Földünk légkörének negatív irányú elváltozásáért elsősorban mi, emberek vagyunk a felelősek. Tehát hibáinkat is nekünk kell kijavítanunk, vagy legalább is meg kell próbálnunk azt.
Az emberek éveik számának növekedésével egyre nagyobb mértékben felelősek az atmoszféra átalakításáért.
Ezért „ÜLTESS EL ANNYI FÁT, AHÁNY ÉVES VAGY!”, hogy oxigénnel, ózonnal dúsíthassuk környezetünket.
Egy olyan felkérést szeretnék elindítani, amelyben környezetünk jövőjéért aggódó és a javulásért tenni hajlandó felnőttek és gyerekek vennének részt.
Az akcióban életkortól függetlenül bárki részt vehet, hiszen légkörünket is közösen szennyezzük, igaz hogy kisebb, vagy nagyobb mértékben.
A részvétel önkéntes, az Életpontok számolását mindenki bizalmi alapon saját maga végzi, és az eredményeket senki sem kérdőjelezheti meg. A cél az, hogy mindenki legalább annyi pontot szerezzen, ahány éves.
Életpontot szerezni a következőképpen lehet:
- Faültetéshez facsemete ajándékozása (darabonként 1 Életpont)
- Faültetéskor:
- a csemetének való gödör kiásásában és a visszatemetésben való aktív részvétel
- a csemete beállítása a gödörbe
- a csemete ültetése közbeni és közvetlen utána való meglocsolása
- Az ültetendő facsemetének az ültetés helyszínére való szállítása (szállításonként 1 Életpont)
Egy facsemeténél személyenként maximum 1 pont szerezhető, függetlenül attól, hogy mennyit és miben segítettünk. Viszont minden faültetésben aktívan résztvevő megkapná a maga Életpontját. Így egyetlen facsemeténél több ember is pontot szerezhet.
Akár pici gyerekek is aktív résztvevőivé válhatnak az ültetésnek, ha pl. meglocsolják a fát, vagy segítenek a föld visszalapátolásában. Ugyanígy idős emberek is szerezhetnek Életpontot, ha pl. facsemetéket ajánlanak fel ültetésre.
A csemetéket végleges, megfelelő helyére kell ültetni, ahol lombkoronája maximálisan kiterebélyesedhet.
A Fórumon megoszthatnánk egymással észrevételeinket, javaslatainkat, sikereinket és esetleges kudarcainkat is.
Az lenne az igazán nagy eredmény, ha nemcsak magánszemélyek, családok, hanem iskolák, óvodák, önkormányzatok, intézmények, vállalatok is csatlakoznának ehhez az ötlethez, ami akár mozgalommá is szélesedhetne. Pl. egy iskolai osztály vállalhatná, hogy annyi fát ültet el, ahány tanuló van náluk, vagy egy vállalat támogathatná, hogy dolgozói számával megegyező csemete kerüljön elültetésre.
Nem feltétlenül pénzért kell vásárolni a kis fákat, akár otthon is lehetne magról nevelni őket, vagy olyan helyről kiásni, ahol bőségesen el vannak szaporodva a csemeték, és sorsuk a kivágás lenne.
Az akció a mai naptól indul (2013 augusztus 22), tehát már elültetett csemeték nem számítanak bele. Így magam is 0 ponttal kezdek.
Bízom benne, hogy sikeres lesz a felkérés és minél többen csatlakozni fognak hozzá.
Tegnap nagyon elfáradtam. 39! fát ültettem el. Ebből 10 db a végleges helyére került gyümölcsfa (saját nevelésűek, magról vagy sarjról szaporítottak, oltottak és vásároltak is voltak köztük). Körte, alma, kajszi, őszibarack, meggy és cseresznye. A többi szelídgesztenye, amiket jövőre fogok tovább ajándékozni iskolába, óvodába, közterületre, családoknak. Addig ideiglenesen földbe kerültek, védett, nedves, árnyékos helyre. A tavaly piacon vásárolt és elültetett szelídgesztenye magok közül is elég sok kikelt, úgyhogy két év múlva már lesz helyben is utánpótlás, nem kell beszerezni vagy értük menni.
