sőt, nagyjából körvonalazható négy olyan vidék, forrongó góc, ahol az elégedetlenség (az érsek parancsában emlegetett ťgyűlésekŤ eredményeként) már május 15. előtt, de legkésőbb május 20. körül forrpontra jutott. Az egyik Abaúj és Zemplén megye tájéka, egyik pólusában Szikszóval, a másikban Sárospatakkal; a másik Békés és Bihar határvidéke, két pólusában Gyulával és Váraddal; a harmadik Csanád környéke; végül a negyedik a DunaTisza közének alsó része, Bodrog és Bács megye. Ami e regionális megoszlásban feltűnő: valamennyi forrongó góc egybeesik az obszerváns ferences rendtartomány egy-egy jelentős kolostorával."
Szűcs kimutatja, hogy miközben Dózsa a török ellen indult, a jellegzetes szürkés kámzsájukról "cseri" barátoknak (vö. orosz серый) hívott obszerváns ferencesek már javában lázították a népet. Nem véletlen, hogy a felkelés legnagyobb gócpontjai a cseri-kolostorok tágabb körzeteiben voltak. Dózsa alvezérei, így maga Lőrinc pap is az obszerváns szerzetesek közül kerültek ki. Ők voltak, akiket Bakócz a keresztes had szervezésével megbízott, és velük is "fújatta volna le" az egész akciót, de már későn.
"A kutatás mai állása szerint a mezővárosi polgárság és a gazdag, árutermelő falusi parasztréteg alkotta a parasztháború bázisát." Emellett a marhakereskedő hajdúk is velük tartottak. A hangulathoz jelentősen hozzájárultak az említett ferencesek társadalomkritikus prédikáció, a székely Dózsának meg olyan ötlete támadt, hogy a székely szabadságot szépen kiterjeszteti a jobbágyságra. A jobbágyok királypártiak maradtak, de az uraik hatalmával, hogy is mondjuk, kezdeni akartak valamit.
Pataki József: "Úgy tűnik, hogy a megtüzesített vastrónról először a külföldi források tesznek említést, és nem lehetetlen, hogy ennek híre azokból jutott vissza a belföldiekbe" (Dózsa György életútjáról; in: Korunk 1971/8, 1154.)
Hahner említett könyvét nem olvastam, ezért nem tudom, ő hogyan fogalmazott.
Magát a forrást olvastam, és egyelőre csak az biztos, hogy ez alapján a hivatkozott szócikkedet sikerült helyesbítenem. Amennyiben Hahner dogmadöntögetőnek szánt kötetéről bizonyosodna be, hogy téves infót tartalmaz, majd megírom a szerzőnek magának. Mindenesetre meg kéne köszönnöd inkább, hogy előbbre vittelek a tisztánlátásban.
Senki nem mondta, hogy Istvánffy nem volt elterjedt forrás. Mint írtam, a nemesek jól ismerték. A szélesebb köztudatban viszont, úgy látszik, Petőfi terjesztette el a vastrón legendáját, vagyis az említett motívum az ő sorai nyomán kapott igazán szárnyra. Az mindenesetre nem igaz, amire tippeltél, hogy "Petőfi találta ki".
Mondjuk nem csodalom hogy a nemesek nem akartak lemeszaroltatni jobbagyaikat. Mar akkor elegge altalanosan tudott volt hadakozasban jartas korokben, hogy a kepzetlen felkelok a fosztogatason, ellenseg hatorszaganak pusztitasan kivul masban nem nagyon bevethetok.
Raadasul Dozsa is csak ehy kisebb egyseg iranyitasara alkalmas, mintsem egy tobb tizezres sereg vezetesere. Valoban karos volt a fellepese.
Az 1715:8. tc-ig biztosan, utána meg sokat veszekedtek rajta. Lehet még határ az 1741:63. tc, de egészen biztosan (de jure) az áprilisi törvényekkel szűnt meg.
Amúgy a lényeg: nem Petőfi találta ki az izzó vastrón legendáját, legfeljebb szélesebb körben az ő unalomig idézgetett sorai nyomán terjedt el. Ugyanis Istvánffynál megtaláltam a leírást. Nem mintha ez olyan nagy szenzáció lenne, hiszen magyarul is többször kiadták.
Vagyis Petőfi nyomán terjedt el ez a legenda. Addig csak az tudott róla, aki Istvánffyt forgatta: a papság és a nemesség (utóbbiaknál a XVI. századtól már széles körű az írni-olvasni tudás).