Hát sajnos ilyen a világ. Ebben kell élnünk és alkalmazkodnunk a körülményekhez, az újabb meg újabb változásokhoz, kihívásokhoz. De azért a saját világát, kertjét, othonát mindenki olyan varázslatosra tudja "teremteni", amilyenre csak akarja.
Köszönjük a csodálatos képeket a kertedről. Egy pár szép fás képpel színesíthetnéd ezt a topikot is. Nem értem, hogy egy ekkora kertet ilyen gyönyörűen tartani hogyan lehet? Ehhez legalább három ember, vagy három élet kell... Te mikor alszol? :)
Az a baj hogy fiatalon mindenki okos. A legnagyobb baj hogy a maiak-at nem is érdekli semmi csak a net varázslatos világa. Persze tisztelet a kivételnek. De tudom érzem, otthon és a munkahelyemen hogy nem érdekli őket mit csinál az öregebb. Persze ha valami bajuk van akkor gyorsan oldjuk meg, ennyi. Ez még nagyon zavaró nekem hogy nem érzik szégyennek egyből segítséget kérni ha elakadnak. Nem gondolkodnak a problémán, csak hogy minnél előbb letudják a feladatod. Tehát a tudás vesztés régen azért nem volt ennyire látványos, mert egymás mellett éltek az emberek és segítettek egymásnak. A fiatal az öregebnek és közben elleste, átragadt, megtanulta mit hogyan kellene. De ma mindenki külön házat, külön szobát szeretne. Segíteni kevesen hajlandóak a másiknak, így esély sincs arra hogy valamit tanuljanak a fiatalok a nagyszülőktől, szülőktől.
Hát sajnos ez így van. Amíg fiatalok vagyunk, nem tudjuk értékelni az igazán fontos dolgokat. Amikorra meg megöregszünk, már nem lesz elég időnk rá, hogy tévedésünket jóvátegyük. De még mindig jobb későn rájönni a dolgokra, mint egész életünket úgy leélni, hogy mindig csak keressük az élvezeteket, de valós értékeket nem igazán találunk.
Egyszer mesélted, hogy mennyire megváltoztatta az életedet, amikor elkezdtél oltani és szemezni. Később, amikor ezt a tudásodat mások szolgálatába is állítottad és segítettél nekik, teljesen megváltozott feléd pozitív értelemben a hozzáállásuk. Sok új és igaz barátot szereztél. És mindezt a szemléletváltoztatásodnak köszönhetted.
Jelenleg is ültetek szelídgesztenyéket és egy régi tanács szerint lehetőleg párosával, hogy be tudják porozni egymást. Ajándékozni is párosával szeretek. Ugyanonnan származó, ugyanolyan fajtákat szoktam adni. Azt, hogy párosával kell ültetni, itt javasolták a fórumon nekem néhány hónappal ezelőtt.
Szép történet, és egyben felháborító is. Hogy a fenébe van az, hogy meg kell öregedni hogy az ember észrevegye mi a fontos? És nem a dióbélre gondolok. Miért nem kaphatjuk meg ezt a tudást fiatalon? Mennyivel másabb lenne az életünk. Ráadásul ahogy változik a világ, úgy tünnek el ezek az öregek, és az új öregek már messze nem ilyenek. Apósom szereti a bort, de nem érdekli a szőlő. Szereti a pálinkát, de neki a szilva az már egy fajta. Kitől fogjuk megtanulni, kitől fogják a gyerekeink megtanulni azt amit nekem is csak a nagyapám generációja tudott. Apám asztalos volt, azt mondta őt csak a száraz fa érdekli. Nagyapám 4-500liter bort termelt 600 négyszögöles telken, szőlő volt a virágos kertben is, minden tőkét ismert. Gyümölcsfákat oltott. Engem érdekelt volna, de 16 éves koromra már nem volt se apám, se nagyapám. Még szerencse hogy van ez a fórum. Remélem az én korosztályomból is lesz pár elkötelezett, aki még emlékszik (legalább elmesélésből) hogyan kéne élni, és tovább adja amit megtanult.
Azózon (O3) egy három oxigénatomból álló instabil molekula. Az ózon szúrós szagú, mérgező gáz. Rendkívül mérgező. Az egyik legerősebb oxidálószer. Toxikus hatását elsősorban a telítetlen zsírsavak oxidatív bontása okozza. A földi légkör legalsó rétegében, a troposzférában az ózon az egészségre káros anyag, a szmog egyik összetevője, mely leginkább a nagy forgalmú városokat sújtja. A felszínközeli ózon számos egészségi problémát okoz.
Különösen veszélyesek és rákkeltők az ózon másodlagos reakciótermékei, részben igen reakcióképes szabad gyökök, melyek szintén erősen oxidatívak, illetve mérgezők (peroxi-acetil-nitrát, aldehidek, nitrát gyök stb.). Maró hatásuk révén izgatják a szemet és a nyálkahártyát. Tüdőbe kerülve már kis koncentráció mellett is légúti gyulladást okozhatnak. Emellett a tüdő kapacitásának valamint a fertőzésekkel szemben való ellenálló képesség csökkenéséért is felelősek.
Növények esetében a magas ózonszint a levelek károsodásához vezethet, a sejtfalak roncsolásán keresztül. Ezen felül gátolja a fotoszintézist és a gyökérlégzést is. Mindezek együttesen közrejátszhatnak a növények károsodásában, szélső esetekben pusztulásában.
A topic céljaival teljesen egyetértek, de a topicindító nagyon naívra sikeredett.
Kicsit szkeptikus vagyok a globális felmelegedéssel kapcsolatban, szerintem ez sokkal inkább egy jól szervezett namzetközi pénzlenyúlás (CO2-kvóta) ideológiai megtámogatásáról szól, mint valódi környezetvédelemről.
Ez igazán szép, ennyi diófát felnevelni. Jó pár évbe telhetett, amíg kialakítottad ezt a diófa erdőt. Biztosan nagyon sok munkád volt vele és valóban örülhet az új gazda egy ilyen értéknek.
Egy újabb óvodába is ellátogattam előadást tartani, ahol még kisebb gyerekekkel találkoztam, mint előző alkalommal. Nem is tudtam, hogy hogyan fogok velük szót érteni és beszélgetni velük a növények fontosságáról. De azt hiszem sikerült egy kicsit megértetnem a lényeget sok érdekes példával. Amikor úgy láttam, hogy nem tudnak már annyira figyelni, elmentünk elültetni egy szelídgesztenye fát. A legtöbben már hozták is magukkal a kis lapátjukat és vödrüket a faültetéshez. Olyan aranyosak voltak, ahogyan kis lapátkájukkal egymással versenyezve hányták be a gödörbe állított facsemete mellé a földet. A gyökerét belocsoltuk, majd betemetés után végül felülről is meglocsolták. Ezután néhányukra még maradt idő, hogy kipróbálják, hogyan tudják ők is megmérni egy fa magasságát.
Az óvodával szomszédos gyermekotthonnak is felajánlottam két kis szelídgesztenyefát elültetésre, mert láttam, hogy a kertjükben van még elég hely.
Nagyon szépen köszönöm a szép történetet. Azt hiszem jó pár évnek el kell telnie az ember életében ahhoz, hogy rájöjjön mik is az igazán fontosak. Sokáig elmegyünk apró dolgok mellett, amik nem jelentenek számunkra semmit és egyszercsak hirtelen rádöbbenünk arra, hogy micsoda értékeket nem vettünk eddig észre. Olyan, mint a mikor a távolban keresünk valamit, amiről kiderül, hogy tulajdonképpen végig itt volt mellettünk, csak eddig figyelemre sem méltattuk.
"Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
-- Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...
Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....
Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!"
Ma egy óvodában jártam és előadást tartottam a gyerekeknek a növények fontosságáról. Megvallom, hogy izgultam, mert még sohasem csináltam ilyet. Először őket kérdeztem, hogy felmérjem milyen dolgokat tudnak ezzel kapcsolatban és utána arra a témakörre ugrottunk át egy kicsit. Amikor később láttam, hogy már nem tudnak annyira figyelni, kimentünk fát ültetni. 5 fát, almákat, kajszit, körtét és fűzfát ültettünk el közösen. A nagy lyukat először kiástam, majd mellé állítottam az ültetendő fát. Megkérdeztem hogy ki ismeri, majd a kis lapátjukkal betemették a gyökerét. Utána vízzel beiszapoltuk, rákapartuk a maradék földet, majd akik lapátolás helyett inkább locsoltak volna, azok még kis locsolóval megöntözték.
Ezután famagasság mérése következett. Akik választottak maguknak fát, azoknak adtam egy vesszőt, ami olyan hosszú volt, mint az ökölbe szorított kezükből kilógó pálca és a szemük (kicsiknél szájuk széle) közötti távolság. Ezután lemértem a lépéstávolságukat, amivel majd számolni tudunk. Segítettem nekik olyan távolságra állni a fától, ahonnan a kinyújtott kezükben függőlegesen tartott bot teteje a fa csúcsával, az alja pedig a fa aljával volt egy vonalban. Ekkor kilépte a távolságot a fa törzséig, az óvónéni pedig összeszorozta a lépéstávolságot a lépések számával és így méterben meg tudta mondani a fa magasságát. De az óvodásoknak elég volt az is, hogy lépésben kimérték a távolságot.
Készítettem két rajzot, ami bemutatja, hogy hogyan lehet mindössze egy pálca vagy bot segítségével megmérni a fák magasságát.
Ma egy óvodában jártam és előadást tartottam a gyerekeknek a növények fontosságáról. Megvallom, hogy izgultam, mert még sohasem csináltam ilyet. Először őket kérdeztem, hogy felmérjem milyen dolgokat tudnak ezzel kapcsolatban és utána arra a témakörre ugrottunk át egy kicsit. Amikor később láttam, hogy már nem tudnak annyira figyelni, kimentünk fát ültetni. 5 fát, almákat, kajszit, körtét és fűzfát ültettünk el közösen. A nagy lyukat először kiástam, majd mellé állítottam az ültetendő fát. Megkérdeztem hogy ki ismeri, majd a kis lapátjukkal betemették a gyökerét. Utána vízzel beiszapoltuk, rákapartuk a maradék földet, majd akik lapátolás helyett inkább locsoltak volna, azok még kis locsolóval megöntözték.
Ezután famagasság mérése következett. Akik választottak maguknak fát, azoknak adtam egy vesszőt, ami olyan hosszú volt, mint az ökölbe szorított kezükből kilógó pálca és a szemük (kicsiknél szájuk széle) közötti távolság. Ezután lemértem a lépéstávolságukat, amivel majd számolni tudunk. Segítettem nekik olyan távolságra állni a fától, ahonnan a kinyújtott kezükben függőlegesen tartott bot teteje a fa csúcsával, az alja pedig a fa aljával volt egy vonalban. Ekkor kilépte a távolságot a fa törzséig, az óvónéni pedig összeszorozta a lépéstávolságot a lépések számával és így méterben meg tudta mondani a fa magasságát. De az óvodásoknak elég volt az is, hogy lépésben kimérték a távolságot.
Készítettem két rajzot, ami bemutatja, hogy hogyan lehet mindössze egy pálca vagy bot segítségével megmérni a fák magasságát.
A hétvégén gyüjtöttem különböző fafajokról leveleket és terméseket, amelyeket műanyag átlátszó zacskóba rakva és feliratozva elajándékoztam két óvodának. Úgy gondolom, hogy a természet szeretetére már kicsi korban hozzá kell szoktatni a gyerekeket és erre az óvodáskorúak a legmegfelelőbbek. Nyitottak, érdeklődőek, még nincsenek nagyon elrontva rossz dolgokkal és könnyű jó irányba terelni őket.
A következő csomagokat készítettem nekik: ezüstfa, dió, nyárfa, feketefenyő, akác, lucfenyő, nyírfa, platán, kőris, juhar, eperfa, szivarfa, ecetfa, hárs, ostorfa, ezüstfenyő, csörgőfa, szomorúfűz, tölgy, vadgesztenye, szilfa, berkenye, spirálfűz. Van ahol nem adtam meg pontos fajnevet (pl. tölgy, hárs, juhar), mert sokféle van belőlük. Szerintem éppen elég, ha egyelőre a csoportra jellemző bélyegeket meg tudják jegyezni.
A következő hétre előadást is fogok tartani náluk: "Miért fontosak a növények?"- címmel. Az előadás után kimegyünk egy kicsit a parkba ismerkedni a fákkal és megmutatom nekik majd azt is, hogy mindössze egy bot vagy vessző segítségével hogyan tudják meghatározni egy fa magasságát. Készítek majd rajzot is róla, amit hamarosan felteszek ide. És lesz még faültetés is.
Köszönöm, hogy válaszoltál. Jó látni, hogy néha nem csak magammal beszélem meg itt a dolgokat a "közös" topikon. A gépszíj egyébként tavaly tavasszal kapott el az oltással és szemzéssel és azóta egyre tágul az érdeklődési köröm. Sajnos a faültetésnél egy kis időnek el kell telnie ahhoz, míg az elültetett magjaimból csemeték lesznek, hogy képekkel is illusztrálni és bizonyítani tudjam az egész lényegét. Szerencsére azért tavalyi ültetésű gyümölcsmagokból már vannak kiültethető csemetéim, így lombhulláskor már tudok belőlük elültetni közterületre, óvodába és ismerősöknek ajándékozni. Jövőre viszont ha minden jól megy már erdőalkotó fákkal is gyarapodik a csemeteállományom és egyre többfélét és többet tudok majd felajánlani és elültetni belőlük.
Csak egyelőre hiányolom azokat, akik hasonlóképpen gondolkodnak. Vagy én vagyok a környéken az egyetlen, aki ilyen "furán" gondolkodik? Remélem, hogy nem.
Ültessünk el minél több fát! De együtt azért könnyebb lenne...
Téged igencsak elkapott a gépszíj. Olvasgatom az írásaidat, sokszor mosolygok is rajtuk, de tény hogy nagy elszántsággal és beleéléssel csinálod. Ne fogyj ki a lendületből :)
Ma egy hatalmas juharfáról is szedtem szárnyas magvakat és ültettem el belőlük. Egyre gyarapodik a földben az elültetett famagok mennyisége és változatossága. Pár év múlva már egy kis "erdő" lesz a kertemben. :) Jelenleg több mint 10 erdőalkotó hazai és külföldön honos fafaj magjai szunnyadnak a mélyben, hogy "remélem" sikeres csírázás után 2-3 év múlva kiültetésre kerüljenek.
Akit érdekel a tölgyfa szaporítása, annak érdekességként elmondanám, hogy a múlt hétvégén egy kocsányostölgy óriásról szedett makkok egy része, amiket egy neylonzacskóba téve a pincébe tettem le elültetésig, kicsírázott.
A hétvégén többféle fa szaporításába is belefogtam. Kis tölgymagoncokat ültettem, többféle helyről szedett makkokat ültettem el. Valamint földbe kerültek még bükk-, kőris-, hárs-, és platánfáról származó magok is. Két év múlva így már komoly csemeték várhatóak és várnak majd a kiültetésre.
